Új Kelet, 1997. december (4. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-12 / 290. szám
IÍ2 1997. december 12., péntek Lapzárta m 'Ilim Horoszkóp KOS (III. 21-IV. 20.) Hiába várja annyira a hétvégét, a mai napot még ki kel! bírnia munkahelyén. Szüksége lesz erejére, mert bizony elég megterhelő nap lesz mind munkahelyén, mind pedig családi környezetben. BIKA (IV. 21-V. 20.) Fáradékonysága rengeteg betegség oka lehet. Ideje lenne megnézetni magát orvossal. Állandóan fáradt, és egész napokat bírna átaludni. Emiatt a munkát sem bírja elég energiával. IKREK (V. 21-VI. 21.) Keresse meg a megfelelő partnereket céljai eléréséhez. Olyan embereket válasszon, akinek meg van győződve a tudásáról és a hozzáértéséről. RÁK (VI. 22-VII. 22. Ne töprengjen olyan dolgokon, amikhez semmi köze. Ne akarja mások problémáit magára venni, mert csak feleslegesen okoz magának kellemetlen perceket. OROSZLÁN (VIL 23-vm 23.) Néhány ismerőséhez való viszonya erőteljesen megváltozhat. Úgy gondolta, hogy számíthat rájuk, és amikor szüksége lenne valakire, nem állnak Ön mellé. SZŰZ (VIII. 24-IX. 22.) Munkahelyi dühét semmiképpen ne vigye haza, mert könnyen megbánthatja vele családtagjait. Próbálja velük megtalálni a megfelelő hangnemet. MÉRLEG (IX. 23-X. 22.) Ma kellemetlen híreket kaphat olyan embertől, akiben nem is igazán bízik. Mielőtt mérgelődni kezdene, győződjön meg az információk hitelességéről. SKORPIÓ (X. 23-XI. 21.) Tegye félre minden rossz- indulatát. Ne ítéljen el senkit addig, amíg legalább egy pár szót nem beszélt vele, mielőtt meg nem ismerte volna. NYILAS (XI. 22-XII. 22.) Ez a nap nem lesz eseményekben gazdag. Örüljön neki, mert így szinte észrevehetetlen maradhat. Semmilyen probléma nem vetődik fel. BAK (XII. 23-1. 20.) Hirtelen haragú természete szinte néha saját magát is meglepi. Akkor ne csodálkozzon, ha mások ezért nem értik, és visszatámadják Önt. VÍZÖNTŐ (I. 21-n. 19.) Féltékenységével tönkreteheti kapcsolatát. Partnere nehezen viseli a pórázt és a kötöttségeket. Ha nem változtat ezen, ne csodálkozzon a következményeken. HALAK (II. 20—III. 20.) Ha fáradtan megy dolgozni, ne csodálkozzon, hogy a délután folyamán alig marad ereje. Ha bármi bántja, partnerére számíthat, vigaszt nyújt Önnek. :-----f ” maximum gS | minimum 1 9 1 i.J El B Csütörtökön megnyitotta kapuit a már hagyományos Karácsonyi vásár Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A megye legnagyobb ünnepeket megelőző rendezvényén százhúsz cég és vállalkozás kínálja termékeinek és szolgáltatásainak legjavát. A december 23-áig nyitva tartó vásár naponta 9-18 óráig várja az érdeklődő látogatókat Közérdekű kérdések Új Kelet-információ Lakossági fórumra várja az érdeklődőket Gyebrószki János, a 14. számú választókerület önkormányzati képviselője december 12-én, pénteken 17 órától Nyíregyházán, a Butyka telepi általános iskolában. A városatyával aktuális közérdekű kérdésekről lehet beszélgetni. Gazdaságpolitika Új Kelet-információ A Magyar Szocialista Párt Nyíregyházi Szervezetének hagyományos péntek délutáni fórumán december 12-én 16 óra 30 perckor a Jókai tér 4. szám alatt Mandel Miklós professzor, a Közgazdaságtudomány Egyetem tanára várja az érdeklődőket. A vendéggel aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről lehet eszmét cserélni. A gyermekek mosolyáért Új Kelet-információ _____ Ni ncs szebb a gyermekek mosolyánál, vidám nevetésénél, amikor a karácsonyi ajándékokat bontogatják. Sajnos vannak kicsinyek, akiknek ez nem adataik meg, de valamennyien hozzájárulhatunk ahhoz, hogy minden gyermek arcán boldog mosoly legyen karácsony este. A Vöröskereszt vezetői kérik a megye lakóit, hogy a használaton kívüli játkékokat, könyveket, ruhákat és sportszereket december 15. és 21. között 14-től 18 óráig helyezzék el Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidő Csarnokban a karácsonyi vásár ideje alatt a humanitárius szervezet aktivistái által felállított fenyőfa alá. SZALAGFUGGONY, REDŐNY, RELUXA HARMONIKAAJTÓ A gyártótól 1 év garanciával v 3/0-435 w 402*650 w Nyjóth Katalin vállalkozó, Nyháza, Kiss Emou-Wy/' (HÜS) Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Ortopéd Cipészete 1 ^------S Ke resse cipészetünket, gyártunk, javítunk — ortopéd cipók készítése rövid határidővel (Tb térítéskötelesen és térítésmentesen) — cipők, csizmák készítése egyedi igény szerint . — ortopéd cipők javítása L — méretvétel fogadónapokon a Körte u. 19-ben Cím: Nyíregyháza, Pacsirta u. 27. Várjuk kedves vásárlóinkat, megrendelőinket! Önt is várjuk: mint megrendelőnket Telefon: (42) 318-977 SZABOLCS TAXI NYÍREGYHÁZA éjjel-nappal 313-313 LA TOUR Utazási Iroda Nyíregyháza, Ér utca 1. Telefon: 42/315-134 f f Sötét pillanatok Leütötték, megrugdosták Új Kelet-információ A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya életveszélyt okozó súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt őrizetbe vette azt a két ramocsaházi férfit, akik december 9-én a délelőtti órákban Ramocsaházán egy 36 éves helyi lakost a lakása udvarán előzetes szóváltás után leütöttek, megrugdostak, és egy ásóval több esetben lesújtottak rá. A szerencsétlenül járt ember a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. Hasonló bűncselekmény miatt folytat vizsgálatot a kisvárdai rendőrkapitányság is. Egy szabolcsveresmarti férfi december 9-én az esti órákban a helyi kocsmában fene jó kedvében felkapott egy széket, amivel alaposan fejbekólin- tott egy 44 éves férfit. A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A nyíregyházi rendőrkapitányság eljárást indított lopás bűntettének alapos gyanúja miatt két rakamazi és egy szakolyi férfi ellen, akik december 9-ére virradóra Balsa község sertéstelepére betörtek, és onnan 6 darab jószágot elloptak. Az okozott kár 250 ezer forint. Fülön csíptek egy román állampolgárságú férfit, aki Nyíregyházán, a Tokaji úti piacon az egyik árustól egy óvatlan pillanatban ellopott egy bőrkabátot, aminek az értéke 25 ezer forint. Ismeretlen tettes Nyíregyházán betört egy társasházi lakásba, majd onnan kombi gázkazánt, csaptelepeket és idomokat lopott el 160 ezer forint értékben. Betörők jártak Napkoron. A község egyik presszójából 70 ezer forint értékben vittek el édességet és dohányárut. A tettesek egyelőre ismeretlenek. Szerdán délután súlyos közlekedési baleset történt Nyíregyházán, az Északi körút és a Korányi út kereszteződésében. Egy nyugdíjas férfi váratlanul és figyelmetlenül egy személy- gépkocsi elé lépett a járdáról, emiatt az autó elütötte. Kislétán december 10-én hajnalban egy személygépkocsi-vezető nem az útviszonyoknak megfelelően vezette autóját, emiatt átsodródott a bal oldalra, ahol egy magánlakás kerítésének ütközve állt meg. A figyelmetlen autóvezető és utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Besurranó tolvaj járt egy mátészalkai lakásban. Az alkalmi tolvaj jó helyismerettel rendelkezett, mert az ágyneműtartóból kiemelt egy pénzes kazettát, amiben 350 ezer forint volt, majd a zsákmányával elinalt. Hőtransz Kft. [WILO] 4400 Nyíregyháza, Jég u. 2. Tel./fax: (42) 408-429, 402-371 Cégünk az alábbi épületgépészeti termékek képviselője: — WILO szivattyúk — VICARB lemezes hőcserélők, nyomásfokozó blokkok — OVENTROP szerelvények, termosztatikus szelepek - DANFOSS fűtésszabályzók és szerelvények — HENCO ötrétegű betétes csőrendszer (fűtés és vízellátáshoz! — VOGEL &NOOT radiátorok -TERMO öntöttvas gázkazánok Továbbá: WILO szivattyúk szervizelése, fűtési és ipari szerelvények árusítása. Eleinte jobbára borult idő lesz, egyre több helyen esővel. Napközben időnként csökken, felszakadozik a felhőzet, főleg délen és keleten várható eső, zápor. _____QB___I_I__________________________________ oo oooooooo KAI^NDÁRIUM December 12., péntek A nap kel: 7 óra 23 perckor, nyugszik: 15 óra 53 perckor. A hold kel: 15 óra 08 perckor, nyugszik: 5 óra 00 perckor. Mottó: „Az erű kényszerít, n jog kötelez." (Gyenyisz Fonvizin) GABRIELLA napja. A név a Gábriel női változata, héber eredetű, és azt jelenti: Isten