Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-05-01 / 5-6. szám
semmit, sem az útlevélről, sem a fiamról, sem a terveimről. A közvetlen szomszédomat kitelepítették. Kedves kis harmincéves asszony szegényke; a férje börtönben van. Éjszaka jöttek érte és 24 óra alatt el kellett hagynia a lakást. A házmegbízott titkos gyűjtést rendezett a házban. A “megbízhatatlan osztályidegen aszszonyt” mindenki segítette valamivel. A szomszédok segítettek neki csomagolni. A kisfiát én etettem egész nap minden jóval, amit csak elő tudtam teremteni és a házmester gyermekei vitték le bőröndjeit a kapuig. Megígértem, hogy meglátogatom. Jászkisérre vitték. 3. AZ UTCA megváltozott. A házak szép tiszták, de más az utca, mint a régi Budapest vagy a nyugati nagyvárosok utcái. Eszembe jut, hogy amikor a fiam a háború végefelé Varsóból hazajött, azt mondta: — Varsóban elfelejtettek nevetni az emberek. Most Pestről is eltűnt a mosoly. Az emberek lehajtott fejjel sietnek végig az utcákon. Szomorúak, fáradtak, reménytelenek. De folyton olyan zaj van az utcán, mintha választási propaganda zajlana. Csaknem minden utcasarkon hangszórók bömbölik az indulókat, a traktoroslány-dalt, az oroszból átfordított verseket és a magyar-szovjet nótákat. Ebben a zajban élünk. A lármával bóditják az embereket. A fásult emberek ütemre lépkednek és gondolkodni sem tudnak a zajban. Mintha egész Budapest egy végtelen oszlopban menetelne a szovjet indulók ütemére, fásultan, fáradtan — lehajtott fejjel. Amikor a hivatalokból kitódulnak a tisztviselők, a fiatalabbak összekapaszkodnak — valamely pártfunkcionárus javaslatára — és az egész utcahosszban végigtáncolják a járdát. Közben túlkiabálják a hangszórót is. Pár szót lehet csak elkapni az énekből: “E drága föld... szovjet hazánk ... szabad hazánk földje ... minden ember érzi, hogy szabad...” S közben egyik sem meri abbahagyni az éneket, mert — velük van a párttitkár. És azt sem lehet tudni, hogy a hivatali szomszédjuk, aki halkan szidja Rákosit, nem agent provocateur-ként dolgozik-e az irodában. A villamoson 70 fillér az átszálló. A Rákócziúton döcög a villamos. Elnézem az utasokat. Valamenynyi fáradt; tülekednek egy ülőhelyért. Délután öt óra van, de csaknem mindenki alszik, bóbiskol. Öregek és fiatalok is. 25-30 éves fiatalemberek ülnek, állnak félálomban. Fáradtak, — naponta legalább 10 órát dolgoznak, utána pártszemináriumba járnak — minden nyugodt percben alszanak, mint a katonák a háborúban. Nagyon sok Budapesten a golyvás ember. A lakosság fele “strumás”. A baj oka: a rossz táplálkozás, a vitaminhiány, a túlfeszített munka és az állandó szorongás, félelem. Nincs ma a világon sehol annyi golyvás ember, mint Magyarországon. Nagyon sok a baleset. A szerencsétlenül járt emberek egyik része öngyilkos. Amióta megszigorították a mérget tartalmazó orvosságok kiadását, növekedett a balesetek száma. De a fáradtság is sok ember halálát okozza: a fáradt emberek a kerekek alá szédülnek. A sietség is sok áldozatot követel. Mivel az “elkésőket” drákói rendszabályokkal büntetik, mindenki siet, szalad, átfut az úttesten és ugrál a robogó villamosokra. Sohasem volt annyi közlekedési szerencsétlenség Magyarországon, mint 1952-ben. A napokban láttam Kispesten egy valódi, gyűlölködő kommunista asszonyt. Trabális, irhabundás nő volt; odafurakodott az embergyűrűbe, amelynek közepén egy orvos próbált segíteni valami szerencsétlenen, akit elgázolt a villamos. Amikor megkérdeztem, hogy kit gázolt el a