Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-08-07 / 11. szám
11. szám. 3. oldal. UJ KORSZAK „Ocskay s még száz más”, vagy akik be akarnak jutni a szlovenszkói irodalomtörténetbe. Mikor először beszélgetlem vele, ezt jegyeztem fel magamnak róla : . pápaszemes költő (igy is—úgyis). Fiatalember. Büszke érzéssel mondja el terveit. Megjelenteti verseit. Aztán, hogy ő maga árulja. Tavaszszal talán, amikor a Csallóköz járható. Harcot nem vállal: „Nincs értelme.“ Tiszteséges hasznot akar; csak annyit, emiből utazgatásait fedezheti. Ő az a polgár“ — Igen, enynyit jegyeztem fel róla egy évvel ezelőtt. A- zóta megjelent a verses kötete. 0, maga utazgatott, s adta el verseit tanítóknak, kereskedőknek és mindenkiek, kit meghatott a pápaszemes, kerékpáros költő. Magam is azok között voltam, kik először kapták kezükbe a puhakötetes művet. Lapozgattam. A második oldal szűz lapján csak ennyi: „A ma örvényében vergődő társadalomnak.“ Elfogadható frázis. így kezdi ezt minden rendes költő. A könyv 48 oldalas. Van benne mindenről szó. Istenről, aki majd az ő poréból „női" ki. Igazi koldusról, ki lecsüngő rongyaira „akgatja“ léha gondjait, — de ez nem koldus, hanem az. kinek „lelkiösmerete“ piszkos. Boldog Istenről, ki akkor is boldog, ha a vén föld száraz rögét árvák könnyezik... A szerelem is bőven képviselteti magát, igy pl. mikor a költő hullámos hajában sétáltatja szerelmese kezét, de a hold aztán másra vár..., vagy midőn reszketve lopódzik kedvese alá, hogy bevallja azokat a titkos könynyeket... Az öncsengetés sem utolsó tulaj dona. A »Fénylő kereszt“ alatt önmagát érti, — „menydörgős" sóhajok duzzaszlják kebelem ?... Talán a gazok, de azok még fütyölve sem bátrak ! A történelem újszerű adottságai idegenek előtte ; a múltba megy vissza, a dicső, legendás időkbe, hol nincs kisebbségi probléma (71)... és mégis a kisebbségi élet prófétájaként kiáltja oda mindenkinek : „Vigyázz az Útra I ... az az Út csatazajtól hangos. Ezt járta által István. László s jó Rákóczi s e szent Útról tért le Ocskay s még száz más“... Talán azok, kik a vesztett világháború után 1 új Utakra akarták és akarják terelni a ma- I gyarság szekerét, mely századokon át csak a rendiség és a nemzetieskedés utálatos pocsolyájában vergődött ? Nem lenne érdemes az egész könyvet bírálni, de „Vigyázz az Útra“ I . . . imperatívuszként hat; meg kell állni e vers előtt, mint ahogy megáll az ember a szakadék előtt. Ez a félig sikerült költő (és mennyi van ilyen 1) a múlt anakronisztikus öklendezésével ügy hat, mint a faekés gazda. Ideológiai csőszökként ülnek a szakadék szélén .. . s azon túl: láp. S akik azt lecsapolni, eltüntetni akarják, letértek a szent Útról, azok fölött meghúzzák az ősi Szív Harangját. Ezek azok, kik az utódállamok magyarságának közvéleményét tolmácsolják. Ezeket alkalmazza a Ker-szoc. Nemzeti párt a vidéki szócsöveinél, mert hisz ezeknek írásait, verseit maga a nagy Mécs László patentirozta. A progresszív magyar intellektueleknek nem lehet kétségük az ilyen költők felől. Tisztán látásukat nem determinálhatja a múlt hamis romantikája, éppen azért különvéleményük minden erejével irtani fogják az ilyen irodalmi kukacokat. Tiszta irodalmi értékeket, melyek fölülemelkednek a hétköznapi leragadottságon és az unalmas patriotizmuson, szívesen olvasunk, de jelenjen meg benne az Ember, aki a máé, a haladásé. A fiatal magyar tanítóságnak fel kell szabadítani magát azon elfogódottságok alól, melyeket rákényszerítettek irodalmi tanulmányaik során. A művészi formák rangosságán túl meg kell találnia azt az összekapcsoló maximumot, amely eddig a papírra vetett gondolatot elválasztotta a valóságtól. Az irodalmi megigenlések ma már nem jelentenek semmit, legfeljebb tehetetlenséget. A magyarság, szorosabban a szlovenszkói magyarság irodalmi képviselőinek a mült történelme — kevés kivétellel —, csak szűzjegyű ismétlést jetent. Csiba László (ő az) és társai nem merik levonni a múlt konzekvenciáját ; megállnak ama frázis mellett: — erről a szent Útról tért le Ocskay és száz más. Nekünk nem fontos Ocskay — nekik sem már —, marad : a száz más. Ocskay áruló volt. És a többi ? Az is ? Hisz Ocskayt mindenki ismeri, eladta magát az osztrák arisztokráciának, ó csak az egyik feudális rendszerből, hol jávait nem érezte biztonságban, átment a másikba. Ez nem probléma. De az ismeretlenek »száz más“ már rejlett megállapítás a mára. Vagy a »száz más“ is csak birtokait mentette át? Ha igen, részünkre nem érdekes, mert tipikus kapitalista éhséget jelent s ekkor a vers tendenciája hamis. A letérteket csak a hazafias bánat bélyegezte árulásnak, az emberi kapzsiság ismerője csak önzésnek. De miért is árulás ? A nemességet az elmúlt századokban nem a szociális reformmozgalmak vonzották a forradalmak felé, hanem az a kínos hatalmi vágy, melyet a bécsi udvar sohasem akart megosztani a magyar urakkal. A 17. és 18. század szabadságharcaiban, mihelyt a mozgalom annyira megerősödött, hogy eredményre, vagy dicsőségre számíthattak. a főnemesség egyes tagjai, többnyire a leggazdagabbak lecsatlakoztak a felkelőkhöz. Nem a népért gyűlt ki a szabadságharcok tüze, hanem a nemzetért, ám sajnos, ide csak a nemesség tartozott. Nem a maradéktalan igazságért folyt a vér, tehát erkölcsileg nem is lehet szimpatikus. Ezt azonban illene tudni minden növendékköltőnek. Ha pedig tudják, akkor azon „száz mások“ alatt minket értenek, kik mér máskép merünk és akarunk gondolkodni. Eltekintve a kiáltozó helyesírási hibáktól. bosszús unalommal tettem félre az említett verseskötetet. És mintha már olvastam volna ilyeneket. Igen. Olvastam, száz költőtől ezer formában; ám akkor miért írta meg Csiba László „Sok ma az Isten“ c. verskötetét ezeregyedikszer ? Egyszerű, be akar jutni az irodalomtörténetbe. Déli. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A történelmi materializmus. Eddigi írásainkban igyekeztünk ismert történelmi példák alapján igazolni a történelmi materializmust, különösen annak következő tételeit : A történelemben állandóan osztályharcok folynak, ezek az osztályharcok az uralkodó osztály uralmának enyhülését eredményezték, de ez az enyhülés, a kizsákmányolás formájának megváltozása, csak abban az esetben következett be, ha közben a gazdasági viszonyok megváltoztak. A jobbágyok igen sok lázadása eredménytelenül végződött, míg a gazdasági viszonyok parancsolólag nem követelték a jobbágyság megszűnését. Midőn azonban ez az állapot beállt, a jobbágylázadás teljes sikerrel végződött a francia forradalomban, sőt minden harc nélkül ment végbe Magyarországon. Miért sikerült a francia forradalomban a jobbágyság fölszabadítása ? Első sorban azért, mert a küzdelemben vele tartott nemcsak a polgári osztály, hanem a papság és a nemesség egy része is, ami azelőtt soha nem történt meg. Másodsorban, mert soha annyira tűrhetetlen a jobbágyság helyzete nem volt, mint akkor. Mi vitte rá a polgárságot, hogy támogassa a jobbágyok követelését? A gazdasági, a termelési viszonyok megváltoztatása. Az ipari termelési mód a középkor óta, különösen a XVlII. század folyamán, nagyon megváltozott. A régi céhrendszer ugyan még fönnállt a városokban, de gátolta a termelést, mely már gyárakban, a munkamegosztás széleskörű alkalmazásával folyt. A céhrendszernél még nagyobb gátja volt az ipari fejlődésnek és vele a polgári osztály boldogulásának a jobbágy rendszer, mely a mezőgazdasági munkást a röghöz kötötte és nem engedte a városba, az ipartelepre menni dolgozni, ahol égető szükség lett volna a munkaerőre. Másfelől az iparnak és vele a polgári osztály fejlődésének hatalmas gátja volt a jobbágyság és ennek természetes velejárója: az egész mezőgazdasági lakosság rettenetes szegénysége, igénytelensége. A koldus jobbágy oly szegény volt, hogy jóllakni sem tudott, nemhogy iparcikkeket vásárolhatott volna. A polgári osztály, melyet a forradalmár tudósok — Voltaire, Rousseau stb. —, némileg fölvilágosítottak a gazdasági kérdések mibenlétéről, látta, hogy a mezőgazdasági népesség rettenetes szegénységének a jobbágyviszony az oka. A polgárságnak tehát érdekévé vált, hogy a jobbágyság megszűnjön. Ezek az okok késztették a polgárságot, hogy támogassa, sőt vezesse a jobbágyok küzdelmét földesuraik ellen. Előző cikkeinkben utaltunk arra, hogy a jobbágyság helyzete tűrhető volt mindaddig, amig a mezőgazdasági termények nem váltak árúvá, mert nem volt piaca és nem voltak szállítási eszközök. Ebben a korban a földesúr csak annyit vett el jobbágyaitól, amennyire saját használatára szüksége volt. Ellenben a XVI11. században, midőn már volt piacuk a mezőgazdasági terményeknek, voltak nagy városok és rendes szárazföldi és víziutak, a földesúr igyekezett minél több terményt elszedni a jobbágyoktól és piacra vinni. Taine-nek, a francia forradalom nagy hisztorikusának számítása szerint a jobbágy összes terményeinek 78*/0-át kellett földesúri, papi és állami terhek fejében odaadni, így nyomora tűrhetetlenné vált. De a jobbágy gazdálkodás, mely az akori termelési viszonyoknak nem felelt már meg, nemcsak a jobbágyokra nézve vált tűrhetetlenné, hanem a földesúrakra nézve is. A jobbágyok látván, hogy földesúraik úgy sem hagynak meg nekik termésűkből többet, mint amennyi életük nyomorúságos tengetésére szükséges, éppenséggel nem igyekeztek gondos műveléssel sokat termelni. A földművelés aláhanyatiott. Hiába zsarolták a nemesek jobbágyaikat : jövedelmük nem szaporodott, sőt fogyott, mert az elkeseredett, elszegényedett jobbágyság egyre kevesebbet termelt, egyre kevesebbet lehetet tőle elvenni. As eddigi kizsákmányolási forma, az eddigi egész társadalmi rend tűrhetetlenné vált. Meg kellett buknia, mert nem felelt meg többé a megváltozott termelési módnak. Ezért pártolta a nemesség és papság egyrésze a jobbágyok fölszabadítását, ezért vezetett mozgalmuk — igaz, hogy véres forradalom útján —, sikerre. Bármily különösen hangzik, lényegében azonosak voltak a viszonyok Magyarországon a XIX. század első felében. Azzal a különbséggel, hogy Magyarországon számottevő polgárság nem volt, nemesek és jobbágyok közvetlenül álltak egymással szemközt. De a jobbágy gazdálkodás ott is csődöt mondott, mint ez például Széchenyi „Hitel“-éből kitűnik, aki nem győzi hangoztatni, hogy a jobbágy gazdálkodás, a robot és az önzés rendszere folytán mily csekély a magyar földesúr jövedelme. Széchenyi után a magyar nemesség egy része, különösen a középbirtokosok, szálltak síkra a jobbágyok fölszabadításáért. A mágnások elég gazdagok voltak ahhoz, hogy bármily rossz gazdálkodás mellett is megéljenek. Franciaországban csak a jobbágyok fegyveres lázadása volt képes a nemesség reakciós részét a jobbágyságyság megszüntetésére kényszeríteni. A magyar nemesség okosabb volt: okult a francia példán és midőn a jobbágyok mozgalma fenyegető alakot öltött, siettek „önként“ lemondani földesúri előjogairól. Kossuth Lajos mondotta az országgyűlésen ezeket az emlékezetes szavakat: „A népet és a nép földét szabaddá kell tenni az egész országban egyszerre... Különben a nemesség kaszára kerül s e kor egyszersmind a magyar nemzet és a magyar nemzetiség halálnapja lesz.“ Bármily eltérők is a viszonyok, lényegében ugyanazok az okok idézték elő a jobbágyság megszűnését Franciaországban, Magyarországon és Európa minden országában. A jobbágy társadalmi rendszer nem felelt meg többé a megváltozott gazdasági viszonyoknak. A jobbágyságot és a céhrendszert a szabad bérmunkán alapuló, máig fönnálló úgynevezett „kapitalista“ társadalmi rend váltotta föl. Bizónyos jelek arra mutatnak, hogy a mai társadalmi rend — amely, mint látni fogjuk, szintén kizsákmányoláson alapul —, szintén nem végleges még. Helyébe egy oly társadalmi rend fog lépni, melyben az összes emberek gazdaságilag egyenlők lesznek, melyben semmiféle kizsákmányolás nem fog helyet találni. Dr. V. J. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Rendezzétek ■■ előfizetésieket •!
