Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-06-21 / 8. szám
8. szám. ÚJ KORSZAK 3. oldal. A Podkarpatszka Ruszf általános Magyar Tanítóegyesület közgyűlése Amiről szó nem eseti. — Amiről beszélni kellett volna. F. hó 11.-én tartotta meg a PRÁMT évi rendes közgyűlését, melynek lefolyásáról mi is beszámolunk. A bejelentett programot programszerűleg letárgyalták. Megállapították, amit már anynyiszor, hogy igen nagy a hátralék. Előadás volt a tanítók anyagi helyzetéről, de nem volt kezdeményező határozat, mellyel ezt a súlyos kérdést a többi tanítóegyesületekhez való eljuttatással napirendre lűzték volna. (A Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület például még csak föl sem vette programjába ezt a kérdést, úgy látszik, már beheggedt a seb, már nem fáj semmi I) Volt szó a tanítóság és a demokráciáról, de ugyanakkor nem esett szó a vári tantestület fölhéborító határozatáról, melyben llku kollégánkat progresszív tanítói munkásságáért áthelyeztetni kéri. Ez igen súlyos, szinte jóvátehetetlen hiba volt. Még csak azt sem lehet mondani, hogy nem értesültek róla, mert az Új Korszak már 7.-én megjelent szóméban részletesen megítuk az esetet s eljuttattuk mindenkihez, akinek ebben az ügyben kötelessége lett volna fölszólalni. Erről az esetről ludomóst nem venni kényelmes álláspont ugyan, de nem a tanítói egyesülethez méltó. Hiszen a progresszív gondolat nyílt üldözéséről van szó s köztársaságunk is a proresszív gondolaton épül föl és nyugszik. Aki tehát a progresszív godolatol egy tanító társában büntetésre méltónak tartja, az nem lehet híve a köztársasági gondolatnak sem. Ha pedig a PRÁMT nem foglal állást ebben a kérdésben, amikor módja volt erre, ha nem Ítéli el, ha nem bélyegzi meg a progresszív gondolat ellen ágálókat, könnyen abba a gyanúba kerül, hogy ezt az ügyet nem tekinti valami fontosnak. Még jó, ha mást is nem gondolnak róla, ami szintén önként adódik. Napirenden volt a könyvszövetkezet és a Tanítók Háza támogatósa is. Az egyesület a múlt évben is hozott e tárgyban határozatot. (Nagyon jellemző volt az előadó javaslatára az a kétkulacsosság, hogy amíg egyfelől a könyvesbolt pártfogását javasolta, ugyanakkor, csak két pontal alább: az Akadémia kiadásait is ajánlotta, mert az 500 Kc*t ajándékozott és az előadó készülő könyveit is az szándékozik kiadni.. (Mónus) Hót ilyen őszinteséggel nem lehet propagandát csinálni.) Azóta az történt, hogy semmi sem történt. Most még azért nem jegyezhet az egyesület nagyobb számban részvényt, mert nincs pénze. Ugyanekkor megfeledkeztek arról, hogy a régi beregszászi járás tanítóegyesületének volt egy igen szép kis összege, melyet az anyaegyesülettől, a Tovaristvotól való elváláskor a magunk új egyesülete részére kellett volna elkönyvelni. Nem ez történt, hanem az, hogy ugyanakkor megalakult az ukrán tanítók egyesület es annak elnöke a volt pénztárnoktól követelte azt a pénzt. A pénztárnok kérdést intézett Szerényi, akkori elnöhöz, hogy mit tegyen s Szerényi. aki abba a három és fél ezer (3.468 Ke) koronába soha egy fillért sem fizetett, arra utasította a pénztárnokot, hogy adja ót a pénzt annak az új ukrán egyesületnek, melynek pedig ahhoz semmiféle törvényes alapja nem volt, mert a jogutód mi voltunk és nem ők. Ahol a közpénzzel így gazdálkodnak, ott nem lehet gyümölcsöző eredményt várni. Ezt a kérdést már több ízben fölvetette a választmány, de érthetetlen okokból az elnökség még mindig nem intézte el érdeme szerint. Megalakult újból a dalárda is. Újból, mert már egyszer megvolt s fel is lépett és szép elismerést aratott, de a vezetője, szintén érthetetlen (vagy nagyon is érthető) okokból teljesen elhanyagolta. A most megválasztott karnagy agilis kolléga s remélhető, hogy a dalkultúra nálunk is felvirágzik. Még egy szépségflastromot is elintézett a közgyűlés, szankcionálta a választmány határozatát, hogy Mónus maradhat tisztviselő. Végül megtörtént a választás. Mindenki megmaradt annak, aki eddig volt. A bizalom teljes, a munka rendes, a szépségflastrom kiállítva. Mehet. Krónikás. És mégis mozog a föld. in. Vádolt még azzal is, hogy izgatok az iskola katolikus jellege ellen, mert kötelességből, mint iskolaszéki jegyző, jegyzőkönyvbe vettem az iskolaszék akaratából eredő következő határozatot, mely határozat értelmében lemond az iskola katolikus jellegéről a politikai község javára. Ebből az ügyből a helyszínen tisztáztam magam. Mikor ezt látta üjabb akcióba kezdett, hogy lehetetlenné tegyen. „Hiába mosakodik a tanító úr, én mégis bebizonyítom, hogy istentelen és ennélfogva rögtön el kell hagynia az állását. Az előadásában azt mondotta nektek, hogy a föld forog, meg több millió évről beszélt: pedig a biblia világosan kimutatja, hogy Kr. e. volt 4000 év, Kr. u. 1933, az összesen még 6000 év sincsen: hát nem istentagadó?!“ (Ezeket a leggúnyolódóbb minikával és hanghordozással tette a nép előtt iesujtóbbá). Fölhevült a vérem, össeszorült az öklöm ekkora szemtelenség láttára ős hallatára. Nagy erőfeszítésembe került, míg vissafojtottam az indulatomat, és nem vágtam ki mint a rongyot a bulitól, a szemtelent. A helyzet mór akkor nagyon ellenem alakúit ki. Nem lehettem mást, csak ordítottam ahogyan a torkomon kifért: „tanúit a tisztelendő úr geológiát vagy nem?!“ »Igen tanúltam“ volt a válasz. „Akkor önnek íudnia kell, hogy a föld nem 6000: hanem másfélmilliárd évesl“ „Igen tudom, de a népnek ezt nem szadad mondani“, mondotta ő. Ha ezt nem mondja, akkor talán ütlegek nélkül nem is úsztam volna meg. A közönség értelmesebb része (természetesen relatíve) már látta a vitából, hogy kinek van igaza. Dörmögni kezdtek: „mi az, amit a pap is tud, a tanító is tud és mi meg nem tudhatjuk“. Sajnos azonban, kevesen értették meg a vitát. így a nagy többség a pap mellett maradt és helyeselték a pap határozatát: „három nap múlva adja be a lemondását írásban, én Önnek a legjobb működési bizonyítványt fogom adni: csak menjen el.“ Ezt a „nagylelkű“ ajánlatot nem fogadtam el, sőt három nap múlva sem válaszoltam. A nép már várta, mikor hordozkodom. (1933. dec. eleje)- Elmúlt a három nap. üzent az adminisztrátor úr, hogy még vár három napot a válaszomra. Elmenten a tanfelügyelőmhöz Roznavára : Budovic Román tanfelügyelő úrhoz, tapasztalt, objektív, igazságos, jellemes ember. Panaszkodtam szívből. Elmondtam neki mindent, mi törtánf, hogy töriént. Megértett. Igazságos lelke a gazságot nem tűrő eréllyel mérlegelte az ügyet. A kérésemre megfogalmazott egy jegyzőkönyvet, mely az adminisztrátor úr állameilenes bűneit tartalmazta. Ez a jegyzőkönyv elment a bratislavai államügyészségre, ahonnan még 1933 dec. hónapban a körzeti csendőrségre érkezett, nyomozás végett. A csendőrség kiszállt hozzám, kihallgatott, nyomozott. A nép nagyrésze (az asszonyok) mór örültek : „a tanító urat viszik a csendőrök, mégis a főűrnak (papnak) van igaza, hatalma“. Mikor megtudták, hogy nem is engem akarnak „elvinni“, hanem a „nagyságos főtisztelendő úr“ személye után érdeklődnek, meghunyászkodtak. Erre a fordulatra nem számítottak. Kezdett egyre több híve akadni az objektív godolatnak. A nép egy része öntudatlanúl ugyan, de ráeszmélt nagy mesterünk Komenszky elgondolására. Elvetették a tekintély elvét és ha kismértékben is ,de az igazat önmagáért kezdték mérlegelni. Az említett jegyzőkönyv jelenet után az adminisztrátor úr jónak látta az ellenem irányított terveit, támadásait békés úton likvidálni. Fölkereste Budovic Romén tanfelügye lő urat, akinek személyén keresztül, tanúk előtt megtörtént a nyilvános hajsza vége. Kötelező Ígéretet lett az adminisztrátor ür, hogy a vádjait, ugyancsak egyházi gyűllésen; viszszavonja. fegyelmi vizsgálatot ellenem nem indíttat. Én erre vissavontam a jegyzőkönyvet, melyet az ügyészségre beadtam. A hajsza mégsem szűnt meg: röviddel az eset után kaptam egy hivatalos levelet a roznavai püspöki hivataltól, melyben az iskola katolikus jellege ellen való izgatással vádol. Személyesen megjelentem a püspöki hivatalban és tisztázni akartam már végre mindent. Nem engedtek be a püspök úrhoz, (valószínű nem is tudott semmit a dologról) csak a püspöki hivatal valamennyi ügyének értelmi szerzőjével, intézőjével: Pobozny igazgatóval (kanonok) beszélhettem. Nagyon udvariatlanúl, szinte durván bánt velem. Mikor látta, hogy erélyesen védem magam és nem lehet megijeszteni: átcsapott a „durból moliba.“ Utasított, hogy jelenjek meg az Egyházmegyei főtanfelügyelőségen: kihallgatáson. Ez meg is történt. A beszélgeiés közben, mely már nagyon udvarias és előzékenyen haladt, érdekes nézete került az egyháznak napfényre. Ugyanis kérdeztem: honnan veszi a vádját ellenem a püspöki hivatal? „Az iskolaszék jegyzőkönyvéből, melyben lemondanak az iskola katolikus jellegéről. Ugyanis ott olyan indokok vannak felsorolva, melyeket a kecsői nép magától nem tudhatott és a fölvilágosítóst, azt hittük, a tanító ür adta meg“. Ez volt az Egyházmegyei főtanfelügyelő tolmácsolásában a püspökség fölfogása. Eszerint tehát a népet nem szabad fölvilágosítani, mert fegyelmit kaphatsz: egyházi tanítói Ez úgy látszik, az egyházi „demokrácia“. Az adminisztrátor úr igyekezelt engem még más hivataloknál is bemocskolni: így például a Járási hivatalnál. Panaszkodott a tornaíai járási főnök úrnak : „hogy lehet ilyen vérbeli kommunistát megtűrni a határon“ stb. így jár az ember, ha gerinces mer lenni: „Istentagadó“ Kommunista“. Ez a két dolog amivei igyekszik az embert az egyház lebunkózni, ha szólni, kritizálni mer. A demokráciánknak köszönhető, hogy ma már arra méltó emberek ülnek a hivatalok élén és nem ítélnek egyoldalúan. A tornaíai járási főnök úr csak fönntartással fogadta el az én kommunistaságomat, amikor felfedtem előtte a dolog igazi oldalát: csak őszintén örülni tudott annak, hogy nem csalódott. Jól esett a jáJási főnök úrnak: annak a ténynek újra való igazolása, hogy a mai tanítók már nyílt ésszel, öntudatosan járnak a világban. Nagyon hálás vagyok őszinte megértéséért. Az igazság győzött. A falut otthagytam de megvártam azt, amíg bebizonyíihattam, hogy nem lehet az embert az állásából csak ügy kidobni, mert egy adminisztrátornak az úgy tetszik. Elmentem akkor, amikor már maradhattam volna. Kedves barátaim azért írtam le a fenti eseményeket, hogy más kellemetlenségén tapasztaljunk. A fenti eset nem is egy ember, hanem a tanítóság ügye. Ha tanítót vagy bárkit igazságtalanul támadnak, kell hogy az mindnyájunknak fájjon. Andód, 1934. V. 9. Filus Dezső. SZALATNAI REZSŐ: Jegyzetek a cseh-szlovák-magyar szellemi együttműködésről. A Magyar Figyelő kiadásában jelent meg ez a fontos és szükséget pótló tanulmány. Szalatnai pontos és lelkiismeretes felmérését adja ezen égető problémánk eddigi fejlődésének. A tanulmány igazi értéke nem az, hogy időrendi felsorolását adja a kultúr-érintkezés terén eddig történt mozgásoknak, hanem a tulajdonképponi érték az a szándék, amellyel Szalatnai a mi kis tömegünket itt nálunk, a germán és szláv kultúr impériumok ezen ütköző területén a szláv kultúr-körhöz akarja lecsatolni. Ez a szándék helyzetünk felismeréséből adódik és kisebbségi életünk céltudatos fejlődésének legfontosabb feltétele. Szláv tenger közé ékelt életünknek a kultúra frontján is hajlékonynak, elasztikusnak kell lennie, de hajlékonyságunkat helyzetünknél és a germán ku túra régi, de különösen a mai struktúrájánál fogva csak a szláv orientációnk biztosítja. Fel kell szabadítani kisebbségi kultúrélelünket a germán befolyás alól és a megfelelőbb szláv orientációt kell követnünk. Ez nem jelentheti elszlávosodásunkat, mint ahogy az eddigi germán orientációnk sem jelentette elgermánosodásunkat. Ezen nagy problémánk megoldásához tette meg maradék nélkül a lépést Szalatnai tanulmánya. Ezt azonban követni kell az érintkezés valódi megkezdésének, először esetleg közös foglalkozáson alapuló kultúrkörök, (cseh-szlovák-magyar tanítóság, stb.) később a népi kollektívumok közeledjenek maguk egymáshoz őszinte, baráti ösztönnel. Inteilektueljeink becsületes munkája nem lesz egész, ha a tollal a szellem síkján elintézett kultűrközeledés mögött nem zárkózik fel szorosan és becsületes szándékkal az egész néptömeg. Ezen a téren pedig a munka óriási része ezután vár megoldásra.
