Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-05-01 / 5-6. szám
PROHÁSZKA - SZEMELVÉNYEK A kultúráról Mennyi csodás harmónia pihen ezekben a húrokban. Mennyi dal, mennyi ének szunnyad némán fuvolákban, harsonákban. Mindezeknek pedig a felébresztője, a kitapogatója az emberi lélek. És én azt gondolom, hogy mily sok nagy, csodálatos, sokféle világ, mennyi szépség, boldogság, tökéletesség pihen a mi kultúra alatti rétegeinkben, mennyi szépséget, mennyi boldogságot lehetne kitermelni, elővarázsolni ebből a minket környékező lakosságból. Ide igazán szintén harmonizáló tehetség, ide életébresztő energia, ide kultúrmisszió kell, mely alacsonyságból felsőbb színtájakat, mely durvaságból finom életet, finomabb műveltséget tud előteremteni. És ezt a nagy munkát végzi az emberi ész, végzi az emberi akarat; és ezen nagy zászló alá, a kultúra zászlaja alá szegődik manapság úgyszólván minden törekvés tudományban, művészetben, gazdaságban, társadalomban és azon német közmondás szerint: Wo Könige bauen, da stöhnen die Karren, — ahol királyok építenek, ott kisebb talyigások, ha nyögnek is, hozzájárulnak az építéshez. Minden kultúrát két irányban kell szolgálni, az egyik irány az ismeretterjesztés, a másik a vallási, erkölcsi, gazdasági, társadalmi, jogi irányzatnak finomodása. Ami az elsőt illeti, az ember bele van állítva, bele van ültetve a világba, hisz voltakép állni se tud, járni se tud, mikor a világra jön és valami ín-kultúra, izom-kultúra kell, hogy az első lépést megtegye. Bele vagyunk állítva a világba, de házunk nincs, ruhánk nincs; földünk van, de ételünk nincs; erőnk volna, de az mind szunnyad és pihen; felettünk ég van, de tele villámmal; körülöttünk tenger, tele veszéllyel; lélegzünk levegő-óceánt tele miazmákkal és az élet olyan nagy próba, az életkialakítás millió veszélynek legyőzésével jár. Ide tudás, hozzáértés kell. Bele kell kapaszkodnom ebbe a földbe, hogy anyaföldem, éltető emlőm, hazám legyen. Ezt a levegőt meg kell tisztítani, hogy az életnek lehellete, s ne a halál levegője legyen. Ezt a tengert, ezt a villámot, mindent, ami körülvesz, le kell fogni, hogy ereje le ne törjön, hanem emeljen. De ezt mind tiz ujjammal és főleg világító szememmel teszem. Nekem vályogot kell vetnem, hogy építsek, szálakat kell sodornom, hogy ruhát szabhassak, nekem világot kell meghódítanom, hogy puha fészket építsek, hogy házi, társadalmi, nemzeti, engem megértő nemzetközi közönséget szerezzek az emberiségben. Ehhez megértés, elmélkedés, felfogás kell, ehhez sok ismeret kell. De hogyha én ismeretet ismeretre halmozok, ha tudományos könyveket könyvtárszámra írok, ha csodálatos egyetemet állítok absztrakt tudományoknak, ha engem az egész hatalmas tudomány nem vértez fel,' nem állít lábra, ha az egész tudomány engem élni meg nem tanít, akkor én szintén elhalványodok, elhervadok, elgyengülök, elpusztulok. Kultúra: nem tudomány kazalszámra, kultúra: nem művészet múzeumszámra, kultúra: nem tanultság, absztrakt rendszerekbe való beletalálás. Kultúra, a nekem való élet állításának módja, a nekem való tudásnak érvényesítése; kultúra a nekem való világnak meghódítása. És úgy gondolom, hogy a kultúra terjesztésére, dacára a mai világ tudományának, nagy szükség van. Tudunk sokat, de hogy igazán emberek volnánk, a javából, rólunk állítani nem lehet. Absztrakt egyetemeken, gimnáziumokban, polírozzák eszünket, de hogy ezt a világot, de