Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-18 / 115. szám

Krónika 1998. május 18., hétfő A tehetség hívó szava Boldognak és kiegyensúlyozottnak lenni ma keve­sek jussa. Ritka szerencse! Az átlagember lót-fut, kergeti a Mammont, mint kutya a farkát, és soha sem éri el céljait, mert azokat fokozatosan tolja maga előtt. Ha be is jönnek néha a dolgaink, már képtelenek vagyunk örülni igaz gyermeki szívvel, mert lelkünk megkérgesedett. Palotai István művészetkritikája Igen, megkérgesedett, mert soha nem hallgattunk a sza­vára, vágyainkat elűztük, mint a rühes kutyákat, mi­közben folyamatosan jöve­delmezőbb tevékenységek után kutatunk, szimatolunk, így aztán érzelmeink beszű­külnek, elkorcsosulnak, a lélek hangjai elnémulnak, és marad, ami van: a SEMMI! A boldogság csírája bi­zony bennünk él, és ben­nünk ereszthet csak gyöke­ret, csupán követnünk kell azt a bizonyos „belső han­got”... A titok nyitja bizony ebben rejlik, és abban a tény­ben, hogy mindenkiben, min­den emberben él a tehetség, csak fel kell ismemi, és merni kell vállalni hívó szavát. Ha pedig megszólal, és cselek­vésre, alkotásra sarkall, fel kell állni az „egyetemes pénz­verde munkapadjától”, és követni kell parancsait... Al­kotni kell, mert az alkotás az ember egyetlen, Istenhez ha­sonlatos és Istenhez méltó tevékenysége. Dalolni kell, mint ahogy a madár dalol - szabadon és boldogan! Keresztúry Sándor hallga­tott tehetsége hívó szavára! Pedig ő sem született jó kor­ban erre a Földre, a második világháború után, az infláció kőkemény évében. Az ipa­roscsalád sarjaként napvilá­got látott gyermek igazi őstehetség volt! „Becsüle­tes” szakmája esztergályos, és jelenleg a MÓL Rt.-nél dolgozik mint felügyelő. Ez az egyetlen tény teszi - úgy­mond - „amatőrré”. Semmi egyéb, csak annyi, hogy nem festményei eladásából él! Mert aki amatőr, az egyálta­lán nem biztos, hogy dilettáns! Amatőrnek lenni nem művé­szi színvonal, hanem státus kérdése! A diploma önmagá­ban egy hajítófát sem ér! Nem minősít. Vagy talán Bessenyei Ferenc, Latinovits Zoltán vagy Csontváry is amatőrök vol­tak? ! A valódi értékmérő csak maga a látható eredmény le­het. Ha egy „amatőr” birtoká­ban van választott művészeti ága valamennyi technikai is­meretének, akkor már igazi profi. Egyszerűen művész. Mint ahogy Keresztúry Sándor is az. Méghozzá jelentős művész! Ahogy kezdődött, olyan volt, mint egy népmese. Már kisgyermek korában megra­gadta a szépség varázsa. Régi, törött cserepekben, csészékben gyönyörködött, és „bőszen” rajzolgatta, fes- tegette azokat. Tizenhárom éves korában már tudatosan fest, minden bizonnyal már akkor is figyelemre méltó al­kotások kerülnek ki a keze alól. Tehetségét nem váltja aprópénzre, hanem tanul, ta­nul, és megint csak tanul. Fi­atal kora ellenére folyton ott ténfereg, ahol festék és hígí­tó szagát érzi. Annak ellené­re, hogy még szinte gyer­mek, Wrabel Sándor mester tanítványa lesz, akitől három éven keresztül megszállott­ként tanul, lesi a festészet minden apró részletét! Hiába végez Wrabelnél, mint barát még hosszú évekig vissza­visszatér. A mester erősen po­litikus világszemlélete is nagy hatással van rá. Ez a mai napig érezhető egy-egy képén... Később a SzentgyŐrgyi József Óbudai Hajógyári Képzőmű­vészkor hallgatója, és mire el­éri a felnőttkor küszöbét, már birtokában van a tudásnak, ami érett művésszé teszi. Aztán jönnek a realitások. Lányok, nősülés, három gye­rek, hajsza a pénz után. Volt parkettás, nehézgépkezelő, burkoló, szobafestő, tapétás... Szinte hihetetlen, de ez a ha­talmas tehetség 1967 és 1982 között egyáltalán nem fest, nem is rajzol. A választóvíz az 1982-es esztendő volt, amikor Kár­pátalján összejön egy helybe­li művészkörrel, és ismét fes­teni kezd. Innen már nincs visszaút! Megszállottként al­kot, mintha be akarná pótolni a kimaradt éveket. Pályája szédítő ívben száguld felfelé. Egyik sikeres tárlatát rendezi a másik után. Siófok, Budaörs, Zsámbék, Vecsés, Ungvár, Tel Aviv, az ausztriai Kron- berg, Nagykálló, Beregszász, Budapest - megannyi tárlat, amelyeken sikert sikerre hal­moz... Aztán nagy szeren­csénkre megállapodik Nagy- kállóban, és 1990-ben belép Soltész Albert mester nyíregy­házi Benczúr Gyula-művész­körébe, és a majd' húsz éve működő csoportosulás oszlo­pos tagjává válik. Rendkívül termékeny mű­vész. Ahogy ő mondja „ritkán fest, de akkor sokat”. Festő­technikája ördögien gyors. Ennek feltétele az a bámula­tosan magabiztos rajztudás, aminek birtokában van. Nem hódol a szokásoknak, nem elégszik meg egyetlen stílusirányzat kalitkájával sem! Ettől olyan harsányan szabad és boldog minden al­kotása - nem csoda, hiszen nem köti kezét gúzsba a sznob stílusszelekció! Akvarelljei oly lazúrosak, oly finomak és szépségesek, mintha maga Dióssy Antal keze nyomát dicsérnék. Olaj­temperái realisták, de színvi­lágukat átmelegíti a poszt­impresszionisták optimiz­musa. Ecsetkezelése olyan erőteljes, lendületes és maga­biztos, mintha Koszta József, a markáns realista lett volna valaha a mestere. Ahány kép, annyi világ! A Busók expresszív látomása, a Napraforgók masszív magyar népi megfogalmazása, a Disz­nóvágás sajátos mesevilága, a Rossz és a jó szürrealisztikus igazságosztása, a Csövesek szi­gorú társadalomkritikája egy teljes művészi és emberi világ őszinte tükre. Tükre az igazság­nak, tükre a szépségnek, és tük­re a boldog, alkotó embernek, aki vállalta önmagát, vállalta vágyait, és ezért meg is kapta jutalmát az élettől, melynek a napos oldalán jár. Megérdemli! Ő vágott ma­gának utat a bozótban, ő tapos­ta ki az ösvényt, és ő volt az, aki nem hagyta, hogy ez a mai könyörtelen élet bekerítse... „...hűn állni meg Isten s ember előtt...1 Ötven év után a megyében először most végez az első nyolcosztályos évfolyam Baraksó Erzsébet (Új Kelet) _______________ Ho gyan is történt 1990- ben a visszatérés az egykor kitűnőnek bizonyult, ám az államosítás után eltörölt oktatási formához? Ujj Sándor igazgatóhelyettest kérdeztük a kezdetekről, a sajátosságokról, a célok­ról. „Ha élet zengi be az iskolát, Az élet is derűs iskola lesz. S szent frigyüket így folytatják tovább.’’- A nyolcosztályos gimná­zium bevezetésének gondola­ta a 80-as évek végén vetődött fel — halljuk a tanár úrtól —, amikor az akkori igazgató, Szedlák Richárd tájékoztatta a tantestületet a terveiről. A cél határozottan egyfajta elit­képzés volt, amit az is igazol, hogy több mint kétszáz je­lentkező közül válogathattuk ki azt a kétszer harminc diá­kot, akik tízévesen elkezdhet­ték középiskolai tanulmánya­ikat. Két osztályt indítottunk. Időközben elég sokan távoz­tak, más iskolákba kerültek el tőlünk, a két csoportot össze­vontuk, így most egy osztá­lyunkban harmincnégyen vé­geznek. Az indulás előzmények nélküli volt, a tanterveket a tantestület készítette el a minisztérium jóváhagyásá­val. Néhány gimnázium a megyében ezt a mi tanter­vűnket adaptálta. Kiemel­ném néhány speciális tantár­gyunkat: a hagyományos közismereti tantárgyak mel­lett például retorikát, lo­gikát, könyvtárhasználati ismereteket is tanítunk. Megpróbáltuk bevezetni a latint is, de annak nem volt túl nagy sikere a diákok kö­rében. Ujj Sándor Iskolánkban 1992-ben tor- tént alapvető változás, amikor az egyház és az önkormány­zat egyezségre jutott. Az evangélikus egyház részéről biztosítékot kaptunk, hogy átveszlek minden tanárt és tanulót, ugyanakkor Szebik Imre püspök úr lojalitást kért az iskola vezetőségétől. Meg­határozó a protestantizmus szelleme, de érvényesül bizo­nyos liberalizmus is, nem szándéka az egyháznak be­skatulyázott gyermekeket nevelni. Megjegyzem, tanu­lóinknak körülbelül egyne­gyede evangélikus, megtalál­hatók a más vallásúak is. Fő elvünk a gyermekek lelkére hatni, érzelemvilágukat mi­En iskolám, köszönöm most neked, Hogy az eljött élet-csaták között Volt mindig hozzám víg üzeneted.” (Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba) H a létezne valamiféle iskolai leg-ek, rekordok köny­ve, a pálmát több tekintetben is az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium érdemelné. A megye leg­régebbi középiskolája, amely 1806-os történetétől volt professzori iskola, gimnázium, főgimnázium, ipari szak- középiskola, legújabban pedig egyházi intézmény. Ke­reken