Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-04-07 / 3. szám
3. szám. 3. oldal. SZEMLE. Öregek és fiatalok. A célunk nem az, hogy a generációs problémát feszegessük most. A fiatal tanító és az öreg tanító közt nem áll az a harc, ami általában a generációs harcokat jelenti, mert mindkét félnél az elhelyezkedés, a kenyér biztosítva van. De mégis úgy van valahogy, hogy az öregek és fiatalok nem állanak szorosan egymás mellett, a fiatalok nem veszik ki részüket azokból a munkákból, amelyeket az idősebbek kezdettek és csináltak. Olvashatjuk a tanügyi lapokban, hogy a fiatalokat egyenesen fel kell kérni és szólítani arra, hogy részt vegyenek a közös tanítói munkában. Elhamarkodott lenne az ítélet, ha azt mondanék, hogy a fiatalok kényelemszeretete, nemtörődömsége az, ami meghiúsítja a közös munkát. Egészen más oka van ennek, olyan oka, ami nem is a fiataloktól függ. Tapasztalatból tudom, hogy mi, min! fiatal tanító-növendékek, milyen hittel és szándékokkal tekintettünk a tanítói élet és a tanítási munka elé. Nem láz volt ez, mert ha nem is letörtséggel, de mégis a fiatalság kénytelen volt túljutni azon, hogy indokolatlan optimizmussal, lázzal kezdjen valamit. Mi egyszerűen tudtuk, hogy egyénenként és közösen mire vagyunk képesek, mennyire juthatunk abban a munkában, amely a mi osztályrészünk is lesz. De ebből a reálisan tervezet igazi tanítói, nevelői, közéleti munkánkból még egyénenkint is nagyon kevés valósult meg, ennek pedig oka a fiatal és öreg tanító, a fiatalság és öregek közt föntálló torzviszony, amely a fiatalokból minden közös munkaszeretetei és tervet kiöl. Már az a fogadás is különleges, ahogyan az idősek a fiatal tanítót a tanítói munkában fogadják. Az első. ami megüti a fiatalt és aminek súlyos kihatása van. az, hogy az idősek nem tekintik mindenkor és mindenütt egyenlő rangúnak és képzettségűnek a fiatalt. Az öregek a mi készültségünket valahogy felületes, megbízhatatlan tudásnak tartják és olyan viszony alakul ki, mint cipész mester és inas közt. A fiatal, aki tudja, hogy mennyi a tudása, sértőnek találja ezt a fogadási és viszonyt és úgy felel, hogy igyekszik elzárkózni. Az öregek csak a „békebeli“ képzőt tartják az igazi képzőnek, mindent ami azóta van, selejtesnek, rossznak gondolnak. Az »új módszereket“ pedig, amelyeket a fiatal magával hoz, egyenesen kinevetik. Utópiának és bolondságnak tartják a legtöbben azt az elvet, hogy a gyereket az iskolában kell megtanítani lehetőleg mindenre. Ha a fiatal tanító pedig még azt az elvet is magáénak vallja, hogy a gyereket nem szabad ütni, akkor kész az Ítélet teljesen a fiatalról. Ez az Ítélet még akkor sem hízelgő, ha ártatlan formában jelentkezik, Ezek és ilyenek után nem csoda, ha a fiatal lehetőleg távol tartja magát az idősektől. Van még egy megoldás, az, hogy a fiatal elfogadja azt a viszonyt, amit az öregek nyújtanak neki és meg is elégszik ezzel. Ezek a fiatalok szintén öregek, öreges tempóval, öreges élettel öregek közt. Amikor gyűléseken és újságokban a fiatalokat munkára kérik, akkor nem is ezekről a »fiatalokról“ van szó. De a fiatal tanító kaphat egy másik ítéletet is kiegészítésül. Ha rossz partnernek bizonyul, elfelejti kiinni tizedikszer is a poharat fenékig, elfelejt nevetni a zsíros és vastag vicceken, akkor nemcsak mint tanítóról alkotják meg róla a véleményt, hanem mint fiatalról is. Ezzel azután véglegesen és teljesen elintéződik a fiatal tanító. A fiatalok legfeljebb annyiban felelősek ezért a viszonyért, hogy nem sokat tesznek ellene, nem nagyon tartják fontosnak, hogy az öregeket meggyőzzék. Igaz, ez a legnehezebb feladat is lenne. Ezek az ellentétek, problémák, amelyek a fiatal és az öreg tanító közt vannak, tényleg súlyosak és pillanatnyilag megváltozhatatlanok, már azért is, mert az öregek, az idősek számbelileg is nagy fölényben vannak a fiatalokkal szemben, de elvük, életük is sokkal kövesedettebb, szilárdabb mint a fiatalok elvei és meggyőződései. Együttműködésről, arról, hogy a fiatalok tényleg el is fogadják a közös munkába való meghívást, ÚJ KORSZAK csak akkor lehet szó, ha az öregek revízió alá veszik elveiket, álláspontjukat a fiatalokkal szemben és ezután a közéleti munkában is biztosítják azt a helyet a fiatalságnak, amit tudása, de főleg korszerűsége révén megérdemel. II. IRODALOM. Kritika: „A honismeret és polgári nevelés tanításának útmutatója: Mónus Gyula és Szerényi Ferdinánd által írt műiről. Az útmutató 264 oldal (16 és fél ív) ára 60 Ke. I. Az általános rész 18 oldalt foglal el, melyben a szerzők megindokolják munkájukat. Azt írják : „Ez az útmutató megjelöli az új módszert, mely nem lehet hasonlatos a kérdve kifejtő vagy más erőltetett módszerhez- Módot ád a közvetlen kérdezősködésnek.“ (9. old.) Én kerestem ezt a módszert az egész könyvben, de sehol sem akadtam nyomára. Minden úgy van itt is, mint a többi effajta munkában. Erőltetett módszer? Melyik az ? Az útmutató módot ád a közvetlen kérdezősködésnek I Jó, jó, hiszen ilyen eddig is volt, csakhogy módjával. Mert hát, aki tanító ember, az tudja, hogy 60—120 gyermek közvetlen kérdezősködése mit jelent. (Ilyet csak olyan ember ír le, aki soha nem tanított elemi iskolában s a gyerekeket is meg az iskolát is csak kívülről látta-) Hanem azt az új módszert be kellett volna mutatni, legalább egy mintaiecke keretében, hogy láttuk volna, hogyan képzelik azt a szerzők. Mert azok a vázlatok, bizony nem alkalmasak az új módszer észrevétetésére. „Eddig a tanító kérdéseink járszallagján gondolkodott a gyerek, valóságos szellemi légtornát űzött, figyelmét egyoldalúan túlerőltette.“ (9-ik oldal)- Hát ez meg mi akar lenni? Modernnek mi is modernek vagyunk, de annyira még sem. hogy »a tanító kérdéseinek járszallagjáról“ lemondjunk, mert hiszen ezekkel a kérdésekkel érjük el azt, hogy az egyes tanítások alkalmával az új ismeret átadásánál a tanulónak tudatában levő világos képzeteit felébresztjük, készen tartjuk, felhasználjuk, hogy az új képzeteket mennél könnyebben befogadja. Sőt az új anyag átadása nyomán keletkezett új képzetek tisztázását is párbeszéd útján érjük el legcélszerűbben. Azután az asszociáció (összekapcsolás) munkája is: az újonnan szerzett képzetek lekötése, állandósítása sem történhetik meg a tanító kérdései nélkül. Ez a beállítás, hogy: »Eddig a tanító kérdéseinek a járszallagján“ ... a céhbeli tanító szemében nem egyéb hangzatos frázisnál. Ámde jön a magyarázat: „Teljesen idejét múlta az a módszer, mely abban látta irányító elvét: akkor beszélj, ha kérdezlek...“ írják a szerzők s ezzel bizony elhajították azt a bizonyos sulykot. Mert hát igenis, azt nem szabad megengedni, hogy a gyermekek folyton kotyogjanak, kérdezősködjenek mindaddig és akkor is csak módjával, határok között, amíg a mostani magas létszám le nem szállítódik 20—25-re. Egyébként tessék csak megpróbálni a szerzőknek egy 60—70- es osztályban, tessék felszabadítani a kérdezősködési vágyat a gyermekekben s tessék ezt állandósítani, majd meglátja, hogy mire lehet menni, micsoda khaosz lesz abban az osztályban. „Akik a kollégák közül panaszkodtak, hogy milyen keserves feladat a honismertetés, azok túlterhelik földrajzi anyaggal tanításukat.“ (12. old.)... mondják a szerzők. Én nem tudom, hányán panaszkodtak s kinek panaszkodtak. Tanügyi lapjainkban ilyen panaszról nem olvastam, pedig mindeniket hűségesen elolvasom az első betűtől az utolsóig. Egyet tudok csak s ez az. hogy én nem panaszkodtam soha senkinek s hogy nekem a honismertetés és a polgári nevelés órái a legkellemesebbek szinte üdítő erővel hatók. Meg van ennek a természetes oka. A gyermekek ezeken az órákon nemcsak hallgatnak, hanem beszélnek, sőt kérdezősködnek is, ami meg van engedve (természetesen határok között, jelentkezés sorjában. Hiába, ezt a vaskalaposságot csak be kell tartanunk, mert máskülönben anarchia lenne.) Mert ez a két tantárgy egy cseppet sem új! Csupán a nagyon bő anyag, amit a beszéd és értelem gyakorlat neve alatt ismertünk, a felsőbb osztályokban is helyet kapott, kibővítve a régi, a földrajznál tanított: földrajzi alapismeretekkel . . . honismeret új elnevezéssel. (Persze, ezt Szerényi tanár úr nem tudhatta, mivel elemi iskolában soha sem tanított I) A polgári nevelés és erkölcstan sem új, ez a régi alkotmányfan rendszeresebb felosztása: a demokratikus köztársaság formájához híven kibővítve a demokráciát, a köztársaságot karakterízáló fogalmakkal. A hat osztályú elemi népiskola 8 osztályúvá fejlesztetett s az eddigi tárgyak, amely hat évre felosztva tényleg terhesek voltak, most a 8 év elosztásában fokozatosan elosztható, könnyen feldolgozható, megérthető lett. Nem tartom tehát szerencsésnek azt az indokolást, hogy a kollégák panaszkodtak s azért volt belső kényszer az útmutató megírása. Az útmutató hallatlanul magas ára mást bizonyít I A frázisok a mindennapi életben, az újságok hasábjain mindennapiak, de egy vezérkönyvnek szánt írásban az ilyenektől tartózkodni kellene. »Különösen osztatlan iskolában szorulunk arra, hogy nem kerítünk semminek sem nagy feneket, hanem találó szóval, a gyakorlati életből vett példával tartalmat adunk a szavaknak.“ (12. oldal.) Kár, hogy a „nagy fenék“ és a „találó szóval“ dobálózó szerzők egynéhány találó példát is nem mutatnak be. Egyébként ami szakszerű útmutatást itt találunk, azt a régi beszéd és értelem gyakorlati kézikönyvekben, a tantervekben, módszertani könyvekben igen kimerítően mind megtalálhatjuk. Folytatása következik. H í RE K. Az »Új Korszak“ első száméban megírtuk, hogy a 3. számhoz „Jó Barátom“ jelzésű csekklapot mellékelünk az előfizetés befizetésére. Jelen számunkban mindenki megtalálja a befizető lapot s kérjük a kollégákat: teljesítsék kötelességüket. Igaz, a mai viszonyok között nagy összegről van szó, de a megindulás sok külön kiadással jár s azonkívül másra is számítanunk kellett. **♦ Nem ér rá olvasni. Egy kolléga, akinek már három gyermeke tanító azzal küldte viszsza az Új Korszak 2. számát, hogy nem rá olvasni, majd az elsőt is visszaküldi. Nem tudok elmenni e mellett az üzenet mellett szó nélkül. Aki nem ért egyet velünk és viszsza küldi, tudomásul vesszük, hiszen az igazságot felismerni s azért küzdeni akarni, ehhez magasabbrendü emberi érzés és bátorság kell. Még azt sem vesszük szívünkre, ha valaki az ő szentnek hitt dogmáiban a mi írásunk által sértve érezvén magát, piszkolódó levélben vezeti le ... névtelenül haragját, ezt is megértjük. Hanem amikor valaki azt az elintézési módot választja, hogy nem ér rá olvasni, az ilyen megérdemli, hogy ráolvassunk. Igen, ezek azok, akik már fiatal korukban öregek voltak s most: vének. Ezek azok, akik mióta az iskolából kikerültek más könyvet nem olvastak, mint amiből tanítottak. A világ haladhatott, ők nem vettek tudomást arról. Ezek azok akik egész életükben a saját kis önző érdekeiket hajszolták, akik még az iskolában is a jövedelmező szövetkezeti privát munkát végezték, akik soha egy fillért tanítómozgalomra nem adtak, de mindig az elsők voltak, amikor a mozgalom gyümölcséből részesedni lehetet. Még sokat lehetne írni az ilyen kolléga természetrajzáról, de nem folytatjuk. Szerencse, hogy az ilyen díszpéldányok nem nagyon sokan vannak s lassankint, a természet örök törvénye szerint, kipusztulnak csak rossz emlékük marad meg, elrettentő példájául annak, hogy milyennek nem szabad lenni egy tanítónak. * * # Már megint új „helyi tanterv készül“ Podkarpatska Rusban. Ha az állam időnkint a modern kísérleti pedagógia s a szerzett gyakorlati tapasztalatok eredményeinek felhasználása céljából, új tantervet ad ki, ez közérdekű dolog, ennek van értelme. Nekünk, magyar tanítóknak az új tantervvel kapcsolatban még az a különös kívánságunk is van, hogy az időnkint kiadott új tantervet az állam magyar nyelven is jelentesse meg s minden tanítónak küldje meg ingyen vagy
