Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-16 / 114. szám

A gondok azonosak Egy biztonságosabb Európáért (Folytatás az 1. oldalról) A délelőtti előadásokat köve­tően rövid pihenő után a résztve­vők délután két szekcióülésen vitatták meg az elhangzottakat. Itt már kötetlenebb formában mindenki elmondhatta a vélemé­nyét, ötletét és javaslatát. Az egyik szekcióülést Paolo Perazzoli, San Benedetto polgár- mestere tartotta. Összegzéskép­pen elmondta, hogy Európa egy­ségessé tétele érdekében a köz- biztonság területén is együtt kell működni az európai országok vá- rosainak. Kiemelte a városi rendőrség jelentőségét, ami ná­luk, San Benedettóban kitűnően működik, és teljesen független a nemzeti rendőrségtől. Gyakorla­tilag ez a testület az önkormány­zat fennhatósága alatt fejti ki te­vékenységét a város közbizton­sága üdékében. A másik szekcióülést dr. Pász­tor Miklós, Nyíregyháza város rendőrkapitánya vezette. A részt­vevők az önkormányzatok és a rendőrség viszonyát vizsgálták. Arra az álláspontra jutottak, hogy a bűnözés társadalmi jelenség, a társadalomnak kell felvennie a harcot ellene, mely tevékenység­ben mindenkinek megvan a maga feladata. Itt is hangzottak el pél­ÉbV: Az egyik szekcióülést dr. Pásztor Miklós vezette dák a helyi önkormányzati rend­őrség előnyeiről, amik Olaszor­szágban, Spanyolországban, vagy éppen Franciaországban is beváltak. Mint ismert, Magyaror­szágon az önkormányzati rend­őrségek ötletét felsőbb szinten elvetették, bár csírájában megvan a közterület-felügyeleti szervek tevékenységében. A két előadás és szekcióülé­sek utánegységes következtetés­ként levonható, hogy legyen az nyugat-, vagy kelet-európai or­szág városa, nagyon sok azonos problémával és gonddal küzde­nek- Ilyen például a drogfogyasz­tás és -kereskedelem, a fiatalkori bűnözés elterjedése és visszaszo­rítása, a rendőrség, az önkor­mányzat és a lakosság összefo­gása és nem utolsósorban a bűn- megelőzés fontossága. A munkanap zárásaként Luci- enne Biondi és Felbermann End­re, a szeminárium fő szervezői úgy összegeztek, hogy az eszme­csere elérte célját, és a küldöttsé­gek javaslatára a szemináriumot folytatni kell, melynek helyszí­nét később jelölik ki. Ezt az Eu­rópai Bizottság is elvárja. A szeminárium résztvevői a mai nap folyamán megismerked­nek városunkkal és a megye ne­vezetességeivel. Tóth Sándor, Munkácsy-díjas szobrászművész életmű­véből nyílott pénteken kiállítás a nyírgyházai Jósa And­rás Múzeumban. A megyeszékhelyen negyedszázada alkotó, nemzetközi éremművésztábort alapító művész ' közérthető élménnyel megajándékozó, gazdag tárlatát . az alkotó kérésére meghatározatlan ideig tekinthetik meg az érdeklődők NEMZETKÖZI Magyar Távirati Iroda Választás ’98 Fekete Tibor (Új Kelet) Kinek a jelöltje? Felháborodott hangú te­lefonáló tette fel a címben szereplő kérdést, miután megtudta, az általa patro­nált országgyűlési képvi­selőjelölt a szavazópol­gárok megkérdezése nél­kül visszalépett egy másik jelölt javára. 10-én ő is erre a jelöltre voksolt, és most becsapva érzi magát, ami­ért úgymond a háta mögött alkudoznak az ő szavaza­táról. Háborgó olvasónk úgy érzi, neki is joga lenne véleményt nyilvánítani, és meg kellene találni annak a módját, hogy adhatnának helyt álláspontjuknak. Valóban elsőre különös­nek tűnik: listákkal és je­löltekkel úgy alkudoznak, mintha kész tény lenne, hogy a szavazópolgár a pártok felkéréseinek enge­delmeskedve fog választa­ni. Különös, de nem rend­kívüli. A fejlett demokrá­ciákban már szokásos az ilyen taktikázás, és ott sen­ki sem lepődik meg az ilyen „helycserés támadá­sok” miatt. Nálunk viszont újkori demokráciánkból csak két szakasz telt el, és csak ízlelgetjük az új fala­tokat. Valóban jó lett volna már az elején tisztázni és a lakossági fórumokon kö­zölni a szavazótáborral, ha az első fordulóban nem éri el azt a bizonyos szavaza­ti arányt, akkor X. Y. jelölt, vagy Z párt javára vissza fog lépni. Ezzel elkerülhe­tővé vált volna minden félreértés. Ugyanakkor azt is látni kell, előre nehéz megjósolni egy választá­si forduló esélyeseit. Csak az eredmények ismereté­ben lehet már úgy takti­kázni, hogy ki kinek a ja­vára mond le a második fordulóbeli megméret­tetésről. Néha azonban még az előzetes megálla­podás sem ér semmit, ha az egyik fél megmaka­csolja magát és nem haj­landó lemondani parla­mentbe jutási szándéká­ról. Olyankor már a másik sem enged, és kezdődhet elölről a huzavona. Még az időjárás is hatás­sal lehet a választás kime- rtetelére. A hideg- vagy melegfrontra érzékenyek nyűgösebbek lehetnek, az eső, vagy