Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-05-01 / 5-6. szám
hasznát veheti az ember ilyen nehéz időkben. Régebben a városházán dolgozott. Az első világháborúban önkéntes volt, megismerte Szibériát is. Indián keresztül került haza a hadifogságból. Most a kommunista pártban dolgozik. Gondterhelten jön haza az irodából és amikor fellátogat hozzám, halkan átkozódik. Vigyázni kell, hiszen a falnak is füle van ... Négy évvel ezelőtt lépett be a kommunista pártba. Amikor az ellenzéket elnémították, börtönbe vetették, internálták, külföldre üldözték, ő felkötött egy piros nyakkendőt és belépett a Párba. Úgy gondolta: ez az egyetlen módja annak, hogy tovább dolgozhassák. Ő az “őrlő szú a fában”: kommunista jelszavakat használ, de minden rendes emberen segít és ügyesen bomlasztja a Párt szervezetét. A magyarországi kommunista Párt tagjainak háromnegyedrésze antikommunista. Ezek azért léptek a pártba, hogy élni tudjanak, kenyeret kapjon a családjuk s ők maguk kommunista szlóganok kiáltozása közben gyengítik a rezsimet. A percet várják, amikor elmozdíthatják a párt tartóoszlopait s rombadönthetik az egész tákolmányt. Éppen három ismerősömmel uzsonáztam, amikor bejött a házmegbizott. A zsírjegyeket hozta. Egy személy 40 dekát kap egy hónapra. Pár percig beszélgettünk s éppen menni akart, amikor becsöngettek. Egy negyven éves forma nő és egy férfi állt az ajtóban. — Népnevelők vagyunk — mondták és közvetlen modorban beszélgetni kezdtek a barátnőimmel. A férfi nem ült le az asztalhoz, hanem körbejárt és szemügyre vette a lakást. Megakadt a szeme a könyvespolcon. Leemelte Papini könyveit, végignézte az idegennyelvű regényeket és megállt a szentképeim előtt. Három olajfestmény van a szobámban: egy Mária-kép, egy Krisztus-arc és a megkövezett Szent István mártiriuma. A sarokban pedig egy Szent-Terézke szobor áll. A “népnevelők” a kommunista párt kiküldöttjei. Kettesével járják a várost, becsöngetnek ismeretlen emberekhez reggel, délben, vacsora közben; minden jelenlevőt kifaggatnak politikáról, a gazdasági helyzetről és általában az életéről, aztán mennek tovább. Látogatásaikról jelentést írnak a Pártnak. Akinél népnevelők jártak, nem tudhatja, otthon töltheti-e az éjszakát, vagy az ÁVÓ (Államvédelmi Osztály) börtönébe kerül-e. A “népnevelő” első kérdése az volt: vallásos vagyok-e? — Igen — feleltem. — Hogy lehet egy modern ember vallásos? — kérdezte. — Az emberekre nem sokat számíthattam, de Isten mindig megsegített — mondtam. Ekkor a nő vette át a szót és megkérdezte, mi a véleményem a Mindszenty-ügyről. Azt feleltem, hogy nem látom eléggé világosan a dolgot, de meg vagyok győződve arról, hogy a “tévedések sorozata”. Aztán el kellett mesélni az életemet. Elkomolyodva bólogattak, amikor elmondtam, hogy a férjemet az ostrom alatt bombaszilánk ölte meg, és a fiam két évig hadifogoly volt egy krivojrogi vasbányában. Nyugodtan megmondtam azt is, hogy nyugatra ment és Délamerikába. A nő ivott egy csésze kávét és ő is végigjárta a lakást. Megnézte az Íróasztalomat, a vitrinben a porcellánt és a nippeket és aztán intett a társnak és elbúcsozott. Utoljára még az ötéves tervről is kikérte a véleményemet. — Ha megvalósul — mondtam, sok értékkel gyarapodik az ország. — Nem szólt többet, de amikor elment, megszorította a kezemet. A férfi meg hátramaradt és kezet csókolt. Elég jó emberismerő vagyok. Barátnőim aggódtak a szentképek, meg a Mindszenty-ügy miatt. De én nem féltem. Tudtam, hogy ezek a “népnevelők” is rendes magyar emberek voltak. Tanárok lehettek. Talán éppert ez a férfi tanította franciául a fiamat. Beléptek a Pártba, hogy megmaradhassanak az állásukban és a Párt “népnevelő-kőrútra” küldte őket. Kényszerűségből mennek és mindenütt megjátszák a komédiát. Nem ismerik jól egymást sem, egyik fél a másiktól. És persze sohasem lehet tudni, mikor tévednek be egy igazi kommunista házba. Mert ilyen is akad, ha sokkal kevesebb is, mint a nagy nyugati országokban, Olaszországban vagy Franciaországban . .. 