Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-05-01 / 5-6. szám
rendelkezhetnek ezzel, a legvitálisabb érdekeikbe avatkoznak bele. És közömbösen nézni ezt a beavatkozást annyit jelent, mint önként lemondani a hatalmi pozícióról. Az e pozícióról való lemondás pedig a függetlenségről való lemondás.97 Biztonság Egyesek azt mondják, hogy nem jelent veszélyt, bármilyen helyzetben van is a világ. Csodálkozva hall ilyesmit egy olyan országban, melyet ezer szál és érdek köt a külföldhöz. Hivatkozik rá, hogy az Egyesült Államok kormánya mondotta meg prófétikusan 1827-ben: “az európai abszolutizmus nem nyugszik addig, amig az emberi szabadság minden nyoma itt is ki nem pusztul”. Kérdi: Magyarország romjain akarják most megvalósítani az abszolutisztikus hatalmak ezt próféciát? Emlékeztet rá, hogy minden előző forradalmat némi alkotmányos engedmény kisért. Ezért a magyarországi beavatkozást megelőzte egy cári nyilatkozat, melyben kijelentette, hogy minden engedményt vissza kell vonni. A legkisebb szabadságot, politikai jogot, vagy alkotmányos aspirációt sem szabad tűrni, hanem az abszolút szolgaság kell honoljon mindenhol, ő vette át a despoták vezetését, hogy összetörje a szabadságot az egész világon. Ez az az istentelen terv, ami ellen Magyarország népe a többi elnyomott néppel együtt el van szánva, hogy szembe fog szállni. Tehát nem elszigetelt az a küzdelem amit megharcolni készülnek, hanem elvek küzdelme, melynek kimenetelét mindenhol érezni fogják, de sehol sem annyira, mint az Egyesült Államokban, mert egy népnek sincs annyi veszteni valója. Ha győznek, az Egyesült Államok haladása és fejlődése békésen halad tovább, mig republikánizmusa uralkodó elv nem lesz a világon. De ha elbuknak: “az Európán diadalmas abszolutisztikus hatalom önökre fog, önökre kell, hogy lecsapjon teljes súlyával pontosan azért, mert különben olyan hatalmassá nőnének, hogy ez eldöntené a világ sorsát.” És mivel az abszolutisztikus hatalmak Oroszországgal az élükön maguk akarják uralni a világot, természetes, hogy úgy tekintik őket, mint a legveszedelmesebb ellenségüket, melyet meg kell próbálni összetörni, mert különben előbb vagy utóbb maguk töretnek össze. Furcsa lenne, ha hatalmában és jó szerencséjében elbizakodva az Egyesült Államok népe közömbösen nézné a feje körül gyülekező veszélyt, amikor most olyan alkalom kínálkozik, mellyel el lehetne kerülni.98 Abban az ügyben, melyet képvisel, találkozik a filantropizmus és a hazafiság. Alvilág jelen állapotában az izolációra való hajlam, a “selyemhernyó politika”, veszélyes minden népre nézve. “Annyit mondhatok, hogy a még szabad népek számára a legfelvilágosodottabb filantrópia a legbölcsebb hazafiság.” Az amerikai hazafiság nem mérheti az ország érdekeit a múló pillanat, vagy kicsinyes pártérdekek szűk mértékével. Olyan magaslatra kell emelkednie, mely alkalmas az egész ország minden kapcsolata, szüksége és nemcsak jelen, hanem jövő biztonsága feltételeinek megvizsgálására. Bizonyos felőle, hogy az erre a magaslatra emelkedett amerikai patriotizmus el kell Ítélje az izoláció rövidlátását és filantropussá kell váljék. Amikor függetlenségüket kivívták érezték, hogy szükséges volt az unió. Mi volt a fő motívuma az uniónak? Az, hogy nemzeti létük a népek törvényén nyugodván kellett egy nemzeti kormány, mely elég erős fenntartani e 97) Springfield, Mass., 1852. április 24. 98) Mobile, 1852. április 3. 99) Roxbury, 1852. május 10. 100) Boston, Faneuil Hall, 1852. április 29. 101) Plymouth, 1852. május 12. törvényeket. Most elérkezett az idő, amikor ugyanezt kell tenni a népek viszonylatában, — mert a népek törvényével az erőszak hatalma áll szemben. Létük szüksége, hogy támogassák e törvényeket. Ha feladnák, az alapot adnák fel, amin állnak.99 Nem kellene úgy mondaniuk, hogy “amerikai szabadság”, hanem “szabadság Amerikában”. “A szabadság sem amerikai, sem európai nem kellene legyen, hanem csak szabadság. Isten, Isten. Ő sem nem Amerika Istene, sem nem Európa Istene: ő Isten. így kellene legyen a szabadság.” “... akik eddig szabadok voltak mind úgy tekintették a szabadságot, mint kiváltságukat, ahelyett, hogy elvnek tekintették volna. Minden privilégium természete az exkluzivitás, az elvé a közlékenység. A szabadság elv, közösség a biztonsága, kizárólagosság a végzete. Mi az arisztokrácia? Kizárólagos szabadság. Privilégium. És az arisztokrácia halálra van Ítélve, mert ellentétben áll az ember rendeltetésével és jólétével. Az arisztokráciának el kellene tűnni nemcsak a népekb ő 1, hanem a népek közül is. Amig ez meg nem történik, a szabadság sehol nem lesz tartós a földön. Egyformán végzetes az egyén és a népek számára a változásokon felül állónak hinni magukat. Többen estek áldozatául ennek a büszke bizalomnak és a belőle származó izolációnak, mint a közvetlen szerencsétlenségből származó elnyomásnak. Önök szédületesen fejlődtek 75 éves szabadságuk eredményeként, de mit jelent 75 év ahhoz, hogy a halhatatlanság kiváltságlevelének vegyük? Nem, nem! Erőtelen nyelvem örök igazságokról tesz bizonyságot. Kiváltság soha nem lehet tartós. Egy népre korlátozott szabadság soha nem lehet biztos. Mondhatják: mi vagyunk Isten prófétái, de nem mondhatják: Isten csak a mi Istenünk. A zsidók igy szóltak és Jeruzsálem büszkesége a porban hever. Megváltónk az egész emberiséget arra tanította, hogy igy mondja: Mi Atyánk az égben és az ő Jeruzsálemé örökkévaló. — Közösség van az emberiség sorsában. ... Kérem Istent, hogy az amerikai köztársaság mérlegelje e szavak örök igazságát és ennek megfelelően cselekedjék. Akkor a szabadság Amerikában biztos lenne az idők végezetéig. De ha azt mondják önök: amerikai szabadság és ezt a grammatikus politikájukká teszik, merem mondani, még eljön az idő, amikor az emberiség ama régi igazság egy uj áldozatát kell gyászolja, hogy közösség nélkül a nemzeti szabadság soha nem biztos. Az amerikai szabadságot szabadsággá kellene önöknek változtatni és a szabadság örökre biztos lenne Amerikában .. .”10° “Elnyomás űzte el őket (őseiket) régi európai otthonukból egy ismeretlen világ vadonjába. A Mayflower csodálatos szabadságfává fejlődött.............és önöknek, a Zarándok Atyák boldog fiainak dicsőséges rendeltetése lett, hogy szabadságfájukról visszaküldjenek egy hajtást az Ó-Világba, igy fizetve vissza az elnyomásért, ami az önök őseit onnan elüldözte. Eljött az ideje ennek? Igen, el. Ami jótétemény a világ számára, az az önök saját biztonságának a feltétele.”1'" Kicsi lett a világ Amig a szabadságfa, amit a Zarándok Atyák plántáltak oly magasra nőtt, hogy egy hajtása megelevenítheti a világot, Európában furcsa ellentmondásként egy másik fa nőtt ugyanakkor: a gonosz és a despotizmus fája. Mindkettő oly naggyá nőtt, hogy nincs többé hely mindkettő számára a földön. Egyiket ki kell vágni, hogy a másik tovább terebélyesedhessen. >02 “A Bunker-Hill-nél kiontott mártir vérből a szabadság fája nőtt, mely több mint húsz milliós nép fölé terjeszti ágait. Ezt a fát komoran árnyékolja be az orosz despotizmus fája, mely messze terjeszti ágait túl saját területén. Nincs hely e két fa számára a földön. 17
