Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-03 / 52. szám
liileu Napi tőzsdeinfó A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe átlépte a 8400 pontot a hétfői kereskedés végén, és 8401 ponton zárt. Ez 144 ponttal magasabb a pénteki értékénél, és egyben idei csúcsot jelent. Újabb rekordok születtek a részvénypiacon, a MÓL és például a kárpótlási jegy is túlszárnyalta eddigi legmagasabb árfolyamát. A MÓL 5665 forinton zárt, ami 185 forintos árfolyamnövekedést jelent. A TVK-papírok ára napközben 3750 forintig emelkedett, a 3700 forintos záróár azonban hajszálra megegyezik a péntekivel. Tovább nőtt a Matáv árfolyama, 1090 forintot adtak záráskor a távközlési részvényért. Az OTP 290 forintos erősödést ért el, 9790 forintra nőtt az árfolyama. A Richter árfolyama 22 990 forintra emelkedett. A kárpótlási jegyek ára nap közben 1200 forinton tetőzött, záráskor 1176 forintot értek az értékpapírok. Értékpapír piaci hírek A BÉT-en beindult fokozott vásárlási kedv hátterében az elmaradt iraki háború visszafogott várakozását követő fellendülés állhat. A sokáig csak hullámzó piac az általános gazdaa részvények átmeneti korrekciója a megegyezés hatására csak időszakos volt. - Várhatóan az egyik legbefolyásosabb hitel- minősítő intézet is hamarosan megerősíti Magyarország új, BBB+ besorolását, amelyet az idei évre előrejelzett gazdasági növekedés támaszthat alá. - Hétfőn megkezdődött az öt napos, péntekig tartó Inter-Európa Bank Rt. nyilvános részvény- kibocsátása. Tervezetten 1,4 milliárdos tőkeemelést akar a bank végrehajtani. A befektetők 15 500 forintos árfolyamon juthatnak hozzá az értékpapírokhoz. Országos Biokultúra Napok Új Kelet-információ A 6. Országos Biokultúra Napokat Nyíregyházán, a Mezőgazdasági Főiskolán tartják március 6-án és 7-én. A rendezvény fő szervezői a Biokultúra Egyesület Budapest és a Biokultúra Egyesület Nyíregyházi Helyi Csoportja. A szakmai tanácskozás fővédnöke Seres Antal, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint ár. Nagy Kálmán, a GATE Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai Karának főigazgatója. A biokultúra-napokon az érdeklődők a színvonalas előadások mellett biotermék- és népművészeti kiállítást és vásárt is megtekinthetnek, továbbá megválaszthatják „Az év biogazdáját”. Az első napi plenáris ülést dr. Márai Géza, a Biokultúra Egyesület elnöke nyitja meg. 24 órás levegőminőségi határérték szén-monoxid (flg/m3) A Nyíregyháza, Széna téri immissziós mérőállomáson mért szén-monoxid 24 órás átlagkoncentrációja 1998.2.23.—1998. 3.1. között 5000 - - 4500 - - 4000 - - 3500 - - 3000 - - 2500 - - 2000 - - 1500 — 1000 — 500 — 0 1248 1365 1225 1167 712 933 735 hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap A Nyíregyháza, Széna téri immissziós mérőállomáson mért nitrogén-dioxid 24 órás átlagkoncentrációja 1998.2.23.—1998.3.1. között 150 -t- 140 130 120 110 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 nitrogén-dioxid (ftg/m3) 72,3 78,2 29,5 24 órás 9Ú levegőminőségi határérték 69,0 57,7 33,5 hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap Gazdaság Vethetjük a spenótot és a sóskát 1998. március 3., kedd Spenótfajták Hazánkban csak magyar fajtákat termesztenek. Az Eszkimó levelének színe középvagy sötétzöld. Hazánkban 1951 óta elismert fajta. A levélnyelek rövidek, levelei szétterülnek. A Viroflay közepesen nagy levelei hegyben végződnek, levélnyele hosszú, szintén 1951-ben ismertékel. Színük világoszöld, állományuk sűrű, a levelei felfelé állnak. A Matador levelei nagyok, felállók. Az előző két fajtához hasonlóan ezt is 1951-ben ismerték el. Jó termőképességű, de viszonylag korán felmagzik. Tavaszi telepítésre az egyik legjobb. A Popey levele nagyméretű és sima. Levélnyele vastag és hosszú. Állami elismerése 1978-ban történt meg. Színe középzöld. Fagytűrő képessége nem az igazi, ezért inkább ilyenkor kell vetni. Nagy előnye, hogy peronosz- pórával szemben ellenálló. Szabó Zoltán (Uj Kelet) A spenót és a sóska vetését már most elkezdhetjük. Mindkét növény jelentős tavaszi vitamin- és ásványianyag-forrás lehet. A spenót egyéves,-'lágyszárú növény, hidegtűrő, a száraz, hideg telek kivételével takarás nélkül is áttelel. A csírázásához minimum plusz négy Celsius-fokos hőmérséklet szükséges de -6 és -8 Celsius-fokos hideg esetén sem fagy ki. Ha magas a hőmérséklet, akkor hamar felmagzik, gazdaságilag értékes levélzetének kifejlesztése nélkül. Ezért csak elő- vagy utónövényként termesztjük. Tenyészideje rövid, de azalatt nagyon sok vizet kíván. A szélsőséges talajtípusok kivételével bárhol megtermelhető. A pangó talajvizet nem szereti, a könnyen melegedő, laza talajokat kedveli igazán. Ne közvetlenül a vetésforgó szerves trágyázott szakaszába vessük. Á talaj legyen kellően ülepedett, az egyenletes keléshez kissé tömődön magágyat kell a növény számára készítenünk. A foszfor és a kálium műtrágyát teljes egészében, a nitrogént felébe-harmadába szórjuk ki. A nitrogén adagolásával nagyon kell vigyáznunk, mert a csecsemőkre veszélyes lehet. A spenótot ne vessük 2-3 centiméternél mélyebbre, mert esetleg nem kel ki. A vetéséhez 100 négyszögölre mintegy 70 dekagramm magot használjunk. Az ajánlható, sortávolság 25-30 centiméter. A vetéstől és a fajtától függően 35-40 nap múlva betakarítható. A sóska évelő és hidegtűrő zöldségnövény. Szinte majd’ minden tulajdonságában hasonlít a spenóthoz. Annyi a különbség, hogy mivel évelő növény, nem kerül vetésforgóba, 3-4 évig ugyanazon a területen marad. A szervestrágyázást is igényli a vetés előtt. A vetéséhez mintegy 10 dekagramm vetőmagot használjunk 100 négyszögölenként. Ä sorokat egymástól 25-40 centiméter távolságra készítsük, a vetőmagot 1,5-2 centiméternél ne vessük mélyebbre. A vetést követő negyedik hónapban már szedhető, de az első évben általában nem bántják, hagyják megerősödni. A vízigénye nagy, ezért gyakran öntözni kell. Nálunk egyetlen államilag elismert fajtája van, a Pal- lagi nagylevelű. Szerdai lapszámunkban a káposzta vetéséről olvashatnak Költségek A tápanyagfeltöltésre használatos műtrágyák közül a kis csomagolású (10 kilogrammos) nitrogénműtrágya 560 forint körüli áron kapható a szakboltokban, míg a foszfortartaljnúért 380-400 forintot, a káliumtartalmúért 480 forintot kell fizetni. A sóska és a spenót vetőmagját TMTD-vel csávázhatjuk, ezt a készítményt Mátészalka környékén nem lehet megvásárolni, ahol árusítják, ott 700-800 forintért adják 20 dekagrammonként. Egy kilogramm vetőmag csávázására 3 gramm szükséges ebből a készítményből. A növények védelmének másik fontos eleme a takaró talajréteg kezelése, erre a célra a kaptán hatóanyagú készítmények a legalkalmasabbak. Például az Or- thocid 50 WP, ebből a készítményből 20-30grammot juttassunk ki négyzetméterenként. A spenót vetőmagjából egy dekagrammot 45 forintéit árulnak a vetőmagboltok, míg a sóska magjából ugyanekkora adagért 90-100 forintot kémek. Ha nem akarjuk azt, hogy a szomszéd megszóljon a sorok görbeségéért, érdemes zsinór mellett húzni a vetőbarázdát. Az erre a célra alkalmas zsineget 1040 forintért vásárolhatjuk meg kilogrammonként, azaz egy átlagos méretű guriga 250 forintba kerül. Milyen diófajtát telepítsünk? Szabó Zoltán (Új Kelet) Régiónkban hagyományosan sok dió terem, a megyék rangsorában az első helyen állunk. A diónak a jó fejlődéshez kiegyenlített éghajlatra van szüksége. Szűkebb környezetünkben jól termeszthető, de a nagyobb, mínusz 25-30 Celsius-fokos hidegek károsíthatják. A termőtalaj iránt nem különösebben érzékeny, a mély rétegű, könnyen melegedő talajokat kedveli, a talaj vízszintje nem lehet 150 centiméternél magasabb. Termése sok zsírt, fehérjét tartalmaz, a téli időszakban jelentős B-vitamin-forrás. Zöld terméséből befőttet készítenek, héjából festéket és cserzőanyagokat vonnak ki. Telepítése ősszel a legkedvezőbb, de ha tavaszra halasztot- tuk, akkor igyekezzünk minél hamarabb elvégezni a fák ültetését, és a kellő mennyiségű (20-30 liter fánként) beöntözésről se feledkezzünk meg. Aki diófát ültet, annak 40-50 évre is előre kell gondolkodnia, hiszen igen sokáig él a fa, sokáig kell viselni az esetleges rossz