2. A HÁZ amelynek negyedik emeletén van a lakásom, hatalmas, fehérre meszelt épület. A lakók adták össze a pénzt a meszeléshez. Az egész házsort kimeszelték az utcánkban. (Majdnem annyit dolgoznak a meszelők, mint a választások előtt, amikor a házak falát, a járdákat és az úttestet is telemeszelték kommunista jelszavakkal a Párt emberei.) A házmegbizott indítványára vörös müselymet is vettünk. így legalább nem kell mindig vörös papirost venni a ház díszítéséhez a felvonulások alkalmával. Ilyen felvonulást csaknem minden hónapban rendez a Párt: a “dicsőséges szovjet hadsereg” tiszteletére, Sztálin születésnapjára, a munka ünneplése céljából, stb. A lakók nagyrészét hólapátolás közben ismertem meg. Az úttestről a lakóknak kell eltakaritaniók a havat. Az egész ház az utcán dolgozott, a gyermekek is az öregek is. A házmegbízott jelölte ki a lakókat, igazságosan. A tél folyamán kétszer-háromszor került sor mindenkire. Lapátolás közben beszélgettünk, aztán folytattuk a félbenmaradt mondatot a fásüzlet előtt. Ezen a télen sokat fagyoskodtunk. 5 kiló fáért és szénért órákig kellett sorbanállani. Mellettem egy vízvezeték- és villanyszerelő lakik. Ötvenéves ember, szerényen, csöndesen él a családjával. Régebben tanácsos volt a belügyminisztériumban. A háború után pár évre elbocsátották, akkor tanulta ki a szakmát. Most elégedett, — amennyire elégedett lehet az ember a mai Budapesten, — mert háromszorannyit keres, mint kollegái, akiket megtartottak a régi pozíciójukban. Az újságíró, akinek lapját négy évvel ezelőtt szüntették meg, egy bádogos mesternél inaskodik. A volt katonatiszt kőműves lett s ma már pallérrá lépett elő. A harmadik emeleten az öreg bankigazgató most könyvelő egy kis mechanikai üzemnél. A második emeleten egy volt miniszter lánya lakik. A társasági lapok hetenként közölték a fényképét tánc, lovaglás vagy séta közben; ő ma segéd egy festéküzletben, petróleumot és viaszt mér. Egy miniszteri tanácsos özvegye jön át hozzám leggyakrabban. Kedves és kellemes asszony, de félek tőle. Olyan előérzetem van, hogy ő a spicli a házban ... Pedig nem érdeklődik az ember ügyei felől, inkább csak bólogat, ha mesélnek neki valamit. Azért is gyanús nekem, mert a szép villáját a nevén hagyták s apró kedvezményeket élvez. Lehet, hogy a villa a besúgás ára. Ez a házmegbízott véleménye is. Persze, ez nem több, mint gyanú. Ez a gyanú csak azóta alaposabb kissé, mióta eltűnt a házból az üveges. Ez az üveges régi szakember volt és különösen sokat dolgozott a háború után. Az ostrom után Budapest ablak nélkül maradt. A mi üvegesünk a Párton keresztül sok anyagot kapott — mindig hangoztatta, hogy régi pártember. Egy idő óta abbahagyta az üvegezést és beült a Párt kerületi szervezetébe. Egyik éjszaka jöttek érte és elvitték. Azóta nem került elő. A házban senkivel sem volt baja; rendes, csöndes ember volt. Csak egy lakó nem szerette: az én “barátnőm”, aki mostanában sűrűn meglátogat. Főleg azóta, hogy beadtam az útlevélkérésemet. De nem kérdez 8
