Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-06 / 208. szám

Megyek az út másik felén : 1 r Abban § 'W** az időben akármerre mentünk az or­szágban, minden­hol vártak bennünket, mégpedig sokan és nagy szeretettel. A művelődési házak a koncertjeinkből tartották el a különböző előadásokat, fotószakkört, egyebeket, a senkit nem érdeklő programokat. Ám a televízió, a rádió, a le­mezgyárak teljes mér­tékben elzárkóztak elő­lünk, elzárva ezáltal a pi­acot is. Ez a sors persze nem csak nekünk jutott. A lég­ii nagyobb indulatot a rend­szerrel szemben az váltot- ■ ta ki, hogy nem publikál hattunk, s egy évtizeden keresztül nem jelenhettünk meg. Egész egyszerűen ar­ról volt szó, hogy volt egy piac, és volt egy lemezgyá­ri kapacitás. Az Erdős-féle csapat pedig politikai, üz­leti és egyéb megfontolás­ból a saját embereit tolta előtérbe. Konkrétan említ­hetem a Neoton Famíliát, mert abban volt egy nő, aki Erdős Péternek tetszett. Ezek az emberek korrum­páltak voltak. Korrumpál­ni azonban nemcsak pénz- II zel lehet, hanem akár nő­vel. hatalommal, sikerrel, egy adott csoport érdekei­nek képviseletével is. Emi­att megkísérelték többször szétszedni a P. Mobilt. Ugyanez történt például Török Adómmal és a Minivel is. Sajnos azonban most is ők, illetve az általuk felemeltek vannak hatalmon, s ma is ugyanezeket öklendezzük vissza. Olyanok voltunk, mint a zöldség, amelyet a levesben főve nem foglalkoztat, vajon milyennek látszódhat a fazékon kívülről. Szlovákiában jelent meg egy magyar újságban, hogy talán nincs még egy olyan zenekar, amelyik annyit tett volna a magyar nyelvű rockze­ne elterjesztéséért, mint a P. Mobil, ezzel a legkevesebbet profitálva. Ebből a munkából persze a televízióban és a rádi­óban nem jelent meg semmid mint ahogy most sincs semmi­féle nyoma. Ha egyes műsorok­ban nosztalgiázni akarnak, ak­kor nem veszik elő többek kö­zött a P. Mobilt sem. hanem ta­lálnak helyette valami mást. Mi nem akartunk underground ze­nekar maradni, ám egyszerűen nem volt más lehetőségünk. Fogadj be, föld Abban az időben Madaras József és Bujtor Pista készített egy műsort. Olyan verseket.'" regényrészleteket szedtek össze, amelyek révén a ma­gyarságtudatot erősíthették. Szintén akkoriban jelent meg László Gyula professzor könyve a kettős honfoglalás­ról. Ugyanakkorra tehető a magyarok világtalálkozója Budapesten, amire,a magyar­ság képviselői szinte minden földrészről érkeztek. Csak éppen a környező országok­ban élő több millió magyar közül nem engedtek senkit megjelenni. Akkor mondta — Mondd tovább, Énekes! Ne vitatkozzunk azon, hogy mi vagyunk-e az anyag gyanakvó gyermekei. Ne keressük a megváltást a klasszikusnak számító szépirodalomban, de véletle­nül se alacsonyodjunk le a mára mindent elöntő giccs és kommerció világába. Ami nekem a meg-, át-, szét-, ide-oda, összevissza élt múlt eleven valóság, addig neked ez már történelem. Ne keltsünk generációs vi­tákat, mert mi isodavoltunk a Coca-Coláért, jeleseb­ben valahonnan kapott üres üvegéért, mert az impe­rialista mámort okozó üdítőitalt nem lehetett kapni. Utak, emberek, autóstopok és életérzések. Meghatá­rozott számú ablakkal a passzusban irány a szaba­dabbnak tűnő Lengyelhon, a polák, wenger, dva bratanki vodkát és ingyensört produkáló jelszava. A kéknek nem mondható Északi-tenger, ami tenger ugyan, de messze és elérhetetlen Svédország, majd a kis piros-fehér-zöld csík a szétszakadt szimatszaty­ron. Hiába odahaza párttitkár, KISZ-bizottság, s szü­lei származása miatti egyetemi szigorítások, az a kis piros-fehér-zöld szalag ott és legbelül mégiscsak a hazát jellemezte. Ez nem a kék nyári nap és a foltos farmerek hivatalból engedélyezett megfogalmazása. Szól a rock és az üvöltés, a belülről előtörő indulatok, a kerítésszaggatás vágya, amely valójában megcélozta az azóta ledőlt, illetve lebontott