Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-05-01 / 5-6. szám
VILÁG FÓRUM AZ UTÓBBI ÉVEK EGYIK LEGDÖNTŐBB ESEMÉNYE zajlott le május végén, melynek következtében az egész világpolitika alakulása új irányt vehet: a nyugati hatalmak megkötötték a bonni kormánnyal a külön béke-egyezményt s rögtön utána Párizsban az egységes európai hadsereget megteremtő u. n. Európai Védelmi Közösség-egyezményt. Az utolsó pillanatban sikerült elhárítani a fő akadályt: Franciaország félelmét a németek megerősödésétől, garanciát nyújtva előbbinek a németek esetleges kiválása esetére és a tuniszi és marokkói francia politikába való beavatkozásra. A két egyezménnyel Nyugatnémetország lényegileg visszanyerte szuverénitását, bár nem lesz joga különbékét kötni Oroszországgal s belső felfordulás veszélye esetén a szövetségesek közbeléphetnek. A 34 hadosztályos európai hadseregben 14 lesz a francia, 12 a német, 12 olasz s 5 Benelux. Az 50 milliós új szuverén ország súlya természetesen gazdasági téren jóval nagyobb lesz, hisz neki vannak a leggazdagabb ipari forrásai a nyugateurópai nemzetek közt. 1951-ben a Ruhr szénbányái 120 millió tonna szenet adtak s az acél termelése 13 millió tonnát tett ki, mely utóbbiban csak Oroszország múlja felül Európában. Nyugatnémetország bevonása az európai védelembe a legnagyobb ellenkezésre talált Moszkvában. Miután az oroszok által javasolt egységesítésből nem lett semmi, kommunista oldalról igen erélyes ellenintézkedések történtek. Megkezdték Kelet- és Nyugat-Németország hermetikus elkülönítését, Berlinben megszakították a telefonösszeköttetést, véres tühtetéseket rendeztek. Ugyanakkor egész Nyugat-Európában új akciót kezdtek, félelmeket s kétségeket támasztandó az egyezmények ratifikálásának megakadályozására. A távolabbi lehetőségek közé tartozik egy újabb berlini blokád is, ezúttal esetleg a repülőterek megszállásával egybekötve a légihíd lehetetlenné tételére, ami könnyen világháborút vonhat maga után. “A MERÉSZSÉG POLITIKÁJA” címmel ismertette John Foster Dulles a LIFE-ben külpolitikai programmját. Dulles már 1948-ban a republikánusok külügyminiszterjelöltje volt, ebben az évben viszont Eisenhower győzelme esetén lehet könnyen Acheson utódja. Ugyanakkor arra törekszik, hogy pártjának mindegyik frakcióját egyetlen külügyi politika mögé állítsa. Cikkében leszögezi, hogy bár ma Amerika minden téren a világ legnagyobb hatalma, mégis hiányzik belőle a hit. Tudatára kell jönni erejének s azután reálisan felmérnie a helyzetet. Az oly fontos európai front védelme épül, de a két világ 20.000 mérföldes határából ez csak 500-at jelent. Szerinte az olyan politika, mely Ázsia szabadságát nem védelmezi, végzetesen hiányos. Természetesen 20.000 mérföldes Maginot-vonalat nem lehet építeni. A megoldás: kifejleszteni a szabad világ harci akaratát és erejét, hogy azonnal meg lehessen torolni a vörös hadsereg minden nyílt támadását ott, ahol az ellenfél a legérzékenyebb s azokkal az eszközökkel, amelyeket a szabad világ választ. (Egy térképmelléklet “a kommunizmus életútjait” mutatja be Európában, melyek csomópontja közé tartozik Lemberg, Varsó, Krakó, Csap, Budapest. Dulles szerint ez a közlekedési hálózat logikus célja volna a megtorló intézkedéseknek.) Miután Dulles kiemeli a szabad világ nagy anyagi és fegyveres fölényét, ironikusnak mondja, hogy ép a szellemi értékek tiszteletét oly büszkén vallók kizárólag anyagi védelmi eszközökben bízzanak, amikor a bevallottan materialisták győzelmes háborút viselnek szociális eszmék segítségével. Dinamikus politikára van szükség, eszméket kell fegyverül használni, és ezeknek az eszméknek morális elveken kell nyugodniuk. Ha a szovjet kommunizmust csupán jelenlegi működési körére akarjuk szorítani, a mai vonalakat sem tudjuk tartani. Ezen a célon túl kell mennünk. A nyugateurópai népek így azt érzik, hogy az “elveszthetők” csoportjába kerültek, örökre a védőfal szerepére kárhoztatva, melyet a szovjet kommunizmus haragos hullámai állandóan ostromolnak. Közel állnak a kétségbeeséshez, amikor látniuk kell, hogy a USA a “feltartóztatás” negativ politikáját folytatja. Persze sok minden történik azért a felszabadítás érdekében, ami nem mindig kerülhet nyilvánosságra. De Moszkva igája alól felszabadulás hosszú ideig nem következhet be Dulles szerint, sem a szomszéd országok bátorsága nem tér vissza, hacsak az Egyesült Államok nem jelenti ki nyíltan, hogy kívánja a felszabadulást. Dulles úgy gondolja, hogy maga ez a kijelentés (melyhez hasonlót egyébként Acheson, Truman, stb. már tett — a szerk.) megváltoztatná a rab nemzetek hangulatát, új terheket helyezne a rabtartók vállaira s új lehetőségeket teremtene a felszabadulásra. Dulles konkrété a következőket javasolja e téren: 1) Az elnök s a kongresszus tegye világossá, hogy a USA politikájának egyik békés célja a ma Moszkva által elnyomott európai és ázsiai nemzetek igazi függetlenségének helyreállítása; 2) E népek emigránsai közül azok, akik hazafiaknak bizonyultak, alkalmasak és mind az otthon, mind a külföld bizalmát és tiszteletét bírják, szabadság-programmot dolgozhatnának ki az egyes rabnemzetek számára; 3) Szökésre kellene ösztönözni a vasfüggöny mögül azokat, akik az ilyen Programm kifejlesztésében segíteni tudnának; 4) A Voice, Free Europe, stb. tevékenységét koordinálni kellene ezekkel a szabadság-programmokkal; 5) Koordinálni kellene az USA gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatait e szabadság-programmokkal; 6) Meg lehetne szakítani a diplomáciai kapcsolatot a moszkvai bábkormányokkal, ha és amikor ez előmozdítaná a szabadság-programmok ügyét; 7) Igyekezni kellene más szabad nemzeteket is megnyerni, hogy azokkal együtt egy új, nagy Függetlenségi Nyilatkozat utján megállapittassék a rabnemzetek irányában folytatandó politika. Dulles nem tartaná helyesnek véres felkelések s megtorlások sorozatát. Szerinte békés elválás is lehetséges Tito példájára, s a rabszolgatartás kinemfizetődővé tehető. Ez nem történhet meg máról-holnapra, de a történelemből lehet tudni, hogy a patriotizmus szelleme olthatatlanul ég a lengyelekben, csehekben, magyarokban, románokban, bolgárokban, kinaikban, stb. s bízni lehet abban, hogy 2, 5 vagy 10 év alatt a jelenleg rab világ lényeges részei békés úton visszanyerhetik nemzeti függetlenségüket. “Ez lesz a kezdete a szovjet zsarnokság világuralmi kísérlete végének” — fejezi be gondolatmenetét választási programmbeszédnek tekinthető cikkében Dulles. PÁRIZSBAN KOMMUNISTA ZAVARGÁSOK törtek ki Ridgway tábornok, Eisenhower utódja, odaérkezése alkalmával, valójában azonban a bonni és párizsi egyezmények hatására kialakult új kommunista hadjárat részeként. A véres összeütközések során a francia
