Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-06-07 / 7. szám
7. szám. 3. oldal. fl vári tantestület rezolúciója. Ilku Pál kollégánk áthelyezését kéri a vári tantestület, mert... progresszív. Bojkott az Új Korszak és az Új Korszak előfizetői ellen. A tanítói közéletben páratlanul álló eset történt Váryban, ebben a tiszaparti községben. Az áll. el. iskola tantestülete elvakult gyűlöletében olyan tettre ragadtatta magát, mellyel örökre rásütötte saját homlokára a judási eljárás stigmáját. Az élet mindenütt nyugtalanul dinamikus. Viták folynak napi dolgokról, politikáról, mindenről. Nemrég a Magyar Újság szervezője járt Váryban előfizetés gyűjtés céljából. Erről beszélgettek egy reggel a kollégák hárman s Ilku kollégánk a Magyar Újság mellett tört lándzsát, mint amely a köztársaságban élő magyarság érdekében elfogadható, reáiis politikát propagál. Erre a végszóra jött a három kollégához Kerekes Lajos, aki a vitát így zárta le: „... amit a Magyar Újság csinál, az a magyar ügy árulása és kollégám is a magyar ügy, árulója.“. .. Megírtuk ezeket az Új Korszak 4. számában, elhallgatván a helyet s a személyek neveit. Súlyos jelzőkkel bélyegeztük meg ennek a magáról megfeledkezett kollégának kiszólását. Meg kellett ezt tennünk, mert a sértés is a legsúlyosabb, a legbántóbb formában történt. Erre felhorkantak s egyszerre egymásra találtak, akik eddig halálos ellenségként állottak szembe egymással. Öszszefogtak. Előre megbeszélt terv szerint rendkívüli gyűlést hívtak egybe s azon Kerekes Lajos a következő négy pontból álló indítványt nyújtotta be: „1. Mondja ki a tantestület, hogy e tárgyban több vitát és diskurzust nem enged a gyűlésen tárgyalni. 2. Azt a lapot, amely ily kvalifikálhatatlan förmedvényeket hoz, bojkottálja. 3. A tantestületi szellem ellen elkövetett bűnnek veszi annak a lapnak a támogatását és járatását. 4. Kéri a tanfelügyelő urat ezen ügyben eljárni s Ilku Pált olyan helyre áthelyezni kegyeskedjék, ahol az ő progresszív tanítói munkálkodását szabadon és zavartalanul — senkitől sem háborgatva —, folytathassa.“ Az igazgató, Murányi László, nem engedte beszélni a sértett Ilku kollégát s miután kétszer feltett kérdésére, hogy elfogadja-e a tantestület az indítványt, senki sem jelentkezett, dühében a könyveket csapkodva, külön-külön szólította föl a jelenlevőket: „.. . Czurkóné elfogadja ? — Igen. Czurkó kolléga elfogadja ? — Igen. Scheffer kolléga elfogadja? — Igen. Két kolléganő csak a vállát vonogatta. És volt egy, Fülöp kolléga, aki mert szembehelyezkedni a terrorral, nem szavazta meg s követelte, hogy Ilku kolléga is hozzá szólhasson. Erre azt mondta Murányi ig., hogy „Maga nem számít 1“ Ugyanezt indítványozta Czurkóné is, de az igazgató magából kikelve ordította : „Még maga is ezt kívánja, Nagyságos Asszony ?“... ... Megáll az ember esze. Mit gondoltak ezek az emberek. Azt tudták, hogy ez az ügy a nyilvánosság elé kerül s mégis : előre megfontolt szándékkal végrehajtották, amit kieszeltek. Mit nekik igazság, mit nekik vélemény és szólásszabadság, mit nekik önbírálat, nyilvánosság, közvélemény ? A fő, hogy az előttük gyűlölt progresszív gondolatot megbélyegezzék egy kollégájukban, aki azt nyíltan hirdeti szóval is írásban is. Mert lényegében, igenis, erről van szó, ezt az indítvány 4. pontja világosan bizonyítja. Ez a határozat: kultúrszégyen ! Es felháborító az a bátorság, hogy Ilku kollégánk áthelyezését, minden rosszindulatuk mellett is, csak progresszivitásával tudják indokolni. Köztársasági iskolapolitikánk és törekvéseink megszégyenítése és arculcsapása ez az esztelen és nevetséges határozat. Ezek tehát bűnnek tartják azt, ha valaki haladó szellemű (progresszív) és érzelmileg és munkásságával is kimutatja köztársasági meggyőződését. Ez a ténykedés az ő szemükben bűn, melyért áthelyezés jár. Hogyan ítéljük el azt a tanítót, aki ilyen indítványt mer tenni s azt a tantestületet, amely egy ilyen ÚJ KORSZAK indítványt elfogad és azt a korlátoltságot, amely 15 éves köztársasági életünkben ma ott tart, hogy bűnnek és áthelyezési oknak tartja a progresszivitást? És milyen demokráciára és liberalizmusra nevelhet az ilyen tanító és milyen kultúrmunkát fejthet ki egy ilyen tantestület? Az indítványozóról nincs mit beszélni, megmondtuk már róla véleményünket. Hanem az igazgató, amit ez az ember erőszakoskodásával elkövetett, az elsősorban a vélemény és szólásszabadság súlyos megsértése. Hogy egy állami közeg belefojthassa egy tanítótársába a szót, amikor az a törvény formáin és határain belül védekezni, véleményt akar nyilvánítani, ez olyan vakmerő merénylet, amely ezt az ügyet kiemeli a mindennapi ügyek sorából és azok közé állítja, melyeket gyorsan és példaadó szigorral kell megtorolni. Az Új Korszak bojkottját pedig majd csak elviseljük valahogy. Ez a nagy korlátoltságról tanúskodó indítvány azt a huszárt juttatja eszembe, aki a Feketeerdőben a Duna forrását bedugaszolta s nagy gyönyörűséggel nézte a víz nélkül maradt medret s élvezte a gyermekek és bolondok igaz örömét, amikor arra gondolt, hogy mit is fognak odahaza, Bajén, gondolni, ha észreveszik, hogy kiszáradt a Duna 1 ... Hát kiszáradt ? Cz. S. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ És mégis mozog a föld ... ii. Ez az ember diszkrét hivatalos nyomásra elkerült arról a vidékről. Utána gyenge kisegítőerők váltották egymást, akikkel azt tett az iskolafenntartó, amit akart. Ilyen előzmények után kerültem a nevezett faluba. Szorgalmasan tanítgattam a gyermekeket. A felső évfolyamokban egy napon a föld forgásáról beszéltem. A következő napon folytattam, de észrevettem, hogy a gyermekek kételkedve fogadják szavaimat. Érdeklődtem náluk és a következő választ kaptam : „otthon kinevetnek minket és azt mondják a szüléink, hogy a tanító úr butaságot beszél, már hogy forogna a föld, hisz az iskola, vagy a templom még most is ott áll, ahol gyermekkorunkén,,. Elámultam ezen a nagyfokú tájékozatlanságon, műveletlenségen, de elődeimre gondoltam, nem csodálkoztam. Egy azonban szeget ütött a fejemben : vájjon az egyház vezetői (a papok) miért nem világosították már föl a népet a szószékről, hiszen lehetetlen, hogy ne tapasztalták volna ezt a nagyfokú tájékozatlanságot ? 1 Elhatároztam, hogy a legközelebbi vasárnapon népszerű előadásban ismertetem a dolgot a néppel. Ez meg is történt. Az előadás alatt minden vallási vonatkozást szándékosan kikapcsoltam, mert egyházi tanító lévén, nem akartam gyanúba esni alaptalanúi. Tisztán, tárgyilagosan, tudományos alapon beszéltem a föld keletkezéséről, forgásáról : annak bizonyításáról. Sok ezer, sőt millió évekről tettem említést. Beszéltem Galileiről stb. Figyelmesen végighallgattak (kb. 40 férfi), szó nélkül elmentek. Azt gondoltam, hogy minden rendben van: összhangba hoztam a nép tudását ezen a ponton az iskolai anyaggal. Azonban a dolog másképen volt: elszaladtak a paphoz (másfélóra járásnyira volt a plébánia) és ott előadták a rájuk eseményként ható előadást. Mi történt a plébánián, mi nem, nem tudom. Az előadást követő vasárnapon a falunkban mise volt esedékes, melyre ki is jött a plébániát képviselő adminisztrátor. A misén mint kántor vettem részt. A „szentbeszéd“ első szavától kezdve megdöbbentett: teljesen felém voit állítva az éle. Az adminisztrátor nekirugaszkodott : kikelt a rossz papok ellen (hogy ne legyen annyira sértő), utána pedig a rossz tanítók ellen, akik a tudomány keresésében eltávolodnak az istentől. Nem gondolnak a lelkűkre, mindent az ésszel akarnak megmagyarázni. Istentelenek lesznek.“ És ilyen emberekre bízzátok kedves keresztény testvéreim a gyermekeitek nevelését, lelkét stb. Éppen hogy csak a nevemet nem mondta ki. Fiatal pedagógus fájó leikével ültem az orgona mögött. Ordítani szerettem volna : „nem a gyermekek nevelése, lelke az, amiért kirúgsz a tanítók ellen, hanem a pozíciód félted, melyet képviselsz és úgy véled, hogy annak péteri erősségét megingatja a tiszta és puritán jellem.* A célját elérte: a nép égett, lángolt, áldozatot kívánt még a lehellete is. A „szentbeszéd“ végén bejelentette a népnek, hogy mise után egyházi közgyűlés lesz az iskolában, ahol minden 16 éven felüli katolikus hívő jelenjen meg. (tehát az éretlen gyerekek is hivatottak arra, hogy a tömeghangulattól áthatva, az egyház „dicsőségére“ rúgjanak a tanítón). Nem törődött a szabálytalansággal sem, melyet a „Rendszabályok“ 44 §-sa értelmében elkövet. A nép (akiért az ember dolgozott) érezte, hogy szenzáció készül; teljes számban megjelent az iskola helyiségében. A pap nagy színészkegéssel csaknem könnyeket facsart ki a szeméből és tettetett, fájdalmas, megindúlt hangon beszélni kezdett : „kedves keresztény testvéreim, nagyon kényes dolgot kell veletek közölnöm, (ordítva) tudjátok, hogy a mi tanítónk istentelen, (rám mutatva) a mi tanítónk nem hisz Krisztus istenségében I Az ilyen tanító nem taníthatja a gyermekeiteket. Tanúkkal tudom bizonyítani, hogy istentelen“ stb. Szót kértem. Erős indulattal védtem magam a vád ellen és követeltem, hogy álljon elő a tanú. Néma csönd. A tanú nem áll elő. A pap közbeszól: „no álljon elő az illető, itt van, rá is mutathatnék.“ Senki nem áll elő. Még erre sem hagyta abba a dolgot az adminisztrátor úr, hanem még folyton szította ellenem a népet. A gyűlés alatt háromszor kértem a fegyelmi eljárást magam ellen, de nem vette tudomásul az adminisztrátor úr. Fölszólított: három nap múlva hagyja el az állását“. Itt megint elárúlta a tájékozatlanságát, mert a „Rendszabályok“ 172 §-sa értelmében a tanító csak jogerős fegyelmi ítélet útján mozdítható el. Fiius Dezső. (Folytatjuk.) A történelmi materializmus. ii. Előző fejtegetésünk eredménye az volt, hogy osztály alatt állandó érdekközösséggel bíró embersokaságot kell érteni, mely érdekek más osztály vagy osztáloyok érdekeivel ellentétesek. A kultúra legalacsonyabb fokától eltekintve, mindig találunk az emberiség történetében osztályokat és osztályharcokat, mindig találunk osztályuralmat. Osztályuralom alatt értjük valamely nép életében azt az állapotot, midőn a nép egyik része uralkodik a másik fölött: ezen uralom lényege mindig az, hogy az uralkodó osztály az elnyomott osztállyal a maga részére munkát végeztet, hogy hatalma, ereje által elveszi egy részét annak, amit az alávetett osztály munká jával létrehozott Hogy milyen módon, milyen társadalmi keretben, milyen jogi formák közt szedi el az uralkodó osztály az alávetett osztály munkájának eredményét, ez a termelési mód eddig elért fejlődésétől függ és a törté nelem folyamán sokszor változik. Példákat fogunk erre fölhozni és pedig elsősorban a magyar történelemből. Mielőtt erre rátérnénk, röviden jellemezni fogjuk az emberiségnek azt az állapotát, midőn még nincsenek osztályok, tehát nincr osztályuralom. Ez az állapot áll fönn a legmű véletlenebb vad népeknél. Ezek a népek még nagyon járatlanok az emberi szükségletek kielégítésére szolgáló javak termelésében. Sem földműveléshez, sem állattenyésztéséhez nem értenek. Élelmüket a természet által készen nyújtott tápanyagok, gyümölcs, gomba stb. összegyűjtése, vadaszat, halászat által nagy nehezen szerzik meg 1 Minden ember teljes figyelmét és idej't lefoglalja az élelemszerzés. Az ilyen vad népeknél nincs és nem is lehet osztályuralom. Tegyük föl, hogy egy ilyen nép harcba keveredik egy másik vad néppel, a harcban győzedelmeskedik és pár száz foglyot szerez. Meg volt tehát a lehetőség arra, hogy a foglyokat kihasználják, dolgoztassák és munkájuk erdedményének egy részét elszedjék tőlük, szóval velük szemben az uralkodó osztályt képezzék. Bizonyos azonban, hogy a győztes
