Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-12-21 / 17-18. szám
4. oldal. 17.—18. szára. A gyermeki ösztön első pozitív meg- I nyilatkozása : a kielégítési vágy. Ez az „élniakarás,, első jele. Ezen keresztül jut mindama szükségletéhez, mely életét fönntartani hivatott. A táplálkozás, mint az életösztön első atributuma, azonban már magában hordja a később kifejlődő szokások (ösztönös akarások) egész variációját. „A pszichoanalízis felfogás a szerint (írja Székely Béla a Te gyereked c. könyvében) az ösztönök és a társadalom szügségszerűen ellentétes erőket képviselnek. Minden ösztön kiélésre vár, minden ösztön csak az egyént szolgálja — tehát társadalomellenes.“ A nevelés feladata mór most, hogy ezeket az ösztönöket a kiélés helyes síkjára tolja, másrészt pedig végérvényesen elfojtsa, vagy szublimált formában polgárjogot adjon megnyilatkozásénak. Az ösztönök egy része felelőtlen agresszió, s mint ilyet feltétlenül tompítani kell. Pedagógiailag bennünket a következő ösztönök érdekelnek : Önfenntartási (táplálkozás), szeretetet igénylő, játékos, közösségi („Nyáj ösztön“) és hatalmi ösztön. A felsoroltak közül az első négy normális jellegű, mig az utolsó aszociális természetű. Szándékosan kihagytam a fajfenntartás ösztönét, mint oolyat, mely a gyermeknél egyáltalán fel sem található. Az önfenntartási ösztön (táplálás) az anyai feladat első próbaköve. Itt nyilatkozik meg először, vájjon képes*e az anya az adódó nehézségek leküzdésére. Ám voltaképpen miről is van szó? A gyermek éhes, szoptatást kíván ; az anya feladata, hogy a csecsemőt a társadalom rendjébe mór akkor bevezesse, midőn a táplálás kezdetét veszi. Órával nevelünk, mert ahogy megvan a szívverés ritmusa, ahogy ütemes a tüdő munkája, úgy ritmikussá kell tenni a táplálékfelvétel és az emésztés munkáját is. Ezek a funckcionólis ritmusok — a tapasztala! igazolja —, mély nyomokat hagynak a gyermek eiső ösztönéletében. Kezdeté! veszi egy olyan folyamat, mely a jellemalakuíás első követelményeivel — a renddel —, már szerves kapcsolatban van. A gyermek ösztönösen szeretetet igé" nyel. Az anyák azonban gyermekük eme óhaját vagy nem ismerik vagy helytelenül értelmezik. „Az anyatestben csend, melegség vette körül, ingerek nem érték“... írja Fred, — s most egyszerre elvesztette ezt a biztonságos nyugalmat. Ezer inger (... fény, hang.. .) éri, sírni kezd; mechanikusan reagál az ismeretlen, új benyomásokra, de ez a sirás semmiesetre sem a félelem jele, csupán az új hatások öntudatlan lereagálása. Az anyák természetesen ezt félreértik s az első ölbekapások és ringatósok utón a cse csemő ösztönösen megérzi, hogy ha ezt a „fegyvert“ fogja használni, mindjárt foglalkoznak vele. így kapja meg a gyermek az első lökést ama nevelési hiba felé, mely később az elkényeszteíettség oka lesz. A gyermek szeretet-igényének ezt a korszakát hagyjuk figyelmen kívül; A szeretet-igény nála még tudatalatti önzés, de a fejlődés későbbi szakában tudatos, célravezető eszközzé válhat. (A proletár, földműves gyermekek között feltűnően kevés az elkényesztett.) A gyermeklélektan statisztikája adatokkal bizonyítja, hogy „az önzőén erőszakos, csak magával törődő, másokkal szemben közönyös, beilleszkedni nem tudó gyermek (Székely Béla a Te gyereked c. kitűnő gyermektanulmányából) már csecsemő korában is sírásával kenyszerítátte ki ösztönös vágyainak teljesítését“. A ringatás, ölbevevés atavisztikus örömeiről (ami az anyaméh ritmikus lengésére emlékeztet) csak úgy szoktathatjuk le a gyermeket, ha sírásával, vinnyogásával mitsem törődünk. A gyermek szeretetigényét tehát negative (de mégis az ő javára) elégítsük ki 1 A játékos ösztön, vagy a kíváncsiság ösztöne mór a fejlődő gyermek sajátos ismertető jele. Meg akarja ismerni környezetét (az ő világát), kérdez, tudni akar mindent. „Adatgyűjtése“ során még a „rombolástól“ sem riad vissza, mert játékos, kiváncsisági ösztöne mindent ki akar kutatni. „Lehetetlen“ kérdéseket ad fel s ilyenkor igényel nevelésünk legtöbb pozitív szeretetet és tüÚJ KORSZAK relmet. Hibás a felnőtteknek az az elutasító j álláspontja, mellyel a gyermeket leintik — “te még kicsiny vagy, nem érted ezt.“ — A ayermek relative van olyan okos, mint nevelője (apja, anyja, tanítója). Kérdéseinek jogosságát ösztönösen érzi, de ha elutasítják, csak alacsonyabbrendüségi érzését látja igazolni, — ami pedig később bátortalanná, maganem bízóvá teszi a gyermeket. A szeretetteljes útmutatásnak ilyen módon való megtagadása kifejleszti a gyermekben azt a szellemi közömbösséget, mely később a ,-buta ság“ formájában jelenik meg. Nincs buta gyermek, csak a felnőttek társadalma nem akarja észrevenni a gyermek praelogikus ( gondolkodásmódját. A gyermek kiváncsisá- j gát, minden körülmények között, szeretetteljesen ki kell elégíteni. A közösségi (szociális) ösztön a gyermek egyik legeredetibb tulajdona. Egy jobb társadalom nevelése ezzel győz vagy bukik. Ennek ápolása és fejlesztése tehát nevelés ügyünk legfonrosabb feladata. A közösségi érzés először a gyermekben, mint pajiós és játszótársak utáni vágy nyilvánul meg. (Gyermekbarátságunk emléke...) Ennek az érzésnek az alapja atavisztikus lelkiszükség (ös emberek hordába húzódása; Darvin „Nyájösztön“). A gyermek válogatás nélkül keresi pajtásait ; a szülők elfogultságát, osztályhelyzetét számításba sem veszi, mert egyszerűen társra van szüksége. (Kivételeket a helytelen, osztálynevelés eredményezi.) A hiúság, büszkeség nem gyermeki jellemvonás. Ápolni és fejleszteni kell a gyermekben a közösség utáni vágyat. Az otthoni élet ugyan szeretetet ad a gyermeknek, de ugyanakkor korlátozást is jelent. Pajtásai között ez a kötöttség megszűnik; önállóságának első szárnypróbálgatását ott gyakorolhatja legszabadabban. Az agyonóvott, otthon tartott gyermek bátortalan, félszeg, ügyeden. Pajtásai később (ha mégis akad) tehetetlenek vele, nem „használhatják“; végeredményben pedig kicsüfolják, ami a gyermek közösségutáni vágyét azián meg is semmisítheti. E- zek azok az emberpéldányok, akik bátortalanságuknál fogva bizalmatlanok és unalmasak. A gyermekkollektivizmus nevelő hatását még az az ellenérv sem igazolja — „nem engedem gyermekem „azok" közé, mert trágár módon beszélnek és buták.“ — (Buták?!) — Nincs igazuk: a gyerek úgy van a trágár szavakkal, mint a visszafeleseléssel — föltűnni akar. — A gyermekei nem a gyermek rontja el, hanem a felnőttek társadalma, akkor, midőn megkülömböztetést csinál: ez rossz fiú, nem hozzád való sib. figyelmeztetésekkel olyan dolgokra hívja fel a gyermek figyelmét, amelyek akaratlanul is ellenkező gondolatokat teremtenek lelkében (csak azért is). Egy bizonyos, minden gyermeknek ki kell élnie gyermekkorát, azonban pajtások nélkül „ez az élet nem élet“! A nevelés hatása a közösségi ösztön (vágy) he lyes kialakulására már olt kezdődik, midőn gyermekünket nem tiltjuk el társaitól. A befejezésre pedig akkor tettük fel az eredmény koronáját, midőn pajtásait — osztály és vallás különbség nélkül —, ajánlottuk szeretátére. A hatalmi ösztönt bár aszociálisnak tartjuk, de letompítani oly mértékben, hogy ezáltal az önbizalom kisebbedjen épp oly hiba, mint szertelenné fejleszteni. Ezt az ösztönt is ősi múltúnkból hoztuk magunkkal, j Alfréd Adler szerint ez feltétlenül aszociális, j tehát egressziós ösziön, de ugyanakkor felállítja azt a tételt is, hogy tompítására ma- i gunkkal hoztunk olyan ösztöncsoportokat is, \ amelyek már eleve megfékezik amannak ag- ; ressziós tendenciáját. Ez az, amit az individualpszichológia közösségi érzésnek nevez. A darvini harc, mely kímélet nélkül érvényesíti az erősebb és alkalmasabb létjogosultságát, tehát feloldódik a „kölcsönös segítség“ elveben (Kropatkin). A gyermeknél ez az ösztön tehát veleszületett, de részben utánzás is ; a szülők, nevelők hatalmát szeretné a maga számára már előre megszerezni, hogy azt társain érvényesítse. A nevelésnél különösebb nehézséget nem okoz de eredetével tisztában kell lennünk, hogy az egyes, kivételes esetekben, helyes mederben terelhessük a túlenergikus jellemeket Test és lélek. 11. Kísérletek és elmebetegeken végzett vizsgálatok bepillantást engednek abba acsodás rendező állomásba, melyben az ingerek képzetekké, fogalmakká rendeződnek, társulnak (asszociáció), fölhalmozódnak (emlékezet) vagy lappangva szunnyadnak az öntudat alatt, hogy váratlanul, előre nem várt hatással lepjenek meg. Lelki folyamatok szoros összefüggését szervezetünkkel az egyéni és faji átöröklés egész újabb tudomány bizonyítja. Milyen bámulatos fejlődésmenetet tár elénk az állatok lelki világának tanulmányozása, kezdve az egysejtű élőlénytől, mely parányi szervezetével pontosan fölveszi a külső ingereket és reagál rájuk, táplálékot, segítő társat, menedéket keres és végezve a primitív emberen, a bushmanon, és kafferen, akik emberi szervezetük dacára, távolabb állanak egy kulíúrember, mint egy orángutáng lelki világától. A modern ember csodákra, természetfölötti tüneményekre igazán nem szorul, hogy szépnek, meglepőnek, érdekesnek lássa a világot: csak a természet igazságait kell megismernie és kezdve az egyszerű fizikai jelenségeken, végezve a ielki világon, nagyszerűbb és kielégítőbb magyarázatot fog nyerni, mint amilyeneket a legképzeletdúsabb, víziókkal és halucinációkkai gyötört, főiizgatott középkori miszticizmusok adhatnak. Mondom : lélektani folyamatok is már természettudományi kísérletek és vizsgálatok tárgyai. Állatokon és embereken, gyermekeken és felnőtteken, egészségeseken és betegeken összehasonlítva vizsgálják e folyamatok törvényszerűségeit, kísérletileg igyekeznek kideríteni okait, helyét, mérésekkel megállapítják tartamát és erősségéi. Két ponton azonban még megakadnak a vizsgálatok: 1. nem Ismerjük a lelki folyamatok pontos székhelyét, 2. nem ismerjük azt a módot, amellyel az ingerek lelki folyamatokká alakulnak át. Nem tudjuk tehát, hogy ez a fogalom : nap vagy ez a kép : alma, hol és hogyan keletkeznek. Van-e minden egyes képzetnek különleges sejtje vagy több sejt összeműködéséből keletkezik valahol az idegpályákban a képzet ? És az az inger, mely mint idegfolyamat, a látás, hallás vagy tapintás szervén, a látó. halló vagy érző idegpályákon keresztül a központi idegrendszer ducsejtjéhez érkezik, minő hatást gyakorolhat ezekre a sejtekre vagy általában az egész agyvelőre, hogy képek, érzelmek, fogalmak öntudatra ébredjenek ? Fizikai vagy kémiai folyamatok szerepelnek itt is avagy igen bonyolult és ismeretien erők játszanak szerepet ? Ezek azok a kérdések, meiyek a lélektannak még máig is nyitott kapui és amelyeken át szabadon járhatnak ki és be a legkülönbözőbb hipotézisek. Ezek azok a pontok, melyek a pozitív gondolkozásnak legveszélyezettebb pontjai mindaddig, míg akadnak pozitív gondolkozók, kik ezeket a kérdéseket már is megoldottnak tartják. Ezek még nyilt kérdések, de nem megoldhatatlanok. Az eddigi vizsgálatok alaposan bebizonyították, hogy a lélek nem egyéb, mint egész szervezetünkhöz (és nemcsak agyveiönkhöz !) kötött idegfolyamatok bonyolult jelenségcsoportja, amelyet poziíív, tudományos eszközökkel vizsgálhatunk, amelyet nevelhetünk, alakíthatunk, gyógyíthatunk és amelyet úgy és csakis úgy szabad megbírálnunk — akár jogi, akár orvosi, akár társadalmi szempontból —, mint a szervezet bármely más életműködését. Aki pedig még ma is megengedheti magának azt a fényűzést, hogy szervekkel és készülékekkel amúgy is telezsúfolt szervezetében még egy olyan teljesen idegen, érthetetlen, megfoghatatlan és haihaíatlan vendéget is elláthat, mint amilyen a jó középkori barátok „lélek“-je, az éijen boldogan vele, mint egy másik csökevényes és felesleges szervével: a vakbéllel, amig ezt is, mint azt nem kell elcsavarodás miatt kioperálni. P. T. dr. A társadalmi együttélés célja nem az egyének kénye-kedve, hanem a kollektiv megértés és szeretet mind szélesebb kiteljesedése, éppen azért az ösztönök konzerválása és tompítása nem történhetik hatalmi eszközzel, hanem csupán a szeretet szavával. Déli. A ösztönök jelentősége és helyes felismerése.
