Új Kelet, 1998. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-16 / 63. szám

Kultúra 1998. március 16., hétfő Orvos művészek hetedik országos találkozója Berki Antal (Új Kelet) Látomásokkal teli este volt szombaton a nyíregy­házi művelődési központ­ban. Orvosok adtak hang­versenyt, orvosok, akik az ország minden pontjáról összegyűlve olyan koncer­tet produkáltak, hogy az még sokáig emlékezetes marad a zenekedvelők szá­mára. Főorvosok, orvostan­hallgatók rangra, beosztás­ra való tekintet nélkül mu­zsikáltak, ha kellett, kotta­állványokat, hangszereket cipeltek, vagy mint a neves budapesti pszichiáter, dr. Szilágyi András - aki a mű­sor második részében olyan Liszt Ferenc-műveket ját­szott zongorán, amelyek kévéssé ismertek a nagykö­zönség előtt -, aki az első részben kottalapozókcnt szolgálta a hatkezest játszó három gráciát. Corelli, Mozart, Chopin, Webber, Szörényi művei hangzottak el ezen az estén, alkalmi társulattá varázsolva a kisvárdai kórház orvosait, és zenekarrá szervezve Sopron, Székesfehérvár, Nyíregyháza, Szombathely, Budapest, Deb­recen egymással csak kivéte­les alkalmakkor találkozó or­vos zenészeit. Sok volt a ki­váló produkció. A bemutatott 23 műsorszám szinte kivétel nélkül élményt adott a népes közönségnek. A gyógyító művészek serege bírta erővel a három és fél órás koncertet, és ahol kevés volt az „orvos- tudomány”, ott besegítettek a családtagok, Szalontai és Ke­resztes Eszter, az orvostan­hallgató Bereczky Zsuzsa, vagy a fájdalmasan korán el­hunyt dr. Pintér Nándor las­san bőgővirtuózzá felnövő kisfa, ifjabb Pintér Nándor. Könnyűzene, komolyzene - nem kellett méricskélni ezen az estén, mint ahogy a hang­szerek széles választékából is nehéz volt valamelyik mellett dönteni, hegedűtől a hárfán, tromobitán, zongorán át egé­szen a tangóharmonikáig. Professzionista szintű pro­dukciók egész sora andalí­totta a közönséget. A neves nyíregyházi kézsebész, dr. Noviczki Miklós élményszerű Chopin-játéka, vagy dr. Tar­ján Jenő szombathelyi kardi­ológus főorvos, aki a talál­kozó „ad hoc” zenekara élén kiváló szólistaerényekró'l tett tanúbizonyságot Haydn D-dúr zongoraversenyének előadásával, de nem keve­sebb virtuozitással szólalt meg a hangversenyharmo­nika dr. Novák Miklós ke­zében, aki Hacsaturján Kard­tánc című művének átiratával lopta be magát a közönség szívébe. Dr. Berecky Kálmán és „együttese” - ifjabb Pintér Nándor nagybőgő, dr. Jónás Csaba dob -, a könnyűműfajt emelte a nagyhatású zenemű­vek emelkedett templomába. Mintha egy amerikai luxus­hajó első osztályának bár­jában élveztük volna a jazz- trió káprázatos tecnikájú muzsikálását. És az éneke­sek: dr. Pichner Katalin, dr. Naményi Miklós pityókás du­ója, dr. Gógl írisz varázsla­tos áriája a Figaró házasságá­ból, Pótor Ágnes és Hernádi Mária Webber-, illetve Bern- stein-dala, mind-mind hozzá­járult az est sikeréhez. Még talán a rendezésben is azért fordultak elő döccenők, hogy a közönség jobban szóra­kozzon. A rakoncátlankodó kottaállvány, amelyik az is­tennek se akart a kívánt ma­gasságban megállapodni, ala­posan felborzolva dr. Nagy Imre hajdúnánási háziorvos és trombitás idegeit, aki aztán fergeles Arban-szólóval feled­tette az önálló életre kelt ze­nei alkalmatosság csínyte­vését. Mindent egybevetve, nagy­szerű koncertet hallgatott vé­gig a szépszámú közönség. Orvosok szerepeltek, olyan produkciókat nyújtva, ame­lyek hivatásos zenészek kö­zött is elismerésre találtak volna. Csabai Lászlóné, Nyír­egyháza megyei jogú város polgármestere mondta kö­szöntőjében: a legszebb ze­ne a szívünkben élő szeretet. Ez a szeretet vezérelte szom­baton a művelődési köz­pontban fellépő orvos mű­vészeket. Azt írja Márai Sándor 1943-ban: „Hippokratész még hitt abban, hogy csak az az igazán orvos, aki annak született, mint egy művész. Hogy Hippok­ratész (aki az orvosi magatartás szabályait évez­redekre meghatározta) mennyire ismerte szakmá­jának alapszabályait, arra tökéletes bizonyíték Albert Schweitzer, aki neves orgonaművészként végezte el az orvostudományi egyetemet, és lett Afrikában az elesettek gyámolítója. Ebben hiszek én is. Ebben az értelemben az orvoslás kissé művészi alkotás is. A művésznek is akkor sikerül igazán a remekmű, ha tökéletesen tudja a mes­terségét, s a tetejében látomása is van műve belső tartalmáról. Gyógyítani is csak akkor lehet, ha az orvosnak látomása van a betegről, s e látomás­nak aztán gyógyítás formájában alakot ad”. A kultúra hírei Babus Andrea (Új Kelet) Mátészalkán a művelő­dési házban március 18-án, szerdán a nyírbátori Talán Teátrum előadásában a Té­kozló fiú című darabot lát­hatja a közönség. *** Nagyecseden március 17-én. kedden délelőtt tíz órától Botrány a macskata­nyán címmel mesejátékot láthatnak a gyerekek. Az előadáson Kovács Mari és Tóth Károly színművészek Mesepódiuma szerepel a fiatal közönség előtt. *** Ujfehértón március 16-án. hétfőn a Primavera Balett- együttes lép fel délután öt órától a művelődési ház szín­padán. Március 20-án dél­után egy órai kezdettel ren­dezik meg a Vasvári Gálát, a 3. Számú Vasvári Pál Általá­nos Iskola gálaműsorát. *** Ibrányban március 20- án a művelődési- házban a rétközi iskolák tátikásainak döntőjét tartják délután há­rom órától. Másnap, márci­us 21-én jótékonysági bált rendeznek a helyi általános iskolában. ;(í * * Nagykállóban a művelő­dési ház ad otthon március 20- án a fiatalok szórakozá­sát szolgáló diszkónak. *** Nyíregyházán a Zeneis­kolában (Kürt utca 5—11.) március 19-én, csütörtökön délután öt órakor kezdődik a végzős Hadházy Dániel és Mészáros Adóm búcsúhang­versenye. Hadházy Dániel gordonkázik, Mészáros Ádám kürtös. A koncerten hallhat­ja a közönség Frehse: An­dante, Lully: Passacaillc, Mozart: 3. Esz-Dúr kürtver­seny, ID. tétel, Nőlek: D-dúr gordonkaverseny. I. tétel, Erkel: Adagio, Lisznyai: Ősz, Strauss: Kürtverseny, Arutyunján: Expromt, Bo­gár: Változó felhők, Haydn: Esz-dúr kettős kiirtverseny című darabjait. Zongorán kísér dr. Széles Csabámé és Tóth Nándorné. *** A Művészeti Hetek '98. rendezvénysorozatban már- cius 20-án, pénteken de!plán j hat órától hallgathatják meg az érdeklődők a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Mazsorett Csoport tavaszkö- szöntő koncertjét a nyíregy­házi Váci Mihály Művelő­dési Központ hangverseny­termében. A műsorban fel­lép a Fantom TSE és a RE- flex Moderntánc Stúdió. Ugyancsak a Művészeti He­tek ’98. programja a március 21- 22-ei hét végén délután hat órától megtartandó hagyo­mányos koncertműsor, mely- lyel a Primavera Baletlcgyiil- tes lepi meg közönségét. *** Nagyhalászban a műve­lődési ház szervezésében március 20-án. pénteken délután négy órától fél ha­tig Palkovics Kata vezetésé­vel hagyományos táncházai rendeznek a középiskolá­soknak. A zenél egyelőre magnetofon szolgáltatja, de - megfelelő érdeklődés ese­tén - legalább negyedéven­ként élőzenével tarkítják a programot. *** Tiszalökön, bár nincs mo­zi, március 19-én délután fél háromtól és este hat órai kez­dettel a Titanic című filmet vetítik le az érdeklődőknek a művelődési házban.

Next

/
Thumbnails
Contents