Új Kelet, 1998. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-12 / 110. szám
% 1998. május 12., kedd Választás '98 Érvénytelen a megyei területi listás szavazás Fekete Tibor (Új Kelet) Vasárnap tíz egyéni választókerületben összesen 574 szavazókörben adhatták le voksukat a szavazásra jogosult polgárok. A megyei Választás Bizottság hétfőn reggel kiadott, nem hivatalos előzetes adatait még a jegyzőkönyvekkel hitelesíteni kell, csak azután válik végérvényessé az eredmény. Vasárnap hajnali negyed kettőre érkeztek be az utolsó adatok a megyeházán felállított választási bizottsághoz. A teljes feldolgozást követően kiderült, hogy megyénkben a több mint 440 ezer szavazópolgárnak csak a 49,56 százaléka adott le érvényes szavazatot. Ennek értelmében a területi listás szavazást a második fordulóban (május 24-én, vasárnap) meg kell ismételni. A tíz egyéni választókerületből ötben meghaladta a részvétel az ötven százalékot, itt érvényes, de eredménytelen volt a szavazás. Eredménytelen, mert egyetlen jelölt sem szerezte meg egyedül a szavazatok ötven százalékát, plusz egy szavazatot. Ezekből a választókerületekből már csak az első három helyen beérkezettek indulhatnak a második fordulóba. A másik öt szavazókerületben még az ötven százalékos arányt sem érték el, így ezeken a helyeken érvénytelen volt a szavazás. A második fordulón részt vehet minden jelölt, aki már korábban is jogot szerzett az indulásra. A területi lista érvénytelen volt, de nem haszontalan áttekinteni, hogy a listát állító tizennégy párt hogyan szerepelt: 1. Magyar Szocialista Párt 33,23 % 2. Fidesz-Magyar Polgári Párt 24,58 % 3. Független Kisgazdapárt 19,53 % 4. Szabad Demokraták Szövetsége 5,36 % 5. Kereszténydemokrata Néppárt 3,44 % 6. Magyar Demokrata Fórum 3,38 % 7. Munkáspárt 3,25 % 8. Magyar Igazság és Elet Pártja 2,69 % 9. Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1,02 % 10. Magyar Szociális Zöldpárt 1,00 % 11. Új Szövetség Magyarországért 0,77 % 12-13. Vállalkozók Pártja 0,73 % 12-13. Magyar Demokrata Néppárt 0,73 % 14. Együtt Magyarországért Unió 0,29 % Az egyéni választókerületekben egyetlen képviselőjelölt sem szerezte meg az ötven százalék plusz egy szavazatot, így egyéni jelölt nem került megyénkből a törvényhozásba. Választókerületenként az alábbi nem hivatalos végeredmény született: 1- es számú egyéni választókerület. Nvíreevháza: (meg- jelentek aránya 56,16 %, érvényes és eredménytelen szavazás.) 1. Dr. Vojnik Mária 32,34 % 2. Dr. Helmeczy László 26,82 % 3. Felbermann Endre 13,62 % 4. Dr. Deli István 11,50% 5. Seres Antal 3,79 % 6. Nagy Tibor 3,39 % 7. Ungvári Sándor 3,34 % 8. Dr. Gábor Zoltán 2,93 % 9. Dr. Szabó László 1,42 % 10. Skolnyik András 0,85 % Második fordulóba jutott: dr. Vojnik Mária, dr. Helmeczy László és Felbermann Endre. 2- es számú egyéni választókerület. Nvíreevháza: (meglentek aránya 51,83 %, érvényes és eredménytelen sza- zás.) 1. Dr. Baja Ferenc 38,13 % 2. Mádi László 30,71 % 3. Tóth András 12,00 % 4. Bartha László 7,95 % 5. Dr. Endreffy Ildikó 3,90 % 6. Szőllősiné Fitos Éva 2,73 % 1. Czibula Ferenc 2,43 % 8. Nagy György Pál 1,24 % 9. Szendrei József 0,48 % 10. Szabó Béláné 0,42 % 1. Juhász Ferenc 28,16 % 2. Várkonyi István 20,66 % 3. Drótos Vince 15,28 % 4. Pusztai József 8,72 % 5. Balogh Andrásné 7,09 % 6. Legány András 5,55 % 7. Együd János 3,57 % 8. Kovács Kálmán 3,45 % 9. Dr. Olajos Árpád 3,27 % 10. Vattai János 2,83 % 11. Turkó József 1,40 % Minden képviselőjelölt a második fordulóba jutott. 8. Grajczárik Lajos 1,22% 9. Szabó Béla 0,97 % 10. Sum Ferenc 0,84 % Minden képviselőjelölt a második fordulóba jutott. 7-es számú egyéni választókerület. Kisvárda: (megjelentek aránya 47,96 %, érvénytelen választás.) 