Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-25 / 71. szám

Megyei krónika 1998. március 25., szerda Elkezdődöt a munka Sz. Z. (Új Kelet) _______ Az Amerikai Egyesült Ál­lamok Munkaügyi Minisz­tériuma és a Magyar Munka­ügyi Minisztérium együtt­működésének eredménye­ként létrejött egy úgyneve­zett Gyors Reagálás Projekt, amely lehetőséget ad arra, hogy a Megyei Munkaügyi Központ (MMK) irányításá­val az Első Nyírségi Fejlesz­tési Társaság (ENYFT) szak­értők bevonásával komplex kistérségi turisztikai tervet állítson elő. Az MMK részé­ről Keczkó Zsolt koordinálja a programot. Az elkészített terv lehetőséget ad az érin­tett települések kedvezőbb helyzetbe hozásán túl me­gyénk jobb bemutatására is. Tegnap szekciókban dol­goztak mindazok a szemé­lyek, akiknek a közös gon­dolkozása elősegítheti a o CD Ö o Li. program megvalósítását, majd plenáris ülés következett. A még négy ülésből álló soro­zatra a fejlesztési társasághoz tartozó települések polgár- mestereit és különböző civil szervezetek képviselőit hív­ták, például a Környezetvé­delmi Felügyelőség, az egy­házak, az utazási irodák, a falusi turizmus képviseltette magát - tájékoztatta lapun­kat Tisza Gabriella, az ENYFT térségmenedzsere. Az első érdemi találkozón helyzetfel­mérést végeztek azzal kap­csolatban, hogy mi található az érintett településeken. Ezt követően a rendelkezésre álló adatokat, véleményeket szá­mítógépen összesítik, és a következő tanácskozás előtt elküldik az érintetteknek. A munka végeztével szeretné­nek 2-3 életképesnek tűnő ötletet pályázatos formában megvalósítani. Norvég minta A Móricz Zsigmond Szín­ház színésztársalgójában március 27-én öt órai kez­dettel mutatkozik be a Po- lisy című folyóirat norvég irodalmi melléklete. A rendezvényen közremű­ködik Szondi György, a Po­lisz főszerkesztője, Kovács Ferenc az Oslói Egyetem médiamérnöke és a Móricz Zsigmond Színház művé­szei közül Gosztola Adél, Perjési Hilda, Pregitzer Fruzsina és Megyeri Zoltán. Kisgazda-hírek Bemutatkoznak A Független Kisgazdapárt 4. számú választókerüle­tének országgyűlési kép­viselőjelöltje, dr. Kávássy Sándor március 25-én, szer­dán este hat órától Szakoly- ban, a kultúrházban tart gyű­lést. Az FKGP 2. számú vá­lasztókerületének jelöltje, Tóth András ugyanebben az időben Oroson, az általános iskolában várja gyűlésre az érdeklődőket. Szakértői programok A Független Kisgazdapárt szakértői programjának kere­tében március 26-án délután öt órától Nyírbátorban, a pol­gármesteri hivatal nagytermé­ben dr. Hegedűs M iklós egye­temi tanár, az FKGP Oktatási és Tudománypolitikai kabi­netjének főnöke előadást tart A közoktatás mint stratégiai ágazat címmel. Ezt követően dr. Tamás Károly egyetemi tanár, a párt mezőgazdasági kabinetjének főnöke a kisgaz­dák mezőgazdasági program­járól ad tájékoztatást. Az előadásokra minden érdeklő­dőt szeretettel várnak. Jelöltfórumok A Független Kisgazda­pártjelöltjei közül:-Drótos Vince a 3-as szá­mú választókerületből már­cius 25-én este hét órától Ti- szaeszláron, a helyi könyv­tárban választási nagygyű­lést tart.- Dr. Kávássy Sándor a négyes számú egyéni vá­lasztókerületből március 26-án este hat órától Be­senyődön, a kultúrházban tart bemutatkozó nagygyű­lést.- Szintén március 26-án este hat órától Tóth András, a kettes számú választókerü­let jelöltje Nyíregyházán, a Móra Ferenc Általános Isko­lában mutatkozik be a vá­lasztópolgárok előtt. A Munkáspártból:- Pongó Géza, a 7-es szá­mú választókerület jelöltje március 26-án este hat órától Tiszaszentmártonban tart la­kossági fórumot. A Szocialista Párt jelölt­jei közül:- Czellár István március 25- én Szamosújlakon, 26-án Sza- mossályiban tart képviselői fó­rumot. Mindkét esemény este hat órakor kezdődik a helyi művelődési házban. A Szabaddemokraták Szö­vetsége jelöltjei közül:- Felbermann Endre már­cius 26-án este hat órától Nyír­teleken, az 1-es Számú Álta­lános Iskolában (Petőfi út 42. sz.) tart lakossági fórumot. Á rendezvényekre minden­kit szeretettel várnak. Glória nappali-, és hálószobabútor-család bő elem- és színválasztékkal (fent) Húsvétra lakástextilek (jobbra) mm Unnepvárás a Kelet-Coop bútordiszkontjában Fullajtár András (Új Kelet) Közeleg a húsvét, a nagyta­karítások, lakásátrendezések, új bútorvásárlások ideje. Ehhez kíván segítséget nyújtani Nyír­egyházán a Kelet-Coop Rt. Síp utcai bútordiszkont-áruháza. Máté Anna üzletvezetőt arról kérdeztük, hogy milyen kíná­lattal és kedvezményekkel vár­ják a vásárlókat.- Bútordiszkontunkban kö­zel 600 négyzetméteren mu­tatjuk be a kényelmes otthon- teremtéshez szükséges kü­lönböző szekrénysorokat, ét­kező-, konyha-, gyermek- és hálószobabútorokat. Széles választékkal rendelkezünk kiegészítő kisbútorokból, kár­pitozott termékekből és iroda­bútorokból. Megtalálhatók üzletünkben a PVC-padlóbur- kolók és padlószőnyegek is. Mindezeken kívül így húsvét, illetve a tavaszi nagytakarítá­sok, lakásépítések időszaká­ban egész biztosan találnak a háziasszonyok valami szép anyagot lakástextil-részle­günkön, ahol igen bő válasz­tékban megtalálhatják a sző­nyegeket, plédeket, paplano­kat, ágynemű-garnitúrákat, térítőkét, törlőket, konfekcio­nált és kész függönyöket, va­lamint falikarokat, csillárokat, állólámpákat. A vásárlás utá­ni szállítás a nagy udvarunkon kényelmes és biztonságos te­ret kínál. Bútordiszkontunk a több mint 50 éves múltra visszatekintő Gyulai Bútor­gyár legnagyobb kelet-ma­gyarországi képviselete. A közkedvelt Kőrös-Koloniált, a Glória nappali- és hálószoba-, a Ritmus konyha- és étkező­bútor-családokat a legkedve­zőbb áron kínáltuk eddig is, de a húsvétig tartó akciónk keretében minden gyulai bú­torra 20 százalék kedvezményt adunk. Ilyen előnyös áron már az idén gyulai bútort nem le­het vásárolni, hiszen a gyár ez évben még nem emelt árat. így ezzel a kedvezménnyel jóval a termelői ár alatt juthatnak bútorhoz. Rendkívüli kedvez­ményünk, hogy az akció ide­je alatt felvett egyedi megren­deléseket is garantáltan akci­ós áron teljesítjük. így a bő elem- és színválaszték, kiváló funkció mellett személyre sza­bott bútorhoz juthatnak az érdeklődők 4-5 héten belül. Itt jegyzem meg, hogy lehetőség van irodák, intézmények tel­jes berendezésének megrende­lésére is. Újdonság a Gyula Rusztik tölgyfából készült nappali- és konyhabútorcsa­lád. Ha nem tetszik a kiválasz­tott bútor szövethuzata, ak­kor hozott anyagból vagy az üzletünkben kiválaszott bútorszövetből három héten belül áthúzzuk. íme néhány kedvező aján­latunk az akció ideje alatt: Kőrös-Koloniál szekrény­sort közel 40 ezer, Ritmus étkezőt közel 30 ezer, Gló­ria és Delta szekrénysoro­kat 50-60 ezer, vagy az ele­mes Ritmus konyhabútoro­kat mintegy 50 ezer forint­tal olcsóbban lehet megvásá­rolni. Döntsön az édesanya! K. Z. (Új Kelet) A Szabaddemokraták Szö­vetsége Országos Tanács (OT) a közelmúltban határozta meg, hogy kik szerepelnek a párt országos listájának első ötven helyén. A dokumentumról teg­napi sajtótájékoztatóján Iványi Tamás, a párt megyei elnöke elmondta: az SZDSZ alapsza­bálya alapján a lista első har­madában a pártelnök a 11 ügyvivő és egyéb közjogi mél­tóságok, így a parlament libe­rális alelnöke, miniszterek, ál­lamtitkárok és egy-egy szféra szakértői indulnak a választá­son. (Megyénkből nincs jelölt az első harmadban az ötven között - a szerző.) A tanács külön döntött arról, hogy a volt pártelnök, Pető Iván a második helyre került. Ezt a tényt Iványi Tamás úgy értelmezte, hogy Petőt a szabaddemokraták visz- szavárják a politika frontvona­lába. Áz SZDSZ megyei elnö­ke tájékoztatása szerint az or­szágos listán két cigányjelölt is lesz, és a lista második fe­lében Szabolcs-Szatmár-Be- reg több SZDSZ-es önkor­mányzati vezetője is helyet kap majd. Az országos tanácson Bartha László az abortusz körüli vita miatt hallatta hangját. Kiemel­te: az OT tagjai egyetértettek abban, hogy az anya önálló döntésétől függ, megtarja-e gyermekét vagy sem. Az termé­szetes, hogy társadalmi szerve­zetek segítenek a bajba jutott kismamáknak. Az Alfa Szövet­ség azonban nem volt feljogo­sítva arra, hogy a 13 éves dávodi kislány magzatának jövőjét meghatározza. Kívülről senki ne szóljon bele egy csa­lád döntésébe - ismertette a politikus az Országos Tanács liberális nézeteit. Bartha Lász­ló elmondta: minden kormány­zatnak feladata, hogy gondos­kodjon az oktatási intézmé­nyekben az álprüdéria-mentes szexuális felvilágosításról. Húsvéti nagytakarítás Szereti, ha tiszta az otthona? Ha tiszta a háza tája? Szereti, ha tiszta Nyíregyháza? A Városüzemeltetési Közhasznú Társaság szervezésében már­cius 29-én a feleslegessé vált lomokat díjtalanul elszállítják. Jövőbe mutató megemlékezés Szabó Zoltán (Új Kelet) A Magyar Hidrológiai Társaság Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Területi Szer­vezete a Víz Világnapjára emlékezve tegnap ünnepi előadóülést rendezett a ME- TESZ-székházban A vízbő­ség és vízhiány leküzdése az ezredfordulón címmel. Az emberiség a harmadik évezredhez közeledik, és szinte mindennap feltesszük a kérdést, hogy mit hoz a jövő - mondta Fazekas Lász­ló, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Feti- vizig) igazgatója megnyitó­jában. A tudomány minden területén próbálnak erre a kérdésre választ adni, a szá­mítástechnikusok szerint az embernél intelligensebb gé­pek fognak megjelenni, a bűnüldözéssel foglalkozók a drága autókat műholdon keresztül nyomon fogják tudni követni egy méteres pontossággal, az űrkutatás a Mars meghódítását tervezi, az energiaipar környezet­kímélőbb, olcsóbb energiát jósol a következő évezred­re. Itt, a Felső-Tisza vidé­kén fel kell tennünk a kér­dést, hogyan alakul a víz- gazdálkodásunk az évezred elején. Sajnos, vannak riasz­tójelek. Tudományos módon előrejeleznek óriási vízbő­ségeket, de súlyos vízhiányo­kat is, ezekkel a problémák­kal szembe kell néznünk. Ezt követően Bodnár Gás­pár, a Fetivizig műszaki igazgatóhelyettese vette át a szót, aki a Felső-Tisza-vi- dék ár- és belvízvédelmi helyzetét és a vízpótlási lehetőségeket elemezte. Utána dr. Juhászáé Virág Margit, a Fetivizig főtaná­csosa ecsetelte a térségünk­ben lévő felszín alatti vize­ink védelmének szükséges­ségét, a sérülékeny vízbázi­sokat. A továbbiakban Mw- kolci Lajos, a Fetivizig osztályvezető-helyettese megyénk szennyvíztisztítá­si, csatornázási koncepció­ját ismertette. A konferen­cia végén Luden Ducks­tein, az Arizona Egyetem professzora hangsúlyozta a többcélú vízgazdálkodás tervezésének a fontosságát. Foto; Bozso Katalin Ba rtha László Iványi Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents