Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-25 / 71. szám
1998. március 25., szerda Világkrónika Hétfő éjjel sikeresen felbocsátották a francia guyanai kouroui űrközpontból a 107. Ariane franciaeurópai fejlesztésű rakétát. A hordozóeszköz nem sokkal később 832 kilométeres magasságban földkörüli pályára állította a SPOT-4 jelzésű műholdat - jelentette az AFP. A 2759 kilogrammos SPOT-4 a tervek szerint öt éven át vizsgálja bolygónkat, és eközben fényképek tízezreit küldi a földi irányítóközpontba. Valószínűleg a pilóta okozta a Fülöpszigeteki Bacolod városban vasárnap bekövetkezett repülőgép-balesetet, amelynek során 3 ember meghalt és 114 megsebesült - közölték kedden a Fülöp-szigeteki polgári repülés illetékesei. A Manila és Bacolod közötti menetrend- szerű járat gépe vasárnap leszálláskor túlfutott a leszállópálya betonján, és a közeli lakóövezet házainak ütközött, három embert megölve az ott tartózkodók közül. A légitársaság igazgatója szerint a túl nagy sebességgel érkező gép a leszállópályának nem az elején, hanem a közepén fogott talajt, s a pilóta már nem tudta visszaszerezni az uralmat a jármű fölött. A gép “fekete dobozait” az Airbus Industries franciaországi gyárába, Toulouse-ba küldték elemzésre. Amerikai tilalmi listára került kilenc cseh szálloda, köztük a két legnagyobb prágai hotel is, mert Washington szerint ezek líbiai tulajdonban vannak. Az Egyesült Államok nagykövetségének hétfő este kiadott nyilatkozata szerint a prágai Forum és Panorama hotel, illetve hét cseh vidéki szálloda a Máltán bejegyzett Corinthia Group kezébe került. A cég a líbiai kormány közvetlen ellenőrzése alatt áll. Az Egyesült Államok a nemzetközi terrorizmus támogatásával vádolja Líbiát, és ezért súlyos szankciókat foganatosított ellene. A Lidové Noviny megjegyzi, hogy a Corinthia Group Magyarországon is szállodákat szerzett, s az amerikai nagykövetség ott is hasonló nyilatkozatot adott ki. A Corinthia Xqiuncum igazgatója, Kőszegváry Ferenc a Budapest Business Journal hasábjain visszautasította az amerikai vádakat. A vén oroszlán éles körmei Palotai István (Új Kelet) A látványos politikai húzások embere Borisz Jelcin. Mindig is az volt. Sosem aprózta, sosem tette patikamérlegre szándékait, talán még mázsára sem. Ha valamire - mondjuk az orosz politikai élet egy részletére - szemet vetett, vitte az egészet tokkal- vonóval! Bátorságát is számtalanszor bebizonyította, s ha kellett, szembeszállt még az ördöggel is. Politikai stílusához a szerencse is társult, így szinte mindig győztesen került ki a csatákból. Ennek titka azonban abban keresendő, hogy hirtelenkedéseihez egészen rendkívüli realitásérzék és machiavellista szervezőkészség tartozik. Aki pedig azt hitte, hogy betegen, öregen megkopnak majd oroszlánkörmei, bizony súlyosan tévedett! Az egész orosz kormány e heti menesztése mindazonáltal nem tartozik a túlságosan nagy bátorságot követelő tettek közé, mert az a legmesz- szebbmenőkig elképzelhetetlen, hogy ezt a játszmát valamilyen szinten nem egyeztették az érdekelt felekkel. Viktor Csernomirgyint, Európa egyik leggazdagabb emberét, a gigantikus orosz hadiipar és olajipar jelentős résztulajdonosát nem lehetett csak úgy kihajítani a miniszterelnöki bársonyszékből, hogy abba maga is ne egyezett volna bele. Anatolij Csubajsznak, az energialobbi császárának, aki ugyancsak dollármilliárdos, szintén bele kellett egyeznie ebbe a „röptébe", hiszen kettejük kezében akkora ipari hatalom összpontosul, hogy ha akarják, egyetlen intésükre megbénul az ország ipara. Ez a nagytakarítás tehát nem is volt olyan váratlan, hiszen valamit immár tennie kellett az elnöknek, hogy