villamos, valami kisgyereket talán? — az irhabundás nő gyűlölettel végigmért és azt mondta: — Egy asszonyt gázolt el, egy nagyságos asszonyt, hogy a fene enné meg valamennyit! — Nem szoktam megnézni a balesetek áldozatait, de ezt a “nagyságos asszonyt” meg akartam nézni közelebbről. A “nagyságos asszony” negyven év körüli nő volt, kopott fekete kabátban, félrecsúszott tarka fejkendővel; elnyűtt cipője a sínek közé esett, ócska retikülje kinyílt és kiesett belőle pár forint. Agyondolkozott keze száraz és vörös volt; csak finom vonalú, sovány kis arcáról látszott, hogy a régi középosztályhoz tartozott, tanárnő lehetett, — vagy valami orvos, ügyvéd, katonatiszt vagy tisztviselő özvegye, akinek számára nem jutott hely ebben az uj világban. — Az orvos felállt mellőle és szomorúan legyintett. Nem tudott már segiteni. 4. A VÁROS épül. A romok eltűntek Budapestről. Csak a várban látni még az ostrom emlékeit a Fortuna-utca és az Uri-utca romjait. A Lánchidriál szépen kiépítették a pesti és a budai hídfőt; aluljárót is építettek mindkét oldalon. A régi főkapitányság épületét lebontották és egészen az Akadémiáig vasrácsot húztak. A földalatti gyorsvasutat is építik. A tervek szerint 1954-re fejezik be a munkát. Mindenki tudja Pesten, hogy a földalatti építése a szovjet hadsereg érdeke; a Duna alatt alagútat fúrnak s ez a háború esetén akkor is biztosítaná az összeköttetést a Dunántulal, ha lebomáznák a pesti hidakat. Ha valaki külföldről menne haza, — nem ismerné ki magát Budapesten. Az utcák neve után azt hihetné, hogy Leningrádba került. Van itt Lenin-körut (csaknem az egész Nagykörút), Sztalin-út (Andrássy-út), Sztalin-tér (Erzsébet-tér), Malinovszky fasor (Olasz Fasor), Vorosilov-út (Stefánia-út), Tolbuchin-körut (Vámház-körut), Marx-tér (Berlini-tér), Molotov-tér (Vigadó-tér), Guszev-utca (Sas utca), stb. A Gellérthegyen szovjet győzelmi emlékmű emelkedik. A “Győzelem” amazonja és egy szovjet katona szobra. A Dózsa György-úton nemrégen állították fel Sztálin 70 mázsás bronzszobrát. A százarcú Sztálin pesti szobra kicsit hasonlít Nagyatádi Szabóhoz, kicsit pedig valami öntudatos, j ólszituált bádogosmesterhez. — S amerre jár az ember, mindenütt orosz nevekbe ütközik; nemsok túlzás van abban, hogy a Pestre került paraszt megkérdezi: Volgának hivják-e a Dunát?... A város maga tiszta és szép. Sok a fa és sok a virág. A “virágos Budapest” akció keretében a lakók virágokat ültettek az utcák mentén húzódó fák köré. A Vérmezőt feltöltötték és óriási fenyőparkká alakították. Mióta bevonták az élelmiszerjegyeket, nagyon felment mindennek az ára. Ezen a télen legnagyobb sikere a norvég halnak volt. Kapkodták a norvég jegelt halat, bár 24 forintban került egy kiló (A pesti hal még drágább és az ostrom óta kevés ember eszi a dunai halat Pesten ...) A “MIRELIT” fagyasztási eljárással konzervált májkrém levesből, lecsóból, székelygulyásból, babfőzelékből sokat vásároltak a háziasszonyok és megszerették. Az élelmiszerekért legtöbbször órák hosszat kell sorbaállani. A politikai rendőrség ügynökei sokszor keverednek a KÖZÉRT (Régi Községi Élelmiszer R. T.) előtt húzódó sorba, mert itt sokszor nyíltan szidják a rendszert az elkeseredett, ideges asszonyok. Megtörtént, hogy egy munkásasszony idegrohamot kapott és elejtette kis pólyásgyérmékét, aki nyomban meghalt... A régi vendéglőket, kávéházakat, “népvendéglővé”, “népbüffévé” alakították. De a régi espressók sem szűntek meg, sőt ma több espresso van Pesten, mint va-9
