Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-09-01 / 9. szám

GUNDE LÁSZLÓ Angol Középafrika Federációja A második Világháború befejezése óta egyre vilá­gosabbá válik, hogy a veszélyeztetett Európa legfonto­sabb hadászati és ellátási bázisa: Afrika. Amióta a Brit Birodalom elvesztette gyakorlatilag véve Indiát, továbbá egyes támaszpontjait a Közel-Ke­leten, mint Egyiptomot, Israelt, és néhány arab szövet­ségesét, erős áramlat indult meg abban az irányban, hogy a megmaradt gyarmatokat és protektorátusokat mind gazdaságilag, mind katonailag erősítse. Ebbe a tervbe a közelmúltban egy kis hiba csúszott, amikor Gold Coast és Nigeria önállóságot kapott, s szégyen­szemre kiderült, hogy ezek a kis fekete államok Sztá­lint óhajtották a brittek a helyébe. Ez a hiba azonban már ki van köszörülve, a meglobogtatott önállóságot felváltotta egy kissé óvatosabb politikai lépés, amikor kimondották, hogy ezek az államok mégsem értek meg az önállóságra. S ez most már így is marad egy jó ideig. Rendkívül érdekes a helyzet Kelet- és Közép- Afrikában. Kelet-Afrika magába foglalja: Kenyát, Tan­­ganyikát és Ugandát. Bizonyos gazdasági vonatkozások­ban ez a három állam máris úgy lép fel, mint egy egység; az akadály már csak Tanganyika, amely még mindig Népszövetségi Mandátumként tagja a Brit-Bi­rodalomnak. De előbb vagy utóbb ki fog alakulni egy politikai egység, s ez lesz a Brit-Birodalom egyik leg­fontosabb támaszpontja. Ez év júniusában jelent meg a Brit Fehér Könyv a Közép-Afrikai Federáció tárgyában. Ez a federáció British Central Africa név alatt magában foglalná: Dél- és Észak-Rhodéziát és Nyasalandot. Ez a könyv, amely az elmúlt évben tartott: Victoria Falisi és Londoni Konferenciák anyagát tartalmazza, mérföldkő Afrika jövőjét illetően. Az eddigi angol gyarmati politikával teljesen szakítva, kialakult az a vélemény, hogy a négereket be kell venni társként, még pedig egyenjogú társként a British Commonwealth-be s egy olyan álla­mot kell kialakítani, amely szakít az eddigi Coloured van tudomásunk, hogy az Európa-Mozgalom magyar bizottsága megalakult. Nem hallottunk azonban arról, hogy a magyar delegáció és az őt kiküldő szervek valóban egyetértenek-e a Londonban elfogadott elvek­kel és még kevésbbé vagyunk bizonyosak afelől, hogy a Nemzeti Bizottmány — vagy helyette valamely más, hivatásának jobban megfelelő pártközi alakulás — végre hozzálát, ha nem is egy “nemzeti Programm” kidolgo­zásához, de legalább az újjáépítésnél követni kívánt átfogó szempontok körvonalazásához és azok jóhiszemű megindokolásához. Politikusaink gondolják meg magukat és ne ját­szanak tovább búj ócskát a magyarság jövőjét illető legfontosabb problémákkal. Emigrációnk konzervatív szárnya pedig lássa be, hogy amennyiben egyszer még részt akar venni egy szebb és boldogabb magyar haza felépítésében, csak szociálisabb és demokratikusabb esz­mékkel megrakodva lesz érdemes az országba vissza­térnie. Mert ha nem igy tenné, népünk számára nem fog sokkal nagyobb nyereséget jelenteni, mint egy Pató Pál úr mentéjéről leszakadt fületlen gomb. Bar-ral, nem ismer továbbra szín- és faj-szerinti kü­lönbséget. A fontos csak az, hogy az illetők hű polgá­rai legyenek a Brit Gyarmati Birodalomnak. Hatalmas lépéssel halad e terv megvalósítása felé, s a benfen­­tesek szerint meg ez évben létre jön a Federáció an­nak ellenére, hogy sok az ellenzője. Elsősorban ellene vannak a Dél-Rhodéziaiak, még pedig a fehér lakosság, mert féltik eddigi szerzett jo­gaikat s gondolnak arra, hogy megszűnik uralkodó jel­legük. Ellene vannak nagyrészt a négerek is, — főleg Nyasalandban és Észak-Rhodéziában, — mert ezekben az országokban ők már bizonyos önállóságra tettek szert, ami hiányzik Dél-Rhodéziában, ahol a helyzet nagyjából hasonlít Dr. Maian Dél-Afrikájáéhoz. Viktória Királynő annak idején ünnepélyesen megígérte, hogy ők valamikor néger állam lesznek, a brittek csak addig protegálják őket, amíg érettek lesznek az önkormány­zatra. A legnagyobb akadály azonban, hogy a néger tisztviselők mind telve vannak ambícióval, már elosz­tották maguk között a nagy hivatalokat, s szívesen látnák magukat egyedül, minden protegálás nélkül. Most folyik a nagy harc és agitáció ennek leküzdé­sére. A Brit Birodalom csak úgy hajlandó federálni ezeket az országokat, ha ők maguk is kívánják. Sztálin ezt sokkal egyszerűbben elintézte volna, de ma a de­mokrácia jegyében élünk, és az angolok senkit sem akarnak akarata ellenére valamibe belekényszeríteni, ami neki nem tetszik. Ennek ellenére a Federáció jönni fog, mert általános vélemény szerint jönnie kell, mert így kívánja ezt nemcsak az angolok, de egész Európa érdeke. A bolsevista veszély ellen csak egy ütő-kártya van: minél nagyobb egységeket szembe állítani vele, ahol nyugodt és megelégedett élet folyik, s ez a körül­mény előbb vagy utóbb nemcsak a Brit-Afrikai birto­kok, de egész Afrika egyesítése felé vezet. Ehhez tudni kell, hogy Afrikában óriási lelő helyek vannak nem­csak vas és szén telepekkel, de uránium, arany, réz, mangán, aszbeszt stb. fémek és ásványok szinte kime­ríthetetlen mennyiségben fordulnak elő, s eddigi ki­használásuk alig számottevő. Mi, afrikai fehér emberek, nagy várakozással te­kintünk a gyarmati politika ilyetén változása elé, mi itt telepedtünk le, s akarva, nem akarva itt kell meg­alapozzuk a magunk és családunk jövőjét, amit való­ban csak úgy tudunk elképzelni, hogyha az összes itt élő népek baráti tömörülésbe lépnek egymással, meg­szüntetve minden faji és társadalmi előítéletet. A feke­téknek még hosszú ideig szükségük lesz a fehér faj út­mutatására, s ha nem lesz zavaró momentum, úgy érezzük, hogy nagy feladatok várnak reánk egy Euró­pával szorosan összefüggő Afrika kialakításában. Újságok, könyvek, utazás, szerelet­­csomagok, hanglemezek, publicité, üzleti ügyek. KELENY MINDENT ELINTÉZ. A Ste. KELENY, 12, rue de la Grange- Bataliere, PARIS-9. — Tel.: Taii­­bout 65-97. mmm CIO 6

Next

/
Thumbnails
Contents