hogy ezt az életet, ezt a vad bikát szarvánál fogva legyőzni, lefogni tudnók, ettől a kultúrától nagyon messze vagyunk. Nekünk olyan ismeretterjesztés kell, mely élni megtanít, amely minket küzdeni és győzni képesít. Nekünk olyan ismeretterjesztés kell, amelynek nyomában erejénél és szelleménél fogva mi erőteljes életet élő, győző emberek, boldogságot teremteni tudó nemzet, emberszámba menő közület, közösség tudjunk lenni. Ha a karlsbadi forrást műremekekkel úgy körülépítik, hogy az elapad, akkor ez nyomorult munka lenne; ha minket harangszerelésre úgy tanítanának, hogy inspirációinkat elfojtanák, az nyomorult művészet lenne; ha gyermekeinket úgy teletömik tudománnyal, hogy vérszegények lesznek, az emberölő, nemzetpusztító kultúra. Kultúra, nem ilyen ölni tudás, hanem győzni tudás kell nekünk. Oly ismeretterjesztés amelytől az ember életreképesebb, küzdelemre alkalmasabb, győzelemre hivatottabb lesz. S nekünk ezt a kultúrát ki kell tűznünk szemünk elé, mikor az ismeretet akarjuk terjeszteni. De van még egy másik irány, amely összefügg ezzel és amelyre következtetni lehet az elsőből. A mi kultúránknak iránya: nagy erkölcsi, vallási, családi, társadalmi, jogi értékeknek kiemelése a világból. Ha az ember lábán állni tud, lelkének, kedélyének egyensúlya még nincsen biztosítva. Valaki kitűnő táncos lehet és kedélye folyton labilis egyensúlyban szenvedhet: valaki külsőleg nagy művész lehet, harmonizál hangokat és nem tudja harmóniába hozni a saját belső világát. Épugy nekünk nem elég csak hogy házat építsünk és abban valahogy lakjunk, lerójuk időnket; nekünk otthon kell abban a házban és társas közület. Nekünk más emberekkel kell élni. A ház akármilyen pompás, ha pusztában áll, végre is siralomház. Annak a háznak a szomszédos házak között, az utcában, a faluban, a városban kell állnia. Nekünk otthon mellé társadalmat kell teremteni; de az otthon nem háromnégy embernek szövetkezete és a társadalom nem nagy tömegek együttélése, hanem az otthon a szellem és lélek, a finomság és szeretet, és az a társadalom, lelkiismeret, hűség, megbízhatóság, iparkodás, bátorság, jellem. És az a nemzeti emberség nem sematizmus, nem népszámlálási adat, nem statisztika, nem fiziológia, nem embertömeg, hanem csodálatos szervezet, melynek lelke az erény, az erkölcs, a hit és kapcsai nem az izmok, az inak, hanem az együvé tartozás, áldozatkészség, szeretet, odaadás. Ez lesz az igazi kultúra, amely ezeket az elemeket ki tudja emelni. Hogyha egy nép olyan alacsony fokon áll, hogy van benne néhány úr, de sok szolga, az nyomorult kultúra. Ha vannak társadalmi ellentétek — nem külömbségek, akkor hiányzik a szellem és az élet, hiányzik az igazi kultúra. Ha van társadalom, amelyben az ellentétek összeütközésekbe, krízisekbe kergetik az ifjakat, ha a politikai, a szellemi világban, világnézetek harca dúl, ez nyomás, harc, összeütközés és nem harmónia. Rászoktatni önmagunkat, az egész társadalmat az egyetértésre, az együttérzésre, az együttműködésre, a különböző társadalmi rétegeket magasabb társadalmi harmóniára, beleállítani a világba az őszinte jóindulat kultúráját, beleállítani a munkásságnak, a megbízhatóságnak, hűségnek szellemét. “Uram, jöjjön el a Te országod!” Már igazán imádkozó gyermeked leszek. Átérzem, hogy ezek oly nagy célok, hogy értük lelkesülni kell, de megvédeni őket, a Te felsőbb hatalmad, gondviselésed kell. Bízom, hogy az is meglesz. 5
