Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-27 / 73. szám

1998. március 27., péntek

Politika

Ezelőtt tíz évvel az akkorra már eresztékeiben recsegő szocialista Magyarországon létrejött egy fiatal értelmiségiekből, egyetemistákból álló politikai fórum, amely nem kívánt belenyugodni a kormányzat által sugallt, megváltoztathatatlannak jellemzett társadalmi formába. A mindent meghatározó szabadságvágy és a változtatás szükségessége közösen hozzájárult ahhoz, hogy egy lázadónak titulált csoport mára már meghatározó jelentőségű politikai pártként jelen van a magyar társadalmi palettán. Kövér László, a Fidesz- Magyar Polgári Párt alelnöke, a párt egyik illetékese válaszol lapunk kérdéseire.

Beérett a narancs

Kövér László: A Fidesz politológiai csoda

G. Kirkovits István

II - Beérett a narancs?- Úgy tűnik. Az elmúlt tíz esztendő egy ember életében is meghatározó időszak, s ez vonatkozik egy újonnan alakult pártra is. Tíz év alatt tehát átmegy azon a fejlődésen, amelynek végén egy kiforrott. az ország problémáit reálisan megközelítő és alternatívákat nyújtó politikai erővé alakul. Talán nem rossz kifejezés, ha azt mondom, hogy a párt felnőtt tíz év alatt.- Menjünk vissza a korai történésekhez. A ’80- as évek végén, amikor ropogtak a szocializmus eresztékei, a Fidesz megfogalmazta azt az életérzést, amelyet magáénak vallott az az idáig önkéntes száműzetésben élő magyar értelmiség. Az első szabadon választott parlamentben pedig hosszú hajú,farmeros fiatalok jelenhettek meg. Radikális antikommunizmust képviselő új csapat.- A Fidesz megalakulása is más volt, mint pusztán egy szervezet létrehozása. Olyan körülmények között jött létre, amelyek nem kedveztek a spontán polgári kezdeményezéseknek. Gesztus értékűnek is mondható, hiszen arra próbálta felhívni az emberek figyelmét, hogy az adott körülmények között is létezik cselekvési mozgástér, kellő civil bátorsággal kivívhatok azok a jogok, amelyeket a szocialista rendszer ez idáig csak papíron biztosított az állampolgároknak. A Fidesz parlamenti megjelenése, érvelése az Országgyűlésben hordozott egy új üzenetet. Rámutatott arra: mindenki lehet fiataldemokrata, s jelezte azt is, hogy ugyanolyan hús-vér emberek ülnek az Országgyűlésben, mint amilyenek léteznek az élet más területein. Arra hívta fel a figyelmet: a politikusok akkor teszik jól, ha a távolságtartás helyett megértetik az állampolgárokkal, hogy a politika az ő érdekeiket szolgálja.-A Fidesz tehát radikális antikommunizmussal hívta fel a közvélemény figyelmét. az első szabad választás mégsem ezen erők győzelmét hozta. A megfigyelőik szerint a gulyáskommunizmus minőségileg megváltoztatandó új formájára voksoltak a legtöbben.- Mi bizonyos értelemben már az Ellenzéki Kerékasztalon belül is egy ellenzéki vonalat képviseltünk a többséghez képest. A többséghez természetesen még az SZDSZ-t is hozzásorolom. Az idősebb generációhoz tartozó ellen- 'zékiekben még nagyon élt az ’56-os megtorlás lélekbe vágó élménye, ezért túl nagy hangsúlyt fektettek a taktikázásra. Figyelembe vették a falakat és a meghatározott mozgásteret, s óvakodtak attól, hogy kockáztassák a lehetőségeiket. Például 1988. június 15-én, amikor a Fidesz egy csoportja tüntetett a szovjet nagykövetség előtt, s követelte a megszállók távozását, voltak olyan hangok az Ellenzéki Kerékasztalon belül is, hogy egy nyilatkozattal határolódjanak el ettől a radikális tiltakozási formától. Az MDF és az SZDSZ egyaránt nyilatkozatpárti volt. Összefoglalva: annak a generációnak, amit akkor a Fidesz képviselt, az akkori szocialista rendszer már semmilyen alternatívát nem kínált. Nyilvánvaló volt számunkra a rendszer csődje, csak azt nem lehetett még kiszámítani, hogy mikor ér véget ez az évtizedeken át tartó időszak. Ugyanakkor azt nem állíthatom teljes mértékben, hogy nekünk nem volt semmiféle veszítenivalónk, hiszen sorainkban is voltak családos emberek. Például ez időre már nekem is megszületett, első gyermekem, így minden tevékenységem komoly emberi felelősséggel járt.