Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-06 / 233. szám
á LuÁCt: Falujáró 1997. október 6., hétfő' A horgászat-halászat hétköznapi foglalatosság ott, ahol a falu közepét egy holtág szeli át. A helyi, pontos nevén Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület Tunyog- matolcs 1957-ben alakult, tevékenységükről Tisza Géza gazdasági vezetőtől kaptunk információkat. Saját vizük soha nem volt, a fehérgyarmati Rákóczi Halászati Mgtsz-é volt a község vizeinek halászati-horgászati joga. Az egyesület az mgtsz területi engedélyeit árulta tagjainak. A tsz csődje után a 17 kilométer hosszú holt-Szamos-ág halászati joga adósságok fejében az Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Horgász Szövetségre szállt. Az egyesületnek maradt a régi munkája, csak most már a megyei szövetség engedélyeit árulják. A faluközpontban nyitott irodájuk engedélykiadások idején kedden és szerdán tart nyitva, év vége fele pedig, amikor már megcsappan az igény, hetente egyszer, szerdán délutánonként várják az érdekló'dőket. Az engedély- kiadás munkája maradi a régi, de azért vannak változások. Megcsappant a létszám, a korábbi 650-nek alig harmada, 220 tagja van az egyesületnek. A megye minden részéről jönnek ide pe- cázni, vonzó lehet a tiszta, jól horgászható víz. A halbőség már kevésbé csalogató, ez a holtág sokkal több halat eltarthatna, mint amennyi most él benne. A gazdasági vezető becslése szerint évente 5-6 vagon ivadék telepítésével válna horgászparadicsommá Tunyogmatolcs, de ennek pillanatnyilag csak töredékéi engedik a vízbe. Az egyesület szeretné a helyi önkormányzattal összefogva megvásárolni a halászati jogot, és kezébe venni a faluhoz tartozó holtágrész sorsának irányítását, és telepítésekkel megteremteni itt egy horgászparadicsomot. Bár nincs halbőség, a horgászok egy része kitart a víz mellett, mint például a fotónkon látható pecás, akinek az eső sem vette el a kedvét a próbálkozástól. Most csukának, süllőnek, törpeharcsának, sügérnek van szezonja, pontyot, amurt csak elvétve fognak. Szépen, rendben A halárforgalom, különösen a tiszabecsi határátkelő felforgatták a főút mentén élő tunyogmatolcsiak életét. Autók tömege suhan el nap mint nap előttük, veszélyeztetve a gyalogosokat és kerékpárosokat. A közlekedés biztonsága érdekében az önkormányzat kerékpárutat és járdát építtetett. Ügy tűnik, igyekeznek rendben tartani az út környékét, mert nem látni elszórva szemétkupacokat. A levegő minőségét rontó utazótömegből haszna is van a falunak, kereskedelmi egységek, boltok, presszók, éttermek, panziók élnek a vendégek kiszolgálásából. Dicséretes dolog, hogy a vállalkozók nem egy lerobbant büféből akarnak gyorsan meggazdagodni, gondot fordítanak üzleteik esztétikus kialakítására, azok környezetének karbantartására is. Fotónkon az egyik út menti üzletet láthatják, ahol muskátlival megrakott öreg szekér díszíti a bejárat melletti gyepet. Az oldalt írta: Dojcsák Tibor. Fotók: Bozsó Katalin Gondoskodó önkormányzat Tunyogmatolcs a vizek falva. A nagy tiszai árvíz idején elnéptelenedett, majd lakói visszatértek és újra megindult az élet az iszappal áztatott utak mentén. A falu két település, Tunyog és Matolcs 1952-es egyesítésekor jött létre mai formájában. Az egyesülés csak közigazgatási értelemben vett összeolvadás volt, és az lesz, míg világ a világ, mert a két részt természetes határvonal, a holt- Szamos egy ága választja el egymástól. Tunyogmatolcs impozáns polgármesteri hivatalában ültünk le beszélgetni Réidi Miklós polgármesterrel, aki 1985- ben tanácselnökként lett a falu első embere. Munkájának mércéje lehet, hogy megőrizte a település lakóinak bizalmát, hiszen 1994-ben másodszor is bizalmat szavaztak neki. Az elmúlt 12 év munkájáról, eredményekről, tervekről, megvalósult és elmaradt fejlesztésekről, a tunyogmatolcsi élet gondjairól és kellemes oldaláról beszélgettünk.- Tanácselnökké választásom időszaka a fellendülés kora volt országszerte, adtak pénzt fejlesztésekre, utak, ravatalozó, iskola, tornaterem építésére, telkek kialakítására, vízműhálózal létrehozására. Később részt vettünk a nagy térségi programokban, a gáz- és telefonhálózat kiépüli a faluban, mindkettőre a lakások közel ötven százaléka csatlakozott rá. Újra alakítottunk ki telkeket, kerékpárutat építettünk, nem állt meg a fejlődés. Most Győrtelekkel, Fülpösda- róccal és Géberjénncl közösen szennyvízberuházáson dolgozunk. A céltámogatást megnyertük, már „csak” a saját erő összeszedése a feladat. A Területfejlesztési Alapból igényeltünk támogatást ehhez. Kaptunk is pénzt, de nem annyit, amennyit kértünk, ezért a környezetvédelmi alaphoz is benyújtottunk egy pályázatot, hogy a lakosság terheit a lehető legkisebb mértékűre csökkenthessük. Új telkeket alakítunk kí a főút mentén. Van igény rájuk, sokan építkeznek a faluban. Közel vagyunk a városhoz, az infrastruktúránk fejlett, és nagyon szép természeti környzetben fekszik a falu - ezek jelentik Tunyogmatolcs fő vonzerejét.- Hányán élnek a településen?- Évről évre változik, jelenleg 2694 fő szerepel a nyilvántartásban. Ez elég alacsony szám, hiszen a nagy árvíz előtti időszakban háromezret meghaladó lélekszámú település voltunk. Az árvíz miatt is sokan elköltöztek, másfelől pedig a munkanélküliség generál egy elvándorlási folyamatot, az emberek, elsősorban a fiatalok, mennek a munka után. Ott telepednek le, ahol állást találnak. A rendszerváltást követő időszak elején még minden rendben ment. Utána kezdődött meg a leépülés, a téesz csődöt jelentett, bezárt a konzervgyár, sok ember utcára került, és túlnyomó részük azóta sem tudott elhelyezkedni. A legnagyobb munkaadó a faluban ma az önkormányzat. Sok időskorú él a településen, és jelentős számú a cigány kisebbség. Az iskolában a cigány gyerekek aránya eléri a negyven százalékot. Nehéz megélhetési forrást találni ezen a vidéken, de áthidaló megoldásokat tudunk kínálni. Ilyen a közhasznú foglalkoztatás, és alapítottunk egy közhasznú társaságot. ahol 8 főnek van állása. Kihasználjuk a pályakezdők munkatapasztalat-szerzési támogatásában rejlő lehetőséget, foglalkoztatunk jó pár fiatalt ilyen formában, hogy ha másképp nem, legalább így el tudják kezdeni a felnőtt életet.- A falu szemmel láthatóan jól el van látva közintézményekkel.- Valóban megvan a településnek a nagyságához mérten szükséges kiszolgáló intézményrendszere. Művelődési ház, iskola, napközi otthon, óvoda, posta, orvosi rendelő, idősek napközi otthona, polgármesteri hivatal, és korábban még mozi is működött. Mindezek fenntartása, a köz- világítással és más kommunális kiadásokkal együtt jelentősen megterheli költségvetésünket. A mozi több éve bezárt, de a fontos intézmények működnek, a legnagyobb hiányt a művelődési ház szenvedi. Csak alkalmanként tart nyitva, szerelnénk ezt folyamatossá lenni, de egyelőre hiány/ik a szükséges pénz.- Földrajzilag a két településrész teljesen elkülönül egymástól. A társadalmi életben is érezheti) ez az elkülönülés?- Nem, az elmúlt évtizedekben lunyogi családok matolcsi részre költöztek, matolcsiak pedig Tunyo- gon telepedtek le, vegyesházasságokat kötöttek, összeolvadt a két falu, így a különállásra ma már csak a természetes határvonal emlékeztet. Hideg a kemence Az öreg égetőt még nagyapja építette - mutatja lakásuk mögött álló egykori munkahelyét Dávid Menyhért. A családban apáról fiúra szállt a fazekasság, nagyapja 1900- ban váltotta ki az iparengedélyt. Apja folytatta, majd neki adta át tudományát. A nagyszoba szekrényének tetején édesapja keze munkája, egy cserépkorsó-sorozat szebbnél szebb darabjai állnak. Ugyanazon az udvaron, ugyanabban az égetőben dolgozott mindhárom generáció, készültek kannák, cserépkorsók, lekvárosfazekak, tésztaszűrők, itatok, tejesköcsögök, és minden, amit a kedves vevők kértek. Mára a műanyag és a pléh kiszorította az agyagot, a múlt ködébe vesznek a régi aratások, amikor a mezőre a vizet „csecseskorsókbun" vitték, amit beástak a földbe, hogy csak a csutora látszott ki, és egész nap hideg vizet szívhattak ki belőle a szomjas aratók. Dávid Menyhértnek a régi rendszer idején szépen ment a vállalkozása, Hortobágyig hordta a vásárokra áruját, szállított a Nyírfa Áruháznak Nyíregyházára, valamint a mátészalkai és kisvárdai áruházaknak is. Készített dísztárgyakat, ezeket a felesége festette meg, akik korábban varrónőként dolgozott, majd amikor munka nélkül maradt, férjének kezdett segíteni. Egyik dísztányérja eljutott egy fővárosi porcelángyárba. Rövidesen hívták is oda dolgozni. Talán el is mennének, ha nem lenne annyira mesz- sze a főváros. Fiuk nem követte a családi hagyományt, apja szerint érzéke még csak lenne a szakmához, de türelme már annál kevesebb. Villanyszerelő lett, ahhoz több kedvet érzett, mint a fazekaskoronghoz. Nem csoda, ha azt látja, hogy ebből nem lehet megélni! A rendszer- váltás után a különféle adók és az átvevő cégek szabta átvételi árak lehetetlenné tették a további gyártást. Vállalkozását megszüntette, és elhelyezkedett egy sertéskombinátban. Ott húzott le hét évet, de a közelmúltban sertésvész miatt elbocsátották a dolgozók nagy részét, ő is munkanélküli lett. Most már több ideje van a fazekaskodásra, de nincs piaca. Falun lenne igény a cserépedényekre, de sokallják azt az árat, ami töredéke a boltinak, a városi ajándékboltokban pedig egyrészről túl drágán adják ezt a portékát, másfelől többnyire anyagköltségre sem elég, amit a gyártónak kínálnak. Dolgozik hát a saját örömére, alkalmi megrendelésekre, készít egy-egy lekvárosfazckal, tésztaszűrőt, cs szebb napokat vár. A kiegészítő jövedelmét az égetőműhely helyett az uborkaföldön keresi meg. Egy sóhajjal mondja el bánatát: - Nem öröm, hogy nem élhetek abból a szakmából, amit szeretek! * Már v * • * * , v lar k a csukái