hiteles maradjon a nép szemében. Annak a népnek a szemében, amely nyomorban, éhbéren él, és milliónyian akadnak, akik már hónapok óta nem kaptak fizetést. Jelcin látványos húzása most újabb reményt önthet a szívekbe, és megerősítheti az egyszerű emberek „Borisz cárba" vetett bizalmát. Az elbocsátottaknak sem kell kéregetni menni, így aztán nem is olyan nagy a baj, a botrány a Kreml tájékán. Az új üdvöske, Kirijenko megbízott miniszterelnök az orosz politikai gyakorlathoz képest még szinte suhanc. Neve tiszta, és nem tartozik a yet-sethez (a leggazdagabbak klubjához). Állítólag kitűnő közgazdasági érzékkel áldotta meg a sors, és arról híres, hogy minden kon- fontrációt képes kikerülni, kimanőverezni. Ahhoz azonban, hogy az orosz gazdaságot valaki csak úgy „ukmuk- fukk" talpra állítsa, nem egy remek szakember kellene, hanem maga a jóságos Úristen. Az állam keze csak a Moszkva környéki üzemekig ér el, és ami ezen túl van, az maga az anarchia. A távolabbi cégeknek eszük ágában sincs egyetlen kopejka adót sem befizetni, vagy a törvényeket betű szerint betartani, a helyi hatalmasságok szinte feudális jogokat vindikálnak maguknak. Ezen változtatni csak vasszigorral lehetne, de aki ezt megpróbálná bevezetni, az hamar taccsra kerülne, lett légyen az miniszterelnök vagy az ördög ügyvédje. Nem csoda, hogy így aztán a fejleményekre kíváncsian tekint a világ. Idegnyugtató látszatváltozás? Gyökeres fordulat? Ki tudja előre? MT[ ____________________ A csillogó-villogó sztárparádéval egybekötött, pazar technikai megoldásokkal teletűzdelt, csaknem négyórás est házigazdája - már hatodszor - a fanyar, csípős humoráról ismert népszerű színész, Billy Crystal volt. A szakmai elismerést jelentő és közönségcsalogató népszerűséget ígérő díjakat most hetvenedszer ítélték oda a nyerteseknek. A rendezők meghívták az összes életben lévő korábbi Oscar-díjast: több mint ötve- nen meg is jelentek közülük a közös „családi fotó” kedvéért. A független filmstúdiók tavalyi tündöklését követően az idén az amerikai filmpiacot uraló hollywoodi „nagyok” visszaszerezték kiváltságos helyzetüket, a fontosabb kategóriákban rendre ők vitték el az aranyszobrocskákat. A jelölés egyúttal több, már szinte feledésbe merült sztár visszatérését is hozta, köztük Peter Fondáét, Búrt Reynold- sét, Dustin Hoffmanét, Jack Nicholsonét, Kim Basingerét és Julié Christie-ét. A gála azonban kétségkívül a Titanic diadalmenete volt. A 20th Century Fox és a Paramount Pictures finanszírozta produkció szédületes népszerűsége tizennegyedik hete töretlen. Sokan vélik úgy, hogy hasonló kultusz kezd kialakulni körülötte, mint amilyen annak idején az Elfújta a szelet kísérte. A külföldi és hazai jegyeladásokból származó 1,2 milliárd dolláros bevételével az alkotás már átlépte az álomhatárt, és minden idők legnagyobb kasz- szasikert arató filmje lett. Már induláskor is csúcsot döntött: 200 millió dolláros gyártási költségével a legdrágább film, amely valaha is készült. A világ legszebb hajójának tartott Titanic 1912-es tragédiáját feldolgozó eposzt összesen tizennégy kategóriában jelölték: eddig csak egyetlen film, az 1950-es All About Eve büszkélkedhet hasonló dicsőséggel. A hétfő esti díjkiosztó gálának volt még egy „legje”: a Titanicban látható nyolcvanhét éves Gloria Stuart a legidősebb filmszínésznő, akit valaha is jelöltek díjra (a legjobb női mellékszereplőjének járó kitüntetésért versengett). A legjobb filmszínész Jack Nicholson lett a Lesz ez még így se! című filmben nyújtott teljesítményéért, míg part- nemőjét, Helen Huntot a legjobb színésznőnek választották. A legjobb férfi mellék- szereplőként Robin