Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)

1934-05-21 / 6. szám

2. oldal.

6. szám.

Terjesszétek az igazságot.

Motto: A gyertyát is nem azért gyújtják meg, hogy elrejtsék véka alá, hanem hogy a gyertyatartóra tegyék és fényljék mindeneknek, akik a házban nagynak.

(Máté V. 15.)

Az igazság : vér, izom, csont. Az igazság : egészség. Az igazság: a lélek tisztasága. Az igazság : kultúra. Az igazság : szeretet. A szeretet a föld legdrágább gyümölcse. Ahol szeretet van, ott boldogok az emberek- Az igazság : boldogság. . . Az igazság : ez élet.

Az igazsággal mindenkor szemben állt a sötétség, a reakció. A reakció kezében mindig készen állt a hatalom, teljes készültséggel, hogy kíméletlenül legázolja az igazságot.

De nyugodtan áll szembe vele az Igazság. Tudja, hogy akármit tegyen is ellene a reakció, neki előbb-utóbb győznie kell, mert ő az Igazság. Letiporhatják, összetörhetik, tűzön elégethetik, porát vízbe szórhatják, nagy mély gödörbe eláshatják : atomjai megmaradnak s elterjednek, elszaporodnak a vízben, a földben, a levegőben, megtöltik a világot és az Igazság győzni fog.

Gazdagság és befolyás nélkül való fiatal taníiómesterek gyülekezete az Új Korszak köré csoportosult progresszív tanítóság Nagy igazságot hirdet: boldoggá kell tenni a népet a modem kultúra által. De modern kultúra felekezeti alapon és nyomorgó tanítók munkája nyomán nem támadhat: tehát államosítani és minden felekezetiségtől mentesíteni kell a közoktatást, föl kell szabadítani a papi járom és a nyomorúság alól a közoktatás munkásait.

Sejtik-e azok a hatalmak, akik az Igazság letiprására minden eszközt felhasználnak, azt a dicső, fölemelő érzést, amely az Igazság harcosait hevíti, mikor látja, hogy hiába áll mellettetek a nyers erő nagy tömege, azért az igazi erő mégis az ő oldalán van és légyen ő a msga személyében bármily kicsiny: győzhetetlenné teszi őt az Igazság.

Emberek, tanító testvéreink, az igazságot, a mi igazságunkat győzelemre kell vinnünk. Caakhogy nem vagyunk még elegen, akik ismerjük, valljuk és hirdetjük, akik harcolunk érte. Ég a gyertya, de kévésünknek fénylik még. Terjesszétek a világosságot, hadd ragyogjon mindenkinek :

művelt, gazdag és egészséges nép, megbecsült tanító: szép cél-e ez vájjon! ?

Szép, de hosszú az útja. És sötétségbe van borítva. Meg kell világítanunk azt az utat és meg keil mutatnunk tanítótestvéreinknek, polgártársainknak. Rá kell őket vezérelnünk, hogy haladjunk együtt a dicső célig, ellenére a sötét erőknek, üdvére a népnek. ,

Ég a gyertya, az igazságot hirdető Üj Korszak és nem bírja már eloltani a reakció szele. Most hát hadd „fényljék mindeneknek., kik a házban vágynak.“ Terjesszétek az Új Korszakot, terjesszétek a világosságot és vigyétek be minden tanító hajlékéba, minden szebb jövőt vágyó tanító hajlékéba I

Gyermek és vallás.

A huszadik század kultúrtörekvései közt első helyen áll az iskolák világiasítésa. A kultúrában elöljáró népek e feladatot már meg is oldották. így Franciaországban, ahol a vallást magánügynek tekinti az állam s nem tűri, hogy az egyház a maga hatalmi céljainak megfelelően idomítsa a hajlékony, mindent befogadó gyermeki lelket. Olaszországban is gyors tempóban haladt az iskolák világiasítésa mindaddig, amíg a fassiszta kormány vissza nem csinálta a haladó kormányok ily irányú ténykedését. Ha a jelek nem csalnak, Spanyolországban a közeljövő homloktérbe állítja az iskolakérdést. A diadalmas portugál forradalom, annak ideén, legelső feladatai közé illesztette az állam és egyház szétválasztását s az iskolák világiasításét.

De ott is, ahol az egyház hatalmi épü" lete még szilárdan áll, ott is bizonyos nyugtalanság észlelhető a klerikalizmus soraiban, Nőttön-nő az egyházakkal szemben közönyös, sőt mi több: ellenséges tömegek száma. Ezért módfölött izgatja a klerikális köröket a

ÚJ KORSZAK

Schoppenhauer a nevelésről.

Értelmünk természeténél fogva a fogalmak csak szemlélésekből eredő elvonások (absztrakciók) útján keletkezhetnek, ennélfogva a szemléletek előbb elkövetkeznek, mint a fogalmak. Ha ez tényleg így van, akkor az az ember, kinek pusztán a saját tapasztalata a tanítója és könyve, jól fogja tudni, melyek azok a szemléletek, mik minden egyes fogalmához hozzátartoznak és ezáltal képviseltetnek. Tehát mi vei mindkettőt jól ismeri, mindent, ami elébe kerül, helyesen ítél meg. Értelmünk ilyszerű fejlődését természetes nevelésnek nevezhetjük

Ellenben a mesterséges nevelésnél előmondással, tanítással és olvasással gyömöszölik bele a fejbe a fogalmakat, mielőtt a szemlélhető világgal való bizonyos mértékű ismerettség megvolna. Mindezekhez a fogalmakhoz szükséges szemléleteket a tapasztalás útján kellene pótolni. De azokat addig tévesen alkalmazzák, ennélfogva tévesen ítélik meg a dolgokat és embereket, rosszul látják őket és tévesen bánnak velük így megesik, hogy a fér. de felfogásoknak a nevelés az oka és ebből következik, hogy fiatal korunkban, midőn hoszszantartó olvasás és tanulás után részint egyűgyűen, részint fonákul kilépünk a világba, majd félénken, majd elbizakodva viselkedünk, mert fejünk tele van fogalmakkal, melyeket most alkalmazni iparkodunk, azonban rendszerint fordítva használunk. Ez azon megfordított sorrend következménye, amely szerint — szellemünk természetes fejlődése ellenére — előbb a fogalmakat s azután a szemléleteket kapjuk meg, pedig a nevelőknek azt a képességet kellene fejleszteniük növendékeikben, hogy az maga ismerjen föl, maga iléljen, maga gondolkozzék. De ehelyett arra törekednek, hogy fejét teletömjék idegen, kész gondolatokkal. Ezért a fogalmak téves használata folytán keletkezett ítéleteket későbben a hosszú tapasztalatnak kell helyreigazítani. Ez ritkán sikerül teljesen. Azért kevés tudósnak van meg az az igazi egészséges emberi értelme, mely gyakran tudatlanoknál található.

A mondottak értelmében a világgal való ismeretség volna a nevelés főpontja és annak elérését minden nevelés céljának nevezhetjük, melyet ezek szerin4 itt kellene megkezdeni. Ez főleg azon alapszik, hogy minden dologban a szemlélet előzze meg a fogalmat, továbbá a szükebb fogalom a bővebbet és így az egész oktatás rendben történjék, ahogyan a dolgok fogalmai egymásból erednek. Amikor pedig ebben a sorrendben valamit átugranak, keletkeznek a hibás és ezekből a téves fogalmak és egyéni fölfogás szerint eltorzul oly világnézet, mely majdnem mindenkinek sokáig, legtöbbnek pedig mindig a fejében motoszkál. Aki önmagát vizsgálja, föl fogja fedezni, hogy némely, egészen egyszerű dolgokról és viszonyokról az igazi avagy a világos fölfogást csak nagyon előrehaladott korában és olykor hirtelenül szerzi meg. Ott volt a világról való ismeretében egy sötét pont, mely a tárgy átugrása következtében keletkezett, amaz első neveltetésében, amelyet vagy mesterségesen, azaz emberek által,

vagy természetesen, azaz sáját tapasztalása által szerzett.

Ezek szerint tulajdonképpen az ismeretek természetes sorrendjét kellene megállapítani, hogy eszerint a gyermekekkel módszeresen ismertessük meg a világ dolgait és viszonyait, ahelyett, hogy koholmányokkal laknának jól, melyek sokszor többé nem írthatók ki. Elejét kellene venni annak, hogy a gyermekek olyan szavakat használjanak, melyekkel nem tudnak világos fogalmat összekötni. (Többnyire már a gyermekekben is megvan az a szerencsétlen hajlam, hogy ahelyett, hogy a dolgot akarnák megérteni, a szavakat tanulják meg, hogy alkalomadtán azokat használják. Ez a hajlam megmarad és azt eredményezi, hogy sok tudósnak a tudása nem egyéb, mint szóhalmaz) A fődolog mindenkorra az volna, hogy a szemlélet megelőzze a fogalmat és nem fordítva, mint ez szokásos. Mikor a gyermek lelke még teljesen híjával van a szemléleteknek, már akkor beléoltanak fogalmakat és Ítéleteket, valóságos előítéleteket. Ezt a készletet azután magával hozza s szemléleteihez és tapasztalataihoz, ahelyett, hogy azok ezekből rakódtak volna le.

Innét van, hogy némely ember egész életén át bajlódik koholmányokkal, képzelődésekkel és előítéletekkel, melyek rögeszméivé válnak. Hiszen sohasem próbálta, hogy alapos fogalmakat szemléletekből és tapasztalatokból vonjon le magának. De miért is, hiszen mindezt készen kapta meg és ez őt is, mint sokakat, üressé és fölületessé teszi. Ezért kellett a gyermekkorban az ismeretképződés természetes folyását betartani. Fogalmat másképpen, mint szemlélés segítségével megszerezni vagy legalább hitelesíteni nem lenne szabad. így a gyermek kevés, de alapos és helyes fogalmakat kapna. Megtanulná a dolgokat nem a mások, hanem a saját mértékével megítélni. Nem fogadna be ezer tücsköt és bogarat és előítéletet, melyeknek kiirtására kell azután fordítania a reá következő tapasztalatát és az élet iskolája legjavarészét. Lelke mindenkorra megszokná az alaposságot, világosságot, saját ítélkezést és elfogulatlanságot.

Egyszóval az lenne kívánatos, hogy a gyermekek az életet minden tekintetben élőbb ne a másolatból, hanem az eredetiből ismerjék meg. Ahelyett, hogy sietnénk könyveket a kezükbe adni, inkább fokozatosan ismertessük meg a dolgokkal és az emberi viszonyokkal. Mindenek előtt arra kell törekedni, hogy a valóság tiszta fölfogására szoktassuk és arra, hogy fogalmaikat mindig közvetlenül a valódi világból merítsék, a valóság szerint alkossák és ne könyvekből, mesékből és mások beszédeiből szerezzék. Hihetetlen mennyi kárt okoznak a korán beplántált csalképek és az ezekből keletkezett előítéletek ; a későbbi nevelés, melyben a világ és a valódi élet bennünket részesít, főképpen amazok kiküszöbölésére fordíttatik. Ezen alapszik Antishenes felelete is Diogenes Laertius szerint, mikor kérdezték, melyik a legszükségesebb tudomány, mondá; „A rosszat elfelejtetni.“

♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

vallásoktatás reformja.

Számtalan javaslat látott napvilágot az iskolai vallásoktatás reformja tárgyában, de a megmerevedett régi felfogásokon egyik sem tudott végérvényesen diadalt aratni.

Egy régi írás került a kezembe, ebből olvasom a következőket. „Manheimben történt, hogy Emiéin vikárius a gyermekek feleleteiből akarta megállapítani, hogy az elemi iskolát elhagyó gyermek nyolc évi vallásoktatás eredményképpen a vallásról milyen gondolatokat visznek ki magukkal az életbe. Nyilván azt akarta látni, hogy nyolc évi vallásoktatás után milyen hajlékony eszközei lesznek az egyháznak a jövendőbeli hívek ? I Ezért a népiskola nyolcadik évét bevégző, tehát 14 éves gyermekeknek feladta a kérdést : »Micsoda értéke van a vallásnak ?“ A gyermekeknek írásban kellett felelniök. A feleletekből megállapítható a mai hitoktatás teljes csődje. Mert bár nem képzelhető, hogy a a gyermekek hitoktatójuk tekintélyének hatása alól teljesen felszabadultak volna, mégis a feleletek óriási többsége olyan, amelyben alig fogja örömét lelni a mai valláserkölcsi oktatás híve. 133 fiú feleit a föltett kérdésre. Ezek közül 66 határozottan értéktelennek tartja a vallást, ezek közöl 58 így vélekedett: „semmire sem használhatjuk.“ 11 fiú — nyilván proletár gyermek — így nyilatkozott: »a vallás ostoba dolog, mely a

szegény embernek, hogy ne gondoljon a saját nyomorúságára, minden jót igér, de semmit sem ád.“ 25-en némi ideális értékét látják. Ezek így vélekednek : jó a vallás „ha öregek leszünk“ vagy: „ha rosszul megy dolgunk“ vagy: „ha idegenben vagyunk.“ 13 isten szavát lálja a vallásban. Ezek úgy nyilatkoztak, hogy vallás nélkül nem lehet menyországba menni. 8 gyermek, kiknek atyjuk iszákos volt, így nyilatkozott! „Mikor a férj keresetét elissza és semmit sem hoz haza s a gyermekeknek nincs mit enniök, akkor Jézusnak segíteni kellene a szegény anyákon, de ezt soha sem teszi." 10 gyermek jónak tártja a vallást, mert úgy hallotta az atyjától.

49 leány közül 20 nem tudja a vallásnak semmi értékét, de általában kegyelettel szól a vallásról. 27 ilyenféle esetekben találja jónak a vallást: „ha szükségben vagyunk", „ha betegek vagyunk“. A lányok közül csak 2 vélekedett ügy, hogy a vallásnak semmi értéke sincs.

Nagy tanulságot nyújt a manheimi eset. Világos ebből, hogy a spekulatív egyházi tanítások nem feleinek meg sem a gyermek értelmi fejlettségének, sem érzelmi világának. Az egyház az elemi iskolákban erőszakot követ el a gyermeki lelkeken. Hatalmi érdekeinek istápolásában felrúgja a pedagógiai szempontokat.