bajnoka. A nevet a latin is átvette, amelynek közvetítésével egész Európában elterjedt, s nálunk is igen népszerű lett. Mai évfordulóink Nyolcvanöt éve született HENRY ARMSTRONG amerikai ökölvívó. St. Louis szegénynegyedében nőtt fel, tizennégy testvére volt, s a család fenntartásában ő is részt vett: pénzért verekedett az utcán. Mielőtt elnyelte volna az alvilág, szerencsére felfedezték tehetségét, s hamar meghálálta a bizalmat; a pehelysúly profi világbajnoka lett. Emellé nemsokára megszerezte a könnyű- és a váltósúlyú aranyévet is, s máig ő az egyetlen bokszoló, aki egyidejűleg három súlycsoport világbajnoka volt. Kilencven éve született MATA JÁNOS költő és grafikus. A harmincas évek elején Erdélyből Debrecenbe költözött, így versei és tanulmányai is főként ottani folyóiratokban jelentek meg. Irodalmi munkássága mellett jelentősek a magyar irodalom klasszikusait illusztráló, archaikus hangulatú fametszetei. Az ő gondozásában, előszavával és illusztrációival jelent meg Nagy-Kállói Fényes István Krónikája és Arany János egyik Toldi-kiadása. Megyénkben, Nyírmihálydiban hunyt el 1944- ben egy bombatámadás során. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 65. születésnapját DALNOKI JENŐ labdarúgó és edző. A Ferencvárosban rúgta a labdát, nem is akárhogyan, bekerült a válogatottba is, ott volt például az 1952-es olimpián aranyérmet nyert csapatban. Edzőként is jórészt a Fradinál dolgozott, bár rövid ideig az ifjúsági válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett. Edzői sikereiről legyen elég annyi, hogy a Fradit kétszer vezette bajnoki diadalra, és az általa jócskán megfiatalított csapattal 1975-ben - a mai fiatalok talán el sem hiszik - KEK- döntőt játszott. Deviza MNB középárfolyamok V Angol font 332,82 Ausztrál dollár 134,01 Belga frank (100) 548,66 Cseh korona 5,75 Dán korona 29,71 Finn márka 37,49 Francia frank 33,80 Holland forint 100,45 Japán yen (100) 156,12 Kanadai dollár 141,00 Lengyel zloty 56,71 Német márka 113,19 Norvég korona 27,79 Olasz líra (1000) 115,61 Osztrák schilling 16,08 Portugál escudo (100) 110,80 Spanyol peseta (100) 133,94 Svájci frank 139,86 Svéd korona 25,84 Szlovák korona 5,82 USA-dollár 200,82 ECU 223,93 Tanári énekkar Új Kelet-információ ____ A hagyományokhoz híven ez évben is karácsonyi koncertet adnak a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola tanulói és pedagógusai. A helyszín ezúttal a Móricz Zsigmond Színház, az időpont december 14., vasárnap 17 óra. A tanulók az ünnephez kötődő mesékből és színdarabokból adnak elő jeleneteket, de lesznek hangszeres előadások és karácsonyi énekek is. Az est fénypontja az intézmény nevelőiből verbuválódott kórus előadása. Laptulajdonos: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos utca 32. Tel.: 411-433 Balogh Zoltán vezérigazgató Működteti: Új Kelet Média Kft. Felelős kiadó: Palotai István lapigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Főszerkesztő-helyettes: Fullajtár András Szerkesztők: Kanda Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán Sportszerkesztő: Révay Zoltán. Főmunkatárs: Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatőság: 4400 Nyíregyháza, Árok utca 15. Tel.: sportrovat: 42/437-006, titkárság/fax: 437-012, újságírók: 437-013. Hirdetésszervezők: 431-498. Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában, a felvételi irodán, Bujtos u. 32., a Nyírségi Nyomdában, Árok u. 15., valamint a megye valamennyi postahivatalában. Teijeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszd a Rőnahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4025 Debrecen, Nyugati u. 5-7. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270.) Telefon: 52-431-049. Fax: 52-430-726. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 570 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató A lap az Észak Info Press Regionális Médiakonzorcium tagja. Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánkózlés csak közös jóváhagyásokkal lehetséges. ISSN 1217-9914