Új Korszak, 1935 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1935-03-07 / 3. szám
4. oldal. ÚJ KORSZAK 3. szám. Egy „személyeskedés” úgy, ahogy fik szeretnék látni és úgy, ahogy mi látjuk. Magunkra vállaltunk egy munkát, amit becsülettel akarunk végezni. Magunkra vállaltuk azért, mert azt érezzük, hogy ezzel kötelességet teljesítünk a magunk lelkiismerete előtt és a közösség etikai parancsa előtt. Gyomlálunk ott, ahol a gyomlálás a legfontosabb és már kikerülhetetlen, mert a gyom máskülönben megölné a tisztább életet. Ebben a munkában aztán hallunk egypár kiáltást, „személyeskedés“ fejcsóválást, nem helyeslést, igaz, hogy a legtöbben mégis csak helyeslik ezt a munkát, mert fontosnak tartjuk. De kezdjük csak valahol előbb a dolgot. Meg kell mondani és ezzel semmi újat nem mondunk, hogy a mai élet minden formájában, minden intézményében majdnem, tele van piszokkal ,és erkölcstelenséggel, jellemtelenséggel. Kis és nagy dolgok mögött egyformán találunk kiölni való piszkot, kis és nagy emberek mögött is. Minden piszok öl, világosságot, lelket, hitet, erőt öl, de különösen azok a piszkok ölnek, amelyek nagyobb, fontosabb intézmények és úgynevezett „elhivatott“ emberek mögött vannak. A jellemtelenség, az erkölcstelenség olykor-olykor csak egyes emberek hitét, energiáját ölik meg, de vannak olyanok is, amelyek kultúrát ölnek. Ezek ellen a nagy piszkok ellen küzdeni egyenesen parancs, feladat. A jellemtelenséget, az erkölcstelenséget az ember termeli ki, világos, hogy a jellemtelenség, erkölcstelenség ellen, amely a kultúrát veszélyezteti, nem lehet úgy küzdeni, hogy csak a „jellemtelenség“, „erkölcstelenség“ ellen, mint okozat ellen küzdenünk, de küzneni kell az ember ellen is, az okozó ellen is, mert csakis így lehet eredményes a harc. Személyeskedés, mondják az emberek és kiabálnak vagy csak a fejüket csóválják rosszalólag, ha tényleg tisztítani akar az ember. Személyeskedés, mondják és kiabálnak. Kik kiabálnak ? Azok, akik maguk magukat féltik a leleplezéstől, mert jól tudják, hogy az erkölcstelenség ellen csak egy hatásos ellenszer van, a legteljesebb nyilvánosság. Félnek, mert van félteni valójuk, van frm kívánja? ji«H) világosságot. Ezek Kubáin. Kik azok, akik rosszalólag csóválják a íeú'-ít? Azok, akik előre számítanak, nem tartják lehetetlennek, hogy ők is az egyéni érvényesülés érdekében egyszer olyan eszközökhöz nyúlnak, majd, amelyek nem erkölcsösök, előre gondolnak és előre féltik magukat, Rezerválják maguknak a félelmet. A másik fajta, aki rosszalólag csóválja a fejét, azokból kerül ki, akik annyira szeparálták magukat az élettől, hogy nem néznek természetüktől fogva semmit jó szemmel, ami felbodrozását jelenti az eddigi, megszokott életszintnek. Kik helyeselnek? Azok, akik a saját egyéni sorsukban, életükben voltak kénytelenek érezni, hogy mit jelent az, amikor a jellemtelenség, az erkölcstelenség kinyújtja csápjait az életben és valamit, valakinek az életét megbojgatja, vagy pláne egy tágabb, nagyobb kör, vagy még inkább a kultúra ellen követ el merényleteket. (Mert vannak ám olyan erkölcstelenségek, amelyek a kultúra ellen követnek el merényleteket. Azt mondják a ravaszok, az óvatosak vagy a kényelmesek, hogy jó, tessék ezek ellen küzdeni, de személytelenül, csak úgy általánosságban. így természetesen nem lehet. Nem lehet azért, mert azol., akik addig vetemedtek, hogy az erkölcstelenség, a jellemtelenság prototípusainak számítanak, azok ellen nem használ holmi szemérmes filozofálás és kérlekalássan könyörgés. Ezek ellen csakis a legteljesebb nyíltság használ.', könyörtelen,szigorú lerögzités, legteljesebb megjelölés használ.) Nekem az a meggyőz désem, hogy ma egy olyan egyesület lenne * legkorszerűbb, amely a gyomok irtását tűzne ki célul, sajtója lenne, amely nem napi és világpolitikai eseményeket kommentálna, hanem csakis a mindennapi élet apróbb és nagyobb erkölcstelenségeit. Minden jellemtelenség bür.