Új Kelet, 1997. november (4. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-08 / 261. szám

Több a halálos baleset A megyei rendőr-fő­kapitányság közlekedési osztálya számvetést készí­tett megyénk baleseti hely­zetének eddigi alakulásá­ról. A statisztika adatai szerint november 2-áig megyénk területén össze­sen 653 baleset történt. A legszomorúbb adat, hogy az elmúlt év hasonló idő­szakához viszonyítva mint­egy 18 százalékkal több halálos eset történt. Ez szám szerint azt jelenti, hogy az elmúlt évben idő­arányosan 39, míg ebben az évben eddig 46 fő vesztet­te életét valamilyen köz­úti baleset következtében. Érdekesség, hogy 1996- ban összesen 52 halálos baleset történt, ami robba­násszerű javulást jelentett az előző évekhez viszo­nyítva. Például 1994-ben 78-an, 1995-ben 71-en vesztették életüket. Ör­vendetes viszont, hogy va­lamelyest csökkent a sú­lyos és könnyű sérülések­kel járó balesetek száma. A múlt évben 376-an szen­vedtek súlyos sérülést, az idén 364-cn. A balesetek okait kutat- va kitűnik, hogy tovább- | ra is a gyorshajtás vezet (148). Azt követi a kanya- IJ rodási szabályok be nem tartása (126) és az el­sőbbségi jog meg nem adása (113). Figyelmét­ől lenségből 85. gyalogos hi ; bájából 77, és szabálytalan előzés miatt 36 baleset tör­tént. Az okozók között 11 magasan vezetnek a sze­mélygépkocsik (355), és nagy meglepetésre a sor­si ban a kerékpárosok követ­keznek, akik 105 balesetet idéztek elő. Az ittas jár­művezetők 94 balesetet I! okoztak. Miattuk heten meghaltak, 45-en súlyos, míg 42-en könnyebb sérü­lést szenvedtek. A gyalogo­sok is „előkelő” helyet fog­lalnak el, az ő hibájukból 79 baleset történt. Figye­lemre méltó megállapítás még, hogy a legtöbb bal­eset délután 12-18 óra kö­zött következett be - to­vábbra is ez a legveszélye­sebb időszak. Dr. Gál György rendőr őrnagy, az MRFK Közleke­dési Osztályának vezetője a következőkkel egészítette ki a statisztikai adatokat.- Sajnálatos, hogy számos autós nem veszi figyelem­be a megváltozott időjárási viszonyokat. Szerencsére a hirtelen leesett hó miatt ko­molyabb balesetek nem for­dultak elő, de intő lehet mindenkinek, aki eddig még nem készült fel a téli közlekedésre. Ajánlatos megvizsgálni a gumiab­roncsok, fékek és világító- berendezések állapotát és változtatni kell a vezetési stíluson is. A fagyok és pá­ralecsapódás miatt sikossá vállnak az utak, nem beszél­ve arról, hogy még folyik a betakarítás, és bőven akad sárfelhordás az utakon, ami további baleseteket idézhet elő, ha nem vezetnek kellő óvatosággal. Azt ígérhe­tem, hogy az akciókat és fokozott ellenőrzéseket megyeszerte folytatjuk az év hátralévő részében is. Nem az a célunk, hogy mindenáron megbüntes­sünk valakit, de nem leszünk elnézőek a súlyos szabály- szegőkkel szemben. Külö­nösen figyeljük a gyorshaj- tókat, és megpróbáljuk ki­szűrni az ittas járműveze­tőket is. Legyünk társak a közlekedésben, hisz min­denkit hazavárnak. Balfácán bűnözők Pechszéria. A floridai Pensacola egyik italboltjá­ban a rabló egy papír­fecnire írta a felszólítást a pénztárosnak, hogy adja oda a bevételt. Véletlenül viszont olyan levél hátol­dalára írt, melyen ott állt a neve és a lakcíme is. Új módi nyűlcipő. Kan­sas államban, Lawrence külterületén kiraboltak egy éjjel is nyitva tartó üzletet. A rendőröknek csak a rabló sarkán világí­tó piros fényt kellett követ­niük, aki olyan újmódi fu­tócipőt viselt, mely mindig fel­villant, valahányszor a lába földet ért. Veszít a nyertes. Egy ka­liforniai nő több ezer dollárt nyert a lottón. A szerencsés nyertes fényképe megjelent a helyi újságban, így balszeren­cséjére egy helyi rendőr fel­ismerte - ő volt az a nő, akit bolti lopás miatt már nyolc hónapja köröztek. Nyeremé­nye egy részéből így kényte­len volt a pénzbírságot kifi­zetni. Megszabadulni a büntetési kényszertől i Az átszervezett magyar rend­őrség egyik fontos feladata­ként tűzte ki a közterületek közbiztonságának a növelé­sét. Ezt segítheti a rendőri vezetők által gyakran emle­getett új típusú közterületi szolgálat bevezetése. Tamás György Lajos rendőr alezre­dest, az MRFK közbiztonsá­gi igazgatóját arról kérdeztük, hogy a gyakorlatban mit je­lent az említett szolgálat be­vezetése, és eddig milyen ta­pasztalatokat szűrtek le.- Az ORFK vezérkara célul tűzte ki, hogy a rendőri állo­mánynál a mai komák megfelelő szemléletváltozás valósuljon meg. Nem egy mindenáron bün­tetni akaró rendőrség kialakítása a cél, hanem hogy polgárbarát, nevelő és segítő szándékú rend­őrök teljesítsenek szolgálatot a közterületeken, illetve a rendőri munka minden területén. Fontos feladat a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése. Elsősorban a figyelmeztetés a cél, viszont a durvább eseteknél természetesen azonnal intézked­ni kell. A szemléletváltozást elősegíti, hogy az utóbbi évek­ben az állományban is minőségi változás következett be, már ami az iskolázottságot illeti. Eddig azt vártuk el rendőreinktől, hogy minél többet intézkedjenek, le­gyen minél több feljelentés. A mérce az volt, hogy ki mennyi bírságot szab ki. Ez most már megszűnt. A statisztikai szemlé­letet szeretnénk törölni a mun­kánkból, és a mennyiségi mun­ka helyett a minőség kerül előtérbe. Azt akarjuk, hogy egy idő után a közterületeken előzé­keny, állampolgárt megszólítani tudó kollégák teljesítsenek szol­gálatot. Amikor nem indokolt a büntetés, a helyszínen rendezzék le a problémát, ha lehet, figyel­meztetéssel. A dolog másik ol­dala, hogy az állampolgárok is bátrabban és szívesen fordulja­nak hozzájuk segítségért vagy bármilyen útbaigazításért. Az emberek ne csak a büntető rendőrt lássák bennük, hanem partneri viszony alakuljon ki a tisztes szándékú lakosággal. Az arculatváltás vonatkozik a sza­bálysértési hatóságainkra is. Pél­dául intézkedtünk, hogy a nem kiemelt szabálysértéseket még karácsony előtt fajsúlyozzák, és amit lehet, zárjanak le figyelmez­tetéssel. Ezzel is érzékeltetni akar­juk, hogy nem célunk a minden­áron való büntetés, hisz az állam­polgárokért vagyunk, és nem el­lenük. Azt hozzá kell tennem, hogy az átállás nem megy köny- nyen, és az állomány mellett a parancsnokok is nehezen szok­ják meg, hogy nem a feljelentés az elsődleges, és nem cél, hogy minél több helyszíni bírságot szabjanak ki. Summázva az új szemlélete: a korábban kialakult büntetési kényszert szeretnénk rendőreinkből kiölni. Az oldalt írta: Fullajtár András, fotók: Csonka Róbert Próbajogosítvány a kezdőknek Talán a gépkocsivezetők észre sem veszik, hogy egyes KRESZ-szabályokat az utób­bi hetekben másként kell ér­telmezni és betartani, vagy éppen egészen újak léptek ér­vénybe. Egyik legfontosabb új szabály a vasúti átjárókon áthaladásra vonatkozik. A módosítás szerint lakott terü­leten belül a gépjárműveknek 30, lakott területen kívül 40 kilométeres sebeséggel kell megközelíteni az átjárót, majd az átkelés - ha szabad a jel­zés vagy a járművezető meg­győződött az átkelés biztonsá­gáról - minimum 5 kilométe­res sebeséggel történhet. Nos, alig lépett érvénybe az módo­sított szabály, amikor Kisfás- tanyánál megtörtént az első tragédia. Olyan keresztező­désben ütközött egy mikro­busz vonattal, ami belátható, és ráadásul a fényjelző készü­lék tilosat mutatott. A busz­ban szállított emberek közül egy személy életét vesztette, többen súlyosan megsérültek. A másik szabály, főleg azok­nak jó tudni, akik kerékpárral vagy kismotorral közleked­nek. Lakott területen belül to­vábbra is csak biciklivel lehet közlekedni a kerékpárúton, viszont lakott területen kívül az erre a célra kialakított utat a kismotorosok is használhat­ják. Az