Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-08 / 286. szám
1997. december 8., hétfő Akik szeretik a sajtot Szerencsés csillagzat alatt született meg a Talán Teátrum gondolata. Szerencsés csillagzat alatt, mert minden feltétel adott volt, hogy egy színházi kezdeményezés létrejöhessen. Megvolt a hivatalos akarat, akadt egy megszállott színházcsináló színművész és végül, de nem utolsósorban olyan tehetséges színjátszók kerültek ki a városból és környékéről, akik hitelesen és rendkívül hatásosan képesek megszólalni a színpadon. Berki Antal (Új Kelet) Vasárnap délelőtt a gyermekeknek játszottak a Teátrum tagjai. Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot című bábjátékát színpadra alkalmazva, hatalmas, megérdemelt sikert arattak. A szürke és fehér egerek, no meg a Nagy Macska Mágus belopódzott a legkisebbek szívébe. Az író, aki több mint harminc éve rendezője az Állami Bábszínháznak, pontosan ismeri a gyermekek világát, darabja első perctől az utolsóig leköti nézőit, mértékletesen adagolva humort, izgalmat, biztos kézzel vezeti el a gyermekeket a megnyugtató befejezésig. Az egérvilág nem sokban különbözik attól, amiben mi is élünk, talán csak annyiban tér él a valóditól, hogy bennünket nem a Nagy Macska Mágus riogat, és kudarcaink is húsbavágóbbak, mint azoké, akiket Urbán Gyula megénekcl. A rendező, Buzogány Béla két részre osztotta a színpadot. Létezik egy valóságos tér, ahol a szürke egerek élik mindennapjaikat, és egy titokzatos mesebeli világ, amiről semmit sem lehet tudni, csak azt, hogy ott él a Nagy Macska Mágus, és oda halandó egér be nem teheti lábát. A játéktér - még a tenyérnyi színpad ellenére is — tágasnak tűnik, ahol minden szereplő képes otthonosan mozogni. A rendező ügyesen mozgatja szereplőit, olyan tempót diktálva, hogy a nézők az első perctől az utolsóig megbabonázva, izgatottan drukkolnak a színpadon szereplő művészeknek. Demar- csek Györgyné koreográfiája minden lépésvariációval a mesedarab minél nagyobb sikerét segítette elő, mint ahogy a zenei kíséret (zenei vezető Kiss János) is alázattal szolgálta a színpadi történést. Az egér szülők és gyermekeik a felnőtt emberekről vettek mintát. Lidi. Vona Éva viseli a családban a nadrágot. Biztos kézzel irányítja szeretteit, különösen tutyi-mutyi férjét (Hajdú Mihály), mint ahogy játékmesterként is képes az egész előadás motorja lenni. Az ifjú szerelmesek, Dám Edit és Hajdú Csaba könnyedén hódították el a nézők szimpátiáját, nemcsak szépen beszélnek, de tánc- és éncktudásuk sem elhanyagolható. Nagy Agnes és Futkos Attila, Fruzsina szülei fehér egér Capuletekként hitelesen képviselik az emberektől ellesett ostoba felfuvalkodottságot. Zakariás nyúlfarknyi szerepében színpadra lépett a rendező is, bájos segítőtársával, a kabinetalakítást nyújtó Hajdú Ágnessel (papagáj) nyitotta meg és zárta le a darab cselekményét. Tökéletesen kimunkált karaktereket láthattunk a színpadon, ami nemcsak a rendező színészvezetését, hanem a szereplők egyéni képességeit is dicséri. Olyan amatőröket csodálhattunk meg Nyírbátorban, akik a profi világban sem vállárának szégyent. Szólni kell mégKremper Attila kitűnő mágusáról, aki nemcsak az egerek, de úgy látszik, az emberek lelkületét is tökéletesen ismerve, minden konfliktust képes feloldani, hogy egy nagy boldog fináléban ölelkezzen össze fehér és szürke egér, hogy a világon ne csak azt keressék egerek és emberek, ami elválaszt bennünket egymástól, de találják meg azt is, ami összeköti az ilyen-olyan színű embert és egeret. Az egérvilágban, úgy látszik, minden egyszerűbb. Ott Fruzsina és Soma házassága elől elhárultak az akadályok. Most már csak nekünk, embereknek kellene okulni az egerek Rómeó és Júlia történetéből, és akkor talán békésebb, szebb, boldogabb lenne a világ, de mindenképpen olyan, ahol gyermekeink biztonságban, jólétben élhetnének az emberi életkor legvégső határáig. Bemutató a Móricz Zsigmond Színházban N yugtával dicsérd a napot - így a közmondás, és valóban, ha manapság menekülni akar az ember a zord jelen elől, korántsem biztos, hogy „tutira mehet”. Míg régen egy-egy tárlat a biztos lelki felüdülést, egy irodalmi est a magas fokú szellemi élvezeteket, egy színházi bemutató a nemes épülést, avagy „vegytiszta” kikapcsolódást jelentett, manapság erre már a világon semmi garancia. A tárlatok összemázolt vécécsészéket, bepacsmagolt hullámpapírdobozokat tárnak „műélvezetként” szemünk elé, a költők leginkább a mikrocellás anyagok nedvszívóképességét ecsetelik, és színházba menvén sem lehetsz benne biztos, hogy nem a mocskot lódítják az arcodba. Az „átértelmezett” rendezői színház kora ugyan leáldozóban van (mai világunk már minden, csak nem progresszív), a kétkedés azonban lassan életelemünkké vált, így aztán nem csoda kitörő örömünk, ha olyan előadást kapunk, mint ez a Mágnás Miska... Palotai István színikritikája És ha a világ nem képes - a vad röhögésen kívül - egyéb „típusú” rekeszizomgörcsöt okozni, akkor bizony nem csoda, hogy a múlt emlékei között kezdünk kutatni, ha mosolyra, könnyed nevetésre vágyik szívünk. Ezek a régi, szép mesék aztán lágyan magukhoz emelnek minket, megszelídítik zaklatott lelkünket, és fülünkbe súgják fent a magasban: Ne féljetek! Az élet szép, csak merni kell örülni neki! Bakonyi Károly Mágnás Mis- kája különleges operett. Akárcsak Szüle Mihály Egy bolond százat csinál-ja, ez is „színházmentő” hírében áll, hiszen egyrészt alig van az országban olyan régi teátrum, amely ne tűzte volna már műsorára, másrészt mindig frenetikus siker a jutalma. Viszonylag egyedi viszont abban, hogy az arisztokráciát csúfoló polgári operettek során belül a Mágnás Miskában különösen erős a „szocialisztikus” (ha tetszik, ám legyen: a népies) vonulat, akár hangvételét, akár meseszövését vizsgálgatjuk. Életteli, igazi elem ez, és nem a szokásos árvalányhajas „műbalhé”, ezért is oly kedves a szívnek. A mese konfliktusa tipikusan banális operettkonflik- tus, azonban a megoldás oly kedves, oly tisztalelkűen moralizáló, hogy ez külön boldogságforrásunk lehet. (Amikor Korláth gróf megtudja, hogy ereiben nem nemesi vér csörgedezik, azonnal „átáll”, és a happy end egyik fő kovácsává válik...) Mert hogy is nézne ki mindez manapság? A nagymamát és Leopoldot négy méter mélyen bebetonoznák az autópályaalapba, hogy tartsák a pofájukat a „sötét titokról”, ami veszélyeztetheti a család társadalmi pozícióit. Nos, hát ez a különbség. A Mágnás Miska után bizony még napokig mosoly ül ki az ember arcára, ha az előadás emlékei között matat. Berényi Gábor rendezése vérbeli profi munka! Azon felül, hogy minden hajszálpontosan a „helyén van”, még meglepetésekkel is szolgál, varázslatokra is képes! (Például a fináléban a két portálban megjelenő szerelmes ifjú egyszerű ötletnek tűnő, ámde remek megoldása.) Berényi úgy vezeti a néző szemét, olyan tudatos minden instrukciója, hogy az ember csak ámul-bámul mesterségbeli tudásán, annak ellenére, hogy jól tudja: operettben ott van az elsők között! Amivel egyedül nehezen tud megbirkózni - a színészek is „küzdenek vele rendesen” -, az a rendelkezésre álló szűk tér, igaz, ez minden bizonnyal E. Kiss Piroska díszlettervező lelkén is szárad... Az előadás kitűnő ritmusú; egyetlen