Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-29 / 125. szám

Kiállítás B. B. (Új Kelet) _______ Az MTA Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Tudomá­nyos Testületé, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Aka­démia, valamint a Városi Ga­léria szervezésében Ligeti Erika szobrászművész aka­démiai székfoglaló kiállítását tekinthetik meg az érdek­lődők a nyíregyházi Városi Galériában. A kiállítás június 4-étől július 6-áig látható, hétfő kivételével naponta reg­gel kilenctől délután öt óráig. A megnyitót június 4-én, csü­törtökön délután három óra­kor tartják, ahol dr. Kecskés Mihály, a Megyei Tudomá­nyos Testület elnöke köszönti a megjelenteket, majd meg­nyitó beszédet Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászmű­vész mond. Véradás Kedd: Mátészalka MSG 11—15-ig; Szerda: Gemzse, általá­nos iskola 9-13-ig; Gacsály, Idősek Klubja 8—12-ig; Pá- tyod (ide jönnek vért adni Szamosangyalos községből is), közösségi ház 8—13-ig; 1 Csütörtök: Omboly, kul- túrház 8—12-ig; Nyírpilis, pol­gármesteri hivatal 13—16-ig; Fényeslitke, faluház 9—13-ig; Péntek: Nyírbogát, kul- túrház 9—15-ig. Munkanapokon délelőtt szeretettel várunk mindenkit, aki véradásával segíteni kí­ván beteg embertársain a megye három véradó állo­másán: Nyíregyházán, Kis­várdán, Fehérgyarmaton. Átvilágított gátak Új Kelet-információ A Felső-Tisza-vidéki víz­ügyi Igazgatóság szakembe­rei az ukrán vízügyi minisz­térium képviselői jelenlé­tében mutatták be a napokban a kárpátaljai Nagyszőlősön azt a módszert, amellyel geoelektromos úton vizsgál­hatják meg a gátakat. A ko­rábbinál gyorsabb és hatéko­nyabb eljárást néhány ukrán vízügyes már ismerte, hiszen a Fetivizig munkatársai a múlt évben a szomszédos or­szágban így világítottak át a Tisza és a Borzsa mentén több töltésszakaszt. * * * A megye legfontosabb szi­vattyútelepén, Tiszabercelen emelik át a leginkább veszé­lyeztetett Rétköz belvizeit a Tiszába. A hely fontosságát jelzi, hogy a vízügyi elődök már száz évvel ezelőtt építet­tek szivattyútelepet, amely ma az ország egyik legbecse­sebb ipari műemléke. Ma már persze újabb és korsze­rűbb gépek segítik a belvízi védekezést, ám azok is meg­koptak a nagy terhelés alatt. A Fetivizig munkatársai nemrég elkezdték a telep gé­pészeti egységeinek, elektro­mos berendezéseinek a felújí­tását. A renoválás során egy­szerre csak egy gépet vonnak ki a munkából, így maga a telep folyamatosan működik. A felújítást a tervek szerint nyárra fejezik be. * * * Sikeres pályázat alapján foglalkoztathat az igazgató­ság közmunkásokat. Össze­sen közel 1100-an dolgoznak a gátak, folyók, csatornák, vé­delmi berendezések rendbe­tételén és erdészeti munká­kon. Az igazgatóság a köz­munkára 350 millió forintot kapott, az összeg okos fel- használásával tovább javulhat a vízi létesítmények állapota. * * * A vízállásjelentések, a pontos adatszolgáltatás rend­kívül fontos, s megbízható vízmércéket követel. A me­gyében számos helyen re­gisztrálják a folyók járását. A mércék folyamatos karban­tartást igényelnek, hiszen mindegyiket rongálja az ár, ajég. A Fetivizig több milli­ós beruházással a Tiszán kettő, a Krasznán egy mérce felújítását tervezi. A rekonst­rukció a tivadari, a kocsordi és a dombrádi szakaszt érin­ti. Az utóbbi helyen vízre­gisztráló berendezést is átad­nak a szakemberek. * Nemcsak a vizek gazdái a vízügyi igazgatóságok, ha­nem szerte az országban ko­moly erdőterületet is gondoz­nak. Megyénkben 750 hektár tartozik a Fetivizighez. Az igazgatóság tervei szerint 125 munkanélkülit alkalmaznak majd a telepítésben és a fel­újításban, amelyhez 25 mil­lió forint az állami támogatás. Ebben az évben 40 hektár erdőt telepítenek, főleg az őshonos kocsányos tölgyet ültetik ki a hullámtérbe. Hubertus Agráripari Betéti Társaság 8646 Balatonfenyves, Nimród u. 1. A Hubertus Agráripari Betéti Társaság 1992-ben a Nagybereki Állami Gazdaság jogutódjaként jött létre A közel 9000 ha-on gazdálkodó mezőgazdasági nagyüzem a jogelőd gazdasági alapjain alakította, fejlesztette ki jelenlegi tevékenységi körét A 3000 ha szántóterületen cukorrépát, repcét árpát, búzát, kukoricát, silókukoricát termelünk. Az állatte­nyésztés takarmányszükséglete mellett jelentős mennyiségű növénytermesztési terméket állítunk elő értékesítésre. Közel 2000 db húshasznú szarvasmarhát tenyésztünk, illetve hizlalunk. Az elmúlt 5 évben évi 150-200 ezer pulyka előneveléséhez és hizlalásához teremtettük meg a termelési kapacitásokat. Országod hírű mezőgazdálkodási ágazatunk évi 200 ezer db fácántojást termel és keltet ki A tipikus mezőgazdasági tevékenységhez tartozik a lótenyésztő ágazat, amely szorosan összefügg az idegenforgalmi tevékenységeinkkel Tekintettel arra, hogy nagyobb érdeklődésre ez a két tevékenységünk tarthat számot, ezekről egy kicsit bővebben adunk tájékoztatást. A Hubertus Bt. lótenyésztő ágazata Az ágazat két telephelyen dolgozik. A tenyésztői munka, a csikónevelés a pusztaberényi ménesben, míg a lovak kiképzése, értékesítése idegenforgalma a balatonfenyvesi lovasiskolában folyik. A pusztaberényi ménes a Balaton délnyugati oldalán, Fonyód és Lengyeltóti között található. A XVI. század óta ismert tenyészhely 1892-től vált igazán sikeressé, mint hazánk egyik legjelentősebb ügetőménese 1962-ben a mezőgazdasági üzemek átszervezése során a ménest Mezőhegyesre helyezték, az épületek pedig a Balatonnagybereki Állami Gazdaság tulajdonába kerültek át. A több évszázados lótenyésztő hagyomány húsz évig szünetelni volt kénytelen, az Európa-szerte ismert tenyészállatok helyét tojótyúkok vették át a patinás istállókban 1982-ben alakult immár többedszer újjá a tenyészhely Ludwig von Bayern királyi herceg hazánknak adományozta az 1945-ig Sárváron több évszázada virágzó, majd a háború előtt Leutstettenbe menekített Furioso ménesét. Az akkori mezőgazdasági kormányzat, valamint a Balatonnagybereki Állami Gazdaság veze­tősége Pusztaberényt tartotta alkalmasnak arra, hogy ennek a genetikailag értékes állománynak otthont adjon A ménesben jelenleg tenyésztett másik fajta a Kisbéri félvér, a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát sütvényi ménesének felszámolása révén került Pusztaberénybe A magyar lófajták közül talán ez az állomány alkalmas leginkább a modern lovassportok céljára. A tenyészállomány javítása céljából 1995-ben importáltunk Németországból Hohenstein II. nevű trakéknemi fedezőmént, mely mén nem csak a mi állományunk genetikai és sportértékének színvonalát emeli hanem az egész magyar kisbéri félvér fajtáét is Tenyésztési elképzeléseink szerint megfelelő, szigorú szelekcióval, valamint jól megválasztott cseppvér- keresztezések révén az egyre igényesebb hazai, esetenként a nyugati sportolók részére is megfelelő sportlovakat tudunk biztosítani A balatonfenyvesi lovasiskola A lovasiskolát cégünk elődje Balatonnagybereki Á. G. alapította, 1985-ben készült el a 25x65 méter lovaglóterületű, impozáns fedeles lovarda, ami lehetővé teszi az egész éven át tartó, igényes kiképzői munkát. A lovasiskola feladata részben a ménesből felállított kancák, ilL mének kiképzése, felkészítése kanca-, ill mén vizsgára értékesítésre Másik fő feladatuk a lovas idegenforgalom magas színvonalú szolgáltatása melyhez kiképzett lovak, okleveles edzők állnak rendelkezésre A Berek festői tájain vezető terep- és vadászlovaglások, kocsikázások vagy a fedeles lovardában tartott díjlovagló és ugró­edzések népszerűek nemcsak a külföldi hanem az egyre nagyobb számban jelentkező hazai lovasok körében is A balatonfenyvesi lovasiskolában