1. Bajor Tibor 24,58 % 2. Borkő Károly 17,82 % 3. Dr. Seszták Miklós 14,14 % 4. Cseh László 11,53 % 5 .Dr. Oláh Albert 9,45 % 6. Pongó Géza 4,69 % 7. Kovács István 4,11 % 8. Lengyelné dr. Tóth Éva 3,76 % 9. Lázár János 3,08 % 10. Lakatos István 2,56 % 11. Dolhai István 2,34 % 12. Éles András 1,10 % 13. Dr. Budai Gábor 0,83 % Minden képviselőjelölt a második fordulóba jutott. 8-as számú egyéni választókerület. Vásárosnaménv: (megjelentek aránya 50,17 %, érvényes és eredménytelen választás.) 1. Dr. Kiss Gábor 28,08 % 2. Dr. Pataki Béláné dr. Baráth Ida 23,41 % 3. Dr. Kerecsen Lajosné dr. Szele Ildikó 20,69 % 4. Iványi Tamás 11,14 % 5. Dr. Bodzay Béla 4,08 % 6. Kovács Lajos 3,57 % 7. Tóth István 3,31 % 8. Varga Imre 3,08 % 9. Pál Zoltán 1,82 % 10. Kornherr Tibor 0,83 % 4-es számú egyéni választókerület. Naevkálló: (megjelentek aránya 40,59 %, érvénytelen választás.) Második fordulóba jutott: dr. Kiss Gábor, dr. Pataki Béláné dr. Baráth Ida, dr. Kerecsen Lajosné dr. Szele Ildikó. 9-es számú egyéni választókerület. Mátészalka: (megjelentek aránya 53,46 %, érvényes és eredménytelen vá1. Dr. Sándor Elek 25,92 % lasztás.) 2. Tóth András 20,00 % 1. Dr. Torgyán József 35,98 % 3. Dr. Kávássy Sándor 19,08 % 2. Kertész István 27,16 % 4. Dr. Szilágyiné Császár Terézia 9,42 % 3. Szabó István 13,49 % 5. Forró Zoltán 8,62 % 4. Szűcs Gusztáv 6,16 % 6. Dr. Kovács Sándor 4,18 % 5. Dr. Piroska Zsolt 5,24 % 1. Bagoly Zoltán 3,57 % 6. Fülöp István 3,71 % 8. Hamvas László 3,36 % 1. Soltész Sándor 2,27 9. Horváth Sándor János 3,22 % 8. Majoros Gyula 2,07 % 10. Molnár János 1,41 % 9. Filep Gábor 1,82 % 11. Stekler Ottó 1,22 % 10. Telepó János 1,50 % Minden képviselőjelölt a második fordulóba jutott. 11. Snakovszky Árpád 0,60 % 5-ös számú egyéni választókerület. Baktalórántháza: (megjelentek aránya 45,25 %, érvénytelen választás.) Második fordulóba jutott: dr. Torgyán József, Kertész István, Szabó István. 1. Lakatos András 27,27 % 10-es számú egyéni választókerület. F ehérexarmat: 2. Dr. Birtok Mihály 24,49 % (megjelentek aránya 56,05 %, érvényes és eredménytelen 3. Dr. Papcsák Ferenc 21,99 % választás.) 4. Kiss Gyula 7,69 % 1. Dr. Zilahi József 31,93 % 5. Molnár Ferenc 4,64 % 2. Czellár István 21,29 % 6. Jakab Ferenc 3,95 % 3. Gacsályi Ferenc 15,49 % 7. Bagoly Albert 2,87 % 4. Dr. Bodnár Sándor 11,20 % 8. Dr. Gazdag Ferenc 2,41 % 5. Galvács Miklós 5,67 % 9. Bakura Emília 2,02 % 6. Dr. Sértő-Radics István 5,15 % 10. Cseh László 1,57 % 7. Dr. Nóta József 4,02 % 11. Simon Béla 1,11 % 8. Fekete Zoltán 3,47 % Minden képviselőjelölt a második fordulóba jutott. 9. Mészáros Ferenc László 1,86 % 6-os számú egyéni választókerület. Nyírbátor: (megjelentek aránya 48,68 %, érvénytelen választás.) 1. Bírta Sándor 2. Dr. Simon Miklós 3. Kozma Péter 4. Dr. Szendrei László 5. Dr. Gaál Mihály 6. Matolcsi Zoltán 7. Lovasi Ildikó Második fordulóba jutott: dr. Baja Ferenc, Mádi László és Tóth András. 3-as számú egyéni választókerület, Tiszavasvári: (megjelentek aránya 45,74 %, érvénytelen választás.) Második fordulóba jutott: dr. Zilahi József, Czellár István, Gacsályi Ferenc. Többet érdemel az FKGP K. Z. (Új Kelet) Lapunk tegnapi számában olvashatták a jelenlegi parlamenti pártok megyei vezetőinek értékelését az ország- gyűlési választások első fordulójáról. A Független Kisgazdapárt megyei elnöke, dr. Kávássy Sándor május 10- én, vasárnap éjfél előtt néhány perccel a részeredmények tükrében még nem kívánt nyilatkozni, ezt tegnap tette meg. Elmondta: nem érte meglepetésként az FKGP országos és megyei eredménye, hiszen a kisgazdapárt a második legrégebbi politikai erő az országban, amely konzervatív, és a kereszténydemokrácia eszméit hirdeti. Hozzátette: az FKGP ezen okok miat 4-5 százalékkal több szavazatot érdemelt volna. A megyei mutatók biztatók, jobbak, mint 1990-ben és ’94-ben voltak. Az esetleges ellenzéki együttműködésről még korainak tartotta nyilatkozni dr. Kávássy Sándor. Már csak azért is - ahogy fogalmazott -, mert a kisgazdák politikáját elnökük, dr. Torgyán József formálja.