léptetett pillanata sincs, ugyanakkor mindig pontosan feszül az adott időkeretekbe. A rendező briliáns színészvezetése kiváló egységes előadást teremt, amely ugyan itt-ott szemmel láthatóan a hajdani Mágnás Miskák idézete, de koránt-, sem kópiája. Kocsis Antal finom hangvételű Korláth grófja, valamint Lotti grófnő - Csorba Ilona - vérbő csillagkeresztes dáma-felesége amellett, hogy stílusában meghatározó közeget teremtenek, még azt is éreztetni engedik, hogy ki az úr a grófi házban... Nagy Ibolyát - Rolla grófnő - viszontlátni külön öröm volt a Móricz Zsigmond Színház színpadán. Gyönyörű hangja, tüneményes, légies szépsége ismét nagyot facsart a férfiszíveken... És ahogy azt az „optimális konstelláció” megköveteli, még ráadásul kiváló színésznő, igazi primadonna. A viszontlátások öröme azonban ennyivel nem ért még véget! A publikum újfent tapsolhatott régi kedvencének, Máthé Etának, aki úgy szerződött Kecskemétre, hogy valahogy egy kicsit mindig itt maradt. Kedves, szívet-lelket melengető kleptomániás nagymamája veretes színészi alkotás. Megyeri Zoltán Pixi grófja úgy csodálkozott bele a nagyvilágba, mint egy kedves, bugyuta kisfiú. Megyeri valóban az ország egyik legjobb jellemszínésze, aki mindent önnön legbenső világából facsar ki, és nem manipulál felszínes színészi eszközökkel. Ha összevetjük tisztaszívű ügyefogyott Pixijét a Vágy villamosában látottakkal, akkor világosodik meg igazán a kép: ez az ember szenzációs művész. Gazsó György, bár szemmel láthatólag nagyon szereli Mixi gróf szerepét, mégsem igazán azonosul vele, így aztán eszközei néha kikandikálnak a szerep mögül. A közönség persze joggal imádja, mert ha valaki ismeri a szakmát, és ezzel együtt a neveltetés művészetét, akkor az Gazsó! Szigeti András Leopoldja profi alakítás. Aki nem ismeri a történetet, eleinte kissé meg- hökkenhet Leopold kimért, de nagyon is határozott lakáj figuráján, azonban — mint áhögy végül megtudjuk - nagyon is jó „oka” van errre... Molnár László - Baracs István szerepében - ismét a mamák réme: igazi szívtipró bon- viván. Elegáns és jóképű, lírája hiteles, kiválóan énekel. (A zenéhez valamit konyítók külön élvezhették azt az egyáltalán nem bántó kettősséget, ami Nagy Ibolya igazi bécsi operett- ének-technikája és stílusa, valamint Molnár László rockszínházi technikája között van.) A bombaszerep - Miska - Horváth László Attila személyében a legméltóbb kezekbe került! Ha valaki önmaga alapköveiből építkezik, akkor az egészen biztosan ő, aki önmaga sem más, mint egy istenáldotta tehetségű „Halászlegény frakkban”! Semmi „züfec”, semmi technika (persze ez csak az örömteli látszat), Miska már az első pillanatban úgy toppan be a színpadra, mint az elemi őserő! Nem műindulatok petárdái robbannak, hanem az ezeréves magyarság ereje! Hogy aztán mindebből mi kerekedik, az már nem is volt kétséges! Szenzációs Mágnás Miska, akinek minden pillanatában párhuzamosan működik a .játszott” és a „valódi” énje... Sándor Júlia végre nagyobb szerepben is felmutathatta tehetségéi. Sodró, lendületes, „népies szubretl”, kiváló színésznő, jól énekel, és drámai ereje is megkapó. Húros Annamária jelmezei (ez már a harmadik Mágnás Miskája) praktikusak és stílszerűek. Külön érdemük, hogy nem „túlhajtottan” jellemzők. Nagy György koreográfiája kitűnő munka, bár érezni néhol a szűk tér kényszermegoldásait. Kazár Pál karmester ismét brillírozott. Remek hangszerelése homogenizálta az amúgy meglehetősen „eklektikus” zenei anyagot... A szűnni nem akaró vastaps hosszú távú, komoly sikert ígér! Úgy legyen! Kultúra Mágnás Miska I Nagy Ibolya és Molnár László
