Új Korszak, 1935 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1935-02-07 / 2. szám

több ? De vegyük csak magát a szavazásnak nevezett szánalmas felhajtást. Ön pozitívumnak nevezi azt a tényt, hogy 480 ember ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

sem a célosság föladásét, csak az okos harcosságot és a lehetőségeket túl nem feszitő bölcs célosságot. Hiszen én voltam az, aki 1911-ben Budapesten a Magyar Színházban bemutatott legelső drámámmal, a „Parasztok“-kal a magyar falu emberének lelkiségét levezettem a szociális gyökerekig. Kevesebbet most sem akarhatok I Mit jelent ez a falusi tömegnevelésre való átvitelben ?

Gyökereiknél fogni meg a jelenségeket és ott vágni neki a munkával! Olyan és annyi munkával, amilyen és amennyi lehetséges. Egészen tehetetlenek nem vagyunk és egyre többet fogunk tudni tehetni I Nem mértékelem túl a dolgot, ha azt mondom: a falusi magyar embernek az életképes lelki formákba való tervszerű átmentése az a valami, amire sok falusi embernevelő velünk együtt gondol, ha nem is tudja azt hangosan kimondani.

Egyet azonban megtehetünk és ez nem az a legkevesebb valami, amit a rossz hadi helyzet szab meg, de az a legnagyobb valami, ami a kezdete minden teremtésnek : — az egymáshoz tartozók erősen, forrón és eltökélten összefognak 1 Mert erős, konok, kitartó eltökélés nélkül itt semmit sem szabad kezdeni 1 Különben csak szócsata lesz a tények teremtésére elindult akaratból.

A Magyar Szellemi Társaság arra szólítja föl és kéri az Új Korszakot, hogy állítsa föl a szlovenszkói magyar falvak erőhelyzetes kultúr-térképét 1* Ez fog fölvilágosítást adni a modern embernevelés munkalehetőségeiről. Azután számot fogunk vetni erőinkkel és meg fogjuk látni, hogy mit tehetünk. Többre fogjuk mindig becsülni a kis eredményt, mint a nagy lármát.

Nagyon jó lenne, ha a szlovenszkói magyar progresszió húsvéti pozsonyi kongresszusán már a szlovenszkói magyar falu kultúr és erő térképe alapján tárgyalhatnánk a magyar faluról 1

(* Megtesszük 1 Szerk.)

nagy remeriysegu,;i,. /az aharasoK uoigaoan mi egészen másképen vagyunk meggyőződve.

Vegyük csak a Tanítók Házát. Ön, Szepesi kollégám, ebben a kérdésben az én inintenciómat félremagyarázza. Most nem azt akarom megtudni, hogy akarattal-e vagy nem. Soha nem gondoltam olyasféle puccsrai amit ön emleget, soha nem gondoltam arra, hogy a pénzt a tanítók házára kell összeszedni és abból — puccsszerűen megépíteni a — tanítóképzőt. Még akkor sem gondoltam volna erre, ha így tényleg sikerült volna megépíteni a tanítóképzőt. De igenis az volt az intencióm, hogy egyenesen a magyar tanítóképző felépítését kellett volna a magyar tanítóságnak szorgalmazni, de ebbe a legteljesebb propaganda utján bevonni az egész magyar kisebbséget, sőt nem lett volna nehéz megnyerni a hivatalos támogatást is. így természetesen nem tanítók háza épült volna, hanem a tanítók kezdeményezésére és lendületével az egész kisebbség munkája révén — tanítóképző, kultűrvár. Máskülönben ott, ahol ön ezt az intenciómat olvasta, ott olvashatta a Masaryk-Akadémiával való társulás célzását is, de ezt krónikájában elhallgatja. Miért, csak nem azért, mert erre nem volt megfelelő ellenérve? Igen, a Tanítók Házát most is legmeddőbb erőfeszítésnek tartom, amit sajnos, nem is lehet kisebbségi helyzetünkben csak meddőségnek nevezni. Téves azt hinni, hogy ez a ház minden körülmények között erőt, a tanítóság erejét jelenti. Építkezéssel erőt mérni nagyon relatív dolog.

Az énekkar kérdéséhez. Nagyon jól tudjuk és ön is nagyon jól tudja, hogy mi volt az igazi létrehozója az énekkarnak. Ezzel jobb nem előhozakodni. Megszervezték az énekkart állítólag azért, hogy ezen keresztül védjék, terjesszék a magyar kultúrát a kisebbségi magyarság körében. De vájjon nem nevetséges-e az, hogy amíg egynéhány tanító néha összevérődve itt-ott a pódiumon, ünneplő ruhában, vagy bankettek közepette a magyar kultúrát „védi“, addig otthon, a falujában és majdnem minden magyar faluban a magyar gyermekeket ígérgetéssel, ajándékozással idegen iskolába szállítják,

nyét, amig mi abba a gondolatba burkolózunk jó kényelmesen, hogy „úgy sincs sok értelme“? Miért nem csatlakozik az egyesület az egységfronthoz?

Hogy haza is szóljunk valamit. Bizony az nem mindegy, hogy mi is meg a M. Tanító is kéri a tagdíj hátralékot Mögöttünk nem áll egyesület, amely finanszírozna, de mögöttünk nincsenek ezeres tagdíj hátralékok sem, ha mi mégis figyelmeztetünk, akkor elmaradt koronákért figyelmeztetünk, amikre éppen azért, mert senki sem finanszíroz, szükségünk van. Jlyen értelemben de akármilyenben is az Új Korszak és a M. Tanító között párhuzamot vonni, nem találó és nem szerencsés.

Elmondtam amit akartam, bár még sokat is mondhatnék. Remélem, hogy ezek után világosan látja, miben és hol a tévedés. Nem helyes azt gondolni, hogy ezeken lehet magyarázkodásokkal, eltereléssel, elkendőséssel segíteni. Ez a politika már nagyon lejárta magát. Itt is csak egy helyes út van. Ezt a helyes utat ma már ismeri a tanítóság és hiába emelnek egész mellel sorompót az érdekeltek, ez az út a tanítóság aktív útja lesz előbb-utóbb. Ilku Pál.

Szepesi Gyulának üzeni Déli.

Kedves Kollégám I Mi kibírtuk az őszinte szót, sőt jól, is esett. De úgy látszik az ön főszerkesztő urának még a munkatársai részéről is gyenge oldala a tisztább meglátás. Lám, nem érthet egyet önnel. Szényeníeljes revizorkodás. A M. Tanító munkatársait még abban is gátolják, hogy a kimondott őszinteség maradéktalanul az is maradjon. írása két dolgot igazolt: elismeri a becsületes ellenzékiséget és hogy az Alt. Egyesület többet is tehetett volna ... A harmadik dolog, ami a főszerkesztő ür megjegyzését illeti, csak annak a bizonysága, hogy amig „ilyen“ emberek lesznek az „élén",az Ált. Egyesület nem alkalmas a haladásért folyó küzdelemre. Mi tudjuk, hogy a dilettantizmus és a kicsinyes gyűlölködés kinek a sajátja; éppen azért nem szűnhetünk meg olyasmi ellen harcol, ni, ami a közös munka és a testvériesség ellen makacskodik. — önnek túloldali tisztelője: Déli,