Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)
1934-05-07 / 5. szám
5. szám. 3. oldal. ÚJ KORSZAK Szomorú ének az igazgatói pótlékról. Hogyan igyekeznek kibújni, a törvény liszteletet és isteni igazságosságot hirdető egyházak a törvényes kötelezettség alól: Az igazgatói pótlékról a törvény világosan intézkedik és megállapítja, hogy az iskola ad minisztrációs munkája-és pedagógiai vezetéséért az igazgatót maghatározott évi pótlék illeti, melyet az iskolafenntartó hatóság köteles megadni. Azt is megállapítja a törvény, hogy az igazgatói pótlék a nyugdíjba is beszámítható, ha az illető igazgató megfelelő formában az is kólái referátus útján kérelmezi. (5 Ke bélyeggel ellátót kérvény s igazolása annak, hogy 1.) ki van nevezve igazgatónak, 2.) hogy az igazgatói pótlék fel van véve a költségvetésbe, 3.) hogy az iskolafenntartó hatóság az igazgatói pótlékot tényleg fizeti.) Lássuk most, mi történik a gyakorlatban ? A gyakorlatban az történik, hogy az állami és községi iskoláknál működő igazgató tanítók a pótlékot rendesen megkapják s így a nyugdíjba is be van számítva. Ellenben az egyházak nem mindenütt tesznek eleget törvényes kötelezettségeiknek. Különféle s a törvénytiszteletet és isteni igazságosságot hangnsan hirdető egyházhoz nem méltó módon igyekeznek kibújni e kötelezettségük alól. A mód, ahogyan ezt teszik a legfelháboríióbb. Először is az iskolaszéki elnök urak, mindenütt papok, a szeretet és igazság hirdetői, csak azon föltétel alatt hajlandók az igazgatói teendőket végző tanító igazgatói kinevezést kérő kéévényét az egyházi főhatósághoz fölterjeszteni, ha reverzálist ad, hogy lemond a törvényben megállapított igazgatói pótlékról, ha nem ad, ad akta teszik a kérvényt Mit tesz és mit tehet ilyen esetben a papi hatalom alatt vergődő tanító? Ha elég bátor és van nagy hite a felsőbb iskolai hatóságoknak a törvények betertására irányuló intézlrpHácáhpn • hpiplpnli az pspfpt a járási hivatalnak, amely az illetékes áll. tanfelügyelőségtől hivatalosan bekéri a panaszló igazgató tanító igazgatói működéséről szóló bizonylatot, melyet az állami tanfeiügyelőség minden esetben pontosan ki is állít s ezzel a legtöbb esetben be is fejeződött az ügy. T. i. a járási hivalal ezek után évekig hallgat, nem intézkedik Az ilyen eset a leggyakoribb, ez is törvénytelen, felháborító és megalázó, mert az igazgató tanító becsületes munkával megszolgált, törvényesen megállapított járandóságért kunyorálni, kilincselni kénytelen, mint valami koldus alamizsnáért. De még felháborítóbb és elitélendőbb az olyan eset, amikor az iskolaszék is kéri az illető isazgató kinevezését, de a püspöki hivatal csakis azon föltétel alatt hajlandó annak eleget tenni, ha az igazgató semmiféle díjra nem tart számot. Hát erre az eljárásra már nincsen eléggé elitélendő jelző 1 Mert ez azt bizonyítja, hogy itt egy teljesen tudatosan átgondolt és keresztülvitt, szervezett törvénytelenséggel áll szemben a tanító Az ilyen anomáliák ellen egyedüli célravezető eljárás az volna, ha az állami tanfelügyelőségek mindenütt egyöntetűen, eskü alatti kötelezettséggel, nyilatkozatot vennének ki az egyházaknál igazgatói teendőket végző tanítóktól arról, fizeti e az iskolafenntartó hatóság rendesen a törvényben előírt igazgatói pótlékot s ahol megállapítást nyerne, hogy nem fizeti, ott az állami hatóságok kényszerítenék hivatalosan az egyházakat törvényes kötelességeik betartására. Még célravezetőbb volna az, ha az igazgatói pótlékot, melyet az egyházi hatóság hibájából nem kap meg az ig.-tanító, minden egyes esetben a papok kongruájából vonnák le. Egészen bizonyos, hogy akkor nem fordulnának elő az ilyen vérlázító esetek. Felhívjuk ezekre az anomáliákra az illetékes állami hatóságok, tehát: az állami tanfelügyelőségek, a járási és országos hivatalok, a tanügyi referátus, valamint a püspökségek fiorvplmét IRODALOM. Kritika: „A honismeret és polgári nevelés tanításának útmutatója”: Mónus Gyula és Szerényi Ferdinánd által írt műről. in. (148. old.) Ne irigyeld azt, aki előrehalad !“... címűben : „Péter jó tanuló és szorgalmas gyermek volt. Pál hazug és lusta. A tanító bácsi feladatot adott. Péter dolgozata rendetlen és piszkos volt. A tanító bácsi megdorgálta. Pál azért irigykedett Péterre és amikor nem vette észre, bemázolta Péter dolgozatát. Lajos látta ezt. Bántotta a dolog és Péter szomorúsága, azért jelentést tett. Pál büntetést kapott.“ . . . Tehát Lajos árulkodott, nem ugyan a tipikusan rosszindulatú megszólással, hanem enyhébb formában, de mégis csak árulkodott I Az ilyet pedig nem szabad szó nélkül hagyni 1 Az árulkodót elhallgattatjuk azzal, hogy ha Péternek van valami mondanivalója, van szája, elmondja, ha akarja. Mindenki magával törődjék I Az árulkodót nem hallgatjuk meg s erről le kell szoktatni a gyermekeket s nem lovat adni alájuk. (91. old. 2.) „András igazolatlanul mulasztott“ ... a csavargó, de bűnét beismerő gyermeket őszinte beismerrséért a tanítóbácsi kézfogással jutalmazta meg s nem bünteti. Ez bizony nem helyes I Az igazmondás, a becsületes őszinteség erény, ez igaz. De a bűnt mégis meg kell torolni (bezárás, kiállítás, csak nem verés vagy térdepeltetés I) Az igazmondás, a beismerés legfeljebb enyhítő körülmény lehet, de semmiesetre nem adhat felmentést, sőt biztatást a bűn megismétlésére. Már pedig a fenti gyakorlattal (ami a példában van), előállhat az az eset, hogy máskor tudva követ el rosszat, azzal a számítással, hogy majd őszintén bevallja s akkor megszorítják érte a kezét. (161. old. 2) „A társadalom“ . . . cím alatt: „A társadalom osztályokra tagozódik. Vagyonos és munkás osztály. Amannak a vagyon és a vállalkozás, emennek a munka ad életlehetőséget. Ha a vállalkozó kizsarolja a munkás erejét, ha a munkás a vállalkozó vagyonának szétrombolására tör, harc lesz közöttük. (Osztályharc.)“ Hogy «... a munkás a vállalkozó vagyonának szétrombolására tör“ ez a meghatározás a legócskább polgári demagógia. A munkás a megélhetéséért, jobb munkabérért, rövidebb munkaidőért, egészségesebb munkaviszonyokért küzd s nem tör a vállalkozó vagyonának szétrombolására. Szocialista íróktól ez a beállítás egyenesen felháborító. Aki szocialistának mondja magát, aki szocialista szervezetnek a vezetője, az ne kompromittálja az ilyen elfogult ítélettel se magái, sem az eszmét. Ez már nem megalkuvás, hanem valami más. (165. old. 1) „A mi falunk a legszebb a világon“. . . cím és benne : „Tegyünk öszszehasonlítást a szomszéd községek fekvésével. Azok között is lehet szép fekvésű, de egyik sem olyan, mint a miénké, mert ez a hely nekünk a legkedvesebb a világon“. Beteges túltengése a szülőföld szeretetének. Minden ilyen túlzás elfogultságot nevel s megakadályozása a tiszta, elfogulatlan szemlélésnek, az igazság meglátásának és bátor kimondásának. Nem szabad ezt a felfogást beleoltani a romlatlan gyermekseregbe. Hát hogyan remélhessük, hogy egyszer lesz egy nemzedék, amelyik mentes lesz minden elfogultságtól s aki az igazságot mindenekfölött szentnek fogja tartani, ha ilyen, a valósággal ellenkező felfogást öntünk belé. Az egészséges felfogás ilt az, hogy a szülőföldünk lehet nekünk a legkedvesebb és ha szépségben, természeti adományokban nem is oly gazdag, mint sok más, nekünk mindeniknél kedvesebb. Ezt meg lehet értetni és meg lehet magyarázni, de azt, hogy a legszebb, azt csak az igazság, az őszinteség rovására lehet I Képmutatókat pedig nem szabad nevelnünk. (204. old. 2.) „Pontosság és rend“ . . . cím alatt: „Tegnap átnéztem dolgozataitokat. Itt van, nézzétek, a Zoltáné. Rendetlen, hányaveti az írása, piszkos és egy cseppet se csinos. Nézzétek a Margitét I Úgy-e szép, csinos, rendes ? Margit pontos és rendszerető gyerek. Zoltán, te nem dolgozol rendesen és pontosan. Ez elszomorít, mert nem így mutattam, nem így kívánom, nem így tanítottalak"... Ki kell ábrándulni már egyszer abból ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Eszmetöredék. Shakspeare: „Egy szent, tiszta kincs: a becsület a földön; az ha nincs, az ember festett sár. aranyozott agyag! De gyémánt, mely elzártan is ragyog: a tiszta szív hű kebel mélyében, S nekem csak a becsület életem, a kettő összeforrva szorosan : becsület nélkül éltem oda van". Meg kell állnunk egy pillanatra, hosszú pillanatra. Lélegzetet kell vennünk. El kell hesegefnünk minden más gondolatot. Belemeredünk szemeinkkel a körülöttünk zajló életbe. Előkeressük az élet apró s nagy dolgait. Belenézünk az emberek leikébe s azt a fent idézett shakspearei axiómát szeretnénk sokakban felfedezni. Oly jól eső volna az a ludat, hogy Shakspeare rátartó, büszke, önérzetes alakjai ebben az embert igazán emberré tevő jellemvonásban sok sok követőre találtak s az emberek csakugyan szentnek tartják becsületüket. Szentnek tartják és jól esik nekik az a tudat, hogy emberül, becsülettel éltek és cselekedtek, életükkel és cselekedetükkel valóban hozzájárultak egy tisztultabb erkölcsi világ kialakulásához. Igaz, a becsületes élet sokszor nagy lemondást feltételez és mélységes, megingathatatlan hitet abban, hogy az emberiség nemesebbé válása, egy tisztultabb, harmonikusabb társadalmi rend kialakulása: az egyes emberek jellemszilárdságán, lelki emelkedettségén, mely cselekedeteivel is összhjngzésban van ... remélhető s erre mindnyájunknak törekednünk kell I Igaz, a becsület megtartása sokszor nemcsak lemondást, hanem nagy áldozatot is kíván. Sőt üldöztetést, szenvedéseket juttat osztályrészül 1 S ez a tudat megalkuvóvá tesz sok embert. És ha az az ember a társadalmi nyomorúság kálváriáját járó ember, ha az ember a véletlen, a születés és a társadalmi rendszer áldozata, akit az emberi javak örökségéből kitagadott a rossz sors. akkor az ilyen ember botlása fölött napirendre térünk, fölmentvényt kap. Akit a záporeső az or, szágúton ér el, attól senki sem kívánhatja, hogy szárazon maradjon. De aki független, aki élhet és maradhat becsületben, akit nem hajszol az éhség és a rongy és mégis letér arról az egyetlen igaz útról, az ... csakugyan: „festett sár, aranyozott agyag.“... Még egy tevéi, amit Mónus írt. Az Új Korszak 1. számában két levelet közöltünk. Ezt a 3. levelet arra a levelemre írta Mónus kolléga, melyben kértem : számoljon be a nyilvánosság előtt, az akkor szerkesztésemben megjelent Magyar Iskolában, az őt ért meggyaláztatásról, úgy, amint azt lemondó levelében megírta. Erre a levelemre írta ezt a 3. levelet: „Kedves Samu bácsi! Tudom, hogy harag lesz belőle, de bármint hányom-vetem magamban a dolgot, nem tudok kívánságodnak eleget tenni. Valahogy — a dolog mostani helyzetében — nevetséges figuraként hatnék cikkemmel, mintha csikarnám az elégtételt, hogy ismét az elnöki székbe jussak. Szerényi is levelében türelemre és hallgatásra int, most a hírlapi polémia csak keresztezi s meghiúsítja terveit, nemhogy elősegítené azt. Helyesli eddig követett minden lépésemet ától-cettig s kér, hogy amilyen önmérséklően viseltem eddig magamat az afférban, legyek ilyen ezután is, hogy ilyen beállításban 'udja személyemet előtérbe tolni. Szóval az en viselkedésemre épít. Rosszul jönne tehát most cikkezésem. Téged sem állíthatnak be bűnbakul, hiszen Te csak azokat írtad, amiket az én lemondásom tartalmaz. Azt írod, amiket én már leírtam a lemondásomban. Ezt ismételgetnem mulatságos lenne odaát. Szerettem volna beszaladni hozzád, de ez a rengeteg évvégi dolog meg a beiratás nem enged. Menjünk Ungvárra. Ott közösen állapodjunk meg a taktikában s amit kötelességemül róttok ki, azt teljesíteni fogom fenntartás nélkül. Érte sítsétek Ungvári menetelünkről s engem is az indulás idejéről. Kérlek, hogy ne neheztelj, fájó lenne jóindulatod elvesztése, Szeretettel üdvözöl Mónus. Bene, 1929. júli 2.“ Ki hitte volna, hogy mindezt csak izgalmában írta ? Ki hitte volna ? I
