Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)

1934-06-21 / 8. szám

4. oldal. UJ KORSZAK 8. szám. A Podk. Ruszi á. H. 7. i. közgyűlése jegyzőköny­vének margójára. Mi fiatalok is megjelentünk az Á. M. T. E. beregsszászi közgyűlésén. Nem a kí­váncsiság vitt, hanem ifjú akarásunkat, mun­kabírásunkat, tudásunkat s idealizmusunkat vitiük a magyar tanítóság oltárára. Lelkese­déssel mentünk, de gyászolva távoztunk. Mást, többet vártunk. Elvesztettük, mert el kellett vesztenünk az egyesületben való hitünket. Föl kell mutatnunk, hogy nekünk fiata­loknak már nagyon is ejkésett valóság a frázisok értéktelen giccse. Építeni, szólni aka­runk a minket megértők előtt. Komoly a ma tanítóságénak sorsa. Szám­vetést kel! csinálnunk 1 Az eddigi magyar ta­nítói politika gyenge munkát végzett. Komoly, egységes koncepcióra van szükség. Nincs semmink, csak a tömegünk és a tehetségünk. Menné! nagyobb, izmosabb, szervezettebb a tömegünk, annál biztosabb létünk. Mennél erősebbek, korszerűbbek, aikotóképescbbek vagyunk, annál biztosabb fejlődésünk. A tanítóságnak a sokszor és nagyon he­lyesen hangoztatott önsegély elvére kell he­lyezkednie, föl kell mérnünk mai életviszonya­inkat és helyzetünket, hogy céltudatos, organi­zált és kollektiv akarattal mentsük meg magun­kat, de az önsegélynek el kell kezdődni valahol. Az önsegélyben pedig benne keli lenni az összetartás széles szárnyú gondolata mellett a deiail-munka vállalásénak és pontos elegetíevésének is. Ebben a munkában a tanító-társadalom szívének taktusa kihagy. Hiányzik az egysé­gesség. Teremleni kell I Egy tényleg produktiv munkál végző tanító-társadalomra van szükség, melynek munkájában felelőséget is kell vállalnia. Fe­lelőséget az utánakövelkező nemzedékkel szemben. Tennivalóink röviden a következők: Önmagunk helyzetének újjáorganizá­­lása, szellemiségi életünknek kiépítése a progresszív társadalmi eszme vona­lán ; munkabehozás, tempótartás és az eddigi eredmények túlszárnyalása I E munkát nem a magas szavak lelke­sedése fogja elvégezni, ehhez az itteni tanító­­társadalom egységességére van szükség. Ter­mészetesen szociális jellegűnek keil lennie a munka minden egyes fázisának. Korunk szo­ciális felelőséget követel, mert sorsunk is szo­ciális lett. Be kell töítenünk a ránk eső fela­datot ! Meg kell adni a tanítóságnak az őt megillető kultururális alapot, fejlődési lehető­séget és a világeszmék hatékonyságát. (—dó Lajos.) ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦ Ad maiorem Dei glóriám. Egy iskolában történt, hol a nagytisz­­teletü úr végezte a kisegítő tanítói teendő­ket, aki szeretett hivatkozni a teológián ta­nult neveléstani ismereteire. Tornaóra : A tiszteletes tanítóbácsi áll, körülötte a gyermekek. A leányok kabátját ráncigálják, lökdösik, a fiuk mindenféle hul­ladékkal, kaviccsal tömik zsebeit. A hangu­lat superlativuson. A tiszteletes tanítóbácsi harsány kacagás közepette bokszolja a ne­bulókat. Később magas nyújtón tornáztatja a leánygyermekeket, hová kénytelen egyen­­kínt felemelni őket. Szlovák: Tiszteletes tanítóbácsi minta­olvasást tart, amikor is „szellemes“ szójáté­­kait a gyermeksereg kitörő kacaggássai, fre­netikus tapssal honorálja. Nem folytatom, hisz ebből is látható a tanítás komolytalansága s a túlzott pajtási viszony tanító és tanulók között, melynek következményei csakhamar megmutatkoztak. — Ha a tanítóbácsi egész órán át viccelhet velünk, én is megtréfálhatom óra után — gondolta egy kislány... és már ott is fitye­gett a kabáton a papirszelet a szokásos fel­írással : „iá szamár“, melyet a gyermekek hazakisérése közben majdnem az egész fa­lun végigcipelt — Másnap vasárnap volt. A tiszteletes tanítóbácsi úgy vélte legildomosabb­nak, hogy bibliával kezében, a szószékről bon­colgassa — ad maiorem dei glóriám, — a gyermekek hiányos nevelését a szülők és a gyülekezet megrökönyödésére, amikor min­denki elvette »méltó“ büntetését. Nem hisz­­szük, hogy ezzel a „szépségtapasszal“ a re­verenda iránti tisztelet öregbült volna. Az eset nagy hullámokat vert s egész Csallóköz mulatott rajta. Bizony elég szo­morú 1 És aztán ? Aztán már csak néhányat kellett szun­dikálni, hogy a tiszteletes tanítóbácsi ezút­tal, mint körlelkész mutatkozzon be, meg­vizsgálva a ref. iskolák erkölcsi és szellemi eíőhaladását. Az egyházmegye ennyire értékeli a ta­nító munkáját, hogy ilyen „kiváló“ pedagó­gus információja alapján alkot képet magá­nak a „kertészek“ munkájáról. Ez a lejobb propaganda az iskolák ál­lamosítása érdekében. Predajná 1934. VI. 8.-án Dezső István. Amíg egy kérvényt Szlovenszkdn... a leferátuson elintéznek. Levél a szerkesztőséghez. Tisztelt Szerkesztő úr 1 A múlt tanév végén, rendes időben, kér­vényt adtam be a szlovenszkói tanügyi Refe­­rátus címére. Egy megnevezett helyre kine­vezést kértem. Úgy voltam értesülve, hogy az a hely megüresedik. Az igazgató nagyon biztatott. Az illetékes tanfelügyelő úr édes­­atyámnak, aki szintén tanító, megígérte a tá­mogatást. Édesatyám ezeken kívül a Refe­­rátusban levő főtanácsos iskolatársát is meg­kérte, hogy szóljon egy pár szót érdekem­ben. A főtanácsos úr készséggel megígérte ezt, de azt is ajánlotta, hogy a kinevezést intéző referens úr figyelmét még más ol­dalról pártbeli ember útján is jó volna fel­hívni. Édesatyám egy országos párt titkárát kérte fel erre a közbenjárásra, aki ezen hi­vatal mellett állandó szenátorjelölt is, tehát nem valami kis legény. Ez is biztosra Ígér­te. . . Az igazgató pedig még külön is felkért a közbenjárásra egy valóságos szenátort... és én boldog örömmel vártam a napot... egyik napot a másik után. Ésdesatyám még külön is meg akart lepni ezzel a kinevezéssel. Az országos párt titkárát felkérte, hogy sürgönyözze meg az eredményt, mellékelvén 5 korona bélyeget. Ugyanis a kinevezések után való napokban volt a születésnapom. A születésnap elmúlt. A sürgöny nem jött. A kinevezés nem jelentkezett. A kér­vény elment 1933. július 2.-án s 1934 má­jus 12.-én kaptam rá választ, hogy hely hi­ányéban nem neveztek ki. Igen, igen, most, e hó 12.-én kaptam kézhez ezt az értesítést. Tisztelt szerkesztőség, ha az én kine­vezésem nem sikerült, amit támogatott: egy igazgató, egy tanfelügyelő, egy tanügyi főta­nácsos, politikai oldalról: egy országos párt­titkár, állandó szenátor jelölt és egy valósá­gos szenátor,. . hát annak, akit senki nem támogat, annak hogyan sikerül, illetőleg : mi kell ahhoz, hogy egy kinevezés sikerüljön s aztán, hogy a kérvény egy kicsikét gyorsab­ban intéződjék el ? Kitűnő tisztelettel: (aláírás, tanítónő) * A szerkesztőség megjegyzése. A miniszter úr figyelmébe ajánljuk ezt a levelet. Sok pa­naszt kaptunk. Sort kerítünk a többire is. Csak az adatokat várjuk. HÍREK. Ilkut pedig nem hagyjuk. Egyelőre még nincs semmi baja Ilku Pál barátunk­nak. Reméljük, hogy nem is lesz. Reméljük, hogy a tanügyi hatóságokban több bölcse­­ség lakozik, mint a vári kupaktanácsban, mely veszedelmet lát Ilku kollégánk prog­resszivitásában és akik bizonyára nem lát­nának semmi rosszat abban, ha Ilku kartár­sunk valami olvasópörgető egyesület cél­jait propagálná. A felsőbb tanügyi hatóság­­nának lesz annyi esze, hogy Ilkut, a jó taní­tót, nem veszi üldözőbe, hanem ellenkező­leg : megtanítja ezeket az antiprogresszív em­bereket a progresszív gondolat tiszteletére és megbünteti őket ezért a meggondolatlan őszinteségükért. A progresszív tanítóság mind egy szá­lig együtt érez Ilku kollégánkkal, akinek még az ellenségei előtt is egyetlen bűne, hogy bátran, elszántan küzd kartársai java­ért s a progresszió diadaláért. Hogy a prog­resszív tanítóság mennyire együtt érez Ilku kollégánkkal, bizonyítja azt a sok levél, melyet a múlt számunkban írt esetével kap­csolatban kaptunk. De hogy mennyire elbizakodott ez a társaság, mi sem bizonyítja jobban, mint az igazgatónak legűjabb'ltette. A határozat nyil­vánosságra hozatala óta újabb 3 pontból álló följelentést tett Ilku kollégánk ellen. Mon­dani sem kell, hogy a vádak egytől-egyig alaptalan koholmányok, rosszakaratú de­­munciálás. Arra azonban jó, hogy azt a lát­szatot keltse, mintha, Ilku kollégánk köteles­ségmulasztó volna. És szaporodnak a följe­lentések, gyűlnek az akták. Egészen bizo­nyos, hogy ha az alaptalan vádaskodót megbüntetnék, nem merne sem Murányi, sem a többi Murányi vádaskodni, jelentgetni. A progresszív tanítóság legnagyobb e­­rőssége az, hogy minden munkáját a leg­nagyobb lelkiismerettel és rendesen végzi el s még magán életében is hozzáférhetetlen. Németországban új pedagógiai akadé­miáival nyitflök ' még n nÖGftT^ái'UÜJökbaii. Azért a vidéki városokban, mert: a nagy városban elidegenedik a vidéki élettől a ta­nítójelölt — állítólag. Dehogy. A tulajdon­képpeni ok egészen más : a nagy városban ki van téve a tanítójelölt annak, hogy olya­nokkal is találkozhatik, olyanokkal is be­szélhet, akik nem valami kedvező véle­ményt mondanak a horogkereszt barna éle­téről. De meg nagy városban az ember töb­bet is lát és sokszor olyat, amin gondolkoz­ni is kell. Már pedig a gondolkozás nem tar­tozik a horogkereszt éltető elemei közé: elv az, hogy mindent csak rá kel bizni a ve­zérre. Kis városban a felügyelet is könnyebb a tanító-jelöltek felett. Ezért vannak az új ped. akadémiák a kis vidéki városokban. Az akadémiákra jelentkezőknek a középis­kolai végzettséget igazoló bizonyítványon kí­vül mellékelni kell az árja származást bi­zonyító okmányt és bizonyítványt arról, hogy a nemzeti szociálizmus harci szerve­zeteiben eredményes munkát fejtett ki, mint önkéntes. (Ezek a „harci“ szervezetek vol­tak azok a szervek, amelyek emberei hivatásuknak tekintették és tekintik a szoci­­álisták gyilkolását. Csak két szempont volt előttük, ami fontos volt, az egyik : a revol­ver használatánál a kezet a testhez kell szo­rítani, mert így biztosabb a találás, a má­sik : késsel akkor eredményes a szúrás, ha a hastól a mellig felmelszik a testet. Ezek­nek a harci szervezeteknek neveltjei lehet­nek csak tanítók Németországban.) A leány­­növendékeknek is bizonyítani kell, hogy részt vesznek a mai Németország megerősí­tésében. Ezek a tulajdonságok, munkálko­dások kellenek annak, aki tanító akar lenni. Vájjon, milyen lenne az a nemzedék, akiket ; ezek nevelnének ki. .. ha lenne idejük erre. | I Szerkesztői üzenetek. F. ft. Levelét megírta s azt írja, hogy ne vegyem rossz néven, hogy mindazokat „bátor“ volt nekem megírni. Fogalomzavar! Nem bátorságnak, hanem szem­telenségnek nevezik az ilyen cselekedetei. Önnek sem­mi joga magát progresszívnek tartani, mert ön mindig csak üzletnek tartott minden eszmét. Progresszivitása a múltban a demokrata klubtagok kaszinói kiszolgá­lásában merüli ki. Későbben a könyökével bizlositotf magénak helyet. De ott, ahol komolyan és kockázat­tal harcolni kellett és... önzellenül, ott ön soha nem volt. Még a gyűléseken sem, ahol csak szavazni kel­lett volna. Csak az osztozkodáskor jelentkezett 8 ak­kor olyan falánkságot tanúsított, amilyenre csak az üz­let által fűtött emberek képesek. Hogy itt mi mindent művelt, azt nem akarom fölsorolni. De hogy az ön ra­gaszkodása és barátsága bárkihez milyen talmi, azt mér szemléltetően bebizonyította akkor, amikor Murá­nyi részére ön is kiállította a bizonyítványt, hogy ő korunk legkiválóbb pedagógusa s amikor megtörtént a változás, ismét ön volt a legelsők között, aki a fel­kelő napot kitörő örömmel s most is őszintén üdvö­zölte. Ugyanakkor átadott nekem két kompromittáló jegyzőkönyvet (melyhez csak ön tudja, hogyan jutott) a felkelő napról. És ha a Fidzsi szigetek valamelyik emberevő lakója volna az, aki adhat és vehet, ön azt is kitörő örömmel és őszintén üdvözölné. És még egyet. Azt írja befejezésként, hogy: „Erkölcsi kötelességemnek tarlom, hogy én írjam meg mindezeket.“ Nézze, maga, bátor ember, önnek egyszer lett volna alkalma erköl­csi kötelességet teljesíteni, akkor, amikor ki akart lóg­ni Amerikába, saját szavai szerint azért, hogy ne hoz­zon szégyent barátaira. Hát megtette, hát nem hozott ? És én még most sem kívánom önnek, hogy akassza föl magát. A kiadásért felelős: Czabán Samu. Nyomja: a „MERKUR“-nyomda Berehovo, Asztélyi u. 1,

Next

/
Thumbnails
Contents