- A rendszerváltoztatásban élenjáró Magyarország ellenzéki erői tevékenységükkel hozzájárultak a szocialista Kelet-Európa struktúrájának megbontásához is. Fideszesek kis kalapácsaikkal szorgalmasan bontották a berlini falat is. Ez csírájában magában hordozta a demokratikus Európához tartozás gondolatát is.- Igen, ott voltunk Berlinben is, amikor az akkori keletnémetek nagygyűléseken szorgalmazták a változtatásokat. Ott voltunk Prágában is, és Tőkés László mellett is kiálltunk. Összességében is megfogalmaztuk, hogy a magyar eseményeket nem tartjuk elválaszthatónak attól, ami Kelet-Európá- ban történik. Ilyen értelemben mi is a határokon túlmenően gondolkodtunk, vagyis egész Európában. Igaz viszont, hogy 1988 és ’90 között még nem volt elképzelhető, hogy történelmi léptékkel mérve ilyen rövid idő alatt hazánk eljuthasson az európai integrációhoz és a NATO-csatlakozáshoz. Az viszont teljesen nyilvánvaló, hogy törekvésünket ez jellemezte.- Létrejött tehát az Antall- kormány, s az első parlamenti ciklusban a fiatal pártnál is történtek pozitív és negatív események. A legnépszerűbb ellenzéki erő az időszak végére elvesztette vonzerejét. Sokak szerint máig is megfoghatatlan, hogy ez miért következett be.- A Fidesz alapítói a kezdetkor úgy határoztak: minden körülmények között úgy viselkednek, mintha demokráciában élnénk. Fontos kitétel volt, hogy megtanuljunk élni jogainkkal, amelyeket a diktatúra akart csorbítani. Ez a fajta beállítottság 1990 után is meghatározó tényező volt a párt életében. Magyarán: úgy viselkedtünk, mintha nemcsak néhány hete élnénk demokratikus körülmények között, hanem úgy, mint a hosszabb ideje ebben a társadalmi formában létező nyugati országok. Őszinte hittel azt gondoltuk, hogy ezzel a magatartással tesszük a legtöbbet a demokrácia fejlődéséért. Ez persze szemben állt azokkal, akik az átmenet fokozatosságát hangoztatták. Nem egyezett a véleményünk olyan csoportosulásokkal sem, akik a demokratikus intézményeket is felfüggesztették volna a rendszerváltozás érdekében. A tanulságokat lemérve, most már azt mondhatom: valahol a középutat kellett volna választanunk. Azt hiszem, a Fidesz parlamenti szereplése 1990 és ’92 között nem mindenben volt méltányos az akkori szabadon választott kormánnyal szemben. Lelkiismeretemre hallgatva viszont kijelenthetem: az akkori ellenzék pártjai közül a legkorrektebb és legméltányo- sabb magatartást mi képviseltük. Azt hittük, hogy az első szabad választással a magukat kommunistáknak vallók eltűntek a parlamentből. Miután a szociáldemokrata köntösben megjelenő posztkommunisták szerény választási eredményt értek el, úgy ítéltük meg, hogy politikai értelemben lezárult a rendszerváltás, s nem fenyeget a kommunizmus visszatérésének veszélye. Megítélésem szerint Antall József egyik nagy tévedése is ez volt.- A nemzetközi politikai porondon eközben sokat sejtető események történtek. Adott volt például a magyar- országi törékeny demokrácia, de az egykori „ nagy testvér” fennhatósága alá tartozó területeken rendkívüli helyzet alakult ki. Az orosz puccskísérletre gondolok.- Az orosz visszarendeződési kísérlet hatására sokan úgy gondolták, hogy bizonyos értelemben egy táborban vagyunk az MSZP-vel, s közösen szállunk szembe a diktatúra képviselőivel, akiket jelen esetben a magyar szélsőbal jelenített meg. Mind a kormányon lévők, mind mi lebecsültük annak a veszélyét, amely jóval nagyobb volt a tényleges diktatúra visszatérésénél. Ez pedig azt jelenti, hogy bizonyos körülmények között visszájára lehet fordítani a rendszerváltoztatást, s át lehet játszani a politikai, gazdasági hatalmat azok kezébe, akiktől 1990-ben el akartuk venni. Az 1992-es év ilyen értelemben jelent választóvonalat a Fidesz életében, hiszen ettől az időszaktól jeleztük, hogy komoly alternatívaként kell számolni a kommunisták visszatértével. Ezért mondtunk egyértelműen nemet arra az invitálásra, amelyet a Demokratikus Charta közvetített felénk, az ellenzéki erők összefogásának álcája mögé bújva. A másik oldalról viszont a Csurka nevéhez fűződő politikai tömörüléssel szemben is megfogalmaztuk a mérsékelt polgári erők összefogását. 1992 októberében mondta el Orbán V/^tor pártelnök azt a beszédet, melyben egyfelől a kommunisták visszatértével szemben, másrészt a radikális jobboldal megjelenésével szemben alternatívaként a mérsékelt polgári középerők összefogását hangsúlyozta. A Fidesz negatív karrierje, hogy a legnépszerűbb ellenzéki pártból egyesek szerint a kormánnyal kokettáló álellenzéki párttá vált, pontosan ennek a stratégiának volt a következménye. Mindazok, akik korábban az MDF-vezet- te kormány gyengítésére használtak fel bennünket, azok e váltás után próbáltak minket lehetetlenné tenni. Ha a ’94-es választási eredményeinket tekintjük, akkor ez sikerült is nekik.- Ha figyelembe vesszük, hogy a Fidesz 1992-ben elfogadta az Ón megfogalmazása szerinti mérsékelt polgári középerők összefogásának tézisét, akkor a jelenlegi közvélemény-kutatások alapján is ismételten kimondható: beérett a narancs, hiszen ezzel a programmal kormányzásra képes politikai párttá váltak. Megszűntek a párton belüli, a párt és a társadalom közötti generációs ellentétek, s az emberek a nemzeti érdekeket figyelembe véve akarnak változtatni.- Annak ellenére, hogy a változtatást hangsúlyozzuk, pártunk elmúlt tíz évében végigkövethető a folyamatosság. Mind a nemzeti elkötelezettség, mind a szociális érzékenység szempontjából kimutatható a Fidesz folyamatos vonal- vezetése. Az 1988-ban megszületett alapító okiratunk is leszögezte, hogy a magyar nemzet és az államhatárok nem esnek egybe. Vagyis kimondtuk, hogy olyan Magyar- országban szeretnénk élni, ahol nemzeti kötődésünket senki és semmi nem kérdőjelezi meg. Másfelől viszont arról beszéltünk, hogy a tulajdonformák változtatását is el kell érnünk. Alapító okiratunk azt is kimondja, hogy nincs olyan piacgazdaság, amely képes lenne kiküszöbölni az emberek közötti esélyegyenlőtlenséget. Ezért gondoltuk, hogy olyan szociálpolitikára van szükség, ami ezt valamilyen szinten megvalósítja. Az, hogy 1994 után ezeket a kitételeket a polgári Magyarország víziójában foglaltuk össze, annak a folyamatnak a lezárása volt, amiről beszélgetésünk elején szóltam. Vagyis, hogy néhány egyetemista, főiskolás, fiatal értelmiségi kezdeményezéséből komoly politikai erőt képviselő és alternatívát nyújtó néppárt alakult. Ennek a folyamatnak a lezárása volt a Fidesz névkiegészítése is, hogy felvettük a Magyar Polgári Párt megnevezést. A Fidesz léte önmagában is politológiai csoda, mert semmilyen forradalmi változás esetén sem volt arra példa, hogy a forradalmi mozgalmak élén járó radikális fiatalok a forradalom konszolidációja után továbbra is befolyásoló erőként jelen maradnak a politikai színpadon.- Most a politikusok és a leendő képviselőjelöltek immár harmadszor állnak a nagy megmérettetés előtt. Óhatatlanul is fel kell tenni azt a mára már elcsépeltnek tűnő kérdést, hogy a kormányzásra készülő Fidesz és szövetségesei milyen választási eredményeket várnak. Azt a társadalom többsége már elfogadja, hogy két jelentős erő feszül most egymásnak, s a párltarc az MSZP és a Fidesz között dől el. Amennyiben a Fidesz győz, szövetségesei közül mely erőkre számít a kormányalakításnál?- A Gallup felmérése szerint is úgy tűnik, hogy a Fidesz tovább tört előre, s az MSZP támogatottsága csökkent. Most a két párt fej fej mellett halad, s talán úgy is lehet mondani, hogy egyenlő eséllyel küzd a kormányalakítás lehetőségéért. A magyar választójogi rendszer az erős pártoknak kedvez, így reális esély van arra, hogy a Fidesz önmagában és a vele választási szövetségben álló párttal abszolút többséget szerezzen a parlamentben. A találgatások elkerülésére viszont azt mondom: semmiképpen sem vennénk részt olyan kormányban, amelyben elveink feladására kényszerülnénk. Abban a formációban sem, amelyben a részt vevő személyek és irányvonalaik előre jeleznék a későbbi sikertelenséget. Miután a jelenlegi kormány programjával szemben kínálunk alternatívát, az is elképzelhetetlen, hogy ezek közül az erők közül válasz- szunk magunknak koalíciós partnert.