döntések következményeit. Az egyik legrégebben termesztett magyar fajtánk, a Milotai 10-es 1963 óta elismert fajta. Az anyafát Milotán választották ki. Termése közepes nagyságú, szeptember végén takaríthatjuk be. Héja vékony, mintegy 1 milliméter, könnyen törhető. Termőképessége kiváló, 2 tonna dióbél hektáronként. A dióbél világosbarna színű, tetszetős, a piacokon keresett. Fája vad alanyon középerős növekedésű, míg fekete dióalanyt használva gyenge növekedésű lesz. Termékenyülése diófajtáink közül az egyik legjobb. Ä hím- és nőivarú virágok együttvirágzása nagyon jó, esetenként a 75 százalékot is elérheti. Megyénkben ezt a fajtát a legérdemesebb telepíteni. A Tiszacsécsei 83-ast szintén megyénkben választották ki. Szeptember végén, október elején érik. Termése kisebb, mint a Milotaié. ízletes, kiváló gyümölcs, jól tárolható. Fája korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem, bár valamivel kevesebbet, mint a Milotai. A hímés nővirágok nagyrészt egyszerre nyílnak. Nagy a termésbiztonsága, főleg oltványként. Az Alsószentiványi 117-es 1976 óta államilag elismert, telepítésre engedélyezett fajta, szeptember végén, október elején érik. A termés nagysága az évjárattól függően változik, általában nem éri el a Milotaiét. Héja félkemény, de könnyen törhető. A bél világosbarna színű, a zsákos szállítást is jól bírja. Fája igen erős növekedésű, koronája kissé felfelé törő. Betegségekkel szemben ellenálló fajta. A Pedró az Amerikai Egyesült Államokból származó fajta, hazánkban 1983-tól államilag elismert és telepítésre engedélyezett. Termése közepes vagy kisméretű, az Alsószentiványi 117-es után érik. Héja vékony, könnyen törhető. Fája gyenge növekedésű, kisméretű koronát nevel. A termesztésből hamarabb leváltható, mint a korábban említett társai. A többi diófajtához képest 2-3 évvel korábban fordul termőre. Rendkívül bőtermő, az oldalrügyei is termékenyek. Takarékossági ötletbörze Új Kelet-információ Az energia több, mint pénz szlogennel hirdetett az elmúlt héten az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium energiatakarékossági kampányt. Az alábbi ötletbörze olyan lehetőségeket tartalmaz, amelyekhez csupán odafigyelésre, nem pedig plusz anyagi ráfordításra van szükség. *** A napi 1 kWh fogyasztású hűtőszekrény optimális hőmérséklete +7 fok. A +5 fokra beállított készülék már 15 százalékkal több energiát fogyaszt. Az energiatakarékos, kompakt fénycsövek 80 százalékkal kevesebbet fogyasztanak. mint a hagyományos wolfram-izzók. A nem automata leol- vasztású hűtőszekrényeket hetente legalább egyszer célszerű leolvasztani. A fél- egy centiméteres jéggé fagyott pára 15-20 százalékkal több energiát fogyaszt. *** Amennyiben már felforrt az étel főzéskor, a tűzhely lángját állítsa takarékra. Ä forráshő fenntartásához ennyi is elég, valamint a fedő alkalmazásával lerövidíthető a főzési idő. *** A sütés tervezett befejezését megelőző 8-10 percben lekapcsolhatja a hőforrást, ingyen kihasználva ezzel a sütő melegét. Amennyiben megteheti, szabályozza a fűtést, és fűt- sön takarékosan. A lakótér ideális +20 fokos hőmérsékletétől a +5 fokos eltérés már 30 százalékkal több energiát igényel. Megyénkről Munkatársunktól Gombai Károly, hazánk Berlini Kereskedelmi Szolgálatának hétfőtől kinevezett vezetője elutazása előtt tett nyíregyházi látogatásának alkalmával kifejtette, hogy nagy lehetőségeket lát a szabolcs-szatmár-beregi térségben. Ismeretei szerint a német tőkeerős vállalkozások keresik az olyan befektetési lehetőségeket, amelyek megvalósítható elképzeléseket tartalmaznak, s ilyenekhez szívesen társulnak tőkével. Szorosabbra kívánja fűzni a megyei kereskedelmi és iparkamarával, valamint a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITD Hungary) Rt.-vei a kapcsolatait. A szakember elmondta, hogy a kereskedelmi szolgálat az ITD Hungaryvel bemutatkozásokat, valamint a kamarával közös vállalkozói elképzeléseket tartalmazó adatbázis létrehozását tervezi. A kétoldalú kapcsolat- építés a berlini irodavezető véleménye szerint jó úton, dinamikusan fejlődve halad.