Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-07-01 / 7-8. szám

BUDAPEST

1952

(Folytatás és vége)

Az okosabb gyermekek is sokszor bajba hozhatják szüleiket. így történt az egyik szomszéd asszonyom gyermekeivel. Az apjuk a Párt tisztviselője hangos kommunista. Egyik vasárnap a gyermekek szaladtak a ház előtt, szépen felöltözve. Amikor megkérdeztem őket: hová sietnek — azt felelték: — Megyünk át misére a Bazilikába, hogy itt ne lássanak bennünket. — Szerencsére nem volt más a közelben s így elmagyarázhattam, hogy ezt nem kell elmondani senkinek sem.

A pesti újságok alig közölnek híreket. Sokszor még a rendőri híreket is eltitkolják, mert nem akarják, hogy lássa a világ milyen sokan követnek el öngyilkosságot Budapesten. így aztán nem lehet tudni, mi a hiteles története azoknak a rémes híreknek, amelyek a városban keringenek. Elmondok egyet, ami állítólag januárban történt meg.

Egy kisgyermeket elküldött a mamája a moziba azért, hogy vegyen két mozijegyet. Negyedóra múlva visszajött és felkiabált áz utcáról: — Anyuka, csak orosz filmhez lehet jegyet kapni! — A mamája visszakiabálta: — Akkor nem kell, gyere csak fel. — Az asszony férje nyomdász volt, éjszaka nem volt otthon. A szomszédok mesélték neki reggel, hogy a feleségét éjjel elvitte az ÁYO. Három nap múlva értesítést kapott, hogy a felesége szívrohamban meghalt, gondoskodjék a temetéséről. Az ember erre felment a házbizalmihoz; a lakók azt mondták neki, hogy a házbizalmi jelentette fel a feleségét. Kihívta a lépcsőházba, összepofozta és ledobta a negyedik emeletről. Azután maga is utánaugrott.

Sokszor a gyermekek kezében van a szülők élete; ismerek egy nyolcéves kislányt, aki a papája külföldre irt leveleit adja föl a postán. Ha egy ilyen levelet elfognának, a levél Íróját azonnal elhurcolná az ÁVO. A legtöbb gyermek gyorsan megérti, hogyan kell viselkedni a mai világban: alakoskodnak, titkolodznak és kétszinüek lesznek. Egyetlen szerencse, hogy az otthon még mindig erősebb, mint az iskola; és szerencse az is, hogy az iskolákban ma is még igen sok tanító és tanár akad, aki lelke mélyén a kommunista rezsim ellensége és az igazi erkölcs szellemében neveli a gyermekeket. Mégis: ha egyszer bekövetkezik a nagy fordulat és felszabadul az ország, újra kell nevelni az ifjúságot. Ismertetni kell velük a tényleges helyzetet, meg kell cáfolni a hazugságokat, amit a nyugati világról terjesztenek a kommunista lapok s el kell mondani nekik, hogy a nyugati országokban jobban megbecsülik a munkát és a munkást, mint a szovjetizált országokban. — Ez lesz a jövő legnagyobb magyar problémája.

10.

A FÉRFI fáradt, szomorú és ideges. Agyondolgozza magát, fél mindenkitől és közben elveszti valóságérzékét. Csodákban reménykedik. Azt hiszi, hogy már csak hetekig tart a mostani helyzet. Három vagy négy hét múlva “jönnek az amerikaiak” és megszűnik a szovjetvilág Magyarországon. Egész nap dolgozik a gyárakban, hivatalokban, műhelyekben, vasutakon, és este szalad haza rádiót hallgatni Odahúzza székét a rádió mellé,

megkeresi a nyugati adások hullámhosszát és figyeli mit mond a szabad világ hangja. Kissé megnyugodva fekszik le és másnap azzal ébred, hogy megint elmúlt egy nap és egy éjszaka baj nélkül, egy nappal megint megrövidült a kommunista rezsim élete:

Ha külföldi tévedne Magyarországra, azt hihetné, hogy csupa uniformizált pártember él Budapesten. A villamosokon, az utcán, a hivatalokban, a műhelyekben rengeteg színes inget látni. Sötét ingeket: feketét, szürkét, barnát, vöröset, kéket. Mintha a Feketeingesek, Szürkeingesek, Barnaingesek, Vörösingesek, Kékingesek pártjához tartoznának. A sötét ingeknek az a magyarázata, hogy ezeket nem kell olyan sűrűn mosni, mint a fehér ingeket; s ma mosásra nincs sok idő, no, meg nincs elég szappan se hozzá.

Természetesen, épp úgy mint a női “divatban” a férfivilágban is egyre kevesebben hordanak kalapot. Legtöbben hajadonfőtt járnak, mások sapkát viselnek. A sapka stílszerűbb a mai világban, mint mondjuk az Eden-kalap.

A legtöbb férfi “átképzett munkás”. Amikor valaki benyújt egy kérvényt, folyamodványt, a “foglalkozásnál” két rovatot kell kitöltenie: 1. Mi a foglalkozása? — 2. Mi volt a foglalkozása azelőtt? — Hivatalnokemberek közül nagyon kevesen maradtak meg az íróasztal mellett; legtöbben kitanultak valami mechanikai szakmát, heggesztők lettek, szerelők kőművesek, gépasztalosok, textilmunkások. A textilgépek mellett ma naponta százméterszámra gyártják a szövetet és kilométerszámra a cérnát, mégis kopottan, lerongyolódva járnak munkába. A textilárú nagyon drága, nem tudják megfizetni a munkások. Mert, ha a háromheti fizetésből vesz valami konfekcióruhát — miből él közben a család.

Kétségtelen, hogy a “régi világban” sem volt minden helyes. Magyarországon például túlságosan kiélezték az osztály különbséget. A munkás és a paraszt egy alacsonyabb kasztba tartozott; ha az igazi intelligencia nem is, de a félműveltek társasága ezt erősen éreztette velük. Ma eltűntek a társadalmi választófalak: az ország népe egyetlen óriási kasztba tartozik. Nincs már ellentét “úr”, munkás és “paraszt” között, — valamennyien emberek, magyarok, egyformán nehéz sorban élnek, és egyformán várják, hogy “eltűnjenek a mai figurák”. . , S méginkább egységbe kovácsolja őket az a tény, hogy egy új, abszolutisztikus, sőt pallosjoggal felruházott arisztokrácia basáskodik fölöttük: a Párt arisztokratái, a vezető funkcionáriusok és az ÁVO-emberek. A banális közmondásnak igaza van: minden rosszban van valami jó is. Vihar idején a nyáj is összebújik. Amikor zuhognak a bombák, egymás mellé húzódnak az emberek. Amikor valaki fél, jó megfogni egy másik ember kezét. Most a szorongás, a bizonytalanság éveiben a “nadrágos ember”, a “munkás”, a “paraszt” közelebb kerültek egymáshoz, mint valaha is. Megismerték egymásban az embert.

11.

A “VICCESEK” külön fogdában ülnek Vácott. Talán abban a cellában, ahol Rákosi és társai ültek az-20