Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-11 / 238. szám
A piac varázsa a bűnözőket is vonzz Zsebesek Kánaánja Aki már járt Európa nagyvárosaiban vagy más földrészeken, és volt ideje ala- Ü posan körülnézni, tapasztalhatta, hogy a Nyíregyhá- I zán lévő Tokaji úti Használt Iparcikk Piachoz hasonlót (közismertebb nevén KGST-piac) bárhol találni. Az emberekben megvan egy bizonyos igény az effajta zsibongó iránt. Egyrészt olcsón lehet vásárolni mindenfele használati tárgyat, herkentyűket, netán élelmiszereket, és kellemesen cl lehet tölteni akár fél napot is. A másik oldalon egy társadalmi rétegnek megélhetést biztosít a lazább korlátok közötti kereskedés, vállalják az időjárás viszontagságait és a napi kiberakodást. De bizonyára nekik is megéri ez az életmód. Ebben kiveszi részét az idősebb korosztály is, akik amellett, hogy régi családi ereklyéket, megkopott eszközöket kínálnak megvételre, emberek között tölthetik el az idejüket. A piaci zsongásban tevékenyen részt vesznek még a külföldiek. Nagy többségük a jobb megélhetés reményében rendszeresen látogatja a piacokat, és azt árulják, amihez hazájukban éppen hozzájutnak. Aztán a piac varázsa szinte magába szippantja a bűnözőket is, akik a több ezres tömegben úgy élnek, mint hal a vízben. Ok a piacok hiénái, és mindenütt felbukkannak a kistílű ügyeskedőktől kezdve a dörzsöltebb zsiványokig. Nap mint nap okoznak bosszúságot és károkat a becsületes szándékkal érkező ^vásárlóknak vagy a kereskedőknek. A bűnözőktől a nyíregyházi piac sem mentes, és mindig felüti a fejét valami újabb törvénysértés, ami aktualitását adja, hogy foglalkozzunk a piac közbiztonságával. Ebben volt segítségünkre Csák József alezredes, a Nyíregyházi Városi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője. A rablók is „dolgoznak” ból érkezett vásárlók vagy pia- colók, akik még nem nagyon ismerik az itteni körülményeket és „szokásokat”. De megyénkbe- liek is gyakran esnek áldozatul a bűnözőknek. A rablásokat ott követik el, ahol kevés ember jár- kel, és a tettesek dolguk végeztével el tudnak menekülni. Sajnos a piac és környéke ilyen szempontból a rablók ideális vadászterülete, ahol az áldozatok magányosan bóklászó vagy éppen az állomásra tartó emberek. Ezek a súlyosabb bűncselekmények elkerülhetők lennének, ha a sértettek idegen emberekkel nem mennének el a félreeső helyekre azzal az ürügygyei, hogy ott kötnek előnyös üzletet. Egyébként az említett öt rablás közül háromnak az elkövetőjét sikerült felderítenünk. A fülön csípett öt gyanúsított külföldi, akik kimondottan bűncselekmény elkövetésének céljával érkeztek hazánkba. Az egyelőre még felderítetlen két rablás nemrégiben történt. A sértettek Borsod megyébe való idős emberek, akiktől pénzt és a bevásárolt árut vették el erőszakkal.- A nyíregyházi Tokaji úti piacon az elmúlt evekhez képest a rendőrség tudomására jutott bűncselekmények számában lényeges csökkenés tapasztalható. Ez köszönhető az ál landó rendőri jelenlétnek, amit a nemrégiben létrehozott piaci őrs biztosít, de a piacot üzemeltető kft. is alkalmaz biztonsági őröket. Mindezek ellenére, ahol az alig egy négyzetkilométernyi területen naponta 15-20 ezer ember megfordul, ott sajnos felüti fejét a bűn, és akarva- akaratlanul előfordulnak összetűzések is. Naponta beleütközünk különféle szabálysértésekbe, jövedéki termékekkel való visszaélésbe, vagy éppen zsebtolvajlásba, de rendszeresek a gépkocsifeltörések is. Ám a piacon és környékén a „szokásos” csc- || tek mellett ebben az évben súlyosabb bűncselekmények is előfordultak, öt rablást követtek cl. A sértettek leginkább külföldiek, vagy újabban más ■ megyéből, például BorsodCsalogató értékek- Mi a helyzet a gépkocsifeltörésekkel?- Ismét megszaporodtak a piacon és környékén a gépkocsifeltörések. Viszont új jelenség, hogy a fosztogatók főleg azokat a járműveket szúrják ki, amelyekben jól láthatók a benne hagyott értékek, mint például mobiltelefon, táska, vagy éppen nagyobb mennyiségű áru. A effajta bűncselekmények felderítése is nagyon nehéz, hiszen a tettesek kilesik a kocsi gazdáját, amikor elmegy, és mire visszajön, már megtörtént a baj. Sajnos olyan esettel is találkoztunk, amikor az autó le sem volt zárva! A megelőzés itt is lehetséges. Mi igyekszünk még több rendőri szolgálatot adni a piacon, viszont kérjük, hogy mindenki zárja le kocsiját, ha kilátogat, és értéket ne hagyjon az autóban. Az fülön csípett elkövetők a legtöbb esetben a Nyíregyházához közeli falvakból vagy kisvárosokból érkeznek zsákmányszerző körútra, de akad köztük más megyebeli és külföldi is. Itt említeném meg az alkalmi tolvajokat, akiknek a száma inkább növekszik, mint csökken. A lehetőséget a sértettek kínálják fel, amikor nem őrzik kellően áruikat, vagy egyes eladók figyelmetlenségét használják ki az elkövetők. Aztán a zsákmányukkal a tömegben pillanatok alatt eltűnnek.