Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-10-01 / 10. szám

Ma a külföldön élő magyarok nagyrésze úgy látja, hogy a Bizottmány nem tudta beváltani a reményeket, melyeket a benne bizók vele szemben egykor tápláltak. — Szervezeti összetétele, valamint működési lehetőségeinek korlátozottságai ugyanazok, mint megalakulásakor voltak. Röviden: a kívülállók csalódtak a Bizottmányban, s a hajdani bizalom közömbösséggé, sőt sokaknál ellenszenvvé változott irányában.

Ha pusztán a pártpolitikák álláspontjairól vizsgáljuk a Bizottmány vezetőinek és tagjainak eddigi működését: végeredményben — a legtisztább szándék mellett is — csupán a pártigazságok összevetésének eredőjét fogja kifejezni a bírálatunk. — Efféle, különböző színárnyalatú pártpolitikusoktól származó, egyoldalú — és néha igen erős személyi vonatkozású indokolásokkal alátámasztott — kritikákban már bőven volt része a Bizottmánynak. Közismert tény az is, hogy az ilyen, kívülről érkező kritikák, eddig semmi olyan jelentős változást nem eredményeztek a Bizottmányon belül, amely az egyetemes magyar érdekek szempontjából valóban előnyére vált volna ennek a szervezetnek.

Ezek a tények érlelték meg elhatározásunkat, hogy egy olyan bírálattal forduljunk a Bizottmány tagjaihoz, amelynek érvelései nem a napi- vagy párt-politikák u. n. “igazságaira”, hanem a társadalomtudomány egyetemes érvényű törvényszerűségeire támaszkodnak; és részletei nem a Bizottmány egyik vagy másik tagjának múltbeli, pártpolitikai tevékenységét, hanem jelenlegi szervezetüknek, — a köztudat szerint: valamennyiök közös alkotásának — életképességét, célszerűségét és hasznosságát tárgyalják.

Gondolatainkkal, — melyeket ez év januárjában, tanulmány alakjában, “A Magyar Nemzeti Bizottmány mint politikai szervezet” címmel a Bizottmány elnöke útján közöltünk a Bizottmány tagjaival, eredetileg egyetlen célt akartuk elérni. Azt akartuk megtudni, hogy az emigráns magyar politikusok jelenleg legnagyobb, és a külföldi erőtényezők által is elismert — s ezért legbefolyásosabbnak vélt — csoportja miként fogad egy olyan bírálatot, amelynek szerzője nem politikus, hanem egyike a sok ezer magyarnak, akiket a világpolitika intézői tettek hontalanná; személyi érdekkapcsolatai a Bizottmánnyal, ennek barátaival vagy ellenfeleivel nincsenek; és a politikai igazságokat nem az egyes pártok vagy pártpolitikusok programmjaiban keresi és reméli megtalálni.

Hónapokkal később, hogy a tanulmányt megküldtük, néhány, napi politikával nem foglalkozó, emigráns magyarban felmerült a gondolat, hogy célszerű lenne közvéleménykutatás tárgyává tenni a Bizottmánnyal kapcsolatos kérdéseket. — Két okból látszott indokoltnak megvalósítani ezt a gondolatot:

Egyrészt azért, hogy a külföldi magyarságnak módja legyen nyilvánosság elé tárni a Bizottmányról táplált véleményét; még pedig olyan kezdeményezés alapján, amelynek pártpolitikáktól mentes szándékait a tanulmányból megítélhetik. — Másrészt azért, hogyy a Bizottmány érdekeit személyei is megismerhessék a magyarság szélesebb rétegeinek idevágó felfogását, és ezt ha akarják és tudják — hasznosíthassák azoknak a közös magyar céloknak érdekében, amelyek, a demokratikusan gondolkozó magyarok előtt, indokolttá teszik a Bizottmány nevét, létét és jövőbeli működését.

Több ok szólt a kutatás gondolatának megvalósítása ellen. Közülük alábbiakat említjük meg:

A gondolatot felvető és az ilyen munkák lebonyolításában tapasztalattal rendelkező kezdeményezők, számoltak a nehézségekkel, amelyek felmerültek, ha a mai helyzetben olyan kutatást akarnak megvalósítani, amelynek eredményei megérdemlik a ráfordított áldozatokat.

Tapasztalatból ismerték a hazátlan emigráns magyarok súlyos helyzetét; az anyagi gondok és lelki megpróbáltatások okozta befolyásokat, melyek lassankint bizalmatlanná, majd közömbössé tették őket minden politikai színezetű kezdeményezés iránt, ha nem találták meg azokban a maguk egyéni gondjaik orvoslásának azonnali lehetőségét. Számoltak azzal, hogy a tanulmány nyelvezete, amely elüt a politikai tárgyú Írások szokott nyelvétől, számos olvasó előtt megnehezíti a benne foglalt gondolatok gyors megértését. Tudták, hogy egy széleskörű, vagyis a külföldi magyarság minden rétegét felölelő, és független — tehát nem pártok vagy más érdekeltségek támogatásával rendezett — kutatás olyan nagy áldozatokkal jár, amelyeknek eleget tenni, önerejükből, képtelenek. Végül: tisztában voltak azoknak a reális erőtényezőknek a súlyával is, amelyek a gyakorlatban eldöntik, hogy egy u. n. “közvéleménykutatás” eredménye alapján milyen irányú és mértékű változásokat érdemes bevezetniük a Bizottmány jelenlegi szervezeti összetételében és működési módozatainak a szabályozásainál.

Fenti megfontolások mérlegelése után a tanulmány szerzője lemondott a gondolatról, hogy elvi síkokra szorítkozó fejtegetéseit a külföldi magyarság tágabb köre is megismerhesse, és szempontjainak figyelembe vételével véleményt nyilváníthasson a Magyar Nemzeti Bizottmányról.

Ekkor, váratlanul, egy olyan erő jött segítségére, amely — tanulmányának fejtegetései szerint — a társastömörüléseket alkotó és fenntartó emberek leghatalmasabb erőforrásából, a személyi önzetlenségből fakadt. Ez az erő hitt abban, hogy ezeknek a társadalomerkölcsi tényezőknek egykor még sorsdöntő szerepe lesz magyar jövőnk alakulásánál. Az a régi-amerikás magyar, aki ezzel a hittel felajánlotta, hogy segítségünkre jön, és minden anyagi áldozatot meghoz, hogy a kutatást megejthessük: szokatlan, és hazátlanságuk évei alatt még nem tapasztalt feltételekhez kötötte támogatását. Kikötötte, hogy a közvéleménykutatást, tekintet nélkül a felmerülő költségekre, elgondolásaink szerint, a legszélesebb körökre terjedően kell lebonyolítanunk; őt, mint pártpolitikával nem foglalkozó és közszereplésre nem vágyódó személyt semmiféle részletkérdés tárgyalásába ne vonjuk be; és a kutatás, mai szemmel nézett, u. n. “praktikus” sikereivel nem kell törődnünk.

II.

A kutatást a Nemzetiségpolitikai, Társadalomtudományi és Közvéleménykutató Intézet rendezte, közvéleménykutató osztálya útján.

Több mint 4000 cim közül válogattuk ki annak az 1000 magyarnak nevét, akinek a nyomtatott Tanulmányt és a kérdőivet, a Föld 43 országába, elküldtük. Ezek közé tartozott a Nemzeti Bizottmány 95 tagja és megbízottja is.

Alább, összevont csoportosításban, közöljük annak a 905 személynek képzettségét, foglalkozását, stb. akiknek kérdőivet küldtünk.

A MEGKÉRDEZETTEK FOGLALKOZÁSA ISKOLAI VÉGZETTSÉGÜK ALAPJÁN I.) Felsőfokú (egyetemi, felsőiskolai) végzettségűek.

Egyetemi és főiskolai tanár: 21. — Középiskolai, szakiskolai tanár: 27. — Lelkész (R. Kath., G. Kath., Ref., Ev., Unit., Zsidó) 55. — Orvos, állatorvos, gyógyszerész: 29. — Jogász (Biró, ügyész, ügyvéd, közjegyző, stb.) 59. — Állami, városi, vármegyei és egyéb közigazgatási tisztviselő: 48. — Oki. mérnök: 28. — Oki. gazdász, kertész, erdész: 29. — Katonatiszt, csendőrtiszt, rendőrtiszt: 29. — Kereskedő, pénzügyi és más közgazdasági pályán működő: 34. — író, újságíró, művész: 18. — Egyéb felsőfokú végzettségű: 14. — Oszszesen 391 személy. (A megkérdezettek 44%-a.)

4