Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-10 / 8. szám

Interjú

1998. január 10., szombat

Az igazi sikerek pillanatnyi örömökből épülnek

Hétvégi beszélgetés dr. Vágvölgyi Jánossal, a nagykállói kórház főigazgatójával

I

gazgatóként ritkábban van része sikerekben. Ez persze nem azt jelenti, hogy eredménytelenül dolgozna, ellenkezőleg. Felelős beosztásban több szürke hónapja van, amíg egy igazán látványos, ünnepélyes napot tudhat maga mögött. Addig pillanatnyi örömök adják az energiát a szívós hetekhez. Az apró sikereket a körzeti orvosi ügyeleti rendeléseken szerzi dr. Vágvölgyi János. Főigazgatóként egyre kevesebb közvetlen kapcsolata van a betegekkel, hiszen idejét a kórház szakmai és gazdasági vezetése köti le. Számára felüdülést jelent, ha ügyeletes orvosként segíthet az embereken. Mindig is erre vágyott, hiszen már tizenhat évesen azért döntött az orvosi hivatás mellett, mert úgy látta, ezzel adhat legtöbbet az embereknek!

Az egyszerű, dolgos hétköznapok bizonyítéka a közelmúltban megszerzett ISO 9002- es minőségbiztosítási tanúsítvány. Az ország második.egészségügyi intézményeként kapta az elismerést a nagykállói Pszichiátriai Szakkórház.

Kozma Ibolya interjúja- Hetedik éve igazgatója a nagykállói kórháznak. Meg sem várta az egészségügy racionalizációját, megválasztása után azonnal változtatásokba kezdett, amely az intézmény gazdasági átalakítását is eredményezte.- Ez nem volt sem könnyű, sem hálás feladat. Természetesen azt már sejteni lehetett, hogy az egészségügy finanszírozása változni fog, de akkoriban, amikor elkezdtük az ilyen irányú munkát, még nem volt a kórháznak „érdeke” a változtatás, mégis úgy gondoltuk, a pénzügyi gondok elkerülése végett szükség van bizonyos átalakításokra. Nyolcvannal csökkentettük az ágyak számát, kiderült: a kevesebb is elég. Sok elfekvő betegünk volt, akikről nem kórházunknak kellett volna gondoskodni. Vannak krónikus betegeink, akiknek problémája ciklikusan jelentkezik, s egész életük során kezelésre szorulnak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy folyton bent kell lenniük az intézményben. Akkoriban az átlagos ápolási idő száz nap volt, ma már ez jóval kevesebb (16-20 nap). Megszüntettük a külön férfi- és női osztályt. A szobákat természetesen nemek szerint osztjuk el, de az osztályok koedukáltak. Erre azért volt szükség, mert a férfirészlegen mindig jóval többen voltak, mint a nőin; Az új elrendezéssel egyformán terheljük a különböző osztályokon dolgozó orvosokat, ápolókat.

Munkatársaimmal 1992- ben dolgoztunk ki egy koncepciót, s eszerint oldottuk meg feladatainkat. Célunk a szakkórházi szint elérése volt. Két évvel ezelőtt határoztuk el a minőségbiztosítás megvalósítását, mely 1997 decemberében sikeres tanúsító auditálással megtörtént.- Meglepő, hogy ISO 9002-es tanúsítványa van egy kórháznak, hiszen ilyen bizonyítvánnyal elsősorban termelő üzentek szoktak büszkélkedni...- Az egészségügyre is kitűnően alkalmazható a minőségbiztosítás. Míg az üzemek dolgozói arra törekszenek, hogy a vevő elégedett legyen, addig mi a beteg elégedettségének, elismerésének megszerzésére törekszünk. Ennek egyik része, hogy a beteg érvényesíthesse jogait, amely egyenlő az emberi jogokkal. A pszichiátriai kórházban a páciens olykor nincs abban az elmeállapotban, hogy tudja, mi történik vele. Ennek ellenére nekünk kedves, szeretetteljes környezetet kell adnunk számára. Nem az a legfontosabb, hogy megkapja minden nap a piros és a sárga tablettáját, természetesen ez is, de még inkább számít, milyen légkörben tölti napjait. Ha figyelnek rá, megfelelő komfortérzete van, akkor elégedett, különösen, ha meg is gyógyul.

Egyébként leegyszerűsítve a kórház is szolgáltatásokat nyújt. Étkeztetünk, mint egy étterem, szállást adunk, mint egy szálloda, s ugyanúgy tisztaságot tartunk, mint bármelyik többcsillagos hotel, s emellett gyógyítunk.- Tapasztalható-e változás a dolgozók munkájában, amióta megkapták a tanúsítványt?- Nem, de minden pontosan dokumentált, kinek mi a feladata, s milyen sorrendben kell azt végeznie. Meghatároztuk a betegellátás folyamatát a beérkezéstől a távozásig. Tervszerűbb, s ezzel egyszerűbb lett a munkánk. Természetesen sokat kell adminisztrálni, dokumentálni, de minden visszakereshető, s nem hagyható el egyetlen munkafázis sem. Ehhez ki kellett dolgoznunk a szakmai, ápolási protokollokat, gyógykezeléseket és kórházi leírásokat.

Az oklevél megszerzésével azonban nincs vége a minőségügyi munkánknak. Ez folyamatos és örökös. Nyitott szemmel kell járnunk, és észrevennünk a hibákat. Évente ellenőrzik munkánkat. Szeretnénk az ISO 9001-es minősítést megszerezni, ebbe ugyanis a kutatás és a fejlesztés is beletartozik, reméljük, három év múlva ez is sikerül. Kutatómunka most is folyik a kórházban, s szeretnénk ezt is minősíttetni.-r Néhány évvel ezelőtt Elme- és Ideggyógyintézetnek nevezték a nagykállói intézményt, amely mára Pszichiátriai Szakkórházzá vált. Ez csak névváltoztatás, vagy tartalmi munkában is többletet jelent?- Ez egyrészt profiltisztítást takar, másrészt a betegellátás javítását szolgálja, ugyanis korábban organikus ideg- gyógyászattal is kellett foglalkoznunk, mára ez nem feladatunk. így például agydaganatban szenvedő betegeket mi nem kezelünk. Kórházunkban például ideges állapotú, depressziós pácienseket és elmebetegeket gyógyítunk. Az elmúlt évek alatt átalakítottuk a kórház teljes struktúráját.

Három aktív pszichiátriai osztály működik, a negyedik a pszichoterápiás osztály, itt az úgynevezett ideges emberek vannak, akik lelki problémáikat szerveikre vetítik ki. Például van olyan beteg, akinek a szíve szúr, s ennek tulajdonképpeni oka, hogy összeveszett főnökével, s ezt a konfliktust nem tudja feloldani.

Az addiktológiai osztályunkon szenvedélybetegek tartózkodnak, az alkohol, a drog és a játék rabjai. Kállósemjéni részlegünkben van a krónikus és rehabilitációs pszichiátriai osztály, amely százhúsz személyes. A gerontopszichiátriai részlegen az időskori elbutu- lásban szenvedőket kezeljük. A nyolcadik a krónikus addiktológiai osztály. Mivel a főépület kicsinek bizonyult, összesen négy telephelyen dolgozunk. Ezzel sajnos több kiadásunk is van, hiszen az ételkihordás is plusz kiadást jelent, s az ügyeleti beosztás is problémákat okoz.

Az elmúlt év júniusától létrehoztunk Re-Kreál néven egy közhasznú társaságot. Ennek része egy kis üzem és egy védett szállás. Ide jöhetnek rehabilitációra az alkoholizmusból felgyógyulok. Ennivalót, ágyat és munkát kapnak. Cserébe vállalniuk kell, hogy nem fogyasztanak alkoholt, s jövedelmükből egy meghatározott összeget félrerakva takarékoskodnak. Célunk, hogy két éven át alkoholmentesek legyenek - ugyanis ennyi idő után tekinthetők gyógyultnak -, s visszasegítsük őket a társadalomba.

Gyakori probléma, hogy az alkoholistának akkor próbálnak segíteni, amikor már elvesztette családját, munkáját, és hajléktalanná vált. Ilyen körülmények között, ha befejezte az elvonókúrát, csak ivócimborák maradnak. Természetes, hogy ekkor csak egyetlen útja van: az alkohol. Ezen szeretnénk változtatni, s megadni a lehetőséget a visszajutásra a konszolidált társadalomba.

Ez nem börtön, ide szabad akaratából érkezik a páciens. Húsz embert is tudnánk fogadni, egyelőre hatan vannak. Vállalnak kárpitozást, kőművesmunkát, cirokseprűkötést, s a kórház parkját is rendben tartják. Terveink között szerepel, hogy bevonjuk őket lakossági igények kiszolgálásába is.- Az elmondottak szerint Ön és munkatársai nem csak orvosi feladatokat vállalnak. A rászorulók visszase- gítése a régi környezetbe, s az ebből adódó felelősség felvállalása nem a kórházi alkalmazott munkaköre. Sokkal inkább humánum érezhető az effajta tevékenység mögött.- Szeretem az embereket, ezért is lettem orvos. Ahol éltünk a szüleimmel, egy Pest megyei nagyközségben, Isa- szegen volt egy nagyon kedves, aranyos doktor bácsi. Csak keveset találkoztunk, mert szerencsére ritkán voltam beteg. Őt látva, az ő hatására döntöttem úgy, hogy orvos leszek, mert így tudok leginkább segíteni az embereken. A budapesti Vörösmarty Gimnáziumba jártam, majd az orvostudományi egyetemen tanultam tovább. A középiskolában jó osztályunk volt, a harminc- nyolc fős társaságból tizenkettőt vettek fel az orvosi karra.- Végig ragaszkodott elhatározásához, miszerint az

egészségügyben kíván dolgozni?- Volt egy időszak, amikor azt gondoltam, inkább operatőr leszek, de a szüleim jobb belátásra bírtak. Ma már nem bánom. Egyetemista koromban gyakran bejártam a balesetire, sebész akartam lenni. Akkoriban még megmondták, ki milyen szakirányt válasszon. Belőlem röntgenorvost akartak csinálni. Fellebbeztem. Miután látták, hogy hajthatatlan vagyok, két várost ajánlottak fel, Kapuvárt és Mátészalkát. Végül az utóbbi helyre kerültem. Akkoriban, 1962-ben ez azt jelentette, hogy Szabolcs megyébe jönni lehet, de elmenni aligha. Ennek ellenére sem éreztem börtönnek.

Nagyon örültek nekem a szatmári városban, ugyanis sok volt a beteg, sebész meg kevés. Már a második nap ügyeltem. Megszerettem az ott élő embereket, mert őszinték, egyszerűek és nyitottak. Hétéves sebészi munka után

Balkányba kerültem1 körzeti orvosnak. Sok kedves embert ismertem meg a községben is, néhányukkal még ma is tartom a kapcsolatot. Hétesztendős szálkái munkám idején megnősültem, és született két szép gyerekünk. Hét évig voltam körzetben, de végig úgy gondoltam, hogy később visz- szamegyek sebésznek. Ez a tervem meghiúsult, noha a sebészet iránt még ma is nosztalgiát érzek. A műtő légköre, s maga az operáció sajátos, és számomra felejthetetlen. Míg Balkányban dolgoztam, rendszeresen átjártam Nagykállóba, ahol sebészeti szakrendelést tartottam, s 1975-től voltam a nagykállói járás főorvosa.

Ezután a nyíregyházi járási hivatal egészségügyi osztály- vezetője lettem 1976-ban. Százötvenezer ember, hetven orvos és sok ápoló tartozott a területhez.. Itteni munkámban háttérbe került a gyógyítás, sokkal inkább a szervezés, vezetés és irányítás kötötte le a figyelmemet. Akkoriban vonták össze a megyei kórházat és a tüdőkórházat, fiatal, rátermett embert kerestek a vezetőhelyettesi székbe. Egyik napról a másikra ott találtam magam harminckilenc évesen a megyei kórházban. Három évig helyettes voltam, majd 1980. január 1- jétől kineveztek főigazgatónak. Sűrű napok voltak... A vezetés egészen új munkastílust követelt, egy igazgatónak tisztában kell lennie a közgazdasági és jogi szabályokkal, de otthon kell lennie a legújabb műtéti és diagnosztikai eljárásokban is. Akkoriban már folyt a kórház rekonstrukciója, így építészeti ismereteket is kellett szereznem.

I- Meddig volt a megyei kórház vezetője?- A helyettesi esztendőkkel együtt tizennégy évig.

II - Hogyan jött el?- Kezembe adták a munkakönyvét.

|| — ???- A rendszerváltás után történt. Pályázatot írtak ki a vezetői poszt betöltésére, s a szabályok szerint óriási hátránnyal indult az, aki korábban éveken át igazgató volt.

|| - Eszerint feladta?- Adtam be pályázatot, de később visszavontam. Méltánytalannak tartottam a negatív megkülönböztetést.- Mit érez, ha a megyei kórház előtt megy el, hiszen sok helyen ott van a keze nyoma?- Már semmit.

I

j - Mi történt Önnel ez- * után?- Üzemorvosként dolgoztam, de voltam munka- nélküli is. Majd megüresedett a nagykállói kórház igaz- - gatói széke, és én pályáztam. Ezúttal sikerrel. Nagyon jó kollektívával dolgozom. Sokat számít, hogy látom, a . kollégáim mosolyogva és . kedvvel dolgoznak. Nem rettegéssel és félelemmel végzik feladatukat, biztonságot éreznek maguk körül. Megértik, mit szeretnék, s pártolókra találok. Magukénak érzik az intézményt, s annak fejlesztését. Szerintem mindenkivel konszenzusra lehet jutni, ha két vagy több em- - bér- elképzelése .valahol- találkozik. így érzem ezt most kollégáim körében is, akikkel. együtt gondolkodunk, együtt ténykedünk. Öröm számomra az is, hogy odaadó munkájukat időnként plusz pénzekkel is tudom honorálni.

I- Jut-e idő kórházon kí- I vüli foglalatosságra?- Több mint tíz éve a megyei Vöröskereszt elnöke, jelenleg országos vezetőségi tagja vagyok. Ugyancsak tagja vagyok a magyar kórházszövetség országos vezetőségének, és egy éve a társadalmi unió - mely a civil szervezetek szövetsége - regionális elnöki feladatait is ellátom.

II -Mire a legbüszkébb?- A családomra és a munkatársaimra. A gyermeknevelést inkább a feleségem vállalta, védőnőként kétségtelenül több ideje volt. Természetesen tudom, hogy biztos, kiegyensúlyozott háttér nélkül, melyet a nejem nyújtott, nem lehettem volna, s most sem lehetnék orvos-igazgató. Mindkét gyermekem diplomát szerzett. A lányom bölcsész, a fiam építész. Nem vonzódtak az orvosi pályához, én sem erőltettem őket. Van egy kisunokám, s remélem, hamarosan több is születik majd. Büszke vagyok az emberi kapcsolataimra, arra, hogy mindig képes voltam tiszteletben tartani a másik ember céljait és boldogulását is.