Williamst tüntették ki a Good Will Hunting című alkotásból: a jobbára filmjátékokban sziporkázó színésznek, aki ezúttal pszichiátert alakít, ez az első Oscar- díja. A nők közül Kim Basinger James Cameron, a Titanic rendezője vitte el a pálmát ebben a kategóriában a Szigorúan bizalmas című film prostituáltjának megformálásáért. A legjobbnak ítélt eredeti forgatókönyvért járó szobrocskát két fiatal, Ben Affleck és Matt Damon vehette át a Good Will Hunting-ért (az utóbbi egyúttal a film főszereplője). A legjobb eredeti filmdalnak járó díjat a Titanicból való My Heart Will Go On kapta. A dal szerzői: James Horner és Will Jennings. A legjobb operatőr Russell Carpenter lett a Ti- tanicért. A legjobb idegen nyelvű filmnek a holland Jellemet (Character) ítélték. Életművéért külön Oscar-díjat kapott Stanley Donén koreográfus, oly sok híres musical és filmvígjáték rendezője. Bár a Titanicot nagyon sokan biztos befutónak tippelték, mindazonáltal más filmek is esélyesek voltak, köztük a Szigorúan bizalmas, az Alul semmi és Lesz ez még így se! A kritikusok szerint a tavalyi hollywoodi termés kiegyensúlyozottabb volt a sokévi átlagnál, és jó néhány remek alkotás született. Jelcin menesztette kormányát Orosz lapvélemények Az orosz lapok többsége a hétfői kormányváltást követően kedden azt emelte ki, hogy a személycserék ellenére a reformok irányvonala változatlan, Jelcin a helyén maradt, csak a lapokat keverte meg. A döntés hátterének és a lehetséges céljainak kapcsán a találgatások a legszélesebb palettán mozognak, de abban egységesek a vélemények, hogy Jelcin ismét bizonyította: keményen kézben tartja az eseményeket az elnöki, pontosabban „szuperelnöki” orosz demokráciában, immár az ezredfordulón esedékes választásokra készülődik, a következő két évre gondolva hozta meg döntését. MTI Az objektív fokmérőnek tekinthető orosz értéktőzsde viszonylag rövid bénultság után úgy folytatta a kereskedést, mintha mi sem történt volna: a kormányváltás kevesebb hatással - 2-2,5 százalékpontos veszteséggel - járt az orosz rszvények árfolyamára, mint Jelcin márciusi meghűlésének híre, vagyis az üzleti élet szereplői változatlanul bíznak az államfőben - írta a Kommer- szant Daily, az orosz üzleti körök lapja. A másik orosz gazdasági napilap, a Russzkij Tyelegraf szalagcímében azt emelte ki, hogy Jelcin „tettrekész és nagyon veszélyes”, s habár az orosz gazdaságot váratlanul érte a kormány távozása, Szergej Kirijenko megbízatása megnyugtatta a kedélyeket. Amíg azonban „nem oszlik el teljesen a hétfői nagy durranás füstje, elég nehéz megmondani, ki is győzött az +oligarchia+ és a +reformátorok+ összecsapásában”. Kirijenko az energiaárak esése miatt kénytelen lesz tovább csökkenteni a költség- vetési kiadásokat, s az már most világos, hogy az oly nehezen megszületett idei költségvetés - még ha azt alá is írja Jelcin elnök - aligha teljesíthető. A pártpolitikussá „előléptetett” Csernomirgyin „szabadúszása” pedig akár azt is jelentheti, hogy Jelcin kész lenne az elnökválasztások előrehozására is - de az teljesen hihetetlennek tűnik, hogy az államfő idő előtt önként kész lenne megválni oly nagy hatalmától, hacsak egészségi állapotát nem ítéli maga Jelcin immár reménytelennek. A Rosszijszkije Vesztyi, az elnöki hivatal lapja azzal büszkélkedett, hogy a különben jól előkészített döntésről az elmúlt napokban semmi sem szivárgott ki: Jelcin csak egy elég szűk körrel konzultált, amely nem fecsegte ki a várható drasztikus intézkedés tervét. „A Kreml megfosztotta az ellenzéket kedvenc céltáblájától”, vagyis a kommentár szerint az orosz elnök egy fenyegető bizalmatlansági szavazásnak vette elejét