Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-08 / 261. szám
A Palesztinái Fel szabaditási Szervezet pénteken cáfolta Jerusalem Post című napilap állítását, amely szerint a PFSZ segített Iraknak elrejteni az iraki tömegpusztító fegyverzetre vonatkozó okmányokat az ENSZ ellenőrei elől. Az izraeli lap csütörtöki jelentése szerint atom- és vegyi fegyverekre vonatkozó iraki dokumentációt dugtak el Jasszer Arafat palesztin vezető bagdadi rezidenciájának épületében. Az ITAR-TASZSZ idézte Kuvaitvárosból keltezett tudósításában Faruk Kaddumit, a PFSZ pol itikai osztályának vezetőjét, aki szemenszedett hazugságnak nevezte az egészet. Az izraeli diplomácia vezetője ellentmondott pénteken saját miniszterelnökének a Washingtonban lezajlott izraeli-palesztin tárgyalások értékelésében. Benjámin Netanjahu kormányfő kudarcnak minősítette a próbálkozást, és a palesztinok „válságteremtő magatartását” hibáztatta. Dávid Lévi külügyminiszter ellenben, hazaérkezve a washingtoni tárgyalásokról, nagyon is építő jellegűnek minősítette a találkozósorozatot. „Netanjahu még nem hallotta a teljes jelentést” - mondta. Több területen előreléptünk, és erről rövidesen tájékoztatni fogom a kormányfőt - mondta. A kormányzó brit Munkáspárt jelöltje győzött az egyik skóciai választókerületben rendezett időközi választáson, olyan csekély előnnyel azonban, amely a skót függetlenség ügyét zászlajára író tartományi nemzeti mozgalom szoros másodikként végzett jelöltjének és pártjának diadalát is jelenti sokak szemében. A leadott mintegy 22 ezer voksból a Munkáspárt 10 364-et gyűjtött, alig 2700-zal többet, mint a nyíltan függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt. Májusban ugyanitt a Labour még 12 ezer feletti szavazattöbbséggel vitte a körzetet. A szlovén elnök határozottan elutasítja ellenzéki pártoknak azt a törvényjavaslatát, hogy zárják ki a közéletből az egykori kommunista tisztségviselőket, és nyilvánítsák totalitarista rezsimnek a korábbi rendszert, amelyben lábbal tiporták az emberi jogokat. A szlovén elnök, aki kommunista múltja ellenére a legnépszerűbb politikus hazájában, és a legesélyesebb jelöltje a közelgő elnökválasztásoknak, kijelentette: Az ellenzéki javaslat a szlovénok megosztását célozza. Kucan szerint Szlovéniában politikai megbékélés és egység alakult ki a függetlenség elnyerése óta. Karacsi szunnita lakosai pénteken sztrájkkal válaszoltak az elmúlt napokban elkövetett, vallási ellentétekből fakadó gyilkos merényletekre. Az autóbuszok és a taxik nem indultak el garázsaikból, az üzletek nem nyitottak ki, és a legtöbb lakos otthonában maradt. Az utakon csak a rendőrjárőrök páncélozott gépjárművei és géppuskával felszerelt dzsipjei cirkálnak. Múlt vasárnap lelőttek három szunnita mohamedán hitoktatót - közöttük Habihullah Mukhtart, az ország legnagyobb vallási iskolájának rektorát- majd szerdán terroristák egy autóbuszra támadtak: négy utas meghalt, hét megsebesült. Európai Fórum Berlinben MTI __________________' A g azdasági növekedés és a politikai stabilitás kapcsolatáról, valamint az összeurópai békerendről tanácskoznak több mint ötven ország vezető politikusai, tudósai és üzletemberei péntektől az Európai Fórum elnevezésű berlini tanácskozáson. A kétnapos rendezvényen részt vesz és szombaton felszólal Kovács László magyar külügyminiszter. A Herbert Quandt Alapítvány immár többéves hagyományra visszatekintő konferenciájának vendége a német és a román államfő, a török miniszterelnök és több ország külügyminisztere. Felszólal majd Javier Solana, a NATO főtitkára is. Eberhard von Kuehnheim, a Quandt Alapítvány, valamint a BMW autógyár felügyelőbizottságának elnöke megnyitójában Európa gazdasági versenyképességének növelését sürgette. Roman Herzog német elnök meggyőződése szerint a versenyképesség növelésének útja a kutatás és a képzés erőteljes fejlesztésén át vezet. Hangsúlyozta, hogy jelentős anyagi eszközöket kell befektetni ezen a területen, mert különben nem halad előre a kontinens az új technológiák meghonosításában. Szorgalmazta, hogy ne csak a gazdasági közösség megteremtése legyen a cél Európa számára, hanem „az európai polgári társadalom” kialakítása. A szellemi élet képviselőinek az eddiginél jobban részt kell venniük az egyesülési folyamatban. A közös külpolitika kialakításában az Európai Unió nagyon lassan halad előre - állapította meg Herzog. Solana, aki az Európai Fórumon szombaton szólal fel, a Konrad Adenauer Alapítvány meghívására pénteken este előadást tartott a NATO- orosz viszonyról. Kifejtette, hogy az új tagok felvétele a szövetségbe és a NATO- orosz együttműködési megállapodás ugyanazt a célt szolgálja: Európa egységének helyreállítását. Rámutatott, hogy a közép- és keleteurópai országok ma nem terület, vagy fegyverzet megszerzésére törekszenek, hanem a kereskedelem fejlesztése, az életkörülmények javítása a céljuk. Elismeréssel szólt arról, hogy a moszkvai vezetés következetesen folytatja a reformokat, és úgy vélte, hogy a Nyugatnak további bátorítást, támogatást kell nyújtania ehhez. Hazai és világkrónika A fiatalok politikai kultúrájáért Lövő, dobó és futó négyesek A Határőrség igazgatóságainak vezető munkatársaiból - igazgató vagy helyettese, valamint osztályvezetők - álló négyfős csapatok mérték össze erejüket november 6-án és 7-én Nyírbátorban. Az erőpróbák pisztolylövészetből, tekéből és állóképességi próbatételekből álltak. A csapatok jó hangulatban bonyolították le a versenyeket, amelyek napi munkájuk mellett felüdülést és kikapcsolódást jelentettek. A képen a második helyezett soproni csapat látható Dalmay Árpád (Új Kelet) Tegnap délelőtt dr. Szilágyiné Császár Terézia országgyűlési képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt megyei elnöke két kérdésből tartott sajtótájékoztatót. A NATO-csatlakozásról jövő vasárnap sorra kerülő népszavazással kapcsolatban elmondta: a párt arra kéri a lakosságot, hogy minél többen vegyenek részt a népszavazáson, és az ország, a nemzet hosszú távú biztonsága érdekében mondjanak igent a csatlakozásra. Az elnökasszony hangsúlyozta: a KDNP sajnálatosnak tartja, hogy az ország lakossága nem nyilváníthat véleményt a korábban kitűzött másik kérdésben, a föld tulajdonjogával kapcsolatban. A történelmi felelősség azokat terheli, akik megakadályozták, hogy a nép e szintén létfontosságú kérdésben is döntsön november 16-án. A KDNP megyei szervezete csütörtök estétől fórumokat tart valamennyi választókerületben, ahol megmagyarázzák a lakosságnak a NATO-hoz való csatlakozás előnyeit, elmondják, miért nem lehet Magyarország semleges. A sajtótájékoztató másik kérdése a KDNP megyei szervezete által meghirdetett, Én ezt így csinálnám című pályázat volt. Dr. Szilágy iné Császár Terézia felhívta a figyelmet arra, hogy a választópolgárok politikától való elfordulásának legfőbb oka a poliú- kai kultúra hiánya, a politikai tevékenységről kialakult negatív kép. Éppen ezért nagyon fontosnak tartják, hogy lehetőséget nyújtsanak a 17-25 év közötti fiatalok számára a közélet jobbításával kapcsolatos nézeteik kifejtésére, annak a cselekvési programnak a megfogalmazására, amely véleményük szerint a megye gazdasági, társadalmi, kulturális struktúrájának tökéletesebbé tételét szolgálná. Ebben a korosztályban nagy a tenni akarás, a friss gondolat, képes felelősen gondolkodni, véleményt nyilvánítani. A pályázatot négy témakörben hirdették meg: gazdaság, oktatás (pályakezdő fiatalok, munkanélküliségi gondjaik megoldása, továbbtanulási egyenlőségük biztosítása), kultúra, szociális gondoskodás (a család- és gyermektámogatás rendszere). A pályázat terjedelme 8-10 A4-es formátumú lap, 13-as betűnagysággal. A kiegészítő jegyzék és a táblázatok terjedelme nem lehet több 6 lapnál. A beküldési határidő 1997. december 15. Az eredményhirdetés és a 30, 20, illetve 10 ezer forintos díjak kiosztása december 22-én lesz. A pályázatot a KDNP megyei szervezetének címére (4400 Nyíregyháza, Luther u. 3.) kell beküldeni vagy benyújtani. A pályázat jeligés. A dolgozat fedőlapjára csak a jeligét kell írni, míg a pályázó nevét, címét és életkorát egy lezárt borítékban kell közölni. A boríték külsejére rá kell írni a jeligét. Kérdésre válaszolva az elnökasszony elmondta, hogy a párt tagsága megmaradt a KDNP-ben. A megyében csak Mátészalkán volt kísérlet arra, hogy néhányan átlépjenek a Kereszténydemokrata Szövetségbe, de ők is meggondolták magukat. A KDNP lezárta a vitákat, a pártépítést tartja szem előtt. Hirdeti, hogy széles körű választási összefogásra van szükség a mostani kormánykoalícióval szemben. Fenn kell tartani az önálló kereszténydemokráciát. Elítélik azokat, akik úgy vélik, hogy a pártot be kell olvasztani egy másik pártba. Patthelyzet MTI _______________ Az iraki helyzetre való tekintettel elhalasztották a Nimitz amerikai repülőgéphordozó hét végére beütemezett látogatását az abu- dzabi kikötőben (Egyesült Arab Emírségek). A washingtoni védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön közölte, hogy a hajó - fedélzetén ötven harci géppel — a Perzsa(Arab)-öböl- ben marad. Ken Bacon leszögezte, hogy az intézkedéssel Washington nem kíván „katonai jelzést,, küldeni Bagdadnak. Mindazonáltal elmondta, hogy az Öböl térségében tizenöt amerikai hadihajó tartózkodik a Nimitz vezényletével. Közlése szerint a hajók közül néhány képes Tomahawk cirkálórakéták indítására. Hozzáfűzte, hogy a haditengerészeti egységet hozzávetőleg kétszáz repülőgép egészíti ki. Amerikai vezetők - köztük AI Gore alelnök és William Cohen védelmi miniszter - csütörtökön ismételten figyelmeztették Bagdadot: jobban teszi, ha felhagy a terméketlen kötélhúzással, és maradéktalanul végrehajtja a Biztonsági Tanács határozatait, köztük azt, amelyik előírja az iraki tömeg- pusztító fegyverrendszerek megsemmisítését. A szokásos általános formulát alkalmazva aláhúzták, hogy nem zárnak ki semmilyen opciót, és ha szükséges, akkor akár gazdasági vagy katonai eszközökkel is rákényszerítik Irakot a BT-rendelkezések betartására. A bagdadi vezetés felszólította az Irak pártján lévő, vele szimpatizáló csoportokat, hogy hétfőn rendezzenek tüntetéseket az arab világban. - Azt kérjük, hogy a következő hétfőt nyilvánítsák az iraki néppel való, s az amerikai hegemónia, igazságtalanság elleni arab szolidaritás napjává - jelentette ki csütörtökön az iraki Hazafias Front főtitkára, Abdelhani Abdelhafur. A hétfői dátumot az magyarázza, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa valószínűleg ekkor vitatja majd meg Bagdadban járt küldöttségének beszámolóját a legújabb iraki válság megoldási lehetőségeiről, arról, hogy az iraki vezetés hajlandó-e visszavonni az amerikai fegyverzetellenőrzési szakértők kiutasításáról hozott döntését. Tovább tart a patthelyzet az iraki hatóságok és az ENSZ fegyverzetellenőrei között: az arab országban pénteken is megtagadták az ellenőrbizottság (UNSCOM) amerikai tagjaitól a belépést a vizsgálandó iraki katonai létesítményekbe, csakúgy, mint a hét összes előző napján. Bagdad pénteken is hajthatatlan volt a világszervezet válságkezelő küldöttségével folytatott tárgyalásokon. A küldötteknek nem sikerült lebeszélniük az iraki kormányt az ENSZ-bizottság amerikai tagjainak tervezett kiutasításáról.