Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-03-21 / 2. szám
4. oldal. 2. szám. intenzíven kontrolálja és a seizmograf érzékenységével reagál. Arról sem szerez tudomást, hogy milyen ádáz harcok dúlnak az „anyaszentegyházban“ az eminens „lelki“ vezetés alatt. Minket azonban érdekel a magyar kultúra ügye Nem nézhetjük ölbetett kezekkel, hogy vérszegény intelligenciájú egyének a falu kulturális fejlődését egoizmusuk polypkarjaival fojtogassák és felhívjuk úgy a tanügyi hatóságok, mint a nyilvánosság figyelmét ezen áldatlan állapotok megszüntetésére. ______ —ö— Akartok szcenáriot? (L. T. után Vusju-ból) Múltkor a szünetben, örömteljes izgalomban számítgatván az újévi meglepetés percentjeit, az áldozatkészség extázisából, kedvesen szakított ki N. nagytehetségü polgár látogatása. Kétszeres feltűnés nélküli figyelmeztetésre volt szükség, hogy nemsokára megszólal a csengő, hogy a zengzetes bevezetés deltaként érjen egy csodálatos pedagógia - dedaktikai - irodalmi csevegésbe. Hát, tehát hogy a tárgyra térjek. A III. b.-ben van a fiam, úgy-e tan. úr. — Igen, igen N. József, de az anyanyelvben kicsit izé. — Rettentően csodálkozom, mert nekem este helyesen felel azokról a nevekről és szókról. — Sajnos nem vagyok egyedül. Fizikából és matematikából szintén elégtelenje van. — Persze szintén. S éppen azért, mikor november 15.-én hazahozta azokat az ötösöket, végtelenül szomorú voltam. Nézd, bitang, én itt a községben és a gimnáziumban fontos szerepet játszok, és te hülye nekem ilyeneket csinálsz. Mikor imigyen szóltam hozzá, az arcomba vágta: „Magad tudod a legjobban, hogy a tanárok mind kergék, hát mii lopod az időd, holmi ötösösdi dolgokkal.“ Itt észrevettem, hogy a fiam túllépte az originalítás megengedett határát, lehajtottam és elvégeztem a maszázst. Ordított, fordított arányban a fájdalommal. Berohanta nőm, anyósom, mindakét elárusitónő és a dog kutya. A nők bőségesen siránkoztak a dog rémesen vonított. Egyszóval a családi életünk nyugodt felszíne, hullámzásba jutott. Ekkor a kölyök embertelenül rival: „Ötletem van I“ Ez csodálatos volt nekem, hát elengedtem. Hát hogy maga az iskolában beszélt nekik a gyermekpályázaíról rádió színjátékra. És midőn az emelkedett családi hangulatban lincseltem őt, eszibe villant, hogy tiatrumból lehetne komédia a rádió részére, hangjáték. Mert hangokra dús volt ez, ami élllítólag a legfontosabb. Hát mondom neki, dobja papírra, meglehet próbálni. De ő erre, hogy hogyan kívánhatom tőle, mikor nem tudja megkülönböztetni a tő mondatot a másik mondattól. Aszondja, ő adta az ötletet és a kidolgozást nekem engedi át. Három estén nem mentem tarokkozni és megcsináltam a scenáriót. Többet nem szánhatok rá. Hanem a tárgynak erősen nevelői tendenciája van, kár volna azt úgy hagyni. S így hát a kölyök azt tanácsolta : Kérjem meg önt munkatársnak. Állítólag már adtak is valami komédiát — no csak ne szégyelje magát, én nem voltam ott, de X kollégám mondta — hogy kellemesen ütötte agyon az estét — hát úgy gondoltam, hogy a fiam ötletét is betakarhatná valami dramatikai formába. A honorárium három részre menne — a fiú, én és maga, az a kis dicsőség ami vele jár, természetesen megmaradna a családunkban. Kihasználom a pillanatot, mikor a sceniarista lélegzetet vesz és lenyomom a pályázati feltétellel: Nagyon szép igen tisztelt N. úr, de a pályázat csakis ifjúságnak és 14 éves korig szól. Erre szélesen hangos nevetésben tört ki a polgár: De naiv maga szaktanító úr, ne játsszunk bujócskát. Tán csak nem akarja elhitetni velem, hogy azok gyermek munkák lesznek. A kölyök hazahoz olyan fogalmazási feladványt „Az első hó“ — és maga nem hinné, hogy 75 százalékig én és a feleségem izzadtunk. Én őszinte vagyok — ne szaladjon látomások után. A mi játékunkban legalább az ötlet a fiúé, a többit mind a szülők és profeszionisták tisztavérű munkája lesz. A dolog tulajdonkép kész. Csak ossza be jelenetekre és főleg hangolja össze ÚJ KORSZAK azt a bizonyos hangkulisszát. Mert állítólag a legfontosabb — az a hangmontázs. — A csengő megszólalt és kiszabadított. De a scenáriót mégis a zsebembe dugta. Küldöm a