falakat. A Mobil őszin­te volt, az elüzletiesedett hazai álrockba becsempé­szett valami szellemi rovarirtót. Szólj, ha fáj, szólj, ha lázadsz, szólj, ha szólhatsz, de mondj is valamit. Amit megtanultál és megtanítottak, amit hoztál ha­zulról, s amit tovább szeretnél fejleszteni. Védd ma­gad, szeretteidet, a nyájat, az ősök csontját, s a jövő igézetét! A 180 kilométeres távolságok egy bizonyos megfogalmazásból relatívnak is hathatnak. De összeszűkül a tér és az idő akkor, ha egy tőről, egyformán s egyetértőén szól a hang. Melegség, sze­retet, egyet akarás. A többség által lenézett lel­kekben megszólalt mindaz, amit valójában ma is szeretnénk. Az akkori másság mai igazát, jelenté­sét, s nem az azóta összekuszált, illetve szétzilált gondolatokat. G. Kirkovits István „Azok a hegyek még ma is állnak, Azok a folyók még ma is futnak, Az a csillag még ma is mutatja az utat, Az a nép még ma is él. ” (P. Mobil) A honfoglalás nem ért véget azzal, hogy eltelt mintegy 1100-egészen pontosan 1101 -év, legalábbis ha hihe­tünk ennek a dátumnak. Minden népnek megvan a maga legendája - többről kiderült, hogy nem a valóságon alap­szik -, ám akárhogy is van, az 1100 év mindenképpen biztos. S ezzel olyat hoztunk létre, amit érdemes meg­tartani - vallja Schuster Lóránt, az örökmozgó rockzenekar, a P. Mobil frontembere. A Honfoglalás öt tételből álló rockszvitjét két évtizeddel ezelőtt megál­modó zenekarvezető a több mint húsz évvel ezelőtti és a mai érzelmekről, indíttatásokról, lehetőségekről mon­dott véleményt. az általam rendkívül melyre becsült —Aczél György: a le­nini nemzetiségi politikát nem sikerüli megvalósítani. Azaz a hatalmas Szovjetuni­óban a Lenin és a Sztálin fém­jelezte bolsevizmus alatt kis nemzetek tucatjait sodorták a teljes, vagy csaknem teljes pusztulásba. Akkoriban a nagymute- romnál a konyhában gyako­rolt a zenekar, s mondtam, kellene egy honfoglalás­szvit. Ebben nem csak a tör­ténelmi rész érdekes, hanem az is, hogyan érezheted ott­hon magad egy országban. Átlépsz a határon, s azt mon­dod: haza jöttem. Nemrég, amikor Erdélyből tértünk vissza, a romániai ha­tárőr az egyikünk útlevelét eltépte, majd kéte zer forintot a zsebébe kér ve vissza adta azt. Tehát az is kérdés, hogy ki véd meg engem, mint magyart a határon tűi, s hogy hazája lesz-e annak a ti zenötmillió magyar­nak, aki a világban él. Én a ket­tős állampolgárság híve va­gyok. Aki magyarnak érzi ma­gát, annak ez járjon, s minden további nélkül hazajöhessen, itthon érezhesse magát. Ter­mészetesen én, aki Budapes­ten születtem, és itt éltem, szintén itthon akarom érezni magam. Hányas a kabát Ez a Honfoglalás történe­te. Most ugyanezekkel talál­juk szemben magunkat. Ta­valy az augusztus 20-ai ün­nepségeken nem lehettünk ott. Majdnem ugyanúgy part­vonalra helyeznek, mint húsz éve. A múlt évben egy-két helyen sikerüli megjelen­nünk. Szolnok városa meg­vette a Honfoglalás szimfo­nikus változatát, akárcsak az ausztriai magyarok. Noha voltak események, de meg sem közelíthettük azt. ami lehetett volna. Ám ha a világ bármely tá­járól egy magyar közösségtől kapok egy levelet, amelyben az áll, hogy 1996-ban a Hon­foglalás-szvittel ünnepeltek, akkor az előbbiek mind nem számítanak. Idén sem hívtak. S amíg ez a hatalom áll, ad­dig nem is fognak. Kétezerre, az államalapítás ezredik évfordulójára ugyan­az a bizottság szervezi a műsort, amelyik tavaly a h o n - ogla- á s mille- cente- náriu- mát ve­zényel­te. Tér-’ észetesen megtalálják azokat a gombokat, amelyekhez később meg­felelő kabátot tudnak majd varrni. Ez a közeg ismerős. Azért, mert valaki KlSZ-titkár- ból időközben cégtulaj­donos lett, még nem vál­tozott semmit. Akkor Lenin­ről, Sztálinról, Marxról meg Engelsről beszélt, most meg piacról, keres­letről, kínálatról és gaz­daságosságról szónokol. Minden maradt a régi­ben. Kutyából