Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-07-01 / 7-8. szám
/ VILAGFORUM KÖZELKELETEN, a világ jelenleg talán legfontosabb stratégiai vidékén, a válság komoly fordulatot vett: Egyiptomban a hadsereg vette át a hatalmat, Iránban pedig a nacionalista vezető, Moszadik, teljhatalmat kapott. Az elmúlt év terméketlen politikájából eredő belső válságot Moszadik azzal akarta megoldani, hogy július elején 6 hónapra diktátori hatalmat kért. A szenátus megtagadta. A sah pedig nem járult hozzá ahhoz a kéréséhez, hogy ő legyen a hadügyminiszter is. Ezekután Moszadik lemondott, mire a sah Ghavam el Szultaneh-et, a nagy nyugatbarát államférfit bízta meg kormányalakítással, aki 1946-ban kiszorította az oroszokat Iránból. Az uj kormányzat ellen zavargások törtek ki. Két szélsőséges pólus, a vallási fanatikusok és a kommunista Tudeh-párt szoros szövetségben fellázították a tömegeket s Moszadikot visszasegitették a hatalomba. Most már megkapta a teljhatalmat, sőt a hadügyminiszterséget is. Moszadik mellett azonban Kasani, a vallási fanatikusok vezetője is döntő hatalomra tett szert. A parlament elnökének tetette meg magát s most az a veszély, hogy a tömegek élén ő diktálja majd a politikát. A sah teljesen háttérbe szorult. Az uj helyzet az amerikai kormányt arra késztette, hogy azonnali angol-amerikai segély folyósítására tegyen javaslatot az angol kormánynak Moszadik pozíciójának megerősítésére. Ma ez tűnik egyetlen alternatívának a Kasani-Tudeh-szövetség uralomrajutásával, vagyis Irán szovjet érdekszférába kerülésével szemben. Egyiptomban Naguib tábornok vezetésével a hadsereg vette át az uralmat, a királyt lemondásra kényszeritette s megkezdte a korrupció felszámolását. Egyúttal — akárcsak Moszadik Iránban — megkezdte a földreform végrehajtását is. Bár a hadsereg a nacionalista tömegekkel ért egyet (a januári zavargásokat azonban ő verte le!), az egyiptomi helyzet jóval stabilabbnak látszik, mint az iráni. Amerikai részről remélik, hogy a nyugati segítség ellenében megegyezést lehet teremteni a szudáni és szuezi kérdésben. A KÉT ELNÖKJELÖLT, Eisenhower és Stevenson személye biztosítani látszik, hogy az USA külpolitikájában nem történik lényegesebb változás, bármelyikük is lesz az elnök. Hogy a magyarság és a vasfüggöny-mögötti többi rabnép milyen közelinek remélheti felszabadulását, arranézve ismertetjük a két párt részéről tett fontosabb nyilatkozatokat. A demokrata párt plattformjában ezt olvashatjuk: “Nem fogjuk elhagyni Közép- és Keleteurópa egykor szabad népeit, melyek ma a Kreml zsarnoksága alatt szenvednek, a Szovjetunió által Teheránban, Yaltában és Potsdamban tett ünnepélyes kötelezettségek megszegése következtében... Reménnyel várjuk a napot, amikor Lengyelország és a többi elnyomott szovjet csatlós, köztük Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária, Albánia, Litvánia, Észtország, Lettország és más, szovjeturalom alatt élő ázsiai nemzetek szabadsága helyreállittatik és ezek a nemzetek újra elfoglalhatják az őket megillető helyüket a szabad nemzetek közösségében.” A republikánus plattform az adminisztrációt “az oly drágán kiérdemelt béke” elvesztésével vádolja. “Elhagytak baráti nemzeteket, mint Lettországot, Litvániát, Észtországot, Lengyelországot és Csehszlovákiát, hagyták, hogy maguk védekezzenek a kommunista agresszió ellen, mely rövidesen elnyelte őket. Világossá tesszük, hogy a USA politikája békés céljai egyikeként örömmel várja, hogy ezeknek a rabnépeknek a valódi függetlensége helyreálljon.” “Az amerikai lelkiismeret nem nyugodhat meg addig — mondta egy későbbi beszédében Eisenhower — amig ezek a népek vissza nem kapják saját sorsuk intézésének lehetőségét...” A népek közt — a sajtónak előzőleg átadott szövegben — megemlítette Magyarországot is. Nagyon jellemző a WASHINGTON POST augusztus 19-i vezércikke, mely többek közt ez tartalmazza: “Eisenhower tábornok sikerrel állt ellen Kersten képviselő erőfeszítéseinek, aki rá akarta venni, hogy ígéreteket tegyen keleteurópai országoknak, amelyeket nem lehet teljesíteni. Mindkét elnökjelöltet különböző nemzetiségi csoportok sürgetik, hogy kötelezzék magukat a rabnemzetek felszabadítására vonatkozó kampányra. Ezeknek a felszabadítása azonban nem hajtható végre másként mint világháborúval, márpedig mindkét nagy párt szilárdan elkötelezte magát egy olyan programm mellett, melynek célja a háború megakadályozása. Elég sok túlzott és kegyetlen ígéretet tettek már a keleteurópai népeknek anélkül is, hogy az elenökj elöltek még továbbiakat tegyenek... Az amerikai politika közvetlen célkitűzése az, hogy megakadályozza, hogy további szabad népek veszítsék el a szabadságukat. Túlzott elkötelezettségek a szovjet uralom alatti szerencsétlen lakosság javára semmikép sem szolgálnák e népek javát és azt eredményezhetnék, hogy áz orosz felügyelők tovább szorítják a csavart, mint ahogy az Magyarországon ép most történt.” JUGOSZLÁVIA, GÖRÖGORSZÁG ÉS TÖRÖKORSZÁG közt szorosabb együttműködés várható. Aug. 20-án Tito reményét fejezte ki, hogy katonai együttműködés jön létre Jugoszlávia és a két NATO-tag közt, bár katonai szerződésre nem gondolnak. Trieszt esetében Tito hajlandónak mutatkozott kompromisszumos megoldásra. A bejelentést Pace amerikai külügyi államtitkár belgrádi, ankarai és athéni tárgyalásai előzték meg. Két fontos lépés máris történt: Pijade vezetésével parlamenti delegáció indult görögországi látogatásra és elkészültek a tervek egy jugoszláv katonai küldöttség útjára ugyancsak Görögországba, melyet a görögök viszonoznának. Mindez török viszonylatban is várható. Újabb hirek közös török-görög-jugoszláv őszi hadgyakorlatról tudnak. Közép-Keleteurópa déli felének lassú integrálódásával egyidejűleg bizonyos jelek alapján az öt szovjet rabnép federálására is számítani lehet. Sokak szerint Rákosi miniszterelnöki kinevezése már ennek a moszkvai tervnek az érdekében történt. Újságok, könyvek, utazás, szereielcsomagok, hanglemezek, publicité, üzleti ügyek. KELENY MINDENT ELINTÉZ. /< Ste. KELENY, 12, rue de la Grange- Bataliere, PARIS-9. — Tel.: Taitbout 65-97. — 19