a szél elriaszt­hatja a szavazópolgárokat. A múlt hét végén igazán semmi panaszunk nem le­hetett az égiekre. Az ellen­zéki politikusok nem is titkolják, bíznak a ked­vező időjárásban, és remé­lik, hogy sokkal többen mennek el szavazataikat leadni, mint a legutóbbi al­kalommal. Ugyanakkor azt is állítják, hogy a kor­mánypártoknak a rossz idő kedvezne, mert akkor még a 49.56 százalékot sem érné el a szavazók ará­nya, és az is az ő malmuk­ra hajtaná a vizet. A pol­gárokért, és a megalakuló országgyűlés legitimitásá­ért jó lenne, ha az első for­dulóhoz hasonlatos nap­sütésre ébrednénk máúis 24-én. Százötven éves a Magyar Honvédség MTI __ _____ ______ Az első magyar honvédzászlóalj megala­kításának 150. évfordulója alkalmából a magyar honvédelem másfél évszázados tör­ténetét feldolgozó kétnapos konferencia kezdődött pénteken Budapesten, a Hadtör­téneti Intézetben. „Inkább a bukást emlegetjük 1848-49 kap­csán, ami két nagyhatalommal szemben ter­mészetesen elkerülhetetlen volt. Pedig a hon­védsereg megszületésének, felívelésének cso­dája is része történelmünknek”-hangsúlyoz­ta megnyitójábanKosáry Domokos akadémi­kus a Hadtörténeti Intézet és Dorog város önkormányzata által rendezett tudományos ülés első napján, amelyen a forradalom és szabadságharc honvédelmének kérdései áll­tak az előadások középpontjában. Az országos konferencia szombaton Doro­gon folytatódik. Az előadások a magyar had­ügy és honvédelem főbb csomópontjait tár­gyalják 1849-től az ezredfordulóig. A ren­dezvényt támogatja a Honvéd Vezérkar, a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium. Giczy György hajlandó lemondani MTI____________________ Az elmúlt napokban levéllel fordult a KDNP megyei és he­lyi vezetőihez, valamint kép­viselőjelöltjeihez Giczy György pártelnök, aki a választási ku­darccal kapcsolatos felelős­ségét elismerve felajánlotta: hajlandó lemondani, ha a me­gyék többsége erre felszólítja. Erről maga a politikus beszélt pénteken pártja budapesti saj­tótájékoztatóján. Az MTI birtokába jutott do­kumentumban Giczy György úgy fogalmaz: semmilyen kö­rülmények között nem akarja a Kereszténydemokrata Néppár­tot föladni, esze ágában sincs cserbenhagyni azt, ám magától értetődőnek tartja, hogy „az első számú vezető az első szá­mú felelős is” az első forduló­ban elszenvedett tragikus ve­reségért. Ezért „ha erre a me­gyék többségéből felszólítás érkezik, bármelyik pillanat­ban hajlandó lemondani párt­elnöki tisztségéről, amikor a zavartalan működést biztosí­tó utódlás feltételei megvaló­sulnak”. 1998. május 16., szombat A venezuelai Keresztényszociális Párt (COPEI) csütörtökön a 36 éves Irene Saez egykori szépségkirálynőt választotta elnökjelöltjéül Caracasban tartott rendkívüli jelöltállító kongresszusán - jelentette az AFP. A kongresszuson Irene Saez, akit 1981-ben vá­lasztottak meg a világ legszebb hölgyének, s aki időközben Chacao, a caracasi agglomeráció egyik tele­pülésének polgármestere lett, Eduardo Fernandezzel, a párt egyik veteránjával szemben győzedelmeskedett - távollétében. Fernandez arra kérte a megjelent 1555 kül­döttet: a kereszténydemokrácia ideológiai tisztaságára szavazzanak, mondván, hogy az elnökválasztás „nem esztétikai kérdés”. Irene Saez 976 szavazatot kapott (62,77 százalék), míg ellenfele, az 1988-as elnökválasz­tás vesztes jelöltje 540-et. Péntekre virradóra óránként 130 kilométeres/ órás szél kíséretében heves vihar söpört végig Olaszország északi részén. Amint azt az olasz televízió reggel jelentet­te, az erős esőzéssel és jégzáporral kísért viharos időjárás különösen a Garda-tó környékén pusztított. A fenyegető földcsuszamlás miatt elővigyázatosságból egy szálloda lakóit evakuálták: a több mint 30 turistát egy másik pan­zióba szállították. Korábban a vihar következtében ka­vicslavina zúdult egy utcára. Senki nem sérült meg. Az ítéletidőt Torinóban és Milánóban is érezték. A vihar fá­kat csavart ki és a tetőkről cserepek repültek le. A repülőtereket átmenetileg lezárták. Öv.W- k ./vXv:v>'w::•; Tegnap előtt Budapesten az Észak Info Press Regionális Médiakonzorcium Kft. lapja­inak vezető munkatársai birtokba vették a lapcsoport belvárosi irodáját. A lapvezetők - köztük főszerkesztőnk - az alkalmat a társaság aktuális ügyinek megtárgyalására is felhasználták Tegnap délután öt órakor nyitotta meg Keresztury Sándor festőművész kiállítását Nyíregyházán a Helyőrségi Művelődési Klubban Palotai István, az Új Kelet lapigazgatója. Ez alkalomból a jelenlévőket Illyés Péter előadóművész köszöntötte szavalatával Krónika

Next

/
Thumbnails
Contents