Új Korszak, 1935 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1935-02-07 / 2. szám

4. oldal. ÚJ KORSZAK 2. szám. nőttek részére külön állami iskolák és nyelv­­tanfolyamok vannak, amelyek született fran­ciák és angolok vezetnek. A művelt embernek szüksége van ze­neismeretre és ismernie kell a művészet min­den ágát. Ezért vezettük be minden osztály­ba az énektanítást egészen addig a fokoza­tig, ahol a gyermek hangja megváltozik. A művészetek iránt is felkeltjük az érdeklődést. Leningradban versenyt rendeztünk a fiatal tehetségek száméra. A verseny résztvevőinek száma 75.000 volt, ami a leningradi gyer­mekek negyedrészét teszi ki. Ez a leningra­di szovjet elnökségének indítványára történt. Akikben tehetséget fedeznek fel. azokat is­mert művészek képezik tovább. A moszkvai konzervatórium igazgató, Saclúj is tanít egy csoportot. Ezeknek a gyermekeknek néhány órát elengednek az iskolában, hogy művészi képzésük ne akadjon fenn. A gyermekek ösz­töndíjakat is kapnak. Az eredmény figye­lemreméltó. Heifelz Margit, 10 éves gyermek az állami színház zenekarát és a filharmo­nikus zenekarát vezényelte. Ehhez hasonló eset több is van. A rádió és a film a tanítás elengedhe­tetlen eszközévé vált. Az ú. n. „Radiocentr“­­nek külön gyermekosztálya van, ahol a prog­ramot állítják össze. Az iskolákban külön rádióórák vannak. A testedzésnek is nagy figyelmet szentelnek. Célja, hogy mindenki tökéletesen tudjon uralkodni organizmusán. Éppen azért biztosítják mindenki száméra az egészséges fejlődés feltételeit: levegőt, vizet, világosságot, táplálékot. A testnevelés nem csupán a tanító dolga, hanem az iskolaor­vosé is. Az új nemzedéknek egészségesnek, erősnek kell lennie, hogy a rábízott mun­kát el tudja végezni s részt vegyen az ál­lam védelmében is. Az eredménnyel még nincsenek teljesen megelégedve, de itt is ör­vendetes fejlődés állapítható meg. Ennek a törekvésnek az alapja a szociális gondolko­dás. Leningrádban azon gyermekek részére, kiknek nincsenek szüleik (13 000) gyermek­otthonokat állítottak fel. A kevésfizetésű szü­lők gyermekei az iskolában reggelit és ebé det kapnak ingyen. Ezenkívül ruha- és cipő­­utalványokat osztanak ki számukra. Ezen kiadásokat az állam, a gyárak, az iskolatu­lajdonosa (pl. egy gyér) és a helyi szovje közösen fedezi. Itt a szociális gondozás nem jótékonyság, hanem a szocialista társadalmi rend kötelessége. Az iskolában nincs iesti fenyítés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyermek azt tehet, amit akar. A gyermeknek is, mint a felnőttnek úgy kell viselkednie, mint egy kultúrembernek. A fegyelmet úgy az iskolá­ban, mint az iskolán kívül fenn kell tartani. Gondoskodnak erről a tanítók, az orvosok, a szülők és a nyilvánosság, akik kölcsönö sen segítik egymást a fegyeimetlenség elleni küzdelemben. Az engedetlen gyermekeket akik rósz példával hatnak a többire, kizár ják az iskolából. Egy zárt kolónián nevelik őket hasonló társaikkal együtt szigorú fegye­lemmel. A zárt nevelés eredményei kitűnők. Ide teszik a csavargó gyermekeket is, akik még az 1929. évben jutottak el a nagyobb városokba, mikor a Volga vidékén éhin ség voit. Ami a gyermekek iskolénkívüli munkás­ságát illeti, a szovjet-iskola itt is figyelemre méltó eredményeket ért el. Eleinte házimun­kát nem adtak a gyermekeknek. Ma mér azonban rájöttek, hogy ez fonlos. A legalsóbb osztályokban a házifeladat V2—1V* órai munkát jelent, ami kizárólag olvasásból áll. A középiskolákban a hézifeladat napi 2 órát tesz ki. A tanulók munkájának ellenőrzése 3 féle módon történik. Először a tanító kér­dezi ki a gyermekeket rendszeresen az átvett anyagból. Ezenkívül külön ellenőrző munka folyik. A 3. évfolyamtól kezdődően a félév és az év végén rendszeres vizsgálat van. Itt nem a pillanatnyi eredmény a fontos, ha­nem az egész évi munka és az ennek el­ért átlagja. (Folytatjuk.) ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Rendet kell teremteni, egységes eljárást a helyesírásban! A Csszl. M. T. I. és Műv. Társaság figyelmébe. Nagy bizonytalanság, zavar és össze­visszaság van az írásunkban helyesírás szem­pontjából. Nem kívánok most érdemileg vi­tát provokálni arról: van-e értelme, komoly gyakorlati haszna a sok mindenféle szabály szerint igazodó írásnak. Nem akarom bizo­nyítani, hogy a helyesírási szabályok is csak arra valók, hogy megkeserítsük vele életün­ket, hiszen az emberiség életenergiájának 90 százalékát olyan munkába ölte eddig és öli még mindig, amivel önmagának kért, fölös­leges megterhelést teremtett. Csak egészen röviden mutatok rá a viszás helyzetre. Amikor a hangoknak egységes alakot adtak s a beszéd, a gondolkodás írásban elevenült meg és a tapasztalatoknak műve­lődés szempontjából oly nagy fontosáséga: nemzedékről-nemzedékre való átörökítése biz­tosítva lett, valakinek, akinek nem volt más dolga, eszébe jutott a betűk seregében is kiváltságos osztályt teremteni s megszülettek a nagy betűk. Hogy ezeknek elsajátítása mily nehéz, mennyi haszontalan időrablást jelent az iskolában és mily abszolút értékte­len, azt, aki föl tudja szabadítani magát a hagyományok lenyűgöző volta alól, könnyen beláthatja. Mert semmi értelmetlenség nem származik abból, ha nagy betű helyett kis­betűt használunk. (Nagy betű két szó, kis­betű egvl) Semmi értelmetlenség nem szár­mazik abból, ha úgy írjuk le a szót, amint azt helyesen kiejtjük. Semmi értelmetlenség nem származik abból, ha sorvégi elválasz­tásnál nem mindig egy mássalhangzót viszünk a másik sorba. Még a mássalhangzók idő­mértékbeli rendellenes használata: kettő he­lyett: kető, olló helyett: oló, helyett helyett: helyet stb. stb. sem okoz zavart. Igaz, hogy van hely (főnév), tárgyesete helyet, de a mondatbán a kettő értelmét alig lehet össze­téveszteni! Semmi értelmetlenseg nem szár­mazik abból, ha a rengeteg — s nem egy általános meghatározott elv szerint igazodó —, összetett szó nem mindenikét írjuk egybe vagy fordítva. Pl. a Balassa-féle szótár sze­rint egybeírandó: fecskemadár, de nem írandó egybe: daru madár, kisbe'ű 'S egybeírandó, de nagy beiQ már külön. Mindezzel nem azt mondom, hogy ne fektessünk súlyt a magán- és mássalhangzók időmértékbeli helyes hasz­nálatára, ne gyakoroljuk a heiyes szótagoiást s az azon alapuló szóelválasztést, sem azt, hogy az egy fogalmat jelölő szavakat tetszés szerint írjuk egybe vagy etenkezőlleg! Egye­dül a magánhangzók ékezettel való helytelen ellátása szűinet ertelemzavaró disszonanciát. Ezeknek a helyes alkalmazása az állandó gyakorlás adja meg és a figyelem. A nyelv­tannak, a szabáioyk halmazának, a külön­féle szó- és mondatfajoknak stb. stb. tanítása az, ami fölösleges, időpazarlás. Ezek ellen szervezeteink útján küzdünk állandóan. Addig is azonban, amíg a tanítóság véleménye e tekintetben egységessé alakul s döntőleg hat­hat a tanterv ity irányú megváltoztatására, azt kelt kiszközölnünk, hogy a gyermekek kezébe juttatott tankönyvek helyesírási szem­pontból egységes és megállapodott elvek szerint szerkeszthessenek. Mert miről is van szó ? Arról, hogy azt az időt, amit az iskolában ezeknek a meg­ismertetésére fordítunk, sokkal hasznosabbra is föl tudnék használni. Ezekből a meggon­dolásokból kiindulva, mi tehát azt valljuk és hirdetjük, hogy az elemi iskolában semmi­féle nyelvtan tanítására szükség nincs. A jól megszerkesztett olvasókönyv, a helyes gon­dolkodásra és beszédre való szoktatás (a rövid magánhangzókat röviden, a hosszúakat hosszabban ejtetjük ki, ugyanígy a hosszú mássalhangzókat nyomatékosan, hangsúlyo­zottabban ejtjük és ejtetjük kil), a gondola­tok írásba foglalásának állandó, tervszerű és rendszeres gyakorlása biztosítja az ered­ményt: a megérthető írást, amelyre az élet­ben mindenkinek szüksége van. De amig ez a belátás nem lesz általános, amíg a tanterv kötelezővé teszi a nyelvtan tanítását (a gyér mekek elölt abszolút érthetetlen kategóriák tanítását), addig nem tehetünk mást, mint­hogy tanítjuk s amennyire ez egyáltalán le­hetséges, igyekszünk a nehézségeket legyőzni. Tesszük ezt abban a meggyőződésben, hogy egyszer mégis csak győzni fog ezen a terü­leten is az emberiség jó szelleme s az ener­getika legfőbb elve : a legkevesebb fáradság-Mühelymunka. 