ötven esztendeje, 1948-ban ballagtak itt utoljá­ra az akkori nyolcosztályos évfolyam diákjai. Fél év­százados kényszerű szünet után, az 1990-es rend­szerváltást követő változások nyomán kezdődhetett el megint a tanítás az ismét életre hívott nyolcosztá­lyos gimnáziumban. Most júniusban fejezik be közép­iskolai tanulmányaikat az alma mater falai között en­nek az újraindított iskolának a maturandusai. Ötven esztendő elteltével elsőként és először a megyében itt végeznek a nyolcadikos gimnazisták. nél gazdagabbá fejleszteni. Minden dolgotok szeretetben menjen végbe! - ez a jelmon­datunk, amely áthatja az is­kolai élet egészét. A magam részéről azon vagyok, hogy a gyerekek kötelességtudók legyenek, tiszteljék tanárai­kat, társaikat, szüleiket, mind­ez bizonyos szigorral jár együtt, de amellett megvan az ideje a jókedélynek és a vi­dámságnak is. Összegezve: olyan útravalót szeretnénk adni, amellyel az életben helyt tudnak állni, s olyan morális alapot, amire építve a humánum tovább érlelhető. „Hős harc az Élet és megélni szép, s Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók Ifjú vitézlők lengeteg szívét.” Harmincnégy diákot kísér az élet kapujáig Fejérvári Fe- rencné tanárnő, a búcsúzók osztályfőnöke:- Hogy a Föld legcsodá­latosabb teremtményéből a meghatározó génjeivel együtt mennyire emberibb ember válik, az határozza meg, milyen kiművelt lesz az agya, s szíve milyen nemes. Az emberré formálódás leg­fontosabb műhelyei, az is­kolák ezért törekednek az ismeretszerzés lehetőségének kimeríthetetlen kincsesládái, s a szív nemessé formálásának kohói lenni. A világ minél mélyebb megismeréséhez nem elég a diákot tárgyi is­meretekkel felruházni, meg kell tanítani arra is, hogy is­mereteit feladatainak és élet­helyzeteinek megoldására hogyan alkalmazza. Igazán sok ember javára csak az képes tenni, aki a logikus gondolko­dás olyan szintjéig jut el, hogy meglévő ismereteinek birtokában új igazságok fel­fedezésére képes. Iskolás kor­ban az agy a legtöbb ismeret befogadására képes, de hiába az ismeretanyag, ha azt az egyén nem a saját és mások javára használja fel. Pedagógusi pályafutásom főbb feladatainak azt tartot­tam, hogy a tárgyi ismeretek nyújtásán túl diákjaim „len­geteg” szívét az élet nagy har­caira úgy készítsem fel, hogy a szép és nemes értékek mel­lett állhatatos és kitartó em­berek legyenek. suth-diák” Nagy Gergely lett a nyolcadik osztályból: - Az ember életének leg­örömtelibb, visszaemlékezé­seiben legkedvesebb életsza­kasza a fiatalkor, a 10-18 élet­év közötti időszak. Ez idő alatt válik biológiailag és töb- bé-kevésbé szellemileg éret­té. Az ekkor történő esemé­nyek maradandóságukban az egész életet végigkísérik. S hogy milyen hatások, élmé­nyek válnak meghatározóvá, az a szűk családi körtől és az iskolától függ. Az iskola a meglett embernek nemcsak múltja, hanem jelene és jö­vője is. Érett korában emlék­szik csak igazán az ember az iskola által kifejtett hatások­ra, a közvetített értékekre, ak­kor fedezi fel, milyen fontos volt az ott eltöltött nyolc év. „Tápláltad tovább bennem az erőt, Szeretni az embert és küzdeni S hűn állni meg Isten s ember előtt." Hagyományosan egy tanár, egy diák és egy szülő kapja meg a tanév végén a Kossuth- emlékérmet. Az idei „Kos­Az iskola célja, hogy felké­szítsen az életre, segítse az em­berré válást, és megadja azo­kat az ismereteket, amelyek kinek-kinek a boldoguláshoz szükségesek. Ez az útravaló, ami tanáraink önzetlen ajándé­ka. Útravalóul kapjuk a gon­doskodó, keresztényi szerete- tet, az erkölcsös élet fontossá­gát, az illedelmes viselkedést, a toleranciát, a másság elfoga­dását, a sikerek és kudarcok el­viselésének képességét. Ezeket mind-mind az iskola üzeni. Ez az üzenet nem más, mint az a sok élmény, amit a diáktársak­kal és a tanárokkal kialakult kapcsolat „elraktároztat”, illetve maga a tudományos és morális nevelés és felké­szítés a nagybetűs Életre. Fejérvári Ferencné „BAR ZORD A HARC, MEGÉRI A VILÁG. HA AZ EMBER AZ MARAD, AMI VOLT: NEMES, KÜZDŐ, SZABADLELKŰ DIÁK” Fotók: Lázár Zsolt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents