Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-13 / 291. szám
1997. december 13., szombat Kultúra Kodály szellemében Beszélgetés Szabó Dénes Liszt-díjas általános iskolai zenetanárral be már örökre / nem borulhat lendül a karja nyílik / sugarasra az ég és hozzá már a galamb / hozza az olajágat boldog akinek térdén /egy nemzet lovagolhat (Kányádi Sándor: Kodály) Száztizenöt éve született Kodály Zoltán, a magyar zeneélet világszerte elismert mestere. December 16-án ünnepük az évfordulót kórusok és zenekarok, népdalénekesek és a zeneszerető közönség. De azt hiszem, mégis jogosak a kérdések, amelyeket feltettem Szabó Dénesnek, a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola Liszt-díjas zenetanárának, karvezetőnek. Erdélyi Tamás (Új Kelet)- Hogyan él mindennapjaikban, a kultúra, az iskola világában Kodály szelleme? Ki beszél ma Kodályról az emléknapokon kívül?- Manapság - én úgy látom - a hivatalos Magyarország folyamatosan megfeledkezik róla, sőt mintha zavarná Kodály gondolatvilága. Hiszen ő nem veszett el a napi gondokban, hosszú távon foglalkoztatta őt a nemzet sorsa. Ma hullámvölgyben van a kodályi gondolkodás. Konferenciákat tartanak, beszélnek Kodály zenepedagógiájáról. A nemzetközi tanácskozásokon sok külföldi elmondja, hogyan alkalmazzák azt a napi gyakorlatukban. A legkevésbé fényes távlatokat éppen Kodály országa mutatja fel. Mintha tiszta erkölcsiségétől, magas szintű követelményrendszerétől félne a mai társadalom. Inkább kerülik a vele való szembesülést, mert kérlelhetetlenül nem volt megalkuvó. Ma nem annyira népszerű az, hogy őt a nemzet sorsa, jövője foglalkoztatta. Nem tudom, aki ezért felelős, miért nem gondolkodik ezen tovább...-Nyilván azért, mert az Internetet fontosabbnak tartja...- Biztosan fontos az Internet. De ma erről sokkal több szó esik, mint az emberről, mint a jövőről, a magyarságról, mint Kodály Zoltánról. Pedig még vannak nagyszerű emberek. Példaként hadd említsem a most a tv2-re átköltözött össznépi tévévetélkedőn feltűnt buji történelemtanárt, aki sziporkázó szellemességgel és tudással kápráztatott el. Mert ő lehetne ma a fáklya, s nem a tőle jóval nagyobb ricsajjal bemutatott csütörtöki show-k egyik-másik „hőse”. I- Élhet-e körülményeink között a kodályi eszme?- Nemrég hallottam egy idegen szót, ami - véleményem szerint - jól kifejezi korunk sajnálatos tartalmát: „konzumidiotizmus”. Egy rádióhallgató telefonált be, s rögtön meg is kérdezte, hogyan védheti meg ettől gyermekeit. Vagyis az ellen, hogy minden arra ösztönzi: fogyasztani, fogyasztani, amit a reklámok diktálnak, válogatás nélkül. Aki Kodály szellemét követi, elfogadja nemzetnevelő és jövőbe mutató eszméit, annak nagyon nehéz együtt élni azzal a hétköznappal, amely úgy él, mintha azok soha el sem hangzottak volna.- Csak a vita kedvéért: gazdasági erő kell a nemzet felemelkedéséhez, hogy újra megvalósítsa önmagát! — Nem tudom, ez mennyire igaz, mennyire szükséges a pénz ehhez? A Kodály Zoltán Általános Iskola - az utóbbi éveket nem számítva - nem kapott kiemelt támogatást, mégis megszületett benne a világszerte megismeri és megszeretett zenei nevelési műhely, amelyre egyre több országból odafigyelnek, ahová elzarándokolnak Európa és a tengerentúl sok országából. Ezt nem pénzzel értük el. „NAT-tói tartok” — Én különlegességnek tartom a Kodály-iskolát, nem hiszem, hogy munkátok megtörhet. Inkább attól félek, hogy az általad említett szemlélet másutt megfojtja a hasonló törekvéseket, félbe töri a jó szándékokat.- A gondolkodó embert nem féltem. Az nem biztos, hogy mindig kiszolgáltatott. Az fölül tud kerekedni apró-cseprő gondjain. Nekem az a félelmem, hogy a mindenkori döntéshozók nincsenek azon a színvonalon, hogy felfogják a magyarság igazi értékét, s hogy meg tudják ítélni, mi a dolguk! Beállnak ebbe a szélbe, s mivel megvan a maguk haszna, nem is vitorláznak igazi célok felé: a nemzet felemeléséért. Nincs tartásuk, jövőképük. Elsősorban a NAT-tal, a Nemzeti Alaptantervvel van gondom, melynek alapelveivel tulajdonképpen egyetértek. Alkalmas lenne arra, amit Kodály akart: boldog gyermekeket nevelni, akik fölépítik a jövőt. A mai magyar iskolaszervezet magas színvonalú, erős követelményei vannak - ennek igazát néhány külföldi példa láttán magam is megerősítem. Egyetlen észrevételem volt, hogy a gyermekek életkorát jobban figyelembe vevő, őket kevésbé megnyomorító iskolát kell létrehozni. Példa erre a másodikos gyerekek szám- rendszerekkel terhelése, holott tudjuk, az absztrakt gondolkodásmód később alakul ki - kivéve néhány zsenit... A számítógép használata pedig később is megtanulható, nem fontos ebben az életkorban bugyuta lövöldözős játékokkal órákon át „hozzászoktatni”! De nem értek egyet a NAT- tal abban, hogy Kodály országában úgy tesz, mintha a Kodály által alaposan kidolgozott és bizonyítottan működőképes oktatási és nevelési rendszer és kultúra nem is létezett volna, és mintha Kodályt mint magyar embert szégyellnünk kellene!- Talán ne az ellenzőkkel foglalkozzunk. Kodályt „kulturáltan” is agyon lehet hallgatni...- Ez már régebben megkezdődött. Akik a pénz bűvkörébe kerültek, azt igyekeznek elhitetni velünk, hogy egy ilyen tiszta, nemzeti és egyetemes kulturális gondolkodás ma már korszerűtlen. Nyilván a támadás is üzleti oldalról indult, hiszen Kodály „módszere” olcsó, eszköztelen, mindenki számára hozzáférhető, s mégis el tud vezetni a végcélig: a nemzet kulturális felemeléséig. A hiéna-kapitalizmusban ezt nem lehet favorizálni, az a módszer jó, amelyhez nagy üzletek is kapcsolódnak, eszközigényes, s a gyerek zenetanulását például méregdrága „Orff- hangszerekkel” „segíti”, szemben az öt ujjon megtanítható dó-re-mi és a fafurulya egyszerűségével. Ma már nem vásároltatok a szülőkkel énekkönyvet, inkább hangversenybérletet. Ettől nem gazdagodnak meg az üzleti vállalkozók, de gazdagabb lesz az a nemzedék, amely részt vesz a zene, a lélek csodáinak közös megismerésében. Lehetőséget kell adnunk a gyerekeknek ebben az életkorban, amikor még megérinthető a lelke, hogy megismerkedhessen a legnagyobb mesterművekkel. Később már hiába próbálkozunk.-Azt hiszed, most már baj ^ van? Itt és országosan?- Nemrégiben mi, zenetanárok találkoztunk egy országos tanácskozáson, ahol mindenki egyöntetűen kifejtette: a NAT támadást jelent Kodály tanításaival szemben, cinikus módon elhallgatja, s ettől körülbelül kétszáz - zenei tagozatos - általános iskola úgy érzi magát, mint a szárazra vetett hal. Elismerem, hogy nem mindenütt sikerült a miénket akár megközelítő eredményeket is elérni. Ehhez kellettek az elhivatott egyéniségek is, de a módszer jól felkészült átlagos szaktanárokkal is működik. Viszont például Zeneakadémiát végzett szakemberek alig vettek részt ebben a munkában. Valami nagy hiba történt, s nem vagyok egyedül azok között, akik annak összeomlását várják. I- Mi tehát a NAT számod- I ra?- Egyértelműen a „konzumidiotizmus” terméke. Divat, amelyet a pénzvilág elvei határoztak meg, ennek szellemében nyomorítja meg az oktatásnevelés szent nemzeti ügyét, a fogyasztói társadalom legfontosabb elemét, a kritikátlan embertömeget hivatott „előállítani”. Külföldi utaimon már találkoztam hasonló elven működő oktatással. Például Finnországban gyermekeim bemehettek az ottani iskola egy-egy órájára, s nagyon lesújtó véleményeket hallottam tőlük arról. Hogyan lehel sikeresen oktatni olyan módon, hogy minimális fegyelmi követelmények sincsenek? Nyilván nem fontosak! Nem kell mindenkit művelt emberré nevelni! Az olyan ember nem jó fogyasztó, mert igényei vannak. Bennünket kiváló elődeink megtanítottak arra, hogy az iskolában fegyelmet kell tartani, követelményeknek kell lenni („Követelek tőled, mert tisztellek!”), s minden azért kell, hogy a gyerek több és jobb legyen! A gyeplőt áldemokratikus módon odadobni nem szabad! Zenetagozat nél- ______tói?!______- M it tudnak ma nyújtani a Kodály Társaság tagjai az igényes magyar társadalomnak? Volt-e szó erről a tanácskozáson?- Számos bel- és külföldi szakember jött össze. Beszámoltak Kodály hatásáról nemzeti kultúrájukra mind határokon belül, mind azon kívül. Annál fényesebb volt e kép, minél távolabbi kultúrát érintett meg Kodály hatása. Számomra a magyarok véleménye volt izgalmas. A legkiválóbb kollégáim erősítettek meg abban a hitemben, hogy helyesen gondolkodom (Csík Miklós, Sapszon Ferenc, Ugrin Gábor, Forral Katalin, Szabó Márta, Arany János és Kollár Éva). Akár virágosnak is nevezhetném a képet az ő beszámolóik alapján. Amikor rám került a sor, szerettem volna néhány problémánkról is szólni. Szembe kell nézni azzal, hogyan változott meg az élet körülöttünk. Szembe kell nézni azzal, kikkel kell konkurálnunk a tanári asztal mögül. Milyen fegyvereim vannak az ifjúsági szórakoztatóhelyekkel szemben? Nem tudok se akkora hangerővel, se titokzatos fényekkel, se Extasy- tablettával szolgálni. Legfeljebb egy ócska Supraphon-le- mezjátszóval... És nincs kréta, mert nincs rá pénze az iskolának. Nem Kodállyal van a baj, hanem velünk, akik évtizedes kompromisszumokba kényszerültünk. A budapesti szak- felügyelő katasztrofális énck- óraszám-csökkenést jelzett. A NAT 50 százalékos csökkenést irányoz elő. I! - A zenetagozatokon is?- A NAT nem ismeri á zenetagozatot! Bizonyos engedményeket tesz, rábízva az iskolára oktatási-nevelési tervét. De ebben is olyan módszert javasol, hogy állítsák szembe egymással például az énektanárt a számtantanárral, osztozzanak meg a lehetséges óraszámon. Ez természetesen elfogadhatatlan! Nem lehet szűk látókörű helyi, egyéni, anyagi érdekektől függővé tenni a nemzeti nevelés ügyét. Pedig ami az anyagi kihatásokat illeti, az elhíresült „sikerdíj” összege, azaz néhány „tocsik” megoldhatná az oktatásügy legnagyobb gondjait! Mintha nyílnának a NAT-on kiskapuk, de ez nem megoldás. Engem mindig bosszantottak a kiskapuk! Ne legyenek nagyobbak, mint a nagykapu, ami be van csukva. Tessék kinyitni nekünk a nagykaput, ami valódi előrehaladást, a gyermek érdekeit szolgálja! I- Milyen álmaid iskolá- I ja?- Azt szeretném elérni, hogy a gyerek ne ellenségesnek érezze az iskolát. Itt, a Kodályban - úgy érzem - nem rémség és mumus az iskola a gyermekek nagy többsége számára. Kodály arra kért bennünket, úgy tanítsuk őket, hogy az öröm és élmény legyen, és ne szenvedés. Ez elsősorban az énekre vonatkozik, de a többi tantárgyra is érvényes. Ehhez kiváló és hivatástudatú tanárok kellenek. Az új Kodály-iskola-Új iskola épül Nyíregyházán az evangélikus egyház kártalanítása miatt kiürítendő Alpár Ignác-féle épület helyett számotokra. Milyen lesz ez az új épület? - Az egyház jogos igényét elismerve - bár igen nehéz az elszakadás, nagyon sok emlék köt ide - vállaljuk a költözést, azt remélve, mindkét intézmény nagy lehetőséget kap tevékenységének a XXI. századhoz méltó körülmények közötti elvégzésére. Az új Kodály- épület is alkalmassá tehető az iskola szellemiségének átmentésére. Azt is száz évre kell megtervezni és megépíteni, mint emezt. Sőt, legyen annál is jobb! Örülök annak, hogy volt tervező, aki megkérdezte a véleményemet. Azt kértem, ne legyen paneliskola. Mondhatnék sok dolgot, akár Kodály nyomán, aki 1929-ben azt írta, bűn olyan iskolát építeni, amelyben nincs uszoda, hogy a gyerekek testnevelés óra után fáradt testét az uszoda vizében ne tudja regenerálni. Mert Kodály a gyermekek minden irányú foglalkoztatását fontosnak tartotta, ezt tartotta az egészséges testi-lelki fejlődés alapjának. Azt gondolom, ha a XX. század végén iskolát építenek, ezt a 70 évvel korábbi elvet meg kellene valósítani. Jártam néhány nyugat-európai, amerikai, japán, ausztrál kis iskolában, ahol pihenőkért, művészeti foglalkoztató és más irigylésre méltó dolgok is voltak. Jobban kellene hasznosítanunk nemzeti vagyonúnkat, hogy erre jusson! Foglalkoznunk kell a nemzet jövőjével! Az értékre több felelősséggel kell vigyáznunk! I- Akkor most uszoda kell az új iskolában vagy zeneterem?- Kodály azt mondta, az ének oktatása közvetlenül a testnevelés mellett legyen. Ezt ő is a görögöktől tanulta. A testnek és a léleknek együtt kell fejlődnie! Nem csak az uszodáért szólt, hanem minden gyermek leikéért, a harmóniáért. Kodály nem túlzott. Mindezekre szükség volna, hogy az ifjúság jobban nevelt, érték- centrikusabb gondolkodású legyen.- S ha felépül az iskola, mire lesz még szükséged munkád továbbfolytatásához?- A mi kezünkbe nagyszerű eszközöket adott a Ko- dály-módszer. Csak hagyják érvényesülni. Az iskola arra való, hogy értéket közvetítsen, és ebben nem lehet megalkudni! Ha a gyermek már kinőtt az iskolából, majd dönt, mi tetszik neki. De ha soha nem találkozik az igazi értékekkel, esélye se lesz arra, hogy széles látókörű, művelt emberré váljék! Én eltökélten hiszem a jót, de napról napra zavartabb gyermektekinteteket látok. Kutatom ennek az okát. Vajon az Interneten szörfözött, de iránytű nélkül, és bármit befogadott, amivel találkozott? Milyen hatások érhették? Diszkó? Éjszakai tévézés? Szabad-e ezek után nekem évezredek értékeiről beszélnem? Vagy dobjuk oda a gyeplőt? Boldoguljon, ahogy tud? Óriási a kihívás. Most van a legnagyobb szükség a hiteles pedagógusokra. Csak a legfölkésziillebb emberek tudnak a jövő évezred számára kiművelt emberfőket nevelni.