1. Még a téli időben is megvizsgálom nö­vendékeim testét: vájjon nem akad gyógyí­tani való? A fiúkat külön és a leányokat külön vizsgálom meg. A vizsgálat vagy rész­leges, vagy teljes. A részleges vizsgálatkor csupán a lábak, kezek, fülek tisztasága kerül beható vizsgálat alá, míg a teljes vizsgálat kiterjed az egész testre. Ilyenkor a tanulók vagy egyszerre, vagy egyenkint jönnek a ta­nító elé és a jelenlévő orvossal (hogy a do­log ne legyen egyoldalú) együtt nézem meg a gyermekek testét. Az eredmény az volt, hogy kezdődő tbc-t, hónalj-kelevényt, bőr­betegséget fedeztem fel, amelyeket ilyen mó­don időben tudtam gyógyíttatni. A leányokra is ez állt, csupán azzal a külömbséggel, hogy azokat mindég egyenkint vizsgálom meg. Az eredmény: a gyermek bátor lesz, minden rendellenességet bejelent, (gyomorbaj, fogfá­jás, légző szervek, stb.) 2. Fonlos a padok színezése. Eddig két szín alkalmazása a legjobb: egyik a krém szín, a másik pedig az enyhe kék. Egy olyan osztályban, ahol 60—70 növendék van, elég 15 korona árú festék, hogy az osztály pad­jai kifogástalanok legyenek. A festéket még az üzletben megkevertetjük és a többit ma­gunk is elvégezhetjük. Eredmény: a gyermek lelki kedve egészen más lesz. Különösen a kék színtől állandóan intenzív a lelki műkö­dés. Az osztály világítása pedig célszerű. 3. Első éves tanító voltam. Az igazgató ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ gal legnagyobb eredményt biztosítani, az is­kolában is érvényesül. * Tankönyveinkben helyesírás szempont­jából a legnágyobb zűrzavar uralkodik A történelmi változás után, a nagy Si&tocfibcii s talán az ellenőrzés hiánya miatt is, az ele­mi iskolák részére kiadott könyvek nemcsak helyesírási, de stiláris és értélén szempontjá­ból is kifogásolhatók. (Helytelen magyarság, a szlovák könyvekből való szolgaias fordítás, közismert versek verssorainak összezavarása stb.) A Virradatban pl.: Az első segélynyúj­tás című olvasmány utolsó mondata dűlt be­­fűkkel szedve, így hangzik : „Nem mindig az orvos az oka, ha a beteg meghal.“... és ez a — tudományt és az orvosi kart megszé­gyenítő —, mondat, még a második kiadás­ban is változatlanul megmaradt I Kettős követelményt kell itt felállítanunk. Az egyik az, hogy a tankönyvírók tudják, mi­lyen helyesírási szabályokat kell szem előtt fartaniok. Ma ebben teljes a tájékozatlanság. (Csak egy példát mondok : Kertfalu címen megjelent olvasókönyveim a régi magyar he­lyesírás — 1903. évi márc. 14.-én 862. ein. sz. a. kelt miniszteri rendelettel kiadva — szerint volt megírva. A szedés géppel történt, nem magyar szedő szedte, revízió nem tör­tént, tele lett hibával, be kellelt tiltani. A má­sodik kiadás mér a Balassa-féle: „Az egy­séges magyar helyesírás és szótára és sza­bályai“ elvei alapján készült (kiadva : 1929 júniusban), melyet nemcsak a magyarországi, de az utódállambeli nyomdák is kötelezőleg elfogadtak s a Masaryk Akadémia kiadásai is ezeknek az elveknek a figyelembevételé­telével jelentek meg. Most újból mást kíván a bíráló, kívánja a Magyarországon életbe­léptetett iskolai helyesírást, amely a régi is­kolai helyesírásnál is zavarosabb s mindent a hagyományokhoz való ragaszkodásnak az elvére épít föl. A másik követelmény, hogy a tanköny­vek bírálatában a bíráló szintén az így meg­állapított elvek szerint bíráljon I Az elsőben az Akadémiának kötelessé­ge állást foglalni. Az volna az ésszerű, ha a Masaryk Akadémia a Balassa-féle elveket ajánlaná a minisztériumnak az iskolai köny­vekre irányadóul, amelyet hallgatólagosan már eddig is, maga is irányadónak tekintett és a nyomdák is mindenütt ezt használják. Az, hogy a budapesti Akadémia még min­dig a múltat kövesíti meg a helyesírásban is, az az ottan most uralkodó általános reakci­ós fölfogásnak a velejárója, ami viszont nem lehet kötelező a haladásra fölépített demo­kratikus köztársaságunkra! A második már a minisztérium föladata. Ez sürgősen elintézendő közérdekű és tultúrális ügy. Várjuk az Akadémia intézkedését. Cz. 6,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents