Új Kelet, 1998. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-05 / 3. szám
r^Lu.:kri-------------Ko moly felhangokkal Palotai István (Új Kelet)_ Humorban nem ismerek tréfát - mondta Karinthy Frigyes, és mindazok, akik a humor nemesebb énjének képviselői - írók, költők, filmes- és színházi emberek tartják is magukat ehhez a „szabályhoz”. Csakhogy — mivel a keményebb világhoz keményebb humor „dukál”- az utóbbi időkben mintha híján lennénk a szívet-lelket melengető vígságoknak: helyettük a falrengető, érgörcsöket indukáló, szakadnivaló röhögés a jussunk. Röhögünk, mint a ló, berosálunk a sút- kától, ne lássuk az anyátok sírját, ha nem döglünk meg a dumától... Pedig hát ami üres, az üres. A semmitmondás bűn akkor is, ha annak humor vagy kabaré a „fedőszerve”... Persze kit érdekel? Minek még ezen is filózni? Akinek nem tetszik, ne hallgasson (ne nézzen) kabarét, hanem tekintse meg a Ne hálj anyáddal című albán egészségügyi fel- világosító filmet... Nem nézem meg. És egyáltalán, egyre nehezebb rávenni, hogy bármit is megnézzek a humor térfelén, mert - amint mondtam -, helyette általában színészi exhibicionizmust, összecsapott hakniszintű örömködést kapok. Magyarán, szatírák helyett szakmai szatírokat... így aztán a mai kabarék „politizálása” sem bánt any- nyira, pedig nem nehéz elképzelni, mekkora szükségem van rá, hisz magam is nap mint nap ezzel görcsölök, ezzel foglalkozom. Mint rakodó, a a súlyemelőbajnokságra... És meglehetős immunitásom ellenére mégis nagy örömmel tölt el, ha megkímélnek... A szilveszteri kabaréktól pedig egyenesen herótom van. Illetve volt. Mert örömmel jelentem, hogy visszakaptam valamit abból, amit eddig sokan elkonfiskáltak tőlem: a nemesveretű humor által vezérelt kabarét. A visszaszármaztató ,-nevezhetném akár becsületes megtalálónak is - Verebes István - volt, és tette ezt a tévé egyes csatornájának szilveszterén... A szellemes műsor, a remek színészek, a mértékletesség és az adás kellemesen polgári légköre már eleve öröm volt számomra, de a „végjáték” sokkal több ennél! Garas monológjáról csak a „legek” hangján szólhatok. Lehet, nem tudok róla, és Brecht még írt Verebesnek egy eleddig ismeretlen anyagot, az is előfordulhat, hogy Jurij Ljubimov ideugrott színpadképet teremteni és Garast „intonálni”, de az sem kizárt, hogy ezeket az értékeket a Móricz Zsig- mond Színház igazgatója is magában hordja... És most aztán isten igazából kirukkolt velük. A bátor tett - a kabaré hangvételének megváltoztatása - olyan volt, mint a májusi zápor... Felüdített tiszta emberi levegője, becsületes igazmondása, és a tény, hogy azokhoz is szólt, akik már rég nem számítanak senkinek széles e hazában! Mert bizony vannak szakadékok, sőt a szakadékban az egész közép- osztály. Mi már tényleg nem egy nyelven beszélünk, és talán már valóban meg sem látjuk egymást. A pénz csak pénzt vizslat, a nyomor csak nyomort szimatol... És így, mindezek ellenére igyekeznünk kell boldognak lenni. Igyekeznünk kell, mert végül is annak legbensőbb forrása bennünk is buzog. Hinnünk kell és remélnünk. Nem azért, mert erre biztatnak, hanem azért, mert a bizalom és a remény maga az éltető erő. A nemzet ereje. Gyermekeink jövője. Ha „humorunknál vagyunk”, már nem is lehet akkora baj. Ne is legyen. Azt azonban senki se várja el tőlünk, hogy betegre röhögjük magunkat mindezen... Ezért hát köszönet az emberi szóért. Köszönjük, Verebes! Rendházból kastélyba MTI _________ Rö videsen új helyre kerülnek Máriapócsról a Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthonának lakói. A közeli Baktalórántházán, a volt Dégenfeld-kastélyban helyezik el a javarészt idős és gondozásra szoruló embereket. A költözést az indokolja, hogy a betegek Máriapócson az államosítás után az egyetlen görög katolikus egyházi rend épületét vehették használatba, azonban azt a Nagy Szent Bazil Rend egy tavalyi kormányhatározattal visz- szakapta. Baktalórántházán a 12 hektáros ősparkban fekvő Dégenfeld-kastélyban 1996-ig tüdőkórházként működött, a kórházi ágyszám- csökkentéssel azonban felszabadult az épület. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat már korábban megállapodott a fővárosi önkormányzattal, hogy 150 millió forintért eladja az ingatlant. Az adásvételt megakadályozta: a szabolcsi kisváros határidő-késéssel ugyan, de bejelentette elővásárlási jogát, hogy középiskolai kollégiumot létesítsen a kastélyban. Az egyházi ingatlanok rendezését végző egyeztető bizottsággal megállapodva ezért - az állam nevében - a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium élt elővásárlási jogával, majd átadták az ingatlant a fővárosnak. A műemlék épület felújítása és berendezése becslések szerint 270-300 millió forintba kerül. Ezt a munkát 1998 tavaszán végzik el, utána kerül sor a költözésre. A máriapócsi otthon dolgozóit nem bocsátják el, hanem megoldják az átjárást a 15 kilométerre lévő városba. Jól jár Baktalórántháza is, mert az új dolgozókat innen veszik fel. 1998. január 5., hétfő Megyei krónika Mi lesz a támogatástól elesettekkel? rica- és napraforgókultúrák Munkatársunktól Lapunk információi szerint legalább kétszáz felső-szabolcsi gazda adminisztratív okok miatt elesett a 260 millió forintos keretű állami, elemi csapáskár kompenzációtól. A támogatás egy gazdára vetítve 10-30 ezer forintot jelent hektáronként. Az ok: a kárfelmérő adatlapra a belvízkár mellett a jégverést is feltüntették. A térségben a nyár elején napok alatt lehulló 150-220 milliméteres csapadék miatt közel négyezer hektár termőföld került tartósan víz alá. A térségi gazdaköri szervezet felmérése szerint az elemi csapással leginkább súlytott Demecser, Kék, Berkesz és Gégény 1212 gazdaságában 99 millió forintos közvetlen kár keletkezett. A beültetett gabona-, kukoesetében hektáronként legalább 35-40, palántás növények esetében 80-90 ezer forintos volt a termelői veszteség. A kárfclmérő mezöleltárt végző szakértők a térségi vízügyi igazgatóság adatpontosítását követően a becsült jövedelemkiesésben határozták meg a veszteségeket. Az elemi csapás-kárkom- penzáció november közepétől volt igényelhető. Az adatlapok kitöltésekor tudatosult a gazdákban az a szakminisztériumi határozat, hogy azok a termelők, akik a belvizet követő július eleji jégverést is feltüntették a kárbejelentéskor, ők semmiféle támogatást nem kapnak, mert ajég biztosítható kártétel. A felső-szabolcsi károsult termelők egyike sem rendelkezett növény- biztosítással. A megyei mezőgazdasági érdekképvisc- | leti és érdekérvényesítési g szervezetek mindegyike m egyetért abban, hogy a tér- | ségben a növényi kultúrák pusztulását egyértelműen a belvíz okozta. A gazdakör képviselői nem fogadják el a csapáskár-támogatásról szóló megváltozott minisztériumi döntést, levélben fordultak az agrártárca vezetőjéhez sürgős probléma- megoldást kérve. Ez itt mégsem a reklám helye Kézy Béla (Új Kelet) Szinte kinyílt a zsebemben a bicska, amikor egy országos nagyrendezvényen egyik országos napilapunk - melynek nevében a „magyar” szó is benne foglaltatik - tulajdonosa örömmel, ám nem minden fölényesség nélkül, és persze németül számolt be a lap eredményeiről és arról, hogy újabban az elektronikus médiumok területén is teret nyertek Magyar- országon. Attól sem voltam túlságosan elragadtatva, amikor az egyik budapesti rendezvény- szervező cég megyénkbeli rendezvényeire a hostesseket, a pincéreket, és természetesen az ételeket és italokat is Budapestről szállította. Ezért is van, hogy talán kicsit szokatlan vásárlói filozófia kezd bennem kialakulni az utóbbi időben. Valami furcsa dacból előnyben kezdem részesíteni a magyar termékeket. Még ezen belül is felállítottam egy rangsort. A legelső szempont, hogy a tennék Magyarországon készüljön. A következő, hogy lehetőleg kizárólag vagy meghatározóan magyar tulajdonban legyen a cég. Ha pedig még a mi megyénkben működik is, és a tulajdonosa is megyei, az igazán kivételes pozitív diszkriminációt élvez vásárlási döntéseimnél. Megvallom, egyetlen pillantásra sem méltatom a Danone-termé- keket, örömmel veszem viszont a Szabolcstej produktumait, s nekem akkor is a piros pettyes lesz az igazi, ha az eperjóhoz aranyláncot mellékelnek. Én, kérem, a Divius rabja vagyok, örülök persze, hogy van Pepsi meg Coca - leginkább azonban csak a reklámfilmjeiket élvezem, mert azok is kiválók -, s ha már szénsavas üdítőkre vágyom, hát hazait, megyeit veszek, még ha ezzel ki is zárom magam az össznépi kupakgyűjtésből. Ha nem a szénsavasra szomjazom, csak az EKO termékeit fogyasztom. Vágyom egy jutalomra a nap végén, és szeretem az élet habos oldalát is. Megvallom, néha jólesik egy klasszikus unikum, de sokkal szívesebben megiszom egy Várda keserűt. Ha rajtam múlna, minden hazai szállodában nem welcome drinket, hanem isten hozott italt kínálnék, s az természetesen a kisvárdaiak szatmári szilvája vagy az új almapálinka volna. Van az olyan jó, mint a whisky vagy a calvados. Örülök, ha Kárpát-hús-termékeket vagy jóféle vállaji füstölt árut fogyaszthatok. Ha traktorom lenne, bizonyára Taurus-ab- roncsokon gurulna, még akkor is, ha a megyei gyár már a franciáké. Számos-cipőben is jól érezné magát a lábam, s a Vásárosnaményban készült öltönyöket is kellemes viselni. Az autóm természetesen Opel Astra, ha futná nagyobbra, Audit vennék, természetesen olyat, amelynek Magyarországon gyártották a motorját. Elégedett vagyok persze a „mi autónk” minőségével is, remélem, hogy minden autóstársam a kisvárdai halogén izzókat használja, és a lakásokban is a Tungsram-fényforrások ontják a világosságot. Persze, bárki azt mondhatja most, hogy egy vásárlásnál az ár-érték arányt, s nem az érzelmeket kell figyelembe venni. Én azonban örömmel vállalom az érzelmes vásárló szerepét. Sajnos, szomorúan tapasztalom, hogy a külföldi turistaparadicsomokban is egyre inkább a nagy nemzetközi étel-ital kínálat dominál, mint a helybéli. Én azonban ott is érzelmileg fogyasztok. Görögországban sem eszem pizzát, hamburgert, de elmajszolom a gyrost, s ha betérek egy étterembe, nem az angol reggelire vágyom, hanem napszaktól függően keresek valami helyi specialitást, aperitívnek is Metaxát iszom, ha van ottani sör, azt öblítem rá, s bár nem vagyok nagy borivó, szívesen elkvaterkázok az ottani borok mellett. Ragaszkodom ahhoz is, hogy a külföldről hozott ajándékaim - még ha tömegáruk is - az adott országban készüljenek és jellemzők legyenek. Lehet, hogy a szakmabeliek megvádolnak majd azzal, hogy valamiféle szubjektív reklámírást körítettem. Én azt gondolom, ez vállalható. Múltba vesző történelmi tanulmányaimból emlékszem arra, hogy a múlt század első felében volt Magyarországon egy mozgalom, amely arra buzdított, hogy a hazai árukat részesítsék előnyben a magyar vásárlók. Minden árun jelezték is, hogy itthon készült. Az akciónak akkora sikere volt, hogy néhány külföldi cég megpróbálkozott a hamisítással is. Közszájon forgott egy történet arról, hogy egy osztrák gyártó kissé elírta a „honi posztó” védjegyet, s „honi poszló” lett belőle, ami aztán jókora presztízs- és anyagi veszteséget okozott a hamisság kitalálóinak. A magyar áruk védelmének ma is van mozgalma, ám eredményei egyelőre szerények. Talán jó lenne minden magyar vásárlónak lehetősége és tehetőssége szerint beszállni ebbe a mozgalomba. Akkor ugyanis a magyar munkaerő jut munkához, nő a vásárlóerő, az adóbevétel, s ez még akkor is jó, ha a magyar gyárak egy része külföldi tulajdonban van. Ajánlat lopás ellen Munkatársunktól Jellemzően tüzelési célú, kisebb mennyiségű falopásokkal szembesülnek a Szabolcs-Szat- már-Bereg és Hajdú-Bi- har megyék területén lévő 55 ezer hektáros állami tulajdonú erdő kezelői, a Nyírerdő Rt. munkatársai. Két-három évvel ezelőtt elterjedt az ipari mennyiségű, teherautóval, rakodógépekkel történő falopás, komoly, sokmilliós tételű károkat okozva. A térségi erdőgazdaság vezetősége emiatt tavaly létrehozta az őrző-védő kiképzéssel rendelkező erdészekből álló erdővédelmi akció- csoportot, amely a helyi rendőri szervekkel együttműködve legkésőbb a riasztástól számított egy órán belül körbezárja azt a területet, ahonnan a falopási információ származik. A csoport működésének hatékonysága miatt jelentősen csökkent az eltulajdonított fameny- nyiség, a társaságnak okozott kár nagyságrenddel csökkent. Emellett az rt. kedvezményes gallygyűjtési, a véghasznosított területeken tuskószedési akciókat hirdet a lakosság részére. Foto Bozso Katalin