fiával vissza. Másnap lakonikus levelet kapok: Máskor ne bolondítsa a szülői szövetséget beszédjeivel a család és iskola együttműködéséről. Tisztelettel N. J. E. Felhívás azokhoz, akik 1933. évben a pozsonyi magyar tanítóképző IV. évf. voltak növendékei. Kedves Barátaim I Azt hiszem mindnyájan emlékezték arra, hogy amikor még a IV. évf. növendékei voltunk, elhatároztuk, hogy összetartunk. Akkor azt hittük, hogy alkalmunk lesz egy pedagógiai lap megindítására . .. csak várnunk kell egy kicsit. Ez máig nem sikerült. Miért? Mert kevesen voltunk azok, akik bíztunk a saját erőnkben s még kevesebben voltunk azok, akik mertünk akarni valami jobbat és szebbet a régi megszokott sablonoknál. Barátaim-! A „Magyar Tanügy“, mely minket progresszív, fiatal tanítókat felkarolhatott volna, a múlt év végén megszűnt. Mi, a „Móricz Zsigmond Önképzőkör“ megalapítói nem várhatunk támogatást a „Magyar Tanítódtól. Már-már úgy látszott, hogy szép csendesen szélhullunk s lassan megfeledkezünk arról a kulturális harcról, melyet mint a „Móricz Zsigmond Önképzőkör“ tagjai oly fennen hirdettünk. Nem szólok azokhoz, akik már a képzőben is a széthúzok közé tartoztak. Azoknak írok, akikben még ,van egy kis akarás. Itt az „Új Korszak“ ! Álljunk mint egy ember a zászlaja alá, ne hagyjuk, hogy az „Új Korszak“ anyagiak hiányában „bevonja zászlaját“ Gondoljátok el, mi lesz velünk akkor?! Tudjátok, mily sorsunk volt a képzőben, magunkra hagyva senkitől nem támogatva?! Az életben különbül van?! És nekünk csak magunkra kell gondolnunk?! Nincsenek-e még a hátunk mögött ifjabb tanítógenerációk, kik jelenleg még a képzőben rostokolnak magukrahagyatva, minden támogatás nélkül?! Hogy akarjátok őket támogatni és védeni az Uj Korszak“ nélkül, mely a csehszlovákiai progresszív magyar tanítók lapja?! Barátaim ! Nem részletezem, hogy mit akar az „Új Korszak“. Rendeljétek meg és olvassátok el! Azt hiszem, hogy akikel a képzőben megértettük egymást, azok velem együtt az „Új Korszak“ zászlaja alá állanak, támogatják azt és harcolni fognak az igazságért. Munkára fel! Végre itt az alkalom, hogy mi, fiatalok is, szóhoz jussunk! Megmutatjuk fájó sebeinket! Követeljük azok orvoslását ! Szerezzetek minél több előfizetőt lapunknak, az „Új Korszakinak! (Sok volt évf.-beli társunk címét nem tudom, ezért azokét, akik a lapot nem kapják, küldjétek be !) Puskás Lajos tanító. Az a bizonyos osztószám. Arról van itt szó, hogy Szlovenszkón a kis iskolatörvény értelmében a 60-nál magasabb létszámú osztályokat megosztják. Podkarpatska Rusban a helyzet más. Nekünk autonómiánk van s ránk az a törvény nem gilt. Ellenben az 1930. II. 5.-én 159.125 sz. a. kelt referátusi rendelet nálunk 70-ben állapítja meg a legmagasabb létszámot, ezzel az indokolással: Hivatkozva a volt magvar iskolatörvényre (1868. XXXVIII. te.), amely a legmagasabb létszámot 80-ban állapítja meg, a most szervezendő osztályoknál 70 es létszámot keli alapul venni.“ 1868 óta 65 év telt el. 80 ról 70-re szállani; haladás. Csakhogy egv kis tévedés van a dologban. Ugyanis az 1868. évi XXXVIII. te. a létszámot nem 80 ban, hanem 60 ban állapította meg. De beszéljen maga a törvény! „(1868. évi XXXVIII. te. 27 §). Az újonnan építendő iskolaépüle-Nyomja: a tek egészséges helyen épültek, szárazak s a gyermekek létszámához mérten (egy teremre 60 gyermeket s minden gyermekre legalább is 8—12 □ lábnyi helyet számítva) elegendő számú tágas, világos és könnyen szellőztethető tantermekkel legyenek ellátva.“ Ha a törvény 80 gyermeket számított volna egy tanítóra, akkor a tantermek építését is ahhoz szabta volna. Ez a paragrafus, úgy látszik, elkerülte annak a figyelmét, aki a rendeletét! készítette. Az a paragrafus, melyre a fenti idézett rendeletben hivatkozás történik, így szól: „(1868. XXXVIII. te. 34 §) Egy tanító 80 növendéknél többet rendesen nem taníthat. Rendkívüli esetekben az illető iskolai felsőség adhat reá engedélyt.“ Tehát adhat reá, t. i. arra engedélyt, hogy rendkívüli esetekben 80-t is taníthasson. Ebből az következik, hogy ha a régi magyar iskolatörvény az irányadó, akkor, ha a 63-ban megállapírott 60 as létszámot 10 zel akarjuk leszállítani, hogy a haladáson csorba ne essék, akkor náiuns 50 volna az osztószám! (így már ér valamit az autonómia. Szedő.) Mi azonban, tekintettel az egységes és egyöntetűségben megnyilvánuló elvre, megelégszünk a Szlovenszkón érvényes 60-as osztószámmal. Az intenzivebb népkultúra és sok állástalan tanító érdekében is kérjük a tanügyi Referátust a sérelmes rendelet megváltoztatására ! Szerkesztői üzenetek. Többeknek. Téves az a hit, hogy nem sokat ér az olyan lap, amelyet csak mi magunk, tanítók olvasunk, a nagyközönség pedig nem olvas : tehát nem is érdemes fenntartani. Az Új Korszak arra való, hogy egymást megtaláljuk, helyzetünk okait felismerjük, a jobb sorsért való küzdés módszereit és eszközeit megvitassuk és kifelé egységesen, erélyesen léphessünk föl. Azután, azt is tudjuk, úgy-e, hogy nem minden hivatalfőnök érzi át hivatását, nem mindenik jár mindig a törvényes úton. Vannak túlkapások, vannak olyan eljárások, melyek eilen egyedüli védelem : a nyilvánosság előtt való felszólalás. Már maga az a tény. hogy van egy figyelő, bátor kritikai szellemű lap, amely minden igazságért síkra száll, ez is sokat, nagyon sokat jelent. Nem baj az, ha Iksz miniszter úr, vagy lpszilon képviselő úr avagy valamelyik tanfelügyelő úr nem olvassa a tanügyi lapokat, elég, ha a tanítóság bátor fellépésében, erőteljes akcióiban érzik azok hatását. Ha az Új Korszakot a tanítók olvassák és terjesztik, akkor majd az „illetékesek“ olvasatlanul is tudni fogják, hogy mi van benne. M. G. Hogy van az, kérded, hogy minden kiváló szellem, minden erős talentum a progresszív táborban egyesül, míg a reakció táboréban csupa félember, csupa dadogó nulla viszi a szót? Természetes magyarázata ennek az, hogy a tudás és világoslétás emberei a progresszió igazságát s ezen keresztül az emberiség boldogságát többre becsülik mindennél. A reakció táborában is lehetnek tehetséges, eszes, képzett emberek, akik eladták magukat, mert „élni muszáj" ... így mentegetik csalásukat egy-egy önfeledt pillanatban. Mi az igazságot szolgáljuk, ők a hazugságot. Az igazságot szolgálni pedig, igaz, könnyebb, ámbár nem kényelmes és nem olyan hasznot hajtó, mint a hazugságot. A dadogó embert is ékesen szólóvá toszi az igazság. Cicerót is dadogóvá teszi a hazugság. D, P, Igazad van, kedves Öcsém : az előfizetési ár túlmagas. Számolni kellett azzal, hogy a nagy többség nem érti meg, nem fogja támogatni, úgy kellet tehát megállapítani az árát, hogy az a kevés, aki hisz, aki szomjúhozza az igazságot, aki szerelmese annak, a maga tetemes megadóztatásával tegye lehetővé az Új Korszak életét. Ha lesz elegendő előfizető, bővíteni fogjuk, foglalkozni fogunk didaktikával, a tanítás gyakorlati kérdéseivel és esetről-esetre minta tanításokat is fogunk hozni. De ezt a lapot ismétlem, nektek, fiataloknak kell fenntartani, még akkor is, ha terhes, ha túlmagas az ára. Mert Ti a mai világban azt mondhatnám : teljesen megértetlenül álltok. Titeket senki megérteni nem akar, csak egy konkurenst látnak bennetek. Pedig ennek a gonoszságtól terhes világnak a megváltoztatását, jóra, igazságosra való megváltoztatását Ti végzitek, a fiatalok és mi az örökké fiatalok, akik nem fogunk, mert nem akarunk megöregedni, akik az életet mindig szépnek, tehát fiatalnak és igazságosnak akarjuk látni és azzá akarjuk formálni. Igaz, így hiszed Te is és mindnyájan? Makai G. A legközelebbi számra maradt. A vallástalansóg vadja ma erősebb, mint valaha. Valahány szörnyű bűn a társadalomban előfordul, annak ellenfeleink szerint mindnek az újkori iskola, a modern néptanító az oka, mely vallástalanságával „megmételyezte az erkölcsöket“. Hogy az állami és községi iskolai intézmény sokkal fiatalabb, hogysem a társadalom erkölcsének alakulására észrevehető befolyást gyayorolt volna, hogy ezek az iskolák a felekezetiekhez arányítva kisebbségben vannak hogy a bűnözők általában nem is láttak állami vagy községi iskolát: hiába hozzuk fel ezeket az ellenvetéseket, A vallástalanség vádja tehát eszköz, melyet szentesít a cél. „MERKUR“-nyomda Berehovo, Asztélyi u. 1. A kiadásért felelős: Czabán Samu.
