Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-18 / 269. szám
Napirend előtt Horn Gyula miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben is köszönetét mondott az országnak a vasárnapi népszavazási döntésért. Napirend előtti felszólalásában a kormányfő hangsúlyozta: a magyar nép jelesre vizsgázott európaiságból, a gyermekek jövője iránt érzett felelősségből. A miniszterelnök szerint a népszavazás után Magyarország nemcsak csatlakozhat a NATO-hoz, hanem a maga által kialakított tekintéllyel léphet a tagok közé. A miniszterelnök szólt arról, hogy a vasárnapi döntés után sem csökkent a politikai pártok felelőssége: folytatni kell az erőfeszítéseket a sikeres integráció érdekében. Horn Gyula úgy vélte: a magyarországi referendum erősíti hazánk NATO-taggá válásának alapjait, és az Európai Unió bővítését is közelebb hozhatja. A kormányfő meglátása szerint a NATO- népszavazás a történelmi megbékélés, a jószomszédi viszony, az együttműködés üzenetét is magában hordozza, és azt jelzi a közép-kelet- európai országok számára, hogy véget ért a nemzeti fennmaradásért folytatott örökös küzdelem. - A csatlakozni kívánók - Románia, Szlovénia, vagy akár Szlovákia - bizalommal forduljanak Magyarországhoz - hangsúlyozta Hóm Gyula. A miniszterelnök véleménye szerint Oroszország számára is kedvező a magyar döntés. Kifejtette: hazánk korrekt partneri viszonyra és sokoldalú együttműködésre törekszik Moszkvával. A kormányfő végezetül ígéretet tett arra, hogy a kormány a jövőben is tájékoztatja a közvéleményt az integráció alakulásáról. Arra kért minden politikai erőt, hogy ne gyengítsék, hanem erősítsék ezt a folyamatot. A miniszterelnök után felszólaló frakcióvezetők egybehangzóan történelmi jelentőségűnek nevezték a vasárnapi népszavazás eredményét. Figyelmeztettek, hogy az igazi sikert az jelenti majd, ha - kihasználva a NATO- csatlakozás nyújtotta lehetőségeket - megvalósul Magyarország gazdasági fel- emelkedése. Torgyán József (FKGP) úgy fogalmazott: a népszavazás megerősítette a jaltai világ lezárását. A nép becsukta az ajtót a kommunizmus mögött, és olyan kapukat nyitott Európára, amelyeket senki be nem csukhat Magyarország előtt. A kisgazda politikus szerint a magyar jövőnek két pillérre kell építkeznie: a NATO garantálta biztonságra, és az erre építő jólétre. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ország legszegényebb részein élő emberek életfeltételeit közelebb kell hozni az európai színvonalhoz. Pokorni Zoltán (Fidesz) kijelentette, hogy vasárnap a polgárok a biztonság, a jövő és a polgári demokrácia mellett voksoltak, amellyel a jövő század első fontos döntését hozták meg. A referendum eredményét a polgárok és a rendszerváltoztató erők sikerének értékelte. Szerinte a meggyőző eredmény rácáfolt azokra, akik korábban nem tartották elég érettnek az állampolgárokat az ügydöntő népszavazásra. A képviselő rámutatott: az Ország- gyűlés mulasztásos alkotmánysértésben van, amiért még nem döntött a földtulajdonlással kapcsolatos népszavazás ügyében. - A NATO-csatlakozás valaminek a kezdete - tette hozzá -, hiszen eredményei a gazdaságban is kifejeződnek majd. Szabó Ivóin (MDNP) szerint a referendum annak az útnak egy jelentős állomása, amelyen 1990-ben indult el az ország az új, XXL századi Magyarország és Európa felé. A néppárti képviselő szerint a legfőbb kérdés ezek után az, hogy ki ludjuk-e használni azokat az előnyöket, amelyeknek a lehetőségét a közakarat megteremtette. Megjegyezte: nem csak védelmi szerződést kötünk, hanem az ország lehetőséget kap a gazdasági fel- emelkedésre is. Szabó Iván úgy véli, a népszavazás sikere nagyrészt annak köszönhető, hogy az Országgyűlés a november 4-én elfogadott határozattal ki tudta emelni a NATO-kérdést a belpolitikai vitákból. SZDSZfrakcióülés Medgyessy Péter is részt vett az SZDSZ parlamenti frakciójának hétfői ülésén, amelyen a jövő évi költség- vetéshez benyújtott módosítójavaslatokkal foglalkozott a képviselőcsoport. A tanácskozásról távozó pénzügyminiszter újságíróknak elmondta: a kormány által jóváhagyott pluszkiadások nem növelik a költségvetési hiányt, mivel - egyebek mellett a megnövekedett benzinforgalomnak köszönhetően - a bevételi oldalon is többlet jelentkezik 1998-ban. Medgyessy Péter megerősítette, hogy Soós Károly Attila szabaddemokrata országgyűlési képviselő váltja fel Bőd Péter Ákost az EBRD országcsoport ügyvezető igazgató- helyettesi posztján. Gaál Gyula frakcióvezetőhelyettes az SZDSZ legnagyobb sikerének a költség- vetési vita kapcsán azt nevezte, hogy a kormány elfogadta a családi pótlék emelésére tett javaslatukat. Ennek értelmében a tervezettnél 5 százalékkal nagyobb értékben emelkedik jövőre ez a juttatás, aminek költségvetési kihatása mintegy 5 milliárd forint lesz. Megegyezés mutatkozik a kormány és a kisebbik koalíciós párt között a médiafinanszírozás kérdésében is. A szabaddemokrata képviselők számára központi kérdés volt az önkormányzatok támogatása: számos módosító javaslatot nyújtottak be. A kormányzattal végül azt sikerült elfogadtatni, hogy 1998-ban 1 milliárd forinttal emeljék a közoktatási normatívára szánt összeget. MTI __________ Tó th Zoltán, az Országos Választási Munkacsoport vezetője a népszavazás eredményeiről a szavazóköri adatok 99,48 százalékos feldolgozottsága alapján adott tájékoztatást. Az „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az ország védettségét?” kérdésre az ország 3152 településén 10 823 szavazókörben adtak választ a polgárok. A választók nyilvántartásába a szavazást megelőző nap 16 óráig felvett választópolgárok száma 7 997 983, a szavazás napján nyilvántartásAz Észak Infopress Regionális Média Konzorcium képviseletében az Új Pest Megyei Hírlap két autóval - 3-as és 15- ös rajtszámmal - vágott neki a mintegy 1600 kilométeres útnak a francia állomásig. Ebben a csapatban versenyez Lázár Zsolt, az Új Kelet fotóriportere, aki a csehországi Marlboro Adventures Team Túlélő Rally- n az újságírók kategóriájában első helyezést ért el. A rajtceremónián részt vett dr. Katona Béla, az Országos MTI _______________________ Be tonszarkofágba öntve, holtan találták meg a 16 éves Erdei Nagy Natasáit, akit szülei bejelentése alapján júniustól keresett a rendőrség. A Borsod-Abaúj- Zemplcn Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója, Tergalecz Ferenc ezredes hétfőn Miskolcon megtartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a lány már akkor halott volt, amikor keresni kezdték. Utóbb kiderült, hogy gyilkosával, L. József 28 éves miskolci lakossal élettársi kapcsolatra lépett, ám a férfi prostitúcióra akarta kényszeríteni. Emiatt összetűztek, s július 24- én L. József, a Miskolc, Andrássy utca 21. számú otthonában - ahol ba vett választópolgárok száma személyi igazolvány alapján 4413, igazolás alapján pedig 18 241 volt. A szavazás napján a választók nyilvántartásából 913 polgárt töröltek elhalálozás, vagy börtönbüntetés miatt. A választók nyilvántartásában lévő polgárok száma a szavazás befejezésekor 8 019 724 volt, közülük 3 948 792 jelent meg szavazóként. Az urnákban 3 944 183 szavazólapot helyeztek el, 4609-et nem dobtak be. A szavazatok közül 3 899 202 érvényes, 44 554 pedig érvénytelen. A vitatott szavazatok száma 427. Igennel 3 327 118, nemmel Idegenforgalmi Bizottság elnöke, aki köszöntő szavait követően útjára indította a mezőnyt, amelyre rögtön egy ügyességi feladat várt a startot követően. A híres francia Bourgogne- borvidék kisvárosa lesz a francia helyszíne a keddi magyar és szerdai francia estnek, ahol a két nemzet kölcsönösen bemutatkozik. Hazánkat a Villány-Siklósi borvidék képviseli, hírveréséül a-magyar boroknak. Az igazi verseny csak csütörtökön, az új bor ünnepén édesanyjával és nővéreivel élt - megverte őt. A férfi elmondása szerint magára hagyta, s csak másnap észlelte, hogy a lány már nem él. Miután a megyei főkapitányság közleménye a napilapokban megjelent, a szülőkhöz olyan kézzel írott levél érkezett, amelyben „Nati” tudatja velük, hogy barátjával együtt van és nem kíván hazatérni. Ezután a nyugati határszélen feladott táviratból arról értesültek, hogy a lány egy német férfival kötött barátságot, s távozik az országból. A fogalmazásból nyilvánvalóvá vált, hogy a „megnyugtató sorok” nem származhatnak az eléggé iskolázatlan lánytól. Amikor a gyanú L. Józsefre terelődött, az is csaknem bizopedig 572 084 polgár szavazott. A referendumon szavazóként jelent meg a választásra jogosultak 49,24 százaléka, nem ment el 50,76 százalékuk. A kérdésre az érvényesen szavazók 85,33 százaléka igen választ, 14,67 százaléka pedig nem választ adott. Az alkotmányban foglaltak szerint a népszavazás eredményes, mert a választópolgárok 25 százalékon felüli aránya, 41,49 százaléka szavazott a többséget kapott igen válaszra. Farkas Lajos, az Országos Választási Munkacsoport informatikai vezetője elmondta: a referendum alkalmazásával közreműködő köztisztviselők és informatikusok jó együttműködésének köszönhető a szavazatok gyors összesítése. Hozzátette: a jövő évi parlamenti választásokig a technika teljesítményéi egy-két ponton még fejleszteni kell. Ennek ellenére sem várható, hogy az eredmények ilyen gyorsan megszülessenek majd, hiszen az országgyűlési választások után legalább háromszor annyi adatot kell feldolgozniuk, mint most kellett. kezdődik. A résztvevők feladata az, hogy két rekesz „Beaujolais Nouveu” nedűt a legkevesebb kilométer megtételével eljuttassanak az Aquncium Szállodánál lévő célba. A térképismeret, a találékonyság és az ügyesség fontos kellék lesz az út során, mivel csak a rajt pillanatában kibontott borítékból derül ki, hogy milyen ellenőrzőpontok érintésével kell leküzdeni a Magyarországig húzódó útvonalat. Az esztelen száguldás nem célja a versenynek, ezért mindenkinek be kell tartania az érvényes KRESZ- szabályokat. A hivatalos eredményhirdetést vasárnap este tartják az óbudai szállodában. A győztes páros egy hétvégét tölthet Párizsban. nyossá vált, hogy az értesítést nem. „Nati”, hanem élettársának nővére küldte, azzal a szándékkal, hogy elterelje a figyelmet testvéréről. Az élettárs, továbbá nővérének és édesanyjának kihallgatása során jegyzőkönyvbe kerültek szerint Natasa halálát követően a „családi tanács” úgy döntött, hogy a holttestet bc- degh-völgyi hétvégi telkükre szállítják. A halott lányt egy ágyneműtartós heverőbe tették, s taxival a kertbe szállították. A nyomozók itt bontották ki motoros betonvágókkal a bebetonozott lány fekete fóliába csavart testét. A rendőrség hétfőn a bíróság határozata alapján előzetes letartóztatásba Helyezte L: Józsefét; édesanyját és nővérét. 1997. november 18., kedd Hazai krónika Gyors összesítés, jó együttműködés Tájékoztatás a népszavazásról A november 16-ai népszavazáson nem történtek rendkívüli események, az Országos Választási Bizottságnak alig volt olyan tennivalója, ami a referendum törvényességével hozható összefüggésbe. Észrevétel csupán néhány sajtószervvel kapcsolatban érkezett, kampánycsend megsértése miatt - közölte hétfőn sajtótájékoztatón Erdei Árpád, az OVB helyettes vezetője. Hozzáfűzte: folyamatosan érkeznek a területi választási szervezetek jegyzőkönyvei. Várhatóan kedden 18 óráig kerül az OVB abba a helyzetbe, hogy teljes képet alkothasson a referendumról. A hivatalos eredményt szerdán délután 5 órakor hirdetik ki a Parlament kongresszusi termében. Elrajtolt a Beaujolais Rally A Hotel Aquincum Corinthia parkolójából vasárnap tíz órakor huszonnégy autó vágott neki a franciaországi Nuits-St. Georges-ig tartó útnak, hogy - péntek délután, amikor visszaérkeznek ugyanerre a helyszínre - eldöntsék, ki nyeri a negyedik alkalommal megrendezett amatőr „Aquincum Corinthia Beaujolais Nouveau Rally”-t. Halva találták az eltűnt lányt NATO igen! Berki Antal (Új Kelet) Hajdanában, amikor boldogult Antall József beengedte a NATO-csapatokat hazáinkba, annak is a somogyi csücskébe, egészen pontosan Tászárrá, volt nagy felzúdulás a döntés ellen. Voltak, akik azért szidták a néhai miniszter- elnököt, mert a NATO ménkű nagy járművei tönkreteszik az utakat, repedeznek a házak, az amerikai katonák Kaposvárra csalogatják a nemkívánatos höl- gyecskéket. Szóval azonnal lett mindenféle kifogás a hazánkban „ ideiglenes állomásozó" SFOR-erők ellen. Még olyanok is akadtak, akik szemére hányták a kormányfőnek: Léim, alig bírtunk ki néhány hónapot a Vörös Hadsereg távozása után, és máris keblünkre öleltük az amerikaiakat, mintegy bizonyítva, hogy kis hazánk nem óhajtja, talán nem is érdemli meg a függetlenséget. A NATO-sereget nem nagyon zavarta a tiltakozás, otthonosan berendezkedtek Taszáron, és igyekeztek úgy élni, hogy ne zavarják a környezetüket. Katonáik szép lassan megbarátkoztak somogyország népével, és Somogy on keresztül egész Magyarországgal. Azóta már szerencsére véget ért a háború a volt Jugoszlávia területén, de az amiknak még mindig sok tennivalója van az egykori hadszíntereken. Ezért aztán Somogybái sem vonultak ki. annál is inkább nem, mert közben olyan kapcsolatokat építettek ki az ottaniakkal, hogy mostanra kifejezetten jól érzik magukat a taszári bázison. A lakosság pontosan tudja, hogy ha az amik valamit tönkretesznek, azt meg is javítják, és a velük kialakult gazdasági kapcsolatokból származó haszon sokszorosan megtéríti azokat a károkat, amiket a katonaság tényleg ménkű nagy járművei okoznak még mindig a somogyi utakon. Vasárnap a somogyiak, a zalaiak és a baranyaiak napja volt. A népszavazás elsősorban az ő bőrükre ment. Legalábbis ami a mostani helyzetet illeti. És lássatok csodát. Legtöbben ők mentek el szavazni, és a legtöbb igennel is ők voksoltak a különféle színekben pompázó SFOR- erőkre. Régi magyar bölcsesség: Lakva ismeri meg egymást az ember. Hált a taszáriak alaposan megismerkedtek a NATO-val. és katonaság ide, katonásáig oda, a nyugati civilizációval is. A több mint nyolcvanöt százalékos igenlésben benne van a NATO-katonaság civilizált magatartása, talán valami gazdaságifellendülés lehetősége is. És legfőképpen az, amit ez a néhány esztendő is igazol: a NATO semmiképpen sem megszálló hatalmak szövetsége. Hazáink polgárai zsigereikben érzik a megszállást, az elnyomást, a földbe tiprást. Ha ez a nép ilyen magas százalékban szavazott a szövetségre, az csak azt jelentheti: hazáinkban senki nem tart újabb megszállástól, hogy állampolgáraink minden területen szeretnék élvezni a civilizáció áldásait. Az Országházból jelentjük í __________________________;_________________________