a kormány leváltásával. Döntés - vasárnap Dal may Árpád (Új Kelet) Mint arról már többször is írtunk: március 29-én Ukrajnában parlamenti és helyhatósági választásokat tartanak. Megmérettetnek azok a képviselőjelöltek is, akik felvállalták a kárpátaljai magyarság problémáinak megjelenítését és részbeni megoldását - a parlamenttől le a megyei, járási, városi ás községi önkormányzatokig. Vasárnap választják meg a városi, nagyközségi és községi polgármestereket is. A parlamenti képviseletért ringbe szállókról mái- korábban írtunk. Fölösleges hangsúlyoznunk, mennyire fontos, hogy tiszta múltú és erkölcsű, a kárpátaljai magyarság ügye iránt elkötelezett, konkrét eredmények elérésére képes, rátermett, a képviseleti munkához értő honatya jusson be a kijevi parlamentbe. Ugyanakkor nagy veszélyeket rejt magában, ha csak demagóg szólamokat hangoztató, mások tollaival ékeskedő, köpönyegforgató, vetélytársait rágalmazó személy lenne a képviselő. A kárpátaljai magyarság jövője szempontjából most a parlamenti képviselet a legfontosabb, de nem mellékes az sem, hogy kik jutnak be a különböző szintű önkormányzatokba, kik lesznek a polgármesterek. Az egyetlen magyar többségű járásból, a Beregszásziból a megyei ön- kormányzat öt képviselői helyére 29-en pályáznak, közülük kilencen magyar, kettenketten orosz, illetve örmény nemzetiségűek, a többiek ukránok. A járási önkormányzat kilencven helyére 172 jelentkező van, mintegy kétharmaduk magyar nemzetiségű. A választási töivények hiányosságai miatt ugyanannyi képviselője lesz a több mint harmincezres Beregszásznak, mint az ezer lakos alatti Gut községnek: pontosan három. Kárpátalja ma már egyetlen magyar többségű városában e három helyért tizenhatan versengenek, s közülük mindössze négyen (!) magyarok. Nagyon sok függ attól is, hogy kit választanak meg a beregszásziak polgármesterüknek. Ez az egykor szebb napokat látott város, amelyet hajdanán Felső-Magyaror- szág gyöngyszemének neveztek, az utóbbi években Kárpátalja legelhanyagoltabb települései közé süllyedt le. A polgármesteri hivatal hanyagságából nem kapta meg a megyei jogú város rangját sem, amelynek elnyerését még 1990-ben kezdeményezte az akkori önkormányzat. A vasárnapi választáson hét jelölt indul a polgármesteri tisztségért: Kincs Gábor, a járási köz- igazgatási hivatal vagyonügynökségének vezetője, akit a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség támogat, Zsupán József üzemigazgató, Galajda József kft.-igazgató, Ljudinila Hulpa, a járási köz- igazgatási hivatal dolgozója, Lőrincz András kisvállalatigazgató, Újvári Károly vállalatvezető és Pataki István, a jelenlegi polgármester. A négy évvel ezelőtti választáson a katonaság volt a mérleg nyelve. Jó lenne, ha a beregszásziak végre nemcsak elégedetlenkednének helyzetükkel és a város állapotával, hanem szavazatukkal tennének is róla, hogy hozzáértő és tettre kész személy foglalja el a polgármesteri széket. A Titanic lett a legjobb Oscar-díiak - 1998 A papírforma érvényesült a filmszakma legrangosabb gálaestjén, az Oscar-díjak kiosztásán: a Titanic lett a legjobb film, és tíz másik kategóriában is díjat kapott. Kitüntetéseivel beállította azt a rekordot, amelyet eddig a Ben Húr tartott 1959 óta. Oscar-díjban részesítették a több mint háromórás szuperprodukció alkotóját, James Cameront is rendezői és vágói munkájáért. A filmipar legmegbecsültebb kitüntetéseit az elegánsan hivalkodó, de élvezetes gálaműsor, a hollywoodi filmvilág hírességeit felvonultató hagyományos rituálé keretében adták át helyi idő szerint hétfőn este a Los Angeles-i Shrine-kon- certteremben. Jack Nicholson, a legjobb filmszínész