Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-12 / 290. szám

Langyos a Barva-ügy Egy csütörtökön megszellőztetett hír szerint: Barva Ákos iránt érdeklődik a Nyíregyházi FC. A „tulaj ’, az MTK FC vélhetően csak a megfelelő ajánlatra vár, ennek megtételével „kiröppenhet” a Hungá­ria körúti fészekből a játékos. Koncz Tibor (Új Kelet[_ A Pannonföldön ma­napság anyagilag leg­jobban eleresztett fővá­rosi egylet fél évre köl­csönbe adná a futballis­tát, legalábbis ez a szak­mai stáb elképzelése. Egyébként pedig az NYFC puhatolózása Bar­va irányába nem újkeletű, a kapcsolatfvelvétel már a nyáron megtörtént. Akkor maga az érintett tett róla, hogy „elalud­jon” az ügy. A kék-fehé­rek alkalmazottja be­szállt egy mérkőzésre, amelyen aztán ugyan­csak kijött neki a lépés.- Még az idény kezde­te előtt felvetődött, hogy Barva Ákos esetleg hoz­zánk kerülhetne - szólt hozzá e témához Kulimár Mónus maradna, ha ••• L. T. L. (Új Kelet) __ A s portnapilapban meg­jelent rejtélyes, indulato­kat kavaró, értetlensége­ket okozó hír hullámai szép lassan elülnek Kis­várdán. A világgá kürtőit infó (új szakvezetés, állí­tólag edzőváltás...) fel­adója továbbra is ismeret­len, a csapat körül tüstén- kedők egybehangzóan ál­lítják: „Nem tudjuk, kinek áll érdekében szórakozni velünk”. A hajmeresztő felhajtás befejezése (?) gyanánt ismét akadt egy furcsaság. Az egyik helyi étterem munkatársa kér­dőre vonta az együttes arra járó vezetőjét, hogy ugyan miért nem jött senki a záróvacsorára, holott megrendelték. A meg­szólított természetesen elképedt, a labdarúgók részéről senki nem tudott minderről. Valaki szóra­kozik... És vajon mi lehet a lé- nyeggel: az NB III-as tár­sulattal? Ez a kérdés mos­tanság látványosan elsik­kad, a háttérbe szorul. A múlt hétvégi teremtorna volt az utolsó idei nyilvá­nos szereplés a Komáromi­csapat számára, ’97-ben még egy tényleges záró­vacsorán gyűlik össze a ke­ret. Lesz miről beszélni... Eddig egyetlen játékos sem jelentette be azt, hogy más­hová kacsingatna, Mónus- ról járja az a mendemon­da, hogy szívesen fogadnák őt korábbi kötelékében, Baktalórántházán. A vár- daiak szerint a kapus ma­radna, amennyiben garan­ciát lát a viszonyok rende­ződésére. A gárda jövőjét befolyásolhatja a jövő hé­ten esedékes elnökségi ülés, ahol fő napirendi pontot je­lent a KSE labdarúgó-szak­osztálya. Addig is remény­kednek abban, hogy véget ér a titokzatos hercehurca. Kozák: hogyan tovább? Kozák Zsolt kelendő „portéka”. A nyírkarászi tá­madó tíz gólig vitte az őszi szezonban, ami rög­vest kiváltotta a kérők figyelmét. A Nagykálló vevő lenne a játékosra, ám olybá fest: kútba esik az üzlet. Koncz T. (Új Kelet) Az csak természetes, hogy a megyei első osz­tályú társulat nem szíve­sen válna meg Kozáktól, aki időközben tárgyalt jelenlegi „főnökével”. Nos, eme megbeszélésen végleges megoldás nem született, vagyis: a csatár gondolkodik a hogyan továbbról...- Találkoztam a játé­kossal, ő pedig elmond­ta: tényleg részt vett né­hány edzésen Nagykál- lóban, de úgy néz ki, nem valószínű, hogy létrejön a megegyezés közte és a vezetők kö­zött-tájékoztatott Fél­egyházi Gábor, a karászi egyesület elnöke. - Ugyan­akkor az is elhangzott: Kozákot hívja a Nyírte­lek, már csak azért is, mert így a fiú otthon fut­ballozhatna. De a labda­rúgó még nem döntött... Ezenkívül, ami a lehetsé­ges változásokat illeti: hallottam arról, hogy Gedát visszavárják Bak- talórántházára. Őt de­cember 31-éig kaptuk kölcsön, tehát a hír igaz­nak bizonyul távozik tő­lünk. Arról, hogy mi kit igazolunk, ha igazolunk egyáltalán, no és egyéb kérdésekről majd a hó­nap végén tartandó el- - ’ ■ütésen esik szó. Sport ■■■■■■ 1997. december 12., péntek Kitűnően hajrázott a Gávavencsellő Szezon végi értékelés, Közim veszt megyei I. osztály 5. Gávavencsellő 15 8 2 5 32-20 26 Nehezen indult be a gávavencsellői gépezet, és en­nek meg is lett a következménye. A hatodik forduló után elfogyott a vezetők türelme, és elváltak az útjaik Falatovics mesterrel. Helyét Farkas Tibor foglalta el a kispadon, és ettől kezdve szinte szárnyaltak a vencsellőiek. A kilenc mérkőzésen hat győzelem és két döntetlen mellett mindössze egyetlen vereséget szenvedtek el, ezért elégedetten vállalkozott a csa­pat értékelésére Farkas Tibor, a Gávavencsellő szakvezetője. Barczi Róbert (Új Kelet)- Meglepte a felkérés?- Tulajdonképpen igen, hiszen demecseri távozásom óta egy kicsit kiestem a fut­ball vérkeringéséből. Dc- mecserből a jó eredmények ellenére is el kellett jönnöm, és a távozásom indokai elég homályosan lettek megfogal­mazva. Ezután januártól szü­lőfalumban, Kéken dolgoz­tam, és az utolsó helyről a dobogó második fokára sike­rült felkapaszkodnunk. Az őszi szezon első hat forduló­ja után veretlenül vezettük a tabellát, mígnem megkeres­tek a gávavencsellői veze­tők. Nem sokat gondolkod­tam az ajánlaton, szinte azon­nal igent mondtam. Szeren­csére nagyon megértők vol­tak a kéki vezetők, belátták, hogy számomra ez egy óriási kihívás.- Milyen tervekkel látott munkához?- A vezetőség azt kérte tőlem, hogy olyan helyen vé­gezzünk az őszi idényben, ahonnan reális esélyünk van tavasszal az első hatba kerül­ni. Mivel a csapat nagy ré­szét személyesen is ismertem korábbról, mindenekelőtt az volt a kérésem, hogy tekint­sük egymást munkatársak­nak, és ennek szellemében próbáljunk meg jobb eredmé­nyeket elérni. Sikerült min­denkivel megtalálni a meg­felelő hangnemet, és a sok- labdás, technikai jellegű edzéseknek köszönhetően frissebbek lettek a játékosok. Mindenekelőtt azonban azt kértem tőlük, hogy próbálja­nak meg támadó szellemben játszani.- Nem is kezdődhetett vol­na jobban a bemutatko­zása...- Nagyon jó belépőnek bi­zonyult a Nyírkárász elleni 4-0-ás győzelem. Lendüle­tes, harcos játékot produkál­tunk, mindenkin látszott, hogy nyerni akar. Ez a három pont lendületet, önbizalmat adott a társaságnak, ami a jánkmajtisi pontszerzés és a Nyírmeggyes elleni gólzápo­ros győzelem után tovább nőtt. Ezt bizonyítja, hogy bár sérülések és sárga lapok miatt csak tizenegyen tud­tunk Záhonyba elutazni, 3- 0-ára nyertünk. Bebizonyí­tották ezen a találkozón a cserék, hogy bármikor lehet rájuk számítani.- Ezután viszont egy hazai döntetlen és egy csengeri ve­reség következett. Mi okoz­ta ezt a megtorpanást?- A jó sorozat után szerin­tem tudat alatt mindenki biz­tosra vette, hogy legyőzzük a Kállóscmjént. A vendégek viszont egy totálisan vé­dekező, gyors kontrákkal ját­szó felállást választottak, és ezzel egyszerűen nem tud­tunk mit kezdeni. Csenger- ben rengeteg helyzetet el­puskáztunk, és végül egy szerencsés góllal nyertek a hazaiak. Nagyon tartaléko­sán álltunk ki ezen a találko­zón, de úgy gondolom, így is helytálltunk a kupában hír­nevet szerző csengeriek ott­honában.- Az utolsó három mér­kőzést kapott gól nélkül nyerték meg. Gondolom, az ibrányi győzelmet nem kal­kulálták be előre.- Az Újfehértó ellen végre a lehető legjobb összeállítás­ban tudtunk pályára lépni, és egy percig sem forgott ve­szélyben a győzelmünk. Az ibrányi mérkőzés előtt azon­ban sokak meglepetésére azt nyilatkoztam, hogy pontért megyünk az akkori lista­vezetőhöz. A Szamos TV-től ugyanis megszereztem a Fe­hérgyarmat—Ibrány meccs felvételét, és ezt kielemezve úgy gondoltuk, hogy bizton­ságos védekezéssel és a kulcs­emberek kikapcsolásával jók leszünk a döntetlenre. A ki­lencven perc során aztán Lippai Imi révén egy kontra­támadás végén megszereztük a vezetést, és ez nagyon nyuglatólag hatott a fiúkra. Mindent egy lapra feltéve tá­madlak ezután az ibrányiak, de még úgy sem tudtak ki­egyenlíteni, hogy a bíró kél emberünket kiállította, és a végén egy tizenegyest is ítélt a javukra. Azt hiszem, nem kell ecse­telnem, milyen értékes volt ez a győzelem. Az utolsó for­dulóban a Nyírlugos ellen a két-kiállítás és a sárga lapok miatt ismét csak tizenegyen voltunk, de Kelemen góljá­val így is megérdemelt győ­zelmet arattunk.- A játékosok közül kivel elégedett, és ki okozott csa­lódást a kilenc forduló alatt?- Mindenkivel elégedett vagyok, mert aki szóhoz ju­tott, mindig a maximumot nyújtotta a sikerért. Semmi okom rá, hogy bárkit is elma­rasztaljak, mivel szinte min­den meccsen az átlag felett produkáltak a játékosok. Ha voltak is gyengébb perió­dusok, azok nem az akarati tényezőkhöz vezethetők vissza, hanem arra, hogy töb­ben is kisebb-nagyobb sérü­léssel játszották végig az idényt. Mindenesetre a záró­vacsorán a játékosok szava­zatai alapján Dögéi és a házi gólkirály, Kelemen bizo­nyult a legjobbnak.- Az ötödik hellyel felül­múlták a vezetők várakozá­sait. Megcélozzák esetleg az NB III-at?- Nem, egyelőre semmi­képpen. Bár jól sikerült az őszi idény, továbbra is az a célunk, hogy az első hat kö­zött végezzünk a bajnokság végén. Ehhez egy csatárra és egy irányító középpályásra lenne szükségünk. Kisze­meltjeink már vannak, folya­matosan tárgyalunk velük. A csapat mellett egy új pálya építéséhez is hozzákezdtünk, amihez a tervek szerint öltö­ző is készül majd. Mindezt az önkormányzat és néhány helyi vállalkozó támogatásá­val, valamint Karakó László polgármester, Kiss Sándor ügyvezető elnök és Hens- perger András szakosztály- vezető áldozatos munkájá­nak köszönhetően tudjuk megvalósítani. Korpái Knoblokkal tart K. T. (Új Kelet) _ Knoblok Sándor kacskarin- gós pályafutása újabb fejezet­hez ért: az egykoron Sényőn, utóbb Baktalórántházán szol­gálatot teljesítő csatár ősszel Kemecsén tüsténkedett- most pedig megint csak vált. A fut­ballista Szentgotthárdra tart, s immáron arra is fény derült: nem egyedül. Az ország nyu­gati végébe készül csapattár­sa, Korpái Sándor is. Mindketten kilépnek tehát a kemecsei kötelékből, ám az is biztos: a megyei másodosz­tályú alakulat gondoskodik pótlásukról.- Három középpályást, vala­mint egy csatárt szeretnénk iga­zolni, de ha szükség mutatko­zik rá, a védelmet is megerősít­jük — jelezte Kondor Lajos a vezetőség prominens képvise­lője. - Célunk változatlanul a feljutás, ettől nem tágítunk. Miért is tennék, minthogy a Rubóczki-brígád - veretlenül - orrhosszal csúszott le az első helyről. Persze nem veszett el semmi, tavasszal még fordul­hat a kocka. Apropó, tavasz! Amiként az köztudott: a Ke- mecse az utóbbi félévben „al­bérlőként” Sényőn játszotta hazai meccseit. Nos, a pálya- felújítás teljes befejeztéig ma­rad ez az „állapot”, s ha az idő­járás csúnyábbik arcát mutat­ja: a folytatásban két, legfel­jebb három találkozót újfent Sényőre „visz” az egyesületi vezérkar... Kopasz brazilok MTI A brazil futballváloga­tott valamennyi tagja haj­korona nélkül lép pályá­ra a Kontinentális-kupáért szaúd-arábiai földön. Az utolsóként „ellenálló” Goncalves is beadta a de­rekát. A kopasz fej divatja a dél-amerikai labdarúgók­nál nem új, a klasszis Ro­naldo (Internazionale) is rendre leborolváltatja a haját. A Globo nevű bra­zil tévéállomás híre, ké­pes bemutatója szerint valamennyi brazil futbal­lista kopasz fejjel kergeti majd a bőrgolyót a jeles sorozaton, amely pénte­ken kezdődik cl, és neve­zik Interkontinentális- kupának, mi több, még Konföderációs-kupa név­vel is illetik. Ze Roberto és Flavio Conceicao győzte meg a hajához az utolsó pillanatig ragaszkodó védőt, Goncalvest arról, hogy neki is alkalmaz­kodnia kell a társakhoz.- Megpróbálták rám törni a szobám ajtaját - mondta el nevetve Gon­calves. — Az ellenállásnak nem volt értelme. Meg­nyírtak. „Nem gond, ha kopasz a csapat; az ilyesmivel foglalkozzanak a játéko­sok” - nyilatkozta rövi­den Mario Zagallo brazil szövetségi kapitány, ami­kor erről kérdezték. A világbajnoki címet őrző brazilok pénteken Szaúd-Arábiával vívják első mérkőzésüket. Menotti hazatalált MTI Miután az olasz Samp- doria futballcsapatának eredményei nem nagyon javultak, a genovai klub­vezetés elbocsátotta ar­gentin vezetőedzőjét, Ce­sar Luis Menottit. A szak­ember hazatér, az Inde- pendiente vezetőedzője lesz. Az itáliai futballcsa­patnál meglehetősen rö­vid időt eltöltött - csak az idény elején szerző­dött át Európába - kivá­ló edző megbeszéléseket folytatott az Indcpen- diente vezetésével. Ezu­tán Eduardo Tortorelli szóvivő közölte: január ötödikén az Independien- te edzéseit veszi át Me­notti, aki éppen ettől az argentin klubtól szer­ződött át a „Samphoz”. Menotti korábban az argentin futballváloga­tott szövetségi kapitá­nyaként is dolgozott, a dél-amerikai gárdával 1978-ban vb-aranyérmet szerzett. Később a spa­nyol Barcelona szakmai vezetőjeként ténykedett, továbbá a mexikói válo­gatott szövetségi kapitá­nya is volt egy időben. János, az NYFC elnöke. - Az MTK jelezte: átengedi nekünk a játékost, mire azonban a részleteket meg­tárgyalhattuk volna, már nem volt aktuális az átiga­zolás. Barva ugyanis az utolsó edzőmeccsen négy gólt szerzett, és ezzel ott ragadt az MTK-ban. Most valóban újra „felmelegí­tettük” az ügyet, de sem­mi több... Konkrét megál­lapodásig nem jutottunk el, egyelőre mást nem tu­dok mondani. Miként arról sincs konk­rét információ, ki vagy kik öltöznek piros-kékbe a télen. A Nyíregyháza per­sze próbálkozik, jelölt is van - csakhogy a klubve­zetés csendet fogadott. Jó előre semmit nem akar­ván elkiabálni, inkább a hallgatást választotta...

Next

/
Thumbnails
Contents