- Az utóbbi időben a rendőrségi tudósításokban szinte naponta szerepelnek a zsebtolvajlások.- Ebben az évben eddig 25 esetről van tudomásunk, amit a HIP-piac területén követtek el. Ez nem kevés, de tudjuk, hogy ettől sokkal több fordul elő. Az elkövetők nagyon szeretik a tömeget, és egy részük helyi „szakember”, akik erre specializálják magukat. De a szomszédos országokból is érkeznek kollégáik szép számmal, és „varázslatos” módon szabadítják meg a gyanútlan embereket a pénztárcájuktól. Sokan csak akkor veszik észre, hogy eltűnt az erszényük, amikor valamit vásárolni akarnak. A sértettek köre itt is változó. Vannak köztük miskolciak, debreceniek, budapestiek. A zsebeseket nagyon nehéz tetten érni, illetve bizonyítani a lopást. Pár nappal ezelőtt egy füzesabonyi és egy abaújkéri zsebtolvaj rajtavesztett. De rajtuk kívül is fogtunk el tetteseket, sőt van, aki előzetes letartóztatásban van. A megelőzés érdekében javasoljuk, hogy mindenki kerülje a gyanúsan összeverődött csoportokon való áttolakodást. Nem utolsósorban a vásárláshoz szükséges pénzen kívül más értékeket ne vigyenek magukkal a piacra. A pénztárcát pedig tartsák biztonságos helyen. Színes víz és keménypapír-Nem akarnak szűnni a jövedéki termékekkel elkövetett szabálysértések sem.- A tilalmak és a fokozott ellenőrzések ellenére még mindig gyakori a jövedéki engedélyhez kötött árukkal - italokkal, cigarettákkal - való üzérkedés annak ellenére. hogy az ilyen terméket vásárlók jelentős része biztos lehet benne, hogy becsapják. (A cigis kartonban keménypapír van, és a konyakos üvegben színes víz.) Még annak is ki van téve, hogy a rendőri igazoltatás során szabálysértési eljárást kezdeményeznek ellene. Visszatérő a szomszédos szerzői jogok megsértése, amikor silány másolatú audio-, videokazettákat és lemezeket hoznak forgalomba. A megelőzés egyszerű, hogy ne érjen kár senkit. Ilyen terméket nem kell vásárolni. PROTECTOR - GUARD SECURITY Ki — Személyvédelem — Objektumőrzés, portaügyeleti szolgálat — Rendezvénybiztosítás — Pénz- és értékszállítás, -kísérés — Információszerzés Iroda: Nyíregyháza, Nyírfa tér 3. TeL/fax: 406-747, teL: 06-30/587-541 Az oldalt írta: Fullajtár András, fotók: Csonka Róbert itt M! a piros... Az itt a piros, hol a piros? szerencsejátékkal még mindig rászedik a hiszékeny embereket.- Teljesen kizárt, hogy ebben a játékban bárki is lehet nyertes. Sajnos képtelenek az emberek megérteni, hogy csak veszíthetnek. Nem egy esetben 5-10 ezer forintjuk vagy a családi ékszerek bánják az értelmetlen próbálkozásukat. Annak ellenére, hogy ezeket a csalókat igyekszünk kiszorítani a piac területéről, újra és újra felbukkannak. Ha sikerül elkapni őket, akkor szabálysértési feljelentést teszünk ellenük, és az önkormányzat szab ki néhány ezer forintos bírságot, amit nem valószínű, hogy kifizetnek, mert nem rendelkeznek kim utatható jövedelemmel. így ott folytatják, ahol abbahagyták... Trükkös pénzváltók- Lapunkban már többször foglalkoztunk azzal, hogy milyen veszélyekkel jár, amikor valaki az alkalmi. illegális pénzváltókat választja.- Sajnos nem sokan tanulnak mások kárából. A külföldről érkező buszok utasaira rendszerint 10-15 főből álló társaság csap le. A leszálló utasoktól érdeklődnek, hogy nincs-e szándékukban dollárt vagy koronát beváltani. A gyanútlan embereknek sokkal kedvezőbb váltási arányokat ígérnek, mint a hivatalos pénzváltó helyek, így a , jó üzlet” reményében besétálnak a csapdába. A csalók addig ügyeskednek, míg az ügyfél a pénzének csak töredékét kapja meg, vagy egyszerűen ellopják tőle. Eddig több alkalommal állítottunk elő csalókat, de a bizonyítás nehézsége miatt büntetőeljárást csak egy-két esetben sikerült indítanunk. A sértettek mesz- sziről érkeznek, és emiatt a későbbi tanúskodás szinte lehetetlen, vagy nem is tesznek feljelentést, mert a jogtalan haszonszerzés mellett a veszély abban van, hogy ezek a személyeié semmilyen bűncselekmény elkövetésétől nem riadnak vissza. így meg a bűncselekmény alapos gyanúját is nehéz megállapítani. Azt tudom ajánlani, hogy az emberek pár száz forintos haszon reményében ne kockáztassanak több tízezer forintot vagy a testi épségüket. Természetesen ezentúl is nagy figyelmet fordítunk a piac közbiztonságának a további javítására, f okozott ellenőrzések és rajtaütésszerű razziák ezentúl is lesznek, és mindent elkövetünk, hogy a becsületesen árusítók és vásárlók ellen ne kövessenek el törvény- sértéseket, és jó érzéssel, ne keserű szájízzel menjenek el városunkból.