Legendák

Bürget Lajos jegyzete

Talán az idősebbek még emlékeznek arra, hogy ilyenkor március-április táján miként érték egymást a veterántalálkozók. Ott aztán beszéltek az öregek arról, hogy miként őrizték Lenint, mint ültek a kongresszus lépcsőjén, és hogyan nyerték meg az orosz polgár- háborút. Licitáltak egymásra, össze is vesztek. A lényeg azonban egy volt: fényes múltat kerekíteni a jövő fölé, glóriát fonni a tar fejtetőkre.

Úgy látszik, a legendák születése nem függ a rendszerektől. Az embernek mosolyoghatnékja van akkor, amikor azt látja, hogy az egykori bősz bolsevik ma kapitalista vállalkozó, aki fennen hirdeti, ő mindig tudta, hogy ennek így kell lennie. Mulatságos az is, amikor egy, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának nomenklatúrájában szerepelt, és a vb bizalomból kinevezett egykori igazgató ma lelkes és harcos középjobb nemzeti keresztény politkus és képviselőjelölt. Az a legenda se kutya, amikor valaki. akit kizárt a párt (nem politikai okok miatt), ma azzal büszkélkedik, miként hagyta el az élcsapatot, kilépve a pártból. Megejtő az a színeváltozás is, amikor pártiskolai növendék ma isteni látomásoktól vezérle- ve szélsőjobb politikus. Legenda születik akkor is, amikor az okirat-hamisításért nemrég jogerősen elítélt mai vállalkozó a politikai vizeken evezve az erkölcsről prédikál, hiszen ő mindig demokrata volt. Melléjük sorakoznak az önjelölt ötvenhatosok, a mások arterio- sclerosisára aspiráló egykori partizánok, ellenállók, üldözöttek, tovább nem tanulók, mel- lőzöttek.

Hiába, az emberek nem szívesen vállalják korábbi önmagukat. Mert nem az a baj, hogy valaki változik. Nem az a bűn. ha képes átlépni árnyékát, és rossz döntések után jól határoz. Nem az a bizonyos oly sokat émlegetett paulusi út a hiba. Hanem a hazugság. Az, ha valaki nem vallja be, hogy valamikor olyan voltam, abban hittem. Lényegében ebben az országban a rendszerváltás előtt is több mint lOmillió ember élt és akart megélni. Nem vitás az sem, hogy az emberek jó része sokáig hitt is a szocializmusban. Az sem kétséges, hogy a ma olyan elitül kinézők zöme is akkor szerezte diplomáját, szakmáját. Minden elképzelhető. Az viszont nem, hogy valaki átírja önmagát. Mert ez erkölcstelen. Ez maga a skizofrénia.

Talán éppen ezért borzolja fel a kedélyeket, ha azt látják az emberek, hogy ismert figurák ma mást mondanak magukról, mint ami volt. Mert ez a bizonyos más: a hazugság. Ami hiteltelenné tesz. Előbb-utóbb olyan tudathasadáshoz vezet, amiből az egyén sem tud kilábalni. Az ember először csodálkozik. hogy a ma önátalakítók nem veszik tudomásul: a világ, a megye, a város kicsi. Itt mindenki tud mindenkiről mindent. Hiszen együtt élünk, ki tudja mióta. így az önhős- gyártó folyamat inkább szánalmas, semmint dicsőséges. Vállalni önmagunkat, elismerni útjainkat, tévelygéseinket és célba találásunkat — ez tisztességes. Lenne. Nekem mindig azok a szentek imponáltak, akik nem szégyellték elmondani, hogy fiatal korukban iuak, nőztek, úgy érezték, ez az igazi, duhajkodtak, párbajoztak és fenékig ürítették az élvezetek habzó serlegét. Nem tagadták, igaz, nem is hivalkodtak vele. Csak éppen érthetővé tették, hogy mindenki élőt nyitva az út a változás felé. Nem hazugsággal. Tisztességgel.