évente megrende­zésre kerül egy nemzetközi díjlovagló verseny ami a Magyar Lovas Szövetség versenynaptárában rangos eseményként szerepeL Hubertus-ház A vehdégház a 7-es főúttól 200 ríi-re, a balatonfenyvesi jól kiépített szabadstrandtól 700 m-re található. A vendégeket egyedi stílusú, földszintes házakban helyezik eL A szobák minden komforttal és luxussal fel vannak szerelve melyet elvárhat az igényes vendég A ház különleges atmoszférája, hangulatos környezete és a kulturált kiszolgálás kellemes pihenést és szórakozást tesz lehetővé. Balatonfenyves körüli terület a „Berek”, ahol a mező- gazdasági területeket erdősávok választják el egymástól és kiterjedt nádasokat találunk. A vállalat mindig különös figyelmet szentelt az ökológiának, a természet megtartásának Az érintetlen természetet fedezzük itt fel. Stressz terhelte életünkben mind nagyobb az igény hogy belső nyugalmunkat a szabad természetben kapjuk vissza Nagyon kevés hely van Európában, ahol az em­ber ilyen közel van a természethez, mint nálunk Vendcgházunk a következő programokat kínálja:- Lovaglás, kikocsizás pikniklehetőséggel a tágas, szabad környezetben- Lovasoktatás kezdők számára (fedeles lovardában is).- Kirándulás nosztalgiavonattal vadrezervátumon át a natúr környezetben lévő csiszta-pusztai termálfürdőhöz.- Fotószafari magaslesről a vadászterületen kísérőveL- Kulturált programlehetőségek a közeli és távolabbi környéken. Telefon/fax: 85/361-490 Környezetünk folyamatos szennyeződése miatt sok állatfaj kihalt, vagy a kihalás veszélye fenyegeti. Me­gyénkben a Felső-Tisza vidékén található Magyaror­szág legkisebb fecskéjének, a partifecskének Európa egyik legnagyobb fészkelő- és költőhelye. Magáról a fecskéről, szokásairól, életéről, megóvásáról beszél­gettünk dr. Szép Tiborral, a Magyar Madártani és Ter­mészetvédelmi Egyesület 36. sz. nyíregyházi helyi csoportjának vezetőjével. Tusják Zoltán _________- M ilyen madár a parti­fecske?- Magyarországon három fecskefajéi. A füsti-, a mol­nár- és a partifecske. A há­rom közül a partifecske a legkisebb, súlya körülbelül 13 gramm. Ez igen kis súly, és mivel csak levegőben tud táplálkozni, ezért rengeteget kell repülnie, hogy táplálé­kát megszerezze. Egy nap annyit eszik, amennyit le is repül, tartalékot nem tud ké­pezni.- Mennyi ideig él?- Két-három évig, de Rozs- rétszőlőben befogtunk egy kilencéves példányt, ami pá­ratlan a világon. A kis élet­tartam oka, hogy ezek a ma­darak rettenetes sokat utaz­nak a telelőterületükre.- Hol telelnek és mennyit repülnek?- Afrikában, az Egyenlítő­tőtől északra lévő szavannás területen, útjuk során többezer kilométert tesznek meg. A leg­veszedelmesebb ezer kilomé­ter a Szahara fölött vezet át.- Hazánkban hol költenek?- A folyók homokos part­jaiban, homokbányákban.- Milyen eszmei értéke van?- Egy madár 5000 forint, de egy tojás és egy fészek is ennyit ér. Tehát ha valaki el­pusztít egy fészket öt tojás­sal, az körülbelül 40 ezer fo­rint károkozásnak minősül.- Mi okozza a madár védel­mében a legnagyobb problémát?- A globális klímaváltozás, bolygónk fokozatos felmelege­dése. Ez a vonuló madarakat rendkívüli módon érinti. Egyrész a klímaváltozás növekvő száraz­ságot eredményez az ő telelő­területükön Afrikában. A másik veszélyforrás, hogy ez a madár a folyó szakadó partoldalaiban fészkel, és a folyók szabályozá­sa nagyon lecsökkentette élette­rüket. Magyarországon és talán egész Európában már csak a Ti­sza felső szakaszán találhatunk eredeti fészkelőhelyeket.- Akkor hol raknak fészket?- Sajnos kénytelenek ho­mokbányákban fészkelni. Ahol a kitermelés folyik, ott nem for­dítanak gondot a madarakra. Egy mozdulattal képesek 100 fészket is tönkretenni, ugyanis sűrűn rakják a fészkeiket, egy négyzetméteren 40-50 fészek is található. Egy homokbányában akár ezer fészek is előfordul. Egy rossz mozdulattal, döntés­sel akár egy fél megyényi ma­dárpopuláció is elpusztítható. Ezeknek az okoknak lesz egye­nesági következménye, hogy a partifecske hamarosan veszé­lyeztetett faj lesz, a kihalás fog­ja fenyegetni.- A környezetszennyezés, a rovarirtás milyen hatással van a madarakra?- Azok a nedves helyek, mo­csarak, ahol a kis repülő rova­rokat, az élelmet megszerezhet­ték a fecskék, kiszáradnak, vagy permetezés miatt kipusztul belőle az állomány.- Tizenhárom éve létezik egy tábor Akció Riparia né­ven. Hallhatnánk róla?- A tábor lényege, hogy a Felső-Tiszán, Európa legna­gyobb partifecske-fészkelő helyén folytassuk a megfigye­lést, vizsgálatot. Évről évre fi­gyelemmel kísérhetjük az állo­mány változását. Megjelöljük őket, és így tudjuk a vándorlást is követni. A világon nagyon kevés ilyen hosszú távú kuta­tás van, amelynek során ugyan­olyan technikával rendkívül nagy állományt tudunk rend­szeresen vizsgálni. Idei ered­mény, hogy sikerült beazono­sítani a pontos telelőhelyet, és ebben az évben szeretnénk el­végezni egy előkészítő munkát, amelynek folytatásaként jövő februárban elutazunk Afrikába, és ott a helyszínen tanulmá­nyozzuk őket.-Ez a tábor nyitott?- Elsősorban az egyesület tagjait várjuk szeretettel, de minimális létszámban szíve­sen látjuk az érdeklődőket is. Munkánk érdekes, hajóval fogunk dolgozni a Tisza Ricse-Tokaj közötti szaka­szán. Ez a tábor a Madártani Egyesület és a Felső-Tisza Alapítvány közös akciója.- Milyen távlati terveik vannak?- Ennek a tizenhárom év­nek az eredményéről az idén Dél-Afrikában egy nemzetkö­zi kongresszuson fogunk be­számolni. Ez azt is jelzi, hogy munkánk iránt milyen nagy a nemzetközi érdeklődés. Bí­zunk benne, hogy jövőre - egy kis támogatói segítséggel — expedíciót indíthatunk, megnézni, hogyan is élnek madaraink Európától távol, Afrikában. Remélhetőleg si­kerül megóvni a levegő akro­batáit, ezeket a kis égi vándo­rokat a kipusztulástól. Vereség és eredmény K. Z. (Új Kelet) ___ A Magyar Szocialista Párt megyei elnöksége tegnapi ülésén értékelte a párt válasz­tási kapmányt és a voksolás utáni eredményeket, és le­vonták a szükséges követ­keztetéseket. A tanácskozást megelőzően dr. Kiss Gábor, az MSZP megyei elnöke, or­szággyűlési képviselő el­mondta: a választási kam­pány tisztességes hangnemű és korrekt volt. Szavazóbázi­suk tudta, hogy kire, mely programra adta voksát. Noha a második fordulóban az MSZP több szavazatot ka­pott, mint két héttel koráb­ban, az egyesült ellenzéki pártok több mandátumot sze­reztek a parlamentben. A me­gyei elnök kijelentette: a szo­cialista frakció tagjai konstruk­tív ellenzéki politikára készül­nek, a szakmai törvények ki­dolgozásánál új politikai stílus­ra törekednek, és ideológiáju­kat markánsan megjelenítik. Törekedni fognak arra is, hogy a megye többi képviselőjével regionális kérdésekben lobbiz­zanak. Tukacs István ügyvezető al- elnök arról beszélt, hogy az MSZP a választási vereség el­lenére tovább működik, és a párt Szabolcs-Szatmár-Be- regben egyértelműen győztes: a megyéből a parlamentbe ju­tott képviselők felét adja a párt, 11 honatyát. Ez a szám ket­tővel kevesebb, mint az előző ciklusban volt. A két forduló között széles pártszövetséget nem tudtak megkötni. Az el­ért eredmény jó jel az önkor­mányzati választások előtt. Az MSZP megyei vezetői úgy látják, hogy indokolt a választási törvény módosítá­sa. Utaltak a jelöltek vissza­lépésének módjára és idejé­re, valamint a jogszályok megszegőit érintő jelenlegi szankcióhiányra. A sajtótájé­koztatón szó volt arról is, hogy Szabolcs-Szatmár-Be- regben az MSZP és jelöltjei, a kampány időszakában a törvényben meghatározott összeget nem lépték túl. A levegő akrobatái

Next

/
Thumbnails
Contents