Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-27 / 73. szám
Buzogány Béla, a Talán Teátrum „szülőatyja” 1998. március 27., péntek „Összetart a közönség szeretete” Színházi Világnap Palotai István (Új Kelet) A mai napon, mielőtt az esti előadás elkezdődne, a világ összes teátrumában kilép valaki a függöny elé, és ünnepi köszöntőt mond. Ma van a Színházi Világnap. A beszédek aztán lehetnek néhány szavasak vagy vég nélküliek, ünnepélyesek vagy tárgyilagosan szárazuk, bölcsek vagy bolondok: az eredmény ugyanaz; a publikum kicsit feszeng, majd megkönnyebbülten tapsol, ha vége a „ceremóniának”. Mire jó hát ez az egész? Színházi Világnap? Miért? Mi változik ettől? Mire figyel jobban ettől ma bárki is? Egyáltalán ki az, aki ünnepel? Netán ma tomboló sikert aratnak majd az unalmas fércművek, a csapnivaló előadások is? Vajon mit akar a világ azzal, hogy immár az év majd minden napján ünnepel valamit? Olyan ez már, mint az imamalom: monoton és súlya- vesztett, elcsépelt és banális. Ugyanolyan sztereotip, mint az a kijelentés, hogy a színház minden nap ünnepel. Ez világos. Akkor miéit kell deklarálni? Vagy ha igen, akkor azt miért nem, hogy kék az ég, és az eső nedves? Valljuk be őszintén, hogy nem nekünk van szükségünk erre a világnapra, hanem ennek a sematizált, a falkaszellemet előnyben részesítő világnak, amely arra törekszik, hogy lassan mindent egyformán és egyszerre csináljunk, netán egyszerre együnk kelkáposztát! Természetesen azoknak nagy ünnep a mai, akik a színházak vagy a színházi világ „elméleti vezetői”, és abból élnek, hogy okosakat mondanak. Nem akarok igazán ünneprontó lenni, de meg kell mondanom őszintén - már csak a Színházi Világnap tiszteletére is —, hogy a teátrumoknak hozzávetőlegesen akkora szükségük van rájuk, mint a halaknak a biciklire... A színház ünnepe az a múló pillanat, amelyik mégis örökre a szívünkbe égeti magát. Lelkünk virágkosara, amit például rá gondolván Ladányi Ferenc elé teszünk, ha Peer Gynljének emléke gyertyát gyújt szívünkben. Mert ünnepelni csak csendben és önmagunkban érdemes. Persze csak akkor, ha van mit. Mindenesetre a mai intézményesített kötelező egyiitt- gondolkozás remek alkalom rá, hogy kimondjuk: hazánkban a színházművészek ma a nyomorküszöb közelében élnek! Igen, Thália papjai ennyit érnek nekünk. Színházaink sorva- doznak, óráról órára élnek, és lassan immár mindent kénytelenek el- és felvállalni, hogy a felszínen maradjanak. Színműíróink java hallgat, mint a sír, és még jobb, ha reklámszlogenekct farag, és nem jár úgy, mint az a koszoaís költőnk, aki portásként tengeti életét. (Őt persze majd a Költészet Napján ünnepeljük...) Ez van. Ez a realitás. Képmutatás. így aztán jobb, ha hallgatunk, és nem rendezünk ünnepeket... zi előadásokat tartani, ma még nem létezik a városban. A Talán Teátrum bevallottan azzal a céllal alakult, hogy a magas színvonalú zenei kultúra mellé a színházművészet is felzárkózzon Nyírbátorban. Az együttes tagjai olyan amatőrök, akik kenyérkereső foglalkozás mellett foglalkoznak színjátszással, és arra is ha jlandók, hogy a mesterség technikai tudnivalóit magas szinten sajátítsák el. Meggyőződésem, hogy kiugró eredményt csak megfeszített, áldozatkész, sok lemondással járó munkával lehel elérni. Olyan értelemben is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nemsokára elkészül az új Zeneiskola, a koncert- és színházterem, ahol a színjátszók is korszerű körülmények között mutatkozhatnak majd be a helyi közönségnek. Eddig két színházi előadást és egy egész estél megtöltő tematikus összeállítási mutattunk be Magyar Ige címmel. Előadásaink - és ezt szerénytelenség nélkül mondhatom - igen nagy közönségsikert arattak. A Tékozló fiú musicalünk a felnőtt közönségnek készült, míg a Minden egér szereti a sajtol című mesedarabot a legkisebbek szórakoztatására állítottuk színpadra. Visszajelzéseink szerim igen nagy igény mutatkozik városszerte egy önálló színházi formációra, és nem csak Nyírbátorban, de az egész régióban szeretettel várják a Talán Teátrum előadásait. Kincs Alexa, Mátészalka: - A művelődési központban igen sokrétű színházi élet folyik. A hivatásos színházak vendég játékai mellett több amatőr csoport is működik a városban. Olyan színházépületünk van, amit túlzás nélkül mondhatom, bánnelyik magyar város — még olyan is, ahol hivatásos együttesek működnek - örömmel fogadna. Felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt készítünk színházi előadásokat. Nemsokára bemutatjuk a Jancsi és Juliska című mesedarabot Tóth Tibor rendezésében, de említhetném A szabin nők elrablása című zenés vígjátékot, amit a városban élő, színjátszáshoz kedvet érző amatőrök adtak elő nagy sikerrel felnőtt nézőinknek. A véletlen úgy hozta. hogy pont a Színházi Világnapon, ma este lesz a premierje Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regénye musical-változatának. Valamikor kislánykoromban már játszottam itt Mátészalkán a prózai változatban, és most felnőtt fejjel rendezhetem a regényből készült zenés adaptációt. Magam is játszom a darabban, így a színpadra állításában nagy segítségemre volt Kohóin Noémi barátnőm, aki a felnőttek jeleneteit gondozta. Az előadássorozat bevételéből a helyi családsegítő központot szeretnénk támogatni, és terveink szerint nem csak Mátészalkán játszanánk, hanem bárhol, ahol igény van színvonalas amatőr színházi produkcióra. R itkán esik szó napilapjainkban az amatőr színházi formációkról. Különösen keveset beszélünk ilyenkor, a Színházi Világnap tájékán róluk, pedig tevékenységük igazán megérdemelné a közfigyelmet. Különösen érdemesek a törődésre azok a csoportok, amelyek egyfajta színházi vákuumban fejtik ki áldásos tevékenységüket. Ma már nem létezik a Déryné Színház, amely nagyon sok kis faluban mutatta meg a színház varázslatos világát. A kőszínházak nem szívesen vállalják az úgynevezett tájelőadásokkal járó fáradságot, de az is/igaz, a legtöbb faluban egyszerűen nem áll rendelkezésre megfelelő színvonalú épület a nagyszínházi produkciók fogadására. A Színházi Világnapon négy amatőr együttes vezetőjét szólaltattuk meg, valljanak ők a színházról, arról, hogy mi az, ami megtartotta őket az színjátszás mellett, és arról, mi lehet az értelme színházat életre hívni a hivatalos elismerés leghalványabb esélye nélkül? legtalálóbban úgy lehetne meghatározni, mint az óraszerkezet fogaskerekeit. Ahhoz, hogy a mutató forogjon, mutassa az időt, sok apró részletnek kell pontosan helyére kerülni. Fogaskerekek kapcsolódnak egybe, egyik a másikat hozza mozgásba, és a közös munka eredményeként beszélhetünk színházművészetről. Az amatőr együttesek azon túl, hogy hiánypótló szerepet is betöltenek, nemcsak a színészutánpótlás nevelésében játszanak szerepet, de újabb és újabb nézőket hódítanak meg a hivatásos színházak számára is. Közhely ma már, hogy a nagy színházak nem nagyon bíbelődnek gyennekek- nek szóló előadások létrehozásával. Talán azért, mert nem kifizetődő, talán azért, mert úgynevezett művészi megmutatkozásra kevés lehetőséget adnak a gyermekdarabok, de tény, hogy a legkisebbek színházhoz szoktatása is az amatőr együttesekre marad. Nem törekszünk a hivatásos színházi státus elnyerésére, nem is ez a feladatunk, csak azt szeretnénk elérni, hogy azok a kisgyerekek, akik a mi előadásainkon találkoznak először a színház világával, olyan élményt kapjanak, ami felnőtt korukra színházat értő, színházat igénylő közönséggé érleli őket. Buzogány Béla. a nyírbátori Talán Teátrum vezetője: - Városunk évtizedek óta magas színvonalú zenei rendezvények színtere, ás talán em iatt egy kicsit háttérbe szorult a színjátszás, bár az is igaz, hogy olyan épület, amelyben zavartalanul lehetne színháBerki Antal (Új Kelet) Dr. Kerekesné Wirth Erzsébet, a tiszalöki színjátszó csoport vezetője: —Talán a közönség szeretete tart össze bennünket. Sokan jönnek előadásainkra, meglehet, azért, mert személyes ismerősei vagyunk egymásnak, lehet, hogy azért, mert olyan darabokat játszunk, amelyek mai elidegenedett világunkban felüdülést, vidámságot, igazi kikapcsolódást jelentenek. Nagy szeretettel fogadják produkcióinkat. Lassan harminc esztendeje vagyok pedagógus, pontosan fel tudom mérni, mit jelent a közönségnek a felszabadult nevetés. És nem csak a közönségre hatnak elementáris erővel a vígjátékok, de tagjaink is szívesen működnek közre ilyen műsorokban. Van közöttünk diák, óvónő, pedagógus, nyugdíjas. Sajnos igen kevés férfi vállalkozik színpadi munkára, pedig a világ drámairodalmának zömét férfiaknak írták. Körülményeink nem a legjobbak. A tiszalöki művelődési ház színpadának mérete nem teszi lehetővé nagyobb lélegzetű színházi előadások fogadásai, így egy kicsit rá is vagyunk kényszerülve, magad uram, ha szolgád nincs alapon arra, hogy a hivatásos színházak helyett magunknak készítsünk színpadi előadásokat. Szántó Sándor, a nyíregyházi Bessenyei Színkör vezetője: - A Bessenyei Színkör helyét a magyar színházművészetben Kultúra
