Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)

1934-10-07 / 14. szám

14. szám.

3. oldal.

Eredményes kuitúrmunkánk feltételei.

A napi sajtónkban állandó megvitatás tárgyát képezi ez a kérdés. Mi sem halad hatunk el szó-nélkül kisebbségi iskolaügyünk mindinkább torlódó problémái előtt s most, amikor a veni sanctek elhangzása után aggódó figyelemmel kisérjük kultúréletünk itt-ott kihagyó érverését, rá kell mutatnunk azon krónikus betegségekre, melyek egészséges fejlődésének útját állják. Leszámítva iskolaügyünkkel szemben az illetékes magyar tényezők részéről tapasztalt közönyt, általában két probléma vár megoldásra:

1. A tanterem-hiányon iskolaépítésekkel segíteni, 2., az iskolák felszerelését teljessé tenni.

Az állami iskolai hatóságok általában nem szoktak akadályt gördíteni iskolafejlesztésünk elé, amennyiben azok az előírt feltételeknek megfelelnek. De mire egy iskolabővítés eljut odáig, mi mindennel kell megküzdenie különösen a felekezeteknél 1 Ez a kiváló fontosságú kultúr probléma sok esetben helyi potentátok hatalmi kérdésévé zsu gorodik. Hogy is képzelhető az, hogy kormányintésekkel kényszerítsenek egyes iskolaszeki elnök urakat a magyar iskolák fejlesztésére, mikor ők eddig a hatóságokkal való nemtörődéssel, törvények és rendeletek elhanyagolssával szerezlek elévülhetetlen érdemeket. A fontos, hogy valami kibúvót lehessen találni, mellyel a fejlesztés elodázható. Hogy milyen következményekei jár ez a hazárd bujócska, arról mi sokat tudnánk beszélni.

Vannak esetek mikor a felekezet oly szegény, hogy képtelen iskolaépítésre, ugyanakkor a község rendezett viszonyok közt él. A hívők átadnák az iskolát, de a szűk látókörű egyházi felsőbb hatóság még a harmadik kormányintésre is ezt a rövid választ adja: „Nem adjuk át, csak a kényszernek engedünk. Majd ha elveszik tőlünk". Az ilyen felelőtlen handabandázásnak egyedüli célja sérelem kovácsolása. Ezalatt öles repedések lálonganak a falakon s az egészségtelen túlzsúfolt iskolákban tömegesen szedi áldozatait a tuberkulózis. (Jelenleg 180 tanuló áll tébécével orvosi kezelés alatt, legnagyobbrészt Szlovenszkón.)

Néhány eset a fentiek illusztrálására Csallóközből. Egy ref. iskolánál már 6 éve aktuális új iskola épít-' s. Az egyház még 1932-ben megkapta a 3- kormányintést, de építeni nem tudott, viszont az iskola községesítését meg az egyh. felsőbb hatóság nem engedélyezte, úgy került ez a kullúrprobléma a pol. község ügykörébe. Itt először a telekvétel körül fejlődött ki egy kis érdekharc. Több le és megszavazás után végre mégis elkészült a tervrajz,ennek ma két éve, de még mindig nem kezdtek az építkezésbe. Ezalatt a 3. kormányintés dacára még min dig működő ref. iskola két tanerőssé bővült s egyik osztálya a falu korcsmahelyiségében nyert elhelyezést. Ezen kultúrszégyen megszüntetésére felhívjuk a Tanfelügyelőség és Referátus figyelmét.

Másik eset- — Egy r. kath. iskola már 6 éve két osztályúvá bővült, de a tanítás még ma is egy tanteremben történik felváltva. Az iskola fél méterrel fekszik mélyebben az útszintnél, csepeg a nedvességtől s az ablakok előtt ősztől tavaszig pocsolya. (Eddig két tanító kapott tuberkulózist a penelráns bűzt árasztó helyiségben.) A tanfelügyelőség még 1927-ben felhívta az egyházat iskolafejlesz tésre, ahelyett nemes gazduramék túlfűtött hiúságból a következő évben templom építését határozták el. Évszázadokon keresztül megfelelt a közeli falu temploma a hívőknek, de most (valószínűleg felsőbb befolyásra) kontra iskolaépítés: felülkerekedett a péemhás szellem. — A templom óriási költséggel felépült — azaz csak a falak, mert bevakolásra, berendezésre, harangokra nem futotta. A hívők fülig bajban és a templomot is csak a közelmúltban tudták átadni rendeltetésének. A csakazértis politika azonban célját érte : „Iskolát mégse emeltünk“. — Hogy a 200.000 koronás kiadás mellett, mikor jut csak pár fillér kulturális célra, az a távol jövő zenéje.

