Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-05-01 / 5-6. szám

nyomult előre az U. S. A., valamint jóval mögötte Németország, amelyik még mindig jelentékenyen megelőzte Angliát és Franciaországot. Ugyan akkor a Szovjetúunió is óriási erőfeszítéseket tett gazdasági és katonai pozíciójának megerősítésére. Kár, hogy orosz vonatkozásban a szerző kritika nélkül vett át egyes túl optimisztikusnak tűnő termelési adatokat, amiknek alapján olyan abszurd állítást kockáztatott meg, hogy már a háború előtt a Szovjetúnióban az egy munkásra eső ipari termelési érték nagyobb volt, mint Angliában vagy Németországban. A fenti hiba ellenére is a “Nagyhatalmak gazdasági ereje” című fejezet a legjobb összefoglalását adja azoknak az erőtényezőknek, amik végső fokon döntötték el a háború kimenetelét.

George Kemény: Economic Planning in Hungary 1947-1949. — Royal

Institute of International Affairs kiadása, London 1952.

Kemény György volt pénzügyi államtitkár, akinek az elmúlt két és fél évtized során számos közgazdasági tanulmánya számolt be a nyugati sajtóban Magyarországról, legújabb munkájában az 1947-49-es évek során Magyarországon végrehajtott három éves tervről számol be. Ez a beszámoló azonban nemcsak a három éves tervet ismerteti, hanem egyben az egész ország gazdasági keresztmetszetét is adja. Az író ugyan mindenütt részletes kommentárokkal kíséri az adatokat és eseményeket, a végső állásfoglalást mégis az olvasóra bízza. A nagy szaktudáson kívül rendkívül higgadt tárgyilagossággal megírt munka kiemelkedő helyet foglal el a vasfüggönyön túli helyzetet tárgyaló angol nyelvű szakirodalomban és az “Economic Planning in Hungary” a tavaly ugyancsak az angol külügyi társaság kiadásában Margaret Dewar tollából megjelent “Soviet Trade with Eastern Europe” cimü beszámolóval együtt a legbiztosabb útmutatást jelenti mindazok számára, akik a háború utáni Magyarország gazdasági helyzetét akarják tanulmányozni. A három éves terv második időszaka ugyan már a kommunista párt egyeduralmának az idejére esik, de maga a terv elsősorban újjáépítési feladatok megvalósítására, részben pedig a későbbi kommunista gazdaságpolitika alapjainak a megszilárdítására készült és semmiképen sem azonosítható a jelenlegi u. n. “ötéves” tervvel, amelyik teljesen a sztálini öt-éves tervek mintájára gyúrja át az országot és elsősorban a nehézipar erőltetett fejlesztését célozza. Ke-Maga az ezeredes is glédába állott, mintha egy Feldzeugmeister beléptét várná.

De hát hiszen éppen az volt a Zrínyi egyéniségének varázsa, ha belépett valahova, hogy úgy tűnt fel, mintha mindig ott lett volna. Rokonszenves volt, szinte ennivaló. Könnyed, fiatalos mozdulatokkal. Oly egyszerű és mégis látszott rajta a nagy úr, az oligarcha.

— No hát, eljöttem, — mondá, kordiálisan nevetve és a Rózer ur kezét megrázva odakünn — és ha jó lesz az ebéd, akkor megcsináljuk a szerződést a házra.

Rózer úr arca sugárzott.

— Oh, ne is tessék említeni... Ne is tessék. Kinevetnének, ha megtudnák. Oh, nagy szerencse, nagy szerencse. Hát hiszen majd megegyezünk. Mindenesetre megegyezünk. Csak ne tessék említeni.

Olyan zavarban volt, nem hogy a vendégeit eresztené elől, maga futott be előre, mint egy uszkár s nagy szemöldökeit jelentőségteljesen mozgatva, hangosan kiáltá a leányoknak (ugyanis ott volt a Sartory

Pál két kisasszonya is).

— No, jön ám egy szép fiatal ember! Hm.

Már ott is volt a fiatal ember, Juranics, s maga is hallotta a Rózer ur felkiáltását. Zrínyi a háziasszonynak mondott néhány udvarias szót, a szegény teremtés nem tudta, mit tegyen; keresztül-kasul futkosott a székek közt, hogy melyik a legszebb, legérdemesebb (notabene egyforma sárga-selyemszékek voltak a szalonban), aztán felkapván egyet fölemelte és megfújta, a kendőjével lecsapkodta róla a port, pedig

nem is volt poros, s úgy vitte Zrínyinek, hogy üléssel kínálja.

Ennyi idő éppen elég volt, hogy Zrínyi és Juranics megismerkedjenek mindenkivel. Bobor ezredessel is. Zrínyi melegen rázta meg a kezét, ő is eltanult már egy-két újkori frázist, fölvett egy kis mázt.

— Sok szépet hallottam vitéz tetteiről — szólt nyájasan.

Mire a goromba öreg ezredes boldogan pirult el s meghajtván fejét nagy nehezen mondta:

— Én is az önéiről.

De a bámulat fogta el, látván, hogy Zrínyi Miklós egyenesen a

feleségéhez tart s mint régi ismerősök kezdenek társalogni. Mordizom adta! Hogy lehet ez? A zöldszemű szörny kombinálásra ösztökélte. Nem valami fiatalkori ismeretség? Eh, hiszen Zrínyi háromszáz év előtt

élt. Mariska pedig csak harmincnégy éves. De mégis ismerik egymást. Ez tény, és látni való! Megfoghatatlan valami.

Iparkodott is legott a közelükbe férni, hogy miről beszélnek, mert eddig csak egy pár szó ütötte meg a fülét messziről:

— Mily meglepetés? Hogy jut ide? — kérdé a szép ezredesné és szeme, arca szikrázott még a rőt haja is szikrákat látszott hányni.

— Mert most már én vesztettem el valamit — felelte Zrínyi kedélyesen.

— No, ugyan mit? — s az asszony negédesen vetette hátra a fejét.

— Találja ki.

— Miért nem mondja inkább, hogy találjam meg?

És hamiskásan lesütötte szemeit.

— Hiszen mondanám én — nevetett Zrínyi — de ...

—. Hiszen találnám én — nevetett vissza a szép asszony — de .. .

— Eh, csak ez a sok “de” ne volna, ezek az útonálló zsiványok, akik akadályoznak, kifosztanak ...

— Az enyém nem zsivány — incselkedett az ezredesné, a narancsszín keztyűivel legyezgetve magát kacéran. — Az enyém csak egy kövér kanonok, aki azzal rémített, hogy nagyon le kellene hajolni.

— Az ördög vigye el azt a kanonokot, rám nézve ő tisztelendősége mégis csak útonálló.

Különös párbeszéd volt, senki sem értette a magját, de mégis azt a benyomást tette, mint két damaszkusi kardpenge, amelyik a másiktól ad szikrát.

Zrínyi elemében volt. Harun AI Rasidnak képzelte magát, aki Giafar vezirével kalandon van Bagdad egyik külvárosában. Egyszerre megfordult, éppen mire odaért az ezeredes s észrevévén, hogy Juranics Lőrinc már ráakadt a zugligeti kis lányra, maga is odalépett és megcsipkedte arcát, öreg bácsi módjára:

— Derék Juranicsom csak mindég megérzi, hol vár rá a legnagyobb veszedelem.

Anna arca lángba borult, lett fehér rózsából piros rózsa.

— Sokat búsult a fiú maga után.

Anna lehúnyta a szemeit, hosszú pillái mint selyemrojtok rezegtek édes arcán.

30