autósok még mindig nehezen barátkoznak meg a biztonsági öv használatával, pedig az első üléseken már hosszú évek óta kötelező. Nos, az újabb szabályok sze­rint most már lakott területen kívül a személygépkocsik hát­só ülésen utazóknak is hasz­nálni kell az övét abban az esetben, ha az autóba be van építve. A KRESZ-módosításokbók még két szabály még nem lé­pett érvénybe. Az egyik a mo­biltelefon használatára vonat­kozó tilalom, miszerint a jár­művekben menet közben tilos a telefont kézben tartani és be­szélni, viszont kihangosító készülékkel lehet használni. Ez a szabály január 1-jétől lép életbe. Motoron közlekedők egyáltalán nem használhatják. A másik módosítás a segéd­motorral közlekedőkre vonat­kozik. 1998. július 1-jétől la­kott területen belül is kötelező a bukósisak használata. A közlekedés igazgatásáról szóló BM-rendelet módosítá­sa, hogy január 1-jétől beve­zetik a kezdő vezetői enge­délyt, másnéven a próbajogo­sítványt. A vezetői engedély első alkalommal való meg­szerzésétől számítva két évig mindenki kezdő vezetőnek minősül. Például a motoros ez idő alatt nem szállíthat utast, vagy a gépkocsivezető nem vontathat pótkocsit. Ha a két év alatt súlyos szabálysértést követ el valaki, akkor az időtartam két alkalommal egy-egy évig meghosszabbít­ható. Harmadik súlyos sza­bálytalanság esetén újra kell vizsgázni. Viszont ha a két év alatt nem történik semmilyen szabálysértés, akkor a rend­őrség törli a kezdő vezetői engedély minősítést. Ennek bevezetését az indokolja, hogy a balesetek jelentős szá­zalékát a friss jogosítvánnyal rendelkezők okozzák. Össze fogás Megelőzni a bajt A Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Rendőr-főka­pitányság a Hollands Mid­den megye rendőrkapitány­ságával 1992 óta tart fenn szakmai kapcsolatot. Az oda-vissza tapasztalatcserék újabb fejleménye, hogy a hollandok létrehoztak egy alapítványt, ami kifejezetten a bűnmegelőzéssel foglal­kozik. Ehhez a programhoz csatlakozott még három hol­land megye és hazánkból a Tatabányai, a Ceglédi és a Nyíregyházi Rendőrkapi­tányság. Ezzel kapcsola- tosdan dr. Pásztor Miklós kapitányságvezetőtől kap­tunk tájékoztatást.- Amikor megismertük az alapítvány célkitűzéseit, úgy döntöttünk, hogy mi is csatlakozunk, és pályáza­tunkat a lakásbetörések megelőzése témában nyúj­tottuk be, mert ennek a bűn­cselekményfajtának a visz- szaszorításában előrébb sze­retnénk lépni. Ezen a héten Cegléden volt egy háromna­pos tapasztalatcsere, amin természetesen mi is részt vettünk. A téma ezúttal a bűncselekmények áldozatá­vá válás megelőzése, illetve a bűncselekmény sértettjei­vel való foglalkozás volt. A szakmai konzultáció máso­dik fordulója december első hetében Hollandiában lesz, ahol a nagyvárosokban el­követett lakásbetörések megelőzése lesz a fő téma. Ott is jelen leszünk, hiszen ebben a témában minél több tapasztalatot akarunk gyűj­teni, amit itthon később fel­használunk. Már eldöntött tény, hogy amikor megjö­vünk Hollandiából, kezde­ményezni fogjuk egy va­gyonvédelmi és bűnmeg­előzési iroda nyitását. Cé­lunk, hogy a lakás-, hét­végiház-, gépkocsi-tulajdo­nosoknak olyan szakmai ta­nácsokat és gyakorlati segít­séget adjunk, amivel ered­ményesebben védhetik meg értékeiket. Ebben az irodá- t>an megtalálhatók lesznek a vagyonvédelmi szervezetek és biztonságtechnikai esz­közöket gyártó cégek kíná­latai, ami törvényileg is el­fogadott. PROTECTOR- GUARD SECURITY Kit — Személyvédelem — Objektumőrzés, portaügyeleti szolgálat — Rendezvénybiztosítás — Pénz- és értékszállítás, -kísérés — Információszerzés Iroda: Nyíregyháza, Nyírfa tér 3. TelVfax: 406-747, tel.: 06-30/587-541 I Itt nem tartották be az új KRESZ szabályt, egy ember életét vesztette Jelentős számú balesetet okoznak a kerékpárosok ^amá^yörg^^jos

Next

/
Thumbnails
Contents