Új Korszak, 1935 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1935-02-07 / 2. szám
2. oldal. 2. szám. UJ KORSZAK vállaljon korfelelős munkál! Aki fölrúgja ezt a szabályt s éles késsel, behunyt szemmel vagdalkozik, annak nincs helye a közélet fórumán, aki híjával van annak a tulajdonságnak, ami vezetői állásra predesztinálná. Az ilyenek cselekedete már a patológia körébe tartozik. És úgy is kell elbánni velük. Ezek után nekem még egy személyes természetű megjegyzésem is van. Nem dicsekvésből teszem, hogy elmondom, de a támadás, amely ért, kényszerít erre. Azt írja ugyanis, hogy: „Tanácsokat ad neki hivatali köteleségei ellátására." A tanácsadást csak akkor kell elitélni, ha az rossz, bűnös természetű. Ám a magyar kultúra és a magyar tanítóság sorsán való segítés, fejlesztés, emelésére irányuló tanács csak beteg lelkületű ember szemében lehet bűn, amely nyilvános megrovást is érdemel. Hát igen, nekem minden jogcímem megvan, (azokon kívül is, melyeket kifogásolt nyílt levelemben elmondottam,) arra, hogy ezekben a sorsdöntő kérdésekben hangosan, nyíltan, őszintén elmondjam véleményemet. Sőt kötelességem ez. Tapasztalatom is van hozzá olyan iskolából, amelyet még „bb“ is tekintélynek ismer el. Én voltam a 8 ezer lelket számláló s nagy erkölcsi súllyal bíró állami tanítóság elnöke, voltam Budapest városánál egy — ma európai hírű —, intézet:; a tanköteleseket nyilvántartó intézet megszervezője boldogult Somogyi Bélával együtt, voltam a minisztériumban központi tanfelügyelő és osztályvezető, sokezer tanitótársam sorsának in-J tézője és a legizzóbb forradalmi időkben Budapest 80 ezer lelket számláló 111. kerületének vezetője, mill.ó értékek őrzője ... Az emberi egyenjogúságért folytatott harcban kétszer lettem megfosztva állásomtól s lettem földönfutóvá, de az igazságért harcolni nem szűntem meg soha. Megmondtam, megírtam a saját fajtámnak is a bűneit, harcoltam ellene s ma sem hallgatom és nem hallgathatom el, ami nem esik az igazság vonalába. Ezekért a ténykedéseimért mindenkor, mindenkivel szemben vállalom a felelőséget. Befejezésül néhány kérdést teszek föl a köztársaságbeli magyar tanítósághoz: Azonosítja-e magát azzal a bizantinizmussal, ami abban Boross-féle írásműben van? Tiszteletlenség-e az, ha egy volt iskolatársát valaki kedves Barátomnak szólítja ? ízléstelenség e az, ha nyíltan mondunk el olyant, amelynek igazságos elintézése: békét, őszinte kiengesztelődést, testvéri viszonyt'eredményez ? Pedagógia ellenes-e, a haladás szempontjából reakciósnak minősíthető-e az, hogy: Tegyen meg minden megtehetőt, ami az embert és embert egyenlővé teszi! ? Általában: azonosítja-e magát azzal az írással, amelynek jellemzésére nehéz jelzőt találni? Ha nem, akkor meg kell találni a módját annak, hogy az ilyen többé meg ne ismétlődhessék. Czabán Samu A legszebb nap a Szovjetunióban.*) ság hivatalos tanügyi lapjának szerkesztője, aki azt a — csak a közérdek szolgálatára rendelt, a tanítóság közpénzén fönntartott —, lapot: egyéni bosszújának szolgálatába állította, visszaélt a bizalommal, amellyel a tanítóság egy része fölruházta. Az történt, hogy az Új Korszak karácsonyi számában, a pozsonyi referál us új vezetőjét, Ballo Gyula főtanácsos, volt iskolatársamat nyílt levélben üdvözöltem s fölhívtam figyelmét a magyar kisebbségi kultúra s a magyar tanítóság személyi sérelmeire s mindazokra az anomáliákra, amelyek kiküszöbölése kiegyelítődést, a lelkek békéjét, a történelmi és emberi igazság helyreállítását jelenti. Hogy miről van szó, nindenki tudja, aki itt él, konkrét eseteket nem hoztam föl. Es amikor az Új Korszakban fölhívtam a figyelmét annak, akinek módjában van ezeken az állapotokon segíteni, akkor jön a Magyar Tanító szerkesztője és hátbatámad. hátbatámadja az ügyet, amelynek közmegnyugvást keltő elintézésétől függ a lelkek békéje, a konszolidáció életes valósága, amely végeredményben; a republika erőssége is. Leközlöm az aljas hízelgésnek, az undorító talpnyalásnak, a bizantinizmusnak és a kiáltó tudatlanságnak ezt a dokumentumát. Olvassátok kollégák, itt az írás, a súlyos ezrekkel fizetett szerkesztőtök írása. Nem hiszem, hogy ennél az írásnál nagyobb szégyen érhette valaha