Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-05-01 / 5-6. szám

csúsznia. így nem alaptalan a gyanú, hogy a könyvet el sem olvasva, nem a könyvet, hanem a szerzőt bírálta, illetve egyszerűen keblére ölelte.

New York, 1952. május 10.

Aláírás*

Szerkesztőségünk ezt az ismertetést németországi volt főmegbizottunk útján kapta és az a világrészek közötti szerkesztés idejében került lapunkba. Nem sejtettük, hogy épen a deportáltakkal kapcsolatban i y e n súlyos hibákat kockáztatott meg a kiadó. Olvasóinktól elnézést kérünk ezért a kisiklásért.

CHARLES R. HOWELL, amerikai képviselő Trentonban, a new jerseyi Kossuth jubileum alkalmával beszédet mondott.

“NEM HISZEK ABBAN — mondotta többek között — hogy bármilyen béke, mely nemzeteket, mint Magyarország és mások, Oroszországtól elnyeletni enged, mely megfosztja őket attól a szabadságtól, hogy saját kormányukat megválaszszák és saját ügyeiket intézzék, valaha is elfogadható lenne szabad emberek és szabad nemzetek számára. Az a reménységem — és tudom, hogy ez visszhangra talál mindenütt a magyarok között — hogy más nagy vezető fog támadni, aki átitatva Kossuth Lajos lelkületével és elveivel segíteni fog, hogy Magyarország elnyomóit lerázza és népe visszanyerje jogos örökségét: a szabadságot. Mindnyájunk kötelessége — kormányon belül és kívül egyaránt — hogy dolgozzunk ennek megvalósításán”.

ARANY JÁNOS

OH! NE NÉZZ RÁM...

Oh! ne nézz rám oly sötéten Pályatársa életemnek.

Mint midőn az őszi felleg Huzza árnyékát a réten;

Nézz szelíden, nézz mosolygva; Férfié az élet gondja.

Bárha csügged hív barátod. Nincs enyelgő tréfa nyelvén,

S a kemény sors vésze kelvén Arcom elborulni látod:

A te szived ez ne nyomja:

Férfié az élet gondja.

Dörgve hull a nagy zuhatag. Szírihez illik rémes árnyék;

De szelíd a rónatájék.

Zengve lejt a völgyi patak.

Mely a zöld virányi befolyj a: Férfié az élet gondja.

Hát ne nézz rám oly sötéten; Zúgjanak bár künn a vészek. Csak ez a kis enyhe fészek Ez maradjon mindig épen: Szívem a bajt könnyen hordja: Férfié az élet gondja.

(1852)

Az ezredes hajlongott és mosolygott. (Rettenetes volt, ha mosolygott.)

— Tartom szerencsémnek! — pattogta vezénylő hangon, mintha egy szakasz előtt kiáltaná ki.

A revanche-ebéd is nagyszerű volt, és mikor Rózerék a kitűzött napon a kaszinóba hajtattak, Krisztina asszony szíve repesett és kétszeres sebességgel dobogott.

— Ki hitte volna, János, hogy mi valaha itt ebédelünk.

De Rózer úr már akkor nyakig benne volt a nagyzási hóbortban, ö már nem is csudálkozott.

— A világnak forognia kell, Krisztina. Az ördögbe is, forognia kell. S ami a Harruckernekkel megtörtént, az megeshetik a Rózerekkel is.

Az ezredesék szintén ott voltak — de ez nem ment oly simán. Az ezredesnek új waffenrockra volt szüksége s következéskép új kölcsönre.

— Segíts ki a zavarból, Rózer, ha már belehoztál ilyen slamasztikába. Kötelességed, Rózer. Becsületbeli kötelességed. Úri emberhez való eljárás.

A milieu, a jó pezsgő, a hangulat, ami e fényes helyen elömlött, a szolgák alázatos arca, meggörnyedt tartása, a szőnyegek színe, a tányérok cirádái, a roccoco-székek és divánok és minden egyéb úgy felvillanyozta Bobort, hogy a végén mágnásnak képzelte magát és ő is meghívta a társaságot egy ebédre szerény házához — amire ijedten esett ki a Rózer úr kezéből a villa és a fejét csóválta.

— Ugyan, Károly, Károly!

Az ezredes dühbe jött.

— Engem akarsz te dirigálni?! Mordizom adta! Ne izélj, Rózer, mert megharagszom. Hát nem azt tehetem én, amit akarok? Hát nincs Magyarországon szabadság? Mordizom adta!

Rózer ur elhallgatott és a Bobor-féle ebéd is elkövetkezett az idők rendjén, persze megint egy új kölcsön útján.

De mindez hasznos befektetés volt, mert minden ebéd új ebédeket kölykezett és minden új ebéd új látogatásokat tett szükségessé, úgy, hogy mire bekövetkezett a tél, az e fejezetben bemutatott személyek úgy szólván nélkülözhetetlenekké váltak egymásra nézve. Zrínyi az estéit többnyire az ezeredeséknél töltötte, néha a színházba mentek együtt. A városnegyedben különös gyanú keletkezett s az utcabeli boltokban, ahova az öreg ezredes betévedt vásárolni egyetmást, a kereskedősegédek mindig összemosolyogtak a háta mögött s mikor az utcán végigment ingatag, de mégis peckes lépteivel, vihogva mondták:

— Ott megy az öreg agancsos!

Maga az ezredes azonban, ha valahol célzást ejtettek a Zrínyi sűrű látogatásaira s pajzánul hozzá tették: “Jó lesz vigyázni a szép asszonyra, óbester ur”, ravaszul mosolygott befelé és igy szólt:

— Ostobaság, mordizom adta! Két vén katona húz egymáshoz: Bobor Károly és gróf Zrínyi Miklós. Két vén katona. Ez az egész. A vén katona még tud vigyázni, mordizom adta, tud vigyázni — de a vén katona nem tud már ostromolni. S itt van a kutya eltemetve. Az egyik vén katona azt csinálja, amit tud (s itt a saját mellére ütött), a másik vén katona azt csinálja, amit nem tud. És ez az egész.

Tényleg nagyon vigyázott az öreg. Az ezredesnét sohase lehetett egyedül találni és igen nehéz volt vele egy-egy bizalmas szót váltani. Éppen az ingerelte talán Zrínyit és szította lánggá a kicsiny szikrát.

Még a legjobban mulathatott az asszonnyal, ahol esetleg mások foglalták el a férjét, idegen helyeken, Rózeréknál, vagy saját magánál, mert a bank megvásárolván a Rózer-féle nádor-utcai palotát, a tél elején odaköltözött Zrinyi és ott igazán fejedelmi háztartást vitt. Radován diák volt betnítva, hogy az ezredest kezelje. Rendesen disputáit vele vagy itatta; — ezt a két mulatságot kedvelte legjobban.

Farsang után még egygyel szaporodtak az intim házak, ahová mindnyájan eljártak. Sőt az ezredesné ott néha egyedül is megjelent. Ugyanis Juranics Lőrinc tett szert külön háztartásra. Advent első vasárnapján megkérte a Rózer Anna kezét és nem kapott kosarat. Nagy fénnyel tartották meg az esküvőt a farsangon, Zrinyi volt a násznagy, Bobomé a nászasszony s az egész szigetvári őrség ott táncolt a lakodalmon, mert hivatalosak lévén összesereglettek a vidám napra az ország minden részéből. Még Alapi Gáspár uram is olyan kedvre szottyant, hogy amit életében nem tett, egy csárdást aprózott el Rózer mamával. Patacsics pediglen úgy hajnal táján csupa duhajkodásból, a fogai közé vette a cigányprímást a nadrágszíjánál fogva, úgy kellett muzsikálni a nyavalyásnak, mialatt ő, Kinizsi Pál uram módjára táncolt és bokázott vele a nótáján.

34