Felszerelések terén hasonló a helyzet. Annak dacára, hogy itt csak pár ezer koronás kiadásról van szó, az iskolaszékeknél teljes meg nem értéssel találkozunk. Néhány fizikai eszköz, ugyanannyi tépett szemléltető kép a falakon.

UJ KORSZAK

A történelmi materializmus.

A történelem legrégibb korszakai óta, amióta egy-egy ember többet tud termelni, mint amennyi saját megélhetésére föltétlenül szükséges, osztályuralom állott fönn minden népnél. Az osztályuralom formája változott: először rabszolgaság, azután jobbágyság, jelenleg a szabad bérmunkarendszer a kizsákmányolás általános formája. A forma minden változása közben azonos a lényeg : a nép egyrésze dolgozik, fárad, másik kisebb része munka nélkül él az alávetett osztály munkaeredményéből. így volt ez mindig. így van mind a mai napig. A gazdasági viszonyok változásával engyhültek a kizsákmányolások formái, de a lényeg megmaradt.

Azonban, amilyen régi az osztályuralom és a kizsákmányolás, éppen olyan régen él az emberekben az az érzés, hogy ez az állapot igazságtalan és erkölcstelen. A világtörténelem folyamán a legkiválóbb elmék közül sokan itélték el a kizsákmányoló társadalom egész berendezését. Számosán szép művekben megrajzolták egy olyan társadalom képét, amelyben nincs osztályuralom, ahol a társadalom minden tagja vagy teljesen egyenlően vagy végzett munkája arányában egyformán osztozik a társadalom által termelt javak összességében. Az ilyen képzelt társadalmak leírását utópiáknak nevezik. Utópia görög szó, azt jelenti, hogy semmi hely, sehonnan. Mai értelmében, mint minden osztályuralom nélküli társadalom rajzának neve, körülbelül 400 éve használatos. Morus Tamás, híres angol államférfi, írt Utópia cunen egy utópiát, melyben leírja egy, az Utópia szigetén vagyonközösségben élő, nép életét. Utópistáknak nevezzük ő utána az ilyen könyvek íróit is. De a kommunizmusnak már ő előtte is volt számos nagynevű híve. Plato, a híres görög bölcs, az „Állam“ című müvében

♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

Az 1925 évi miniszteri rendelet előírja a kötelező taneszközök beszerzését, de végrehajtását a Tanfelügyelőségek nem tudták mindenütt egyenlő eréílyel keresztülvinni. Egyes iskolaszékek pár száz koronás megrendeléssel elintézettnek vették vagy nem is reagáltak rá.

1922-23 as években kázus bellit jelentett a térképek kötelezővé telt megrendelése és az egyházvizsgálati jegyzőkönyvek megfelelő rovatában, mint „kullúrautonómiánk megsértése“ jutott történelmi szerephez. A tanító pedig bizalmatlanná válva az egyházi felsőbb hatóság előtt, sorozatos üldözések középpontjába került.

A 40-50 évvel ezelőtt emelt épület berendezései ma is ugyanazok. A mínusz distanciájú rozvga, szúette hat üléses padokban meggörnyedve is alig képesek írni a tanulók. Esténként vallásos estélyek, kisebb faluban istentiszteletek, vasárnapi iskolák és különféle egyesületek céljaira használják az iskolát, amikor 2-300 ember szorong a tanteremben. Másnap reggel ilyen orrfacsaró bűzt árasztó levegőben, ujjnyi sárral a padlón, sőt falak alján, kezdetét veszi a tanítás, mert éjjelre az ablakokat kinyitni nem szabad. Dacára ennek : a portanlanítás még sok helyütt ismeretlen. Ahol mégis sikerült keresztülvinni, ott valóságos közelharcot kellett vívni a tar koponyákkal.

Sok helyütt a tanító udvarán épült, fákkal körülvett sötét odúban folyik a tanítás.

Eposzt lehetne írni azokról a névtelen hősökről, akik ilyen körülmények között végzik a testet-lelket őrlő munkát.

Névtelenek? Dehogy! Tessék csak átlapozni a komáromi ref. egyházmegye letűnt tízéves diktatórikus vezetése alait kiadott jegyzőkönyveket. Olt buzdítás és elismerés helyett megkaptad »méltó jutalmad“ fiatal kclíégám, amitől minden ambíciód menten lelohadt. Hogy milyen atmoszférát teremtett ez a korszak lelkész és tanító között, milyen túlkapások, oktalan meghurcolások érték a tanítóságot, arra a bírósági tanácskozások vethetnek fényt.

Ezeken a szomorú állapotokon, melyek sok helyütt félszázad óta fennállnak, még a jó konjunkturás években megerőltetés nélkül lehetett volna változtatni, de úgy látszik, a felekezetektől ezt nem várhatjuk, — ezért kell harcolnunk az iskolák államosításáért.

ön.

rtsgmx&szintén a vagyonközösséget hirdeti. Nemkülönben a vagyonközösség hívei voltak Jézus és első követői, az őskeresztények.

Különösen nagyszámú utópia jelent meg a XIX. században, midőn a francia forradalom után a nagy ipari központokban napvilágra kerülő munkásnyomor szemmel láthatóan bizonyította, hogy a francia forradalomban megalkotott jogegyenlőség tényleges egyenlőséget nem teremtett, hogy nem állott be az az általános boldogság és jólét, melyet a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség hirdetői reméltek ; hogy az éhség, nyomor és nélkülözés tovább is osztályrésze maradt az emberek nagy többségének. Sok nemeslelkű, jószívű ember alkotott utópiát, azaz olyan tervet a társadalmi berendezkedésre, amely az általános boldogságot biztosította volna. Nagyszerű naivitásukban azt remélték, hogy műveik nyilvánosságra hozatalával a társadalmi kérdés már meg leend oldva. Fourier (Sári Fürié), egy rajongó francia, a királyokat és fejedelmeket szólítja föl, hogy valósítsák meg falanszter-rendszerű társadalmi tervét, hisz nyilvánvaló, hogy az emberiség boldogságát fogja eredményezni. Owen (Óén Róbert), nemeslelkü angol gyáros és emberbarát, nemcsak művében volt híve a kommunizmusnak, hanem gyáraiban meg is kísérelte a kommunista termelést. A magyar tudósok közül Hertzka Tivadar a múlt század második felében írt „Szabad föld“ címmel egy igen érdekes utópiát.

Az utópia írók nemes szándékai kárba vesztek. A világ elolvasta munkáikat, gyönyörködtek bennük, de gyakorlati megvalósításukra nem gondoltak sem a királyok, kiket Fourier aposztrofált, sem — a maga egészében —, az uialkodó osztály, amelyhez a többi utópista intő, buzdító szavait intézte. Az uralkodó osztálynak esze ágában sem volt vagyonáról, nagyúri életmódjáról lemondani, a társadalom termékeinek egyenlő fölosztásába beleegyezni. A gazdasági fejlődés haladt a maga útján, a gazdagok még gazdagabbá váltak, a szegények, a vagyontalan bérmunkások száma rohamosan szaporodott, az utópisták intő szava a pusztában hangzott el.

A gondolkodó emberbarátok előtt nyilvánvalóvá lett, hogy ezen az úton eredményt elérni nem lehet. A sikertelenség rávezette az embereket, hogy kutassák, melyek a társadalom mozgató erői. És rájöttek arra — amit eddigi cikkeinkben megírtunk —, hogy nem a belátás, nem a szép eszmék, nem a humanizmus és a vallás irányítják elsősorban az emberi történelmet, hanem a gazdasági viszonyok és az eszmék szerint kialakuló osztályhelyzet és osztályharc. Hiába rajzolja meg valaki még oly szépen a kommunista termelés és társadalom előnyeit, a kommunista termelés nem fog megvalósulni mindaddig, amíg azt a gazdasági viszonyok lehetségessé nem teszik és amíg a mai társadalomban ki nem alakulnak azok az erők, melyek elégségesek az osztályuralom megszűntetésére. Az emberbarátoknak, akik a munkásság sorsán őszintén javítani akartak, kutatni kellett olyan erő után, ámely megvan már a mai társadalomban is, amely a társadalom fejlődésével együtt fejlődik és amely elég erősnek ígérkezik az osztályuralom megdöntésére !

Marx és Engels voltak azok, akik a történelem főmozgató erőiként az osztályérdeket és az osztályharcot ismerték föl. Ők belátták, hogy a kommunista termelés megvalósítására a mai társadalomnak egy hatalmas tényezője, a gazdasági fejlődéssel számban és öntudatban egyre erősödő bérmunkásosztály lehet csak hivatott. Ez az a nagy osztály, mely a mai társadalom minden terhét viseli, mely a termékek közös termelése és egyenlő megosztása által jutna csak el mai nehéz igájából emberi sorsra.

Midőn Marx és Engels fölismer ék és az 1848-ban megjelent „Kommunista kiáltvány“ban közhírré tették történelmi fölfogásukat, megszületett a régi utópiákkal szemben a tudományos szocializmus és megszületett a szocializmus mint tömegmozgalom. A kommunizmusra való törekvés nem volt immár egyes ábrándozó emberbarátok álomképe, hanem munkásmilliók kitűzött célja. A munkásmozgalom nem volt immár egyes munkáscsoportok rendszertelen küzdelme pár fillérnyi bérjavításért, hanem munkásmilliók öntudatos, szívós és lelkes küzdelme a kitűzött célért. Egyesek ábrándjából hatalmas tömegmozgalommá vált, mely átlépte a nemzeti korlátokat, híven a „Kommunista kiáltvány“ végszavához : Világ proletárjai egyesüljetek ! Dr. V. J.