is a magyar tanítóságot! „Bizalom és tisztelet szépen megférnek egymás mellett, a társadalmi illendőség és köteles udvariasság jegyében. De ha valamelyik hiányzik e kettő közül, akkor visszaélés történik a bizalommal, s a tisztelet tiszteletlenseggé süllyedt. Ezt kellet megállapítanunk, mikor az Uj Korszak 17—18. számában elolvastuk a szerkesztő nyílt levelét Ballo Gyula főtanácsos úrhoz, mint a pozsonyi iskolai referátus vezetőjéhez. Ennek a nyílt levélnek a hangja nem méltó arra, hogy visszhangja legyen, s hogy megbotránkozásunknak mégis kifejezést adunk, ezt csupán a Ballo főtanácsos úr személye iránti mély tiszteletünk parancsolja. Nevezett lap szerkesztője különféle „jogcímeket“ érez, s a referátus főnökét „lisztéit Barátoménak szólítja. Tanácsokat ad neki hivatali kötelessége, ellátására, úgymint: például állít- ' ja neki „az oroszországi nemzetiségi megértést“ (Svájcot kihagyta, az hívén, hogy így eléggé alkalmas a denunciálásra! Szerk.), ajánlja, hogy „ne legyen olcsó, mindennapi bürokrata“, mert „csak akkor töltheti be méltóképpen és emberül hivatását“ . . . Végül nem átallja leírni ezt a pedagógiaellenes és az emberi haladás szempontjából veszedelmes reakciós kijelentést: „Tegyen meg minden lehetőt, ami az embert és embert egyenlővé teheti.“ — Czabán Samu talán már valamilyen „új korszakban“ képzeli magát, ahol nem köti őt a jelenlegi társadalmi rend, a tisztelettudás és joizlés. Úgylá szik mindez nem fontos neki, csak az, hogy amúgy „újkorszakosan“ tálalva, esetről-esetre friss csemegével szolgálhasson olvasóinak. Az már igaz, hogy jó gyomor kell hozzá . . .“ Fölmerül a kérdés: miért tette? Nem tudom föltételezni, hogy csupán elvakultságában ragadtatta volna magát ennek a szégyenteljes irásműnek a megírására. Személyemben támadt meg, de éreznie kellett — annyi önkritikája mégis csak van —, hogy ez a támadás túlnő aszemélyeskedés határán. Egyszer latiam életemben, amikor a dalárdával itt járt s elszavalta kilométeres ódáját glasszé kesztyűsen. Egyszer láttam, tehát személyes ellentétek nincsenek közöttünk. Ellenben mi az Új Korszakban kemény kritikát gyakorlunk az Általános működése fölött. Tesszük ezt az őssztanítóság érdekében azért, hogy az Általánost fokozottabb, gyakorlatibb, reálisabb tevékenységre serkentsük. Egyszer-máskor megmondtuk véleményünket „bb“ külön munitájáról is, méltattuk kiadványát is, melyet mi nem soroztunk és nem sorozhattunk az örökéletű irodalmi termékek közé. Ezek elvi dolgok, amik érintik ugyan a személyt is, de a közélet erkölcsi fölfogása szerint az ilyen kritikákat nem szabad a gyűlölet, a személyeskedés számláján elkönyvelni. Aki közéleti funkciót vállal, annak állania kell a tüzet, melyet ténykedése közben a kritika feléje küld s méltó fegyverrel: fokozott és lelkiismeretes munkával kell válaszolnia. Aki ezt a szabályt nem tudja betartani, az ne Harmadik nap vagyunk Moszkvában. Délután megnéztük a múzeumokat, kultúrintézményeket. Az eső csak úgy szakad. Hová menjünk ilyen időben ? A kultúra és a szórakozás park jába. Milyen érdekesség lehet ott? Valószínű a bécsi Práterhez hasonló hely lehet, amelyet különféle kullúr és szociális intézményekkel bővítettek ki. Elindulunk. Széles, nagy kapu elé érünk. Tele van plakáttal. Propaganda, hirdetés, képek láthatók rajta tarka összevisszaságban. A nagy eső ellenére sok embei van a parkban. Maga a park széles, nagy. Útjai egyelőre kövezetlenek, sárosak. Az utak mindkét oldalán épületek és játazótci<... vannak. Vannak itt színhazak a felnőttek és a gyermekek számára. Mozik, varieték, szórakozóhelyek, mint minden nagy városban. De — munkásklubok. vitatermek. olvasótermek, könyvtárak egész sora csatlakozik az attrakciós bódékhoz. Ezek a munkáskultúrházak tele vannak lázasan olvasó fiatal munkásokkal, nőkkel és férfiakkal egyaránt. A falakon propagandaképek, felhívások, röplapok, diagrammok, saját készítményü képek. Másutt játszóterek, különféle sportot űzök részére, vívóklubstb. A belépődíj alacsony. A klubok tagjainak ingyenes belépésük van. Külön rész az ú. n. gyermekpark. Alacsony díjért — egy rubeltől háromig, a szülök anyagi helyzetétől függ a belépődíj magassága —, hozzák ide a gyermekeket, egyrészt, hogy szórakozzanak, játszanak, tanuljanak, másrészt, hogy a szülök munkába mehessenek, esetleg szórakozzanak. A gyermekeket a felvételi irodában orvos vizsgálja meg s azután kor, fejlettség és nemzetiség szerint osztják őket be külön csoportokba. Minden csoportnak külön osztálya van az épületben. Külsőben ruhájuk ill. köténykéjük színe különbözteti meg őket. így vannak fehér, zöld, kék, sárga és lila csoportok. Úgy a gyermek, mint a szülő számot kap. A szülők este 7 órakor mennek el gyermekeikért. Megnézzük az osztályokat. Az egyik csoport egy nevelőnő felügyeletével fogócskát játszik, a másik építőkockákkal szórakozik, másutt énekelnek. Egy helyen a Szovjetunió életéről és rendjéről beszélgetnek (hasonló a mi polgári neveléstanunkhoz), Amott a tanítónő az állatokról mesél. Annyira hűen utánozza mozgásukat és hangjukat, hogy aki nem ért oroszul, az is meg tudja mondani, melyikről van szó. A gyermekek csendben hallgatják, beleélik magukat a mesébe. A tanítónő olyan jó színész, hogy egy színház sem szégyelhetné magát miatta. Különben is tapasztaltuk a mozikban és színházakban, hogy az oroszok nagyon jó színészek. *) A cikk Írója A. Roupec annak a 30 tagú fanító és tanárcsoportnak volt tagja, amely a múlt év nyarán tanulmányútra ment a Szovjetunióba. A cikk a morvasziléziei tanítók hivatalos lapjában, a Véstník U. S. J. U.-ban jelent meg dec. 12.-én). Egy másik csoport éppen vacsorázik (az egész napi étkezés az 1—3 rubeles belépődíjjal jár). Egyszerű gyalult asztalok mellett lévő primitív padok tele vannak gyermekekkel. Darakása, kenyér és egy csésze tea van mindegyik előtt. Bátor verebek osztoznak a maradékon. Odább megyünk.A szembeniévő épületelött kb. 12 éves lányok csoportja áll. Már megtudták, hogy vendégek érkeztek, csehszlovákiai tanítók. Elénk jönnek. Zöld és sárga fényes ruhácskáikban különösen csinosak. Mindegyikük egészséges, pirospozsgás, nevetőarcú. Kedvesen fogadnak bennünket s megkérdezik, honnan jövünk. Tudjatok hol van Csehszlovákia? Az egyik azt mondja : Németország mellett. A másik hozzá teszi; Bécs közelében. Tehát már otthon vagyunk. Egyenként kérdezzük őket. Megkérdezzük, hallottak-e már Masarykról. Nem hallottak, de rögtön érdeklődnek, hogy ki az. Győrsan megmagyarázzuk, de úgy látszik nem értik teljesen. Végül egyikünk megkérdezi: tudjátok, ki volt Lenin? Rögtön elmagyarázzák, ki és mit jelent a Szovjetunió számára: Nos ami. nektek Lenin, az nekünk Masaryk. Alkotó és felszabadító. Most már értik, integetnek buzgón. Két kisebb lányka jön oda. Hallgatják, hogy mit beszélünk, majd felajánlják, hogy táncolnak nekünk. Elfutnak és kis idő múlva megjelenik egy csoport diákvezetőjükkel és egy harmomkással. Megszólal a muzsika és a kis csopoit táncol. Megtapsoljuk őket. Ráadásul orosz nemzeti táncba kezdenek. Táncolnak. Egyiket a másik után, ötöt, hatot. Az egyik tánc szebb, mint a másik. A szép táncért újabb tapsot kapnak. Ezt a sikert megirigyelte egy fiúkból és lányokból álló katona uniformisba öltözött csoport. A 12—14 éves gyermekeket megkérdeztük, miért vannak egyenruhában. A mi legfőbb óhajtásunk, hogy katonák legyünk — felelték. A vezetőjük elmagyarázta, hogy ez a tulajdonképpeni előzetes katonai kiképzés, amelyet a mi cserkészetünkkel bővítettek ki. A fiúk rögtön bemutatják, hogy mit tudnak. A lányok sem akarnak szégyent vallani, ők is bemutatják tudásukat. Kíváncsiak voltunk, hogy mire használják a lányokat a katonaságnál. Rövidesen jönnek. Hordágyakon hozzák „sebesült“ pajtásaikat és bekötözik őket. A másik csoport egy „fuldoklót" élesztget. Öröm nézni ezeket a jókedvű, dolgos gyermekeket. Nem szívesen válunk el tőlük. Ez az aktivitás meglepett bennünket. Ez a néhány éves új iskola munkájának gyümölcse. Az új nevelésé, amely a régi paszszív emberből cselekvőt csinált. A végzett munkának sikere van. Ez örvendetes benyomást keltett minden pedagógusban. Csak pedagógus tudja értékelni, hogy mit jelent a passzív gyermekeket, dolgossá, érdeklődővé változtatni. És ez az orosz nevelés és iskola legjobb bizonyítványa. Ez egyszersmint annak is bizonyítéka, hogy a Szovjetunió jövője biztos alapokon nyugszik. A gyermek a jövő alapja és a nemzet