szalonna Voltak kezdetleges wes- ternfilmek, amikben a főhős egy falovon egy olyan vá­szonháttér előtt vágtázott, amit körbe-körbe forgattak, így olyan volt a táj, mintha változna. A magyarországi politikai hátteret én ugyani­lyennek látom. Pörög, pörög, a ló mozog előre-hátra, köz­ben pedig minden marad egy­helyben. Ugyanaz a helyzet, ami volt. Ezek az emberek azt teszik, amit tettek tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Nem léi­tek mások. Viszont mi sem tettünk má­sok, s ezért kellene, ezért akarunk változtatni. Részint azért, mert nagyon sok idős ember él az országban, akik sok mindent átéltek, s ők tisz­tességesen fejezzék be az éle­tüket. Másrészt a felnövekvő gyerekeknek legyen vala­miféle esélye. Erről szól a tör­ténet: mindenki csinálja, ami a lénye, amit magában érez. Ebben az országban azt sem tudtuk elérni, hogy a Honfoglalás videokazettá­ja a boltokban, kölcsön­zőkben legalább egy pél­dányban felkerüljön a pol­cokra, mondjuk a Gumi­macik mellé. Volt egy öt­let, mely szerint egy tok­ban lett volna a szimfoni­kus változat videokazettá­ja, a rockverzió CD leme­ze, s egy háromnyelvű is­mertető mellett egy csomag, Magyarországon honos vi­rágok magvaival. Nem sike­rült megvalósítani. Itt mindenkinek tudnia kellene, hogy mi a felada­ta, ezt miként érheti el, s ezért kőkeményen meg kell dolgoznia. Ám Ma- gyarországon nagyon so­kan kitűnően megélnek abból, hogy bebizonyít­ják: mit nem lehet meg­csinálni. Egész egyszerű­en azt tudom mondani: fe­jétől bűzlik a hal. Nádai László Utolsó cigarettáin ég A mára széttört bőrös álmok ködén áthatnak azok a régi gondolatok, amelyek meghatározták egy - hi­hetjük joggal felmagasztalt - generáció életét. Az ide­ológiai béklyóban vergődő 60-as, 70-es évek fiatalsá­ga előtt valójában két út állt. Vagy elfogadta a köz­ponti politika ifjúságra méretezett gyermeteg kitéte­leit, s piros nyakkendős, vagy hasonló színben pompá­zó tagkönyves ifjúvá vált, vagy háborúból visszama­radt szakadt bőrkabátokat magára húzva egy új kor idézésén fáradozott. Lehettek persze itt amerikai ide­álok, elérhetetlen motorcsodákon száguldó, mára be­futott filmsztárok, de a neveltetésből, az ösztönös el­lenállásból valahol mindig visszatükröződött a szülői ház üzenete. Azok az ősök, akik nem vették megváltásnak, s nem érezték felszabadításnak a megszálló szovjetek ittlé­tét, valami könnyedebb lazasággal, a szülői szigor bi­zonyos mértékű feloldásával engedték útra gyerme­keiket. Ha a nagypapa a tiltott Szabad Európa rádió csendes hallgatása mellett diskurált az unokával, nem tilthatta el a hangszórókból üvöltő Ekecs Géza, s az általa közvetített zenei műfaj hallgatásától az utódot. A rockbandák jeleztek egy új stílust, egy új életérzést, s a vasfüggönyön áthatoló új, felhívó hangot is. A Cseh Tamás dalnok által megénekeltek szerint persze a nagy többség nem értett angolszászul, s a külföldi rádióadók sugallta ideológiák így közvetetten nem hatottak. Kel­lett tehát a magyar, az anyanyelvű, az érthető. Az ál­lamilag engedélyezett rockzenekarok énekeltek is sze­relemről, csillaghullásról, gyöngyhajú lányról, tékoz­ló barátokról, s csomó más hasonló szirupos közhely­ről, de a megérintetteket már újfajta kérdések foglal­koztatták. A mindenkori fiatalság mindenkori kérdé­sei: hősiesség, tudás, szembenállás, a gyökerek kere­sése. Ha tilos volt a Székely himnusz, a március 15-ei kokárda, megmásított és eltorzított 1956, akkor kel­lettek az ideálok, a lefojtott indulók. így fontos lett az őshaza, eleink nyomulása, Álmos álma, s a velük együtt élés valamilyen szintű elviselése. Bőrösen és slatnpo- san, majd kopaszon és átalakulva se felejtsük viszont, hogy akkor két forint volt ez a dal... ( George) Schuster Lóránt: amit létrehoztunk, érdemes meg­tartani

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents