Új Korszak, 1934 (1. évfolyam, 2-18. szám)

1934-05-07 / 5. szám

Ujságbélyeg használatát a kosicei postaigazgatóság 10.623-IV.-34 s?. alatt engedélyezte.

1. évfolyam. — 5. szám.

Berehovo—Beregszász, 1934 május ~7.

Követeljük a közoktatás államosítását, minden felekezeti tendenciának az iskolából való kizárását s a felekezetek hatáskörébe való utalását, a tanítók gazdasági helyzetének gyökeres javítását.

Felelős szerkesztő: CZABÁN SAMU.

Megjelenik minden hó

7. és 21.-én.

Szerkesztőség és kiadóhivatal : Berehovo - Beregszász,

Asztélyi u. 6. I.

Ide cimzendők a lapot illető összes küldemények.

Kéziratokat nem őrzünk meg.

Előfizetési ár: Egész évre 40 Ké Fél évre ^20;, Negyed évre 10 „ Egyes szám ára 2 „

Ui mérlegünk

A pozsonyi magyar tanítóképző kritikája.

Az ÚJ Korszak hivatása a csehszlovákiai magyar tanítói és kisebbségi életünkben az ötödik számnál kezd biztossá vállani. A vállalkozás merészsége kezd a reális szükségszerűség síkjára tolódni;

. az ötödik szám ezért már mérleget jelent. Felállítjuk most a mérleget, őszintén és nyíltan és a tanítóságra bízzuk, hogy a serpenyőkben, a maradi nemtörődömség, a nívótlanság és az érdeklődés fejlődés, tisztulás, serpenyőjében függetlenül elhelyezze lelkét, hivatását. A mérleget a közvé-i lemény elé állítjuk, mindenki lássa, milyen mértékben és hol helyezkedik el egy célt jelölő és irányt szabó sajtó állástfoglalást sürgető munkája révén a tanítóság. Csak mérleget akarunk először, pontos tükrét a

csehszlovákiai magyar tanítóság lelki rétegződésének és ha meg is törne az Új Korszak a közöny és a rosszindulat szloven8zkóia8 talaján, akkor is van egy óriási eredménye az akciónknak: láthatjuk és mutathatjuk a magyar kultúr-harcosok legfissebb arcát, amely nem bírt egy korszerű és igazságos sajtót fenntartani a maga kétezres tömegével. Ez is eredmény lenne, szomorú és tanulságos eredmény és bővítené azoknak a tapasztalatoknak a tömegét, amelyet az összetört és széthullt törekvések egykori emberei gyűjtöttek össze a 8zlovenszkói magyar szellemiség parlagjain.

Ha mi is elvérzünk tanítói életünk mozdíthatatlanságában, nem fogunk erőlködni, nem fogjuk az Új Korszakot erőszakkal befecskendezni a beteg testbe. Ez az erőszakos műtét nem a feloszló testnek ártana, hanem annak a múltnak és új célnak, amelyre az Új Korszak minket mindig kötelez. Egy tapasztalattal és egy bizonyossággal félreállanánk és azt mondanák: itt és most ennyi elég volt.

A pontos helyzet ma az, hogy a csehszlovákiai magyar tanítóság számbeli tömegéből éppen annyian sorakoztak vagy maradtak az Új Korszak mellett, ahányan anyagilag kevés gonddal, szellemileg pedig elfogadhatóan fenntarthatják a lapot. Kísérletünkkel és mérlegünkkel most tehát a legkritikusabb ponton vagyunk : ha azok, akik eddig a lap mellett maradtak, kitartanak és eleget tesznek kötelességüknek, amely ma és itt sokszorosan kötelezettséget sőt már elhivatottságot is jelent, akkor a lap élni fog. De ha abba a tömegbe, amelybe a munkára hívott tanítóság majdnem kétezres tömegéből ezerhatszázan lehullottak eddig, még többen leszakadnak, ha a lap élet lehetőségét jelentő jelenlegi létszámunk megcsappan a kötelesség nem teljesítéssel, a közönnyel a hanyagsággal, akkor — megszűnünk. Így és ezekben tehát egészen érthetően van felállítva a mérleg, amely ma, kisebbségi életűnk előrehaladott idejében többet mér le, mint érdeklődést. Egyszerűen tehát megvárjuk, hogy melyik serpenyő billent le: várjuk.

Fölösleges és igazi célunkat nem is érjük-el azzal, ha erőszakos és hangos reklamirozással akarjuk rákenni magunkat a tanítóságra. Annyira világosan és

Elmondja egy nemrég kikerült fiatal tanító.

Mint minden középiskolának, a tanítóképzésnek is az a hibája, hogy nem az életre nevel. Ma az életnek és az iskolának egymáshoz semmi közük. Igazuk van azoknak, akik azt mondják : az iskola az élet után kullog, ez a hiba a tanítóképzőben annál inkább kidomborodik, mert a középiskola egy felsőiskola ugródeszkája csak, ellenben a képzőből közvetlenül az életbe lép a diákság.

Ha a fiatal tanítóság véleménye és felfogása bármilyen téren ingadozó, azért a tanítóképző vezetősége a felelős, mert a tanítóképzőben nemcsak tanítani, előadni, hanem oktatni, szoktatni, példát adni, szóval a hivatásnak megfelelően nevelni kell. Ezt a mai tanítóképzőben nem teszik. Holt anyagot nyújtanak az ifjúságnak, minden praktikus cél nélkül. Az egész tanítás a képzőben mintha csak az emi'kezei Kipróbálását célozná. A notesz és a jegyek mellett elhomályosul a nevélő oktatás.

Kétségbe kell vonnom, hogy a mai tanítóképző szakiskola volna. A szakiskola fogalma feltételezi, hogy az iskola növendéke it valamely szaktantárgyból speciálisan kiképezik. A mai tanítóképző azonban még a középiskolánál is kevesebbet nyújt ebből a szempontból, mert a középiskola anyagét nem végzik el teljes mértékben, viszont a speciális tantárgyakat gimnáziumi tanárok tanítják, akik vagy maguk sem tudják az anyagot vagy lexikális tudásuk van ugyan, de

nem ismerik az egyes dolgok gyakorlati horderejét s így az ifjúságnak a legfontosabb tantárgyakról, a speciális tantárgyakról nyújtanak homályos vagy ferde képet. Ezekutén bárki beláthatja, hogy a pozsonyi magyar tanítóképző csak névleg szakiskola.

Másik nagy hibája a pozsonyi magyar tanítóképzőnek, hogy nincs saját gyakorló iskolája, hanem a jelöltek a szénatéri róm. kát. elemibe járnak tanítani. Tegyük (bámily nehezen is) túl magunkat az iskola felekezeti jellegén, csak azt nézzük, hogy a tanítóképző és a gyakorló iskola külön vezetés alatt állanak, egymástól függetlenek, melyből gyakran ferde helyzetek adódnak. De ime egy példa. Dosztalik Ferencz tanár úr, a képző zenetenára, nagy nehezen kiizadt magából anynyi módszertant, hogy az első osztályban nem szabad oktáv terjedelmű dalokat tanítani. (Ennyi zenei módszertant tanultunk s elolvastuk Mónus Gyula: „Népiskolai énektanítás című munkáját.) üxa László igazgató úr, ki az elemi iskola vezetője s a gyakadati tanítási leckék kiosztója, a következő napokban énektanításból adott ki egy társunknak decim terjedelemben tételt.

Hogy melyik járt el helyesen, máig sem tudom. De ez nem az egyetlen eset. Nap nap után imétlődtck esetek, hogy az elemi iskolai tanító és a szaktanár egymás tanításét áthúzták, egymást gúnyolták és homlokegyenest ellenkező módszert hirdettek helyesnek. Ennek az lett a következménye, hogy se egyik, se másik elvét ne kövessük, hanem önnéllósítsuk magunkat és csak azt fogadjuk el,

♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦a

érthetően volt leszögezve az Új Korszak programja, hogy a tanítóságnak a programmal és a lappal szemben vagy mellett való állásfoglalása nem a megértésen, hanem a helyeslésen vagy helytelenítésen múlik. Most csak az a kérdés mennyien és kik azok, akik megértik a lapot és azt látják benne, amit látni kellene tanítói és időszerű életünknek ebben a súlyos pillanatában, kérdés, hogy hányán, értik meg, hogy az a grafikon, amit az Új Korszak érzékeny szeizmografia rajzol a legkomolyabb, a legjelentősebb rajza és dokumentuma lesz kisebbségi magyar tanítói életünknek.

Mi tudjuk és kihangsúlyozzuk ismét, hogy szükségünk van okvetlen egy olyan sajtóra, amely nyílt, bátor állásfoglalással igyekszik átvágni a közönyös és elmaradt tanítói közéletet, amely a mai időt akarja felelősséggel és főleg kritikával és igazsággal átültetni a tanítóság leikébe. Szükségünk van egy olyan lapra, amely kímélet nélkül küzd minden szellemi és kultúr elnyomatás ellen, amely harcol az önkény és a felburjánzott igazságtalanság, gazság, üzletszerűség, türelmetlenség ellen. Ezek ellen akar harcolni az Új Korszak, harcolni a tiszta, felszabadult emberi és tanítói lélekért, a legelemibb emberi és tanítói igazságért az igazság és a kritika fegyverével.

Alapunk mindig a demokratikus, köztársasági élet — és hivatás egyenlőség és célunk a tanítói közélet friss, tiszta egészséges, haladó atmoszférájának és az igazi, öntudatos, egyéni életnek az elérése.

Sok ez ? Több ez, mint amennyit a mai fásultsággal és gonoszsággal átitatott életünkben embertől és hivatáson alapuló tömegtől kívánni lehet ? Több-e ez, mint amennyit 15 éves kisebbségi életünkben kisebbségi életünkért megtenni lehetséges és érdemes?

A kérdés és a mérleg a közvélemény előtt áll, saját magát méri le a csehszlovákiai magyar tanítóság avval, hogy eldönti az Új Korszak további sorsát. Hadd lássuk, hogy néztünk ki, kik vagyunk, milyen a kifejező arcunk és erőnk.

A kötelességüket megtették azok, akik felelősséggel tartoznak egyéniségüknél fogva a korszerű progresszivitás^ gondolatának. Most az Űj Korszak élet-kérdéséből épített mérlegen magát méri le a csehszlovákiai magyar tanítóság és ezzel megrajzolja arcát sovány történelmünk részére. Vájjon ez a most készülő rajz az eddigi fáradt, közömbös, korlátolt, rosszakaratú arcot hozza-e elénk vagy egy új arcot, amely bátorsággal, áldozattal akarja a jobbat és a másat azzal, hogy táplálja, fenntartja az Új Korszakot, a kovászt, amely egészséges és esedékes erjedés megkezdésére hivatott...

Várunk és a mérleg kritikus ponton áll magunk és ítélő történelmünk előtt.

Ilku Pál.