Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)

1934-03-21 / 2. szám

4. oldal. 2. szám. intenzíven kontrolálja és a seizmograf érzé­kenységével reagál. Arról sem szerez tudo­mást, hogy milyen ádáz harcok dúlnak az „anyaszentegyházban“ az eminens „lelki“ vezetés alatt. Minket azonban érdekel a magyar kul­túra ügye Nem nézhetjük ölbetett kezekkel, hogy vérszegény intelligenciájú egyének a falu kulturális fejlődését egoizmusuk polyp­­karjaival fojtogassák és felhívjuk úgy a tan­ügyi hatóságok, mint a nyilvánosság figyel­mét ezen áldatlan állapotok megszüntetésére. ______ —ö— Akartok szcenáriot? (L. T. után Vusju-ból) Múltkor a szünetben, örömteljes izga­lomban számítgatván az újévi meglepetés percentjeit, az áldozatkészség extázisából, kedvesen szakított ki N. nagytehetségü pol­gár látogatása. Kétszeres feltűnés nélküli figyelmeztetésre volt szükség, hogy nemso­kára megszólal a csengő, hogy a zengzetes bevezetés deltaként érjen egy csodálatos pedagógia - dedaktikai - irodalmi csevegésbe. Hát, tehát hogy a tárgyra térjek. A III. b.-ben van a fiam, úgy-e tan. úr. — Igen, igen N. József, de az anya­nyelvben kicsit izé. — Rettentően csodálko­zom, mert nekem este helyesen felel azokról a nevekről és szókról. — Sajnos nem vagyok egyedül. Fizikából és matematikából szintén elégtelenje van. — Persze szintén. S éppen azért, mikor november 15.-én hazahozta azo­kat az ötösöket, végtelenül szomorú voltam. Nézd, bitang, én itt a községben és a gim­náziumban fontos szerepet játszok, és te hülye nekem ilyeneket csinálsz. Mikor imigyen szól­tam hozzá, az arcomba vágta: „Magad tu­dod a legjobban, hogy a tanárok mind ker­gék, hát mii lopod az időd, holmi ötösösdi dolgokkal.“ Itt észrevettem, hogy a fiam túl­lépte az originalítás megengedett határát, lehajtottam és elvégeztem a maszázst. Ordí­tott, fordított arányban a fájdalommal. Be­rohanta nőm, anyósom, mindakét elárusitónő és a dog kutya. A nők bőségesen siránkoz­tak a dog rémesen vonított. Egyszóval a családi életünk nyugodt felszíne, hullámzás­ba jutott. Ekkor a kölyök embertelenül rival: „Ötletem van I“ Ez csodálatos volt nekem, hát elengedtem. Hát hogy maga az iskolá­ban beszélt nekik a gyermekpályázaíról rádió színjátékra. És midőn az emelkedett családi hangulatban lincseltem őt, eszibe villant, hogy tiatrumból lehetne komédia a rádió részére, hangjáték. Mert hangokra dús volt ez, ami élllítólag a legfontosabb. Hát mondom neki, dobja papírra, meglehet próbálni. De ő erre, hogy hogyan kívánhatom tőle, mikor nem tudja megkülönböztetni a tő mondatot a má­sik mondattól. Aszondja, ő adta az ötletet és a kidolgozást nekem engedi át. Három estén nem mentem tarokkozni és megcsinál­tam a scenáriót. Többet nem szánhatok rá. Hanem a tárgynak erősen nevelői tendenci­ája van, kár volna azt úgy hagyni. S így hát a kölyök azt tanácsolta : Kérjem meg önt munkatársnak. Állítólag már adtak is valami komédiát — no csak ne szégyelje magát, én nem voltam ott, de X kollégám mondta — hogy kellemesen ütötte agyon az estét — hát úgy gondoltam, hogy a fiam ötletét is betakarhatná valami dramatikai for­mába. A honorárium három részre menne — a fiú, én és maga, az a kis dicsőség ami vele jár, természetesen megmaradna a csa­ládunkban. Kihasználom a pillanatot, mikor a sce­­niarista lélegzetet vesz és lenyomom a pá­lyázati feltétellel: Nagyon szép igen tisztelt N. úr, de a pályázat csakis ifjúságnak és 14 éves korig szól. Erre szélesen hangos nevetésben tört ki a polgár: De naiv maga szaktanító úr, ne játsszunk bujócskát. Tán csak nem akarja elhitetni velem, hogy azok gyermek munkák lesznek. A kölyök hazahoz olyan fogalma­zási feladványt „Az első hó“ — és maga nem hinné, hogy 75 százalékig én és a fe­leségem izzadtunk. Én őszinte vagyok — ne szaladjon látomások után. A mi játékunk­ban legalább az ötlet a fiúé, a többit mind a szülők és profeszionisták tisztavérű mun­kája lesz. A dolog tulajdonkép kész. Csak ossza be jelenetekre és főleg hangolja össze ÚJ KORSZAK azt a bizonyos hangkulisszát. Mert állítólag a legfontosabb — az a hangmontázs. — A csengő megszólalt és kiszabadított. De a sce­náriót mégis a zsebembe dugta. Küldöm a fiával vissza. Másnap lakonikus levelet ka­pok: Máskor ne bolondítsa a szülői szövet­séget beszédjeivel a család és iskola együtt­működéséről. Tisztelettel N. J. E. Felhívás azokhoz, akik 1933. évben a pozsonyi ma­gyar tanítóképző IV. évf. voltak növendékei. Kedves Barátaim I Azt hiszem mindnyájan emlékezték arra, hogy amikor még a IV. évf. növendékei vol­tunk, elhatároztuk, hogy összetartunk. Akkor azt hittük, hogy alkalmunk lesz egy peda­gógiai lap megindítására . .. csak várnunk kell egy kicsit. Ez máig nem sikerült. Miért? Mert kevesen voltunk azok, akik bíztunk a saját erőnkben s még kevesebben voltunk azok, akik mertünk akarni valami jobbat és szebbet a régi megszokott sablonoknál. Barátaim-! A „Magyar Tanügy“, mely minket progresszív, fiatal tanítókat felkarol­hatott volna, a múlt év végén megszűnt. Mi, a „Móricz Zsigmond Önképzőkör“ megala­pítói nem várhatunk támogatást a „Magyar Tanítódtól. Már-már úgy látszott, hogy szép csendesen szélhullunk s lassan megfeledke­zünk arról a kulturális harcról, melyet mint a „Móricz Zsigmond Önképzőkör“ tagjai oly fennen hirdettünk. Nem szólok azokhoz, akik már a kép­zőben is a széthúzok közé tartoztak. Azok­nak írok, akikben még ,van egy kis akarás. Itt az „Új Korszak“ ! Álljunk mint egy em­ber a zászlaja alá, ne hagyjuk, hogy az „Új Korszak“ anyagiak hiányában „bevonja zászlaját“ Gondoljátok el, mi lesz velünk akkor?! Tudjátok, mily sorsunk volt a kép­zőben, magunkra hagyva senkitől nem tá­mogatva?! Az életben különbül van?! És nekünk csak magunkra kell gondolnunk?! Nincsenek-e még a hátunk mögött ifjabb tanítógenerációk, kik jelenleg még a képző­ben rostokolnak magukrahagyatva, minden támogatás nélkül?! Hogy akarjátok őket támogatni és vé­deni az Uj Korszak“ nélkül, mely a cseh­szlovákiai progresszív magyar tanítók lapja?! Barátaim ! Nem részletezem, hogy mit akar az „Új Korszak“. Rendeljétek meg és ol­vassátok el! Azt hiszem, hogy akikel a kép­zőben megértettük egymást, azok velem együtt az „Új Korszak“ zászlaja alá állanak, támogatják azt és harcolni fognak az igaz­ságért. Munkára fel! Végre itt az alkalom, hogy mi, fiatalok is, szóhoz jussunk! Megmutat­juk fájó sebeinket! Követeljük azok orvos­lását ! Szerezzetek minél több előfizetőt la­punknak, az „Új Korszakinak! (Sok volt évf.-beli társunk címét nem tudom, ezért azo­­két, akik a lapot nem kapják, küldjétek be !) Puskás Lajos tanító. Az a bizonyos osztószám. Arról van itt szó, hogy Szlovenszkón a kis iskolatörvény értelmében a 60-nál magasabb létszámú osztályokat megosztják. Podkarpatska Rusban a helyzet más. Nekünk autonómiánk van s ránk az a törvény nem gilt. Ellenben az 1930. II. 5.-én 159.125 sz. a. kelt referátusi rendelet nálunk 70-ben állapítja meg a legma­gasabb létszámot, ezzel az indokolással: Hivatkozva a volt magvar iskola­törvényre (1868. XXXVIII. te.), a­­mely a legmagasabb létszámot 80-ban állapítja meg, a most szer­vezendő osztályoknál 70 es lét­számot keli alapul venni.“ 1868 óta 65 év telt el. 80 ról 70-re szállani; haladás. Csakhogy egv kis tévedés van a do­logban. Ugyanis az 1868. évi XXXVIII. te. a létszámot nem 80 ban, hanem 60 ban állapí­totta meg. De beszéljen maga a törvény! „(1868. évi XXXVIII. te. 27 §). Az újonnan építendő iskolaépüle-Nyomja: a tek egészséges helyen épültek, szárazak s a gyermekek létszámá­hoz mérten (egy teremre 60 gyer­meket s minden gyermekre leg­alább is 8—12 □ lábnyi helyet számítva) elegendő számú tágas, világos és könnyen szellőztethető tantermekkel legyenek ellátva.“ Ha a törvény 80 gyermeket számított volna egy tanítóra, akkor a tantermek építését is ahhoz szabta volna. Ez a paragrafus, úgy lát­szik, elkerülte annak a figyelmét, aki a rende­letét! készítette. Az a paragrafus, melyre a fenti idézett rendeletben hivatkozás történik, így szól: „(1868. XXXVIII. te. 34 §) Egy tanító 80 növendéknél többet rendesen nem taníthat. Rendkívüli esetekben az illető isko­lai felsőség adhat reá engedélyt.“ Tehát adhat reá, t. i. arra engedélyt, hogy rendkívüli esetekben 80-t is taníthasson. Ebből az következik, hogy ha a régi magyar iskola­törvény az irányadó, akkor, ha a 63-ban meg­­állapírott 60 as létszámot 10 zel akarjuk leszállí­tani, hogy a haladáson csorba ne essék, akkor náiuns 50 volna az osztószám! (így már ér valamit az autonómia. Szedő.) Mi azonban, te­kintettel az egységes és egyöntetűségben meg­nyilvánuló elvre, megelégszünk a Szlovenszkón érvényes 60-as osztószámmal. Az intenzivebb népkultúra és sok állás­talan tanító érdekében is kérjük a tanügyi Re­­ferátust a sérelmes rendelet megváltoztatására ! Szerkesztői üzenetek. Többeknek. Téves az a hit, hogy nem sokat ér az olyan lap, amelyet csak mi magunk, tanítók olvasunk, a nagyközönség pedig nem olvas : tehát nem is érde­mes fenntartani. Az Új Korszak arra való, hogy egy­mást megtaláljuk, helyzetünk okait felismerjük, a jobb sorsért való küzdés módszereit és eszközeit megvitas­suk és kifelé egységesen, erélyesen léphessünk föl. Az­után, azt is tudjuk, úgy-e, hogy nem minden hivatal­­főnök érzi át hivatását, nem mindenik jár mindig a törvényes úton. Vannak túlkapások, vannak olyan el­járások, melyek eilen egyedüli védelem : a nyilvánosság előtt való felszólalás. Már maga az a tény. hogy van egy figyelő, bátor kritikai szellemű lap, amely minden igazságért síkra száll, ez is sokat, nagyon sokat jelent. Nem baj az, ha Iksz miniszter úr, vagy lpszilon kép­viselő úr avagy valamelyik tanfelügyelő úr nem olvassa a tanügyi lapokat, elég, ha a tanítóság bátor fellépé­sében, erőteljes akcióiban érzik azok hatását. Ha az Új Korszakot a tanítók olvassák és terjesztik, akkor majd az „illetékesek“ olvasatlanul is tudni fogják, hogy mi van benne. M. G. Hogy van az, kérded, hogy minden kiváló szellem, minden erős talentum a progresszív táborban egyesül, míg a reakció táboréban csupa félember, csupa dadogó nulla viszi a szót? Természetes magya­rázata ennek az, hogy a tudás és világoslétás emberei a progresszió igazságát s ezen keresztül az emberiség boldogságát többre becsülik mindennél. A reakció tá­borában is lehetnek tehetséges, eszes, képzett emberek, akik eladták magukat, mert „élni muszáj" ... így men­tegetik csalásukat egy-egy önfeledt pillanatban. Mi az igazságot szolgáljuk, ők a hazugságot. Az igazságot szolgálni pedig, igaz, könnyebb, ámbár nem kényelmes és nem olyan hasznot hajtó, mint a hazugságot. A dadogó embert is ékesen szólóvá toszi az igazság. Cicerót is dadogóvá teszi a hazugság. D, P, Igazad van, kedves Öcsém : az előfizetési ár túlmagas. Számolni kellett azzal, hogy a nagy többség nem érti meg, nem fogja támogatni, úgy kellet tehát megállapítani az árát, hogy az a kevés, aki hisz, aki szomjúhozza az igazságot, aki szerelmese annak, a maga tetemes megadóztatásával tegye lehetővé az Új Korszak életét. Ha lesz elegendő előfizető, bővíteni fogjuk, foglalkozni fogunk didaktikával, a tanítás gya­korlati kérdéseivel és esetről-esetre minta tanításokat is fogunk hozni. De ezt a lapot ismétlem, nektek, fia­taloknak kell fenntartani, még akkor is, ha terhes, ha túlmagas az ára. Mert Ti a mai világban azt mond­hatnám : teljesen megértetlenül álltok. Titeket senki megérteni nem akar, csak egy konkurenst látnak ben­netek. Pedig ennek a gonoszságtól terhes világnak a megváltoztatását, jóra, igazságosra való megváltoztatá­sát Ti végzitek, a fiatalok és mi az örökké fiatalok, akik nem fogunk, mert nem akarunk megöregedni, a­­kik az életet mindig szépnek, tehát fiatalnak és igaz­ságosnak akarjuk látni és azzá akarjuk formálni. Igaz, így hiszed Te is és mindnyájan? Makai G. A legközelebbi számra maradt. A val­­lástalansóg vadja ma erősebb, mint valaha. Valahány szörnyű bűn a társadalomban előfordul, annak ellenfe­leink szerint mindnek az újkori iskola, a modern népta­nító az oka, mely vallástalanságával „megmételyezte az erkölcsöket“. Hogy az állami és községi iskolai in­tézmény sokkal fiatalabb, hogysem a társadalom er­kölcsének alakulására észrevehető befolyást gyayorolt volna, hogy ezek az iskolák a felekezetiekhez arányítva kisebbségben vannak hogy a bűnözők általában nem is láttak állami vagy községi iskolát: hiába hozzuk fel ezeket az ellenvetéseket, A vallástalanség vádja te­hát eszköz, melyet szentesít a cél. „MERKUR“-nyomda Berehovo, Asztélyi u. 1. A kiadásért felelős: Czabán Samu.

Next

/
Thumbnails
Contents