í.gy, egy bűnügyi krónikát kellene hetente megjelentetni. Nemcsak a neveket kellene kiírni benne, hanem az illetők fényképeit is közölni kéne, mert itt nem segít holmi ál vagy jóindulatú filozofálás, hanem csakis a könyörtelen nyíltság. De ne beszéljünk általánosságban, hanem mutassuk be elméletünket egy gyakorlati példán. Podkarpatská Rusban van egy kis falu, a fele magyar, a fele ruszin. Gucfának hívják, Királyháza mellett van. A magyar iskolában két tanító tanít. Itt nem akarok arról szólani, hogy hogyan néz ki ez a magyar iskola materiális oldalról, hanem most csak az iskola spirituális oldalát szeretném megmutatni, azt, hogy menynyi szellemi piszok gyűlik fel egy ilyen kis intézmény mögött is. A tanító a növendékeknek, akik máskülönben nagyon elmaradottak voltak, a tanterv előírása szerint beszél a föld keletkezéséről. alakulásáról, formálódásáról. A tanító munkájába ezen a ponton okvetlen bekapcsolódik valaki, és akik ismerik a mai kultúratmoszférát a falun, tudják is, hogy az, aki ezen a téren okvetlen bekapcsolódik a tanító munkájába, nem lehet más, csak a pap. jelen esetben Kovács Dezső gucfai református pap, tehát „hivatásos“ erkölcsőr és jellemkatona volt az, aki beavatkozott a tanító munkájába. Még pedig jelleméből adódóan nem szemtől szembe, hanem a tanító háta mögött. Mozgósított, gyűlést hivott össze a „vallástalan tanító“ ellen, mert a „vallástalan tanító“ olyasmit tanít, hogy a földet nem az isten teremtette, hanem az magától lett, meg hogy nincs mennyország, hanem csak levegő van, stb. A tanító minderről a lepel alatti dologról nem tudott semmit sem, találkozáskor a pap mindig előre nyújtotta a kezét, igyekezett nagyon barátságos lenni, mint egy paphoz illik, aki azonban megtartja a „méltóságát“ is. A tanító csak későn értesül a dologról, nem akarja elhinni, mert hisz a pap vele szemben úgy viselkedik, mint aki korrekt ember. A tanító nem tudta elhinni azt. hogy egy pap, a „pap" megteheti ezt a kétszínű játékot. Végül is a tanító tanú előtt, a tanú a tanító felesége, aki szintén tanítónő, megkérdezi a „lelkiatyát“, hogy mi igaz a szóbeszédből. Kovács Dezső beismeri, hogy igen, ő mindazt megtette, amit beszélnek, de már mindent meg is bánt. Azt is mondta: „Emberi és papi becsületszavamra fogadom, hogy mindent visszavonok“. Megígérte, hogy az esperestől is visszavon mindent, összehívja azt a prsebiteri gyűlést, amelyen a tanító ellen azokat a kijelentéseket tette, csak a tanító „ne pereljen“. Mert hiába, egv becsületsé-^ési pertől egv Kovács ü’ezsó rei. pap is' re. _üíönösen ha érzi, hogy nincs igaza. A tanító belemegy az ügynek ilyen formában való elintézésébe, mert nem szeret háborúskodni. nem szereti a „személyeskedést“. Ám történik valami, az, hogy a pap harmadnap azt mondja a tanítónak: nem vonok viszsza semmit, mert nem perelhet. Ezt mondta a pap harmadnap azutá>, hogy „emberi és papi becsületszavát“ adta, hogy mindent visszavon. Emberi és papi becsületszó, amit tanú előtt adott, az semmi, azt cs/ak úgy, szőröstől-bőröstől lenyeli uzsonnára Kovács Dezső ref. pap és még csak papi gyomi ócskája se émelyeg tőle. Nem vagyok érzelgős és most nem azon akarok sopánkodni, hogy ez a pap ezek után még fel mer menni a szószékbe és prédikál az erkölcsösségről, a jellemí’sségröl, mert szigorúan ketté tudom ezeket választani, jól tudom, hogy kenyérkereseti lehetőség a papi állás, amivel együtt jár az erkölcs és a jellemesség iránti hivatalos katonáskodás, de hogy a pap magára nézve a fennen hirdetett elveket mennyire találja kötelezőnek... isteniem, ez magánügy Kovács Dezsőnél is. Nen erről akar szó lenni, hanem arról, hogy a p?p bizony nem szégyelte el magát a fentiek miatt, és nem bújt se az ágy, se a föjd alá szégyenében, mint ahogy ezt kicsiknek szokták mondani, nem bizony, hanem még neki állott féljebb hisz elvégre ő a pap... Jelentgetni kezdte a Újítót, a feleségét is a tanfelügyelőségre. Hog ezek a jelentgetések nem igazak, hogy mii en gyerek megcáfolja azokat az nem fontos, Hz a fontos, hogy a pap jelentget. Piszkálja a tanítóékat, ezzel természetesen befolyásolni akarja a tanítói munkát. Közben, hogy ő miket csinál az iskolában, az mellékes, gondolja persze Mellékesnek gondolja, hogy félévig egyetlen hittan órát sem tartott meg rendesen, minder egyes órából elcsípett legalább húsz percet, Később jött vagy jóval előbb engedett, szóval az ő egyéni „módszerével“ csinálta ezeket. De hogy ezeket a megcsonkított órákat mint tendesen megtartott órákat írta be az osztályk iryvbe, hogy rendesen megkaphassa érte az ál amtól az óradíjat, az természetes — Kovács Dezsőnek. Azt is mellékesnek gondolja, hogy a gyerekeket veri válogatott mó lor.. Az egyiknek a fejét a padba veri, a másikat, hasított éles tűzifára térdepeheti hogy egyszerűen kulccsal becsukja a gyerekeket az iskolába és hazamegy. A kis gyerekek sirnak és félelmükben az ablakon akarnak kimászni, az mellékes (végül jött az iskolaszolga és kiengedte a megrémült gyerekeket). Az is mellékes, gondolja Kovács Dezső, hogy az egyik gyerek kezére nyolc napon kívül gyógyuló hólyagot vert, mint ahogy azt az orvosi látlelet megállapítja. Ezek mind mellékesek, elnézhető dolgok, de hogy a tanító a föld alakulásáról beszélt és arról, hogy felettünk végtelen levegő-tenger van és nem valami kékre festett padlás, ez már nagy bűn, ez ellen harcolni minden eszközzel, az emberi és papi becsületszó megcsúfolásával is, ez már szent kötelesség, méltó egy Kovács Dezsőhöz. Vegyük ezt egy gyakorlati példának, kedves olvasó. Ezt meg kellett mondani, mert ez közügy, lévén nem egy ilyen eset. De hogy írjuk meg, hogy ez ne legyen „személyeskedés?“ így ? Volt egy ember, aki talán pap volt, de a nevét nem akarjuk elárulni, mert ez személyeskedés lenne, aki nem korrektül járt el egy tanítóval szemben. így kellene? Vagy egyáltalán sehogy ? így nem lehet. Csak egy helyes mód van, a legteljesebb nyíltság, ha ezerszer is „személyeskedésnek“ nevezik. Minden bűnnek, minden rossznak ellensége a világosság, a nyíltság. A nyilvánosság hivatott arra, hogy kiölje, mert kiölheti a mindjobban elharapódzó erkölcstelenséget, jellemtelenséget. I. u. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Mindig úgy volt, hogy az iskolát a papok nyomorították meg. „Apáczai Cseri János élete és munkássága“ című munkában olvassuk Apáczai súlyos ítéletét: »Az iskolák nyomorúságának harmadik forrását ejőttünk az egyházi férfiak nyitják meg. Úgy fölfuvalkodnak (t- i. a lelkészek) tudományuk és szentségük véleményében, hogy a tudós tanítókat, második szüleiket megvetik és az isteni és emberi törvények ellenére magukat eleikbe helyezik!“ Szemére veti a papoknak, hogy az iskolamestereket, akik pedig — Apáczai szerint —, szellemileg fölötte állanak amazoknak, lenézik, elnyomni iparkodnak és -még az ifjúság élőit sem óvják meg külső tekintélyüket. Kicsinykedésükben, kapzsiságukban képesek egy-egy jó tanítót elűzni az iskolából, annak egész jövőjét tönkretenni, semhogy elfogult és elvakult dogmatizmusokból körömnyit is engednének. Azóta három század viharzott el fölöttünk. De a papok még ma is nyomorgatják az iskolát, üldözik tanítót. S így lesz ez mindaddig, míg felekezetmentessé és államivá nem tesszük az iskolát. Megakarják változtatni Szibéria éghajlatát. Szovjetoroszorszég egy óriási, az egész világ jövőbeli kialakulására befolyással bíró terv megvalósításán dolgozik. Meg akarja változtatni Szibéria éghajlatát. Ebből a jeges, rideg, terméketlen és így lakatlan országrészből, amely nagyságra csaknem akkora, mint az egész Európa, mérsékelt éghajlatú földet akar teremteni, ahol sárguló búzatengereket ringatnak majd a nyári szelek és barackok kacagnak, almák pirulnak a fákon. Az elgondolás az, hogy Szibéria északi partvidékeiről a tengerbe épített égbenyuló gátokkal elterelik az úszó jeget, amely Szibéria mai zord éghajlatát okozza. Ez a temérdek jég ugyanis fagyossá hűti a levegőt és mivel csak későn és nehezen olvad el, messze vidéken alig bír kitavaszodni. Ha a jég nem tudna többé Szibéria partjaihoz húzódni, egyszerre megvátloznék a kiima és virágzó élet, egy egésszen új világ kezdődhetnék ezen a szinte határtalan földterületen. Európa munkanélküli, vagy csak éhbéren tengődő munkástömegei, amelyek most Amerika után sóvárognak, Szibéria felé vennék az útjukat és a világ mappáján az a fehér folt, amely most Szibériát jelenti, pár évtized alatt olyan színűvé válna, amilyen színnel a legsűrűbb lakosságú részeket jelölik a térképrajzolók. Igen, az oroszok Szibériát akarják a világ éléskamrájává és így a munkaalkalmak és a boldogság földjévé tenni. Álomnak is szép és nagyszerű ez, de a technikusok szerint mégis olyan álom, ami megvalósítható 1 (Néplap.)
