Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-08-07 / 11. szám
2. ölik UJ KORSZAK 11. szám. tevéi az Új Koraiak szerkesztőségéhez. Alkossuk meg köztársaságunkban a „Magyar Tanítók Szabad Egyesületét”! 600, km. távolságból küldöm üdvö met az Új Korszak harcos gárdájának. Még csak képezdész voltam, amikor a te és társaid mozgalmáról hallottam s éreztem együtt veletek. A demokratikus eszmék már akkor fűtötték lelkemet. Aztán jött a világháború, amely kiölt az emberből minden jó érzést s utálattal töltötte el egész valóját, mert lerombolta azokat a szép ideálokat amelyekkel az ifjú tanító az életbe akart kilépni. Végre elmúlt a háború s hazajöhettünk meztelenül, mert még az utolsó civil inget is elnyűttük odakint. Új életet kellett kezdeni, katonaruhában járni hónapokig s katonaköpenyben kihúzni a telet. Keserves élet volt nagyon, 125 Ke havi fizetéssel. Akik itthon voltak, úsztak a bőségben s egy egész világ választott el bennünket nincsteleneket tőlük, akik akkor reprezentálták a kari életet, mert elsősorban az anyagi jólét szabta meg a tanítóság lelki életét is. A módosak, a gazdagok mindig jóban voltak (most is) a papokkal s felfelé a magas egyházi méltóságokkal s így a tanítóság egyesületi élete újra a régi kezekbe került vissza. De nem is csoda, nem volt aki ki mert volna állni a porondra, s nyíltan megmondani, hogy megváltozott a világ s az új, demokratikus republikában a régi bútorokat kicserélik, új berendezésre van szükség. Ki merte volna ezt hirdetni ? Hiszen a tanítóság nagyrésze nemcsak akkor, de még ma, 15 év múltával is, távol áll a demokratikus eszméktől s a köztársasági szellem még nem járta át a maga belső életében, hogyan gondolt volna ezek megvalósítására 1 Hiszen akkor a pap, meg a 200 holdas földbirtokos, meg a főintéző megvonta volna kegyeit tőle, ha föladta volna a „várjunk csak, nem marad ez így“ elvet s az új eszmék hatása alatt kezd dolgozni. A tanítóság nagy része szolgalelkű volt a múltban s az ma is, a maga sorsának irányítását nem meri a kezébe venni. Amit az Ált. Szlov. Magy. Tan. Egy. csinál az kevés, annak eredménye még nem igen volt, de nem is kezdeményezett soha olyat, ami a tanítóság függetlenségére irányult volna. Az iskolák államosítását cserben hagyta. Ebben az egyesületben tilos a szabad szó, szabad gondolat, ott politizálni nem szabad, ott csak a 36.000 — ckoronával honorált tisztikar cselekszik, örökké kilincsel és mindig csak a te érdekéedben kedves tanítótestvér, mert minden darab kenyeret — akár puha, akár száraz — nem magadnak, nem a munkádnak, nem a diplomádnak, de az egyesületnek köszönhetsz. Ebből az egyesületből ki nem léphetsz. „Itt élned, halnod kell“. Ilyen erősen megszervezett egyesület a múltban sem volt. Amihez törvényadta jogunk van, azért bűn, demoralizáló kunyorálni, mert megrendíti a törvénynek mindenkire egyaránt kiterjedő voltában való hitet. Megaláz, mert alamizsnává degradálódik az a száraz falat, amit a törvény biztosít. Állampolgársági, fizetési, függetlenségi sérelmeink, gyámság álatt való életünk elleni tiltakozásunk s más kari sérelmek . .. ugyan lettek-e egyetlen egyszer is abban a formában tudtára adva az illetékeseknek, amely fölötte áll az egyes hatalmasokhoz való egyénenkinti panaszkodásnál ? Gondolte arra valaha is a veztőség, hogy nagy, demonstrációs, egyetemes gyűlés Bratislavában, egybekötve a miniszterhez, esetleg az elnökhöz való fölvonulással Prahába. .. amellyel az egész közvéleménynek foglalkoznia kell: mennyivel más és értékesebb eredményt biztosíthatott volna ? Az így kiharcolt eredmény önérzetet nevelő, fölmérhetetlen erkölcsi erő ! Egy „Új Korszakra“ van valóban szükségünk., nekünk szegény közkatonáknak, akik a Sz. Ä. M. T. egyesületi életében tevékeny részt nem vehetünk, mert annak célkitűzése meggyőződésünkkel ellenkezik. Ezért van szükség egy szabad tanítói egyesületre, ahol őszintén, bátran, nyíltan cserélhessük ki gondolatainkat, ahol a kultúrát szabadon szolgálhassuk, ahol egymás szívébe beolthassuk a demokratikus érzést és átitathassuk lelkünket a köztársasági szellemmel, hogy így felszerelve mehessünk ki az életbe embert nevelni, új embert, szabad embert, emberséges embert, igazi testvér embert. Mert ezt a munkát nekünk tanítóknak kell valóra váltanunk, mert az egyházak a Krisztus tanításait a maguk érdeke szerint formálták át s állították önző hatalmi érdekük szolgálatába. Ebben a szabad egyesületben sürgősen ki kell harcolni az iskolák államosítását, mert lehetetlen állapot az, hogy ebben az új korszakban, amikor trónok dűltek össze, országok hullottak szét s az egész világ képe megváltozott s itt ezen a földön, a mi földünkön, egy szabad demokratikus köztársaság kelt életre, lehetetlen, hogy a régi rezsimnek egy csökevényes maradványa: a felekezeti iskola életbe maradjon csak azért, hogy annak szerencsétlen tanítója a mai szabad levegőbe élje még mindig a múltnak keserves életét. Ki fogja ezt kiharcolni nekünk, ha nem mi? Ha ez meglesz, akkor kezdődik majd Szlovenszkón és Kárpátalján egy új korszak. Akkor majd be tudjuk vezetni népünket a demokratikus köztársaságba, mert a vallási fanatizmus felett győzni fog a tudás. Mi nem bántjuk a vallást, legyen az minden embernek egy szentélye, mi csak az egyházak hatalma alól akarjuk az iskolát kivonni, mint nem oda valót, mert az államnak polgárokra van szüksége, olyanokra, akik a mai nehéz helyzetben az államnak erős támaszai tudnak lenni. Ilyen polgárokat pedig csak az az iskola tud nevelni, amely a mi elgondolásunk szerint fejti ki munkáját. A Csehszlovák köztársaságban a tanítóság feladata nagy ; neki kell a demokratikus eszméket a nép széles rétegeibe átültetni, a köztársasági szellemet állandósítani, mert csak így biztosítható államunk fennmaradása. A „Magyar Tanító“ szokta hangoztatni, hogy a magyar tanítóság kivette részét az állami konszolidációs munkából. Csak az a munka értékes, amit önzetlenül szívvel-lélekkel végzek az állam érdekében. Én nem mondom, hogy nem tanított a tanítóság, hiszen ott az inspektor, de azt merem állítani, hngy a tanítóság 90%-a nem mer megnyilatkozni a demokrácia mellett. Példát mondok : Ilku Pál kollégánk progresszív érzelmét és cselekedetét egy kolléga árulásnak minősítette. A tantestület többsége ugyancsak progresszív érzelméért áthelyezését, tehát megbüntetését kérte. Azóta Kárpátalján és Szlovenszkón is nagygyűlés volt. Hallatta-e szavát ez a két gyűlés ? Elitélte-e a bornírtságnak ezt a kiáltó dokumentumát? Tett-e hitet a köztársasági gondolat mellett, amely szintén a progresszión épül föl ? Más 1 Szintén az Új Korszakból értesültünk Fitus Dezső kollégánk kálváriájáról, akit az egyház fölkent papja s utána az egész egyházi apparátus üldözőbe vett, mert a XX. században a népnek Galilei tanát, amit a tanteiv, tehát a törvény írelől... merte tanítani. Nem lett volna-e kötelessége Kárpátalján is Szlovenszkón is a tanítóság egyetemének megbélyegezni ezt a sötét machinációt s kari szolidaritáséról biztosítani a világosság bátor harcosát ? És még egy más 1 Lehetetlen, hogy ne értesült volna a vezetőség arról is, hogy a klérus indexre tette az Új Korszakot, megtiltotta a katolikus tanítóságnak, hogy járassa azt. Felhasználta-e az Egyesület a tömegben megnyilvánuló erőt tiltakozásra ez ellen a lelkiismereti szabadságot megcsúfoló inzultus ellen ? Tehát cselekedni is kell, mert lehetsz jó pedagógus, de ezzel még nem tettél eleget kötelességednek 1 Az állam szempontjából akkor leszel jó tanító, ha az iskolán keresztül erősíted azáltal, hogy a népet megnyered a köztársasági szellemnek s egy demokratikus érzésű új nemzedéket tudsz nevelni. De ha a pap, földbirtokos, s módosabb gazdák között, te is a fejeddel bólintasz amikor arról folyik a diskurzus, hogy sok az adó. régen nem így volt, jebb is nőit az a monarchia s egyéb dicső dolgok, választások s odaát most is jobb a helyzet (mert bizony itt a zsellérnek s a nincstelennek is egyenlő joga van), akkor nem jó szolgálatot teszel sem államodnak sem tanítótársaidnak. Ha ilyet hallasz, ne mondd : de bizony úgy van, hanem fejtsd ki nyíltan, bátran nézeteidet, győzd meg embereidet az igazság erejével, hogy igen is: az egyenlőség lehet csak a társadalom egészséges alapja, s hogy csak a demokrácia biztosíthatja az állami élet nyugodt és békés menetét, fejlődését. Végy részt a politikai életben is, jogod van hozzá. A népnek nagy szüksége van politikai érettségre. Ne légy erőszakos, demagóg, de a magad politikai meggyőződését ne szegyeid. A tanítónak részt kell venni úgy a község, valamint a járás kulturális és gazdasági életében, sőt vezető szerepet kell vállalnia, tevékenységünkkel saját magunknak használunk. . Igen, ennek a munkának megvalósításához szükséges egy „Szabad Egyesület“ amely a tanítóság függetlenségét ki tudja harcolni. Igen, kell nekünk, elfogadjuk I Egy haladó. Gondolat-forgácsok. Ami a rádiójelentésből kimaradt. Dollfussra kétszer rálőttek ... Tíz perc múlva meghalt . . . Érdekes, ugyanannyi idő alatt végez a kötél is, villamosszék is. Ez a líz perc pontot tett egy olyan ember élete után, akinek minden vágya az volt, hogy Bécset megszabadítsa a vörös színtől. Február sikerült. Ám megfeledkezett arról, hogy a felgyülemlett erők elégedetlensége barnán is ép olyan akut volt az elmúlt napok terhességégében, mint februárban. Akkor a munkásság önmagáért, jogaiért emelte fel öklét, ma pedig egy féktelen hatalmi tébolyban szenvedő, közérdékeken aluli, terrorcsepat zavarta meg a már „rendi“ Ausztria erőszakolt nyugalmát. (A bombarobbanásokat megszokták ők is, külföld is.) Dollfuss február után titkon úgy vélte, hogy a demokráciának lealkonyodott. Igaza volt. Ahol nincs demokrácia, ott talaja van az anarchiának. A tiszta demokrácia egyeneséről lesiklott Ausztria a pápai enciklikákra alapozta sorsát. Ám a kiforratlan és kollektivumok lélektanát csak a gyóntatószékből ismerő papi világmentők elszámították magukat. El, mert a társadalomnak kohójában nem a dialektikus fordulatok izzítják a kibontakozás eszközét, hanem a meglévő adottságok természetes fejleménye. Dollfuss még február előtt egyik kiáltványában kijelentette, hogy „büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy mi vagyunk az első ország, amely a Quadragesimo anno pápai enciklika hívó szavának az állami életben is engedelmesked tünk“ (Rundschau 1934. No. 9). Ez az a dialektikus fordulat, ekkor lendült át Dollfuss a „méltányos bér“ elvéhez, (milyen relativ fogalom I) melynek záradékában ama kitételt is megtaláljuk — a magántulajdon kisajátítását csak a közjó nyomós okaiból és megfelelő kárpótlás ellenében tartja megengedhetőnek. Hamisíthatatlan keresztényszocialista felfogás. Ám legyen. Csakhogy a dialektikai manőverek még semmi pozitívumot nem adtak annak, aki csak annál maradt, főleg akkor, ha Seipl szerint a „népakaratot“ az „isteni tekintéllyel“ helyettesítik. Nem lehet kétség afelől, hogy ez az „isteni tekintély" a papi hatalomnak — államhatalommá való válását célozza. Sőt ez a keresztényszocialista világszemlélet szerint az „isteni ész“ szükségszerűsége. S mi vált be eddig Dollfuss által is megigenlett elvekből? A munkóskérdést, mint energiamegnyilatkozást vérbefolytották, ezzel szemben megerősödött az a tömeghisztéria, melyet Berlinből látnak el bombával és revolverrel. Nos hol van itt az „isteni tekintély“, mely mindezt megakadályozta volna ? Hol van a demokrácia levegőjén megedződött erkölcs, mely a tömegeket irányítaná ? Hol van a nevelés, mely mindezekért felelős ?.. . Momente! Vigyázzunk I Köztársaságunk demokráciájától tartsuk távol az enciklikás 8ihedereket I Déli.
