Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-04 / 206. szám
&ÍV&IM3 Munkatársaink FUJI alapanyagra és technikával dolgoznak IV. évfolyam, 206. szám - 1997. szeptember 4., csütörtök SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI NAPILAP a tudományos kutatás és a közvetlen betegellátás színvonalát. Az aláírás utáni sajtótájékoztatón dr. Musztek László elmondta: a DOTE már nem tudja egyedül felvállalni a medikusok, a házi- és a szakorvosok képzését, ezért számol a nyíregyházi Jósa András Kórház szakembereinek segítségére. Az ehhez szükséges akkreditáción még dolgoznak az illetékes vezetők. A tervek szerint az intézmény nyíregyházi Egészségügyi Karán 1998 szeptemberében mentőtiszteket képeznek, egy évvel később a szociális munkásokat Az írás szentesítésének a pillanata egyetemi szinten oktatják. A megnövekedett feladatokhoz a főiskola a szomszédos Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet épületeiből is kap tantermeket. A rektor kifejtette, hogy az egyre szűkösebb pénzügyi keretek mellett egy- egy megye önállóan nem tudja a legkorszerűbb technikákat és a legjobb orvosokat a gyógyítás szolgálatába állítani, a betegek ellátásában az egészségügyi régióké a jövő. Borsod- Abaúj-Zemplén. Hajdú-Bi- har és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye illetékes vezetői 30 millió dollára nyújtanak be pályázatot a Világbanknál. Az összeget egy hárommegyés, országosan is példa értékű egészség- ügyi mintarégió kialakítására kívánják fordítani. Új Kelet-információ Mátészalkán második alkalommal tárja ki kapuit szeptember 4-én, csütörtökön a Szatmár Expo ’97 Nemzetközi Kiállítás és Vásár. A négynapos seregszemlét Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára nyitja meg 10 órakor, a köszöntőket követően a szervezők átadják a vásári díjakat és megkezdődnek a i szakmai programok. A vasárI___________________________ napig tartó térségi rendezvényen az érdeklődők sok más mellett tájékoztató előadásokat hallhatnak az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi, valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium vállalkozóknak nyújtandó támogatási, pályázati lehetőségeiről, a határ menti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, a tervezett agrár- rendtartási szabályozásokról vagy a mezőgazdaság finanszírozásának lehetőségeiről. Hárommegyés egészségügyi mintarégió K. Z. (Új Kelet) __________ A tervek szerint jövőre mentőtiszteket képeznek a DOTE Egészségügyi Karán Nyíregyházán, egy évvel később egyetemi szinten oktatják a szociális munkásokat. Az illetékes szakemberek előkészítenek egy 30 millió dolláros világbanki pályázatot, az összegből az északkeleti térségben egészségügyi mintarégiót szándékoznak kiépíteni. A Debreceni Orvostudományi Egyetem (DOTE) rektora, dr. Musztek László, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Zilahi József és a Jósa András Kórház igazgatója, dr. Sét a Gyula tegnap Nyíregyházán kézjegyével láttad azt az együttműködési megállapodást, amely értelmében az érintett felek tovább kívánják javítani az egyetemi, főiskolai oktatás, a szak- orvosképzés és továbbképzés, Rendőrök vigyáznak a gyermekekre 3* oldal Városlátogató Tiszátok 7. oldal HAZAI Magyar Távirati Iroda Demirel megérkezett Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására szerdán délelőtt kétnapos hivatalos magyarországi látogatásra Budapestre érkezett Süley- man Demirel török államfő. A magas rangú vendéget, aki délben három magyar állampolgárt tüntet ki érdeméremmel a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése érdekében tett szolgálatokért, délután ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással fogadja vendéglátója. Kormányüléselőzetes A kormány csütörtöki ülésén napirendre tűzi többek között a Matáv további privatizációját. Az elképzelések szerint a távközlési társaság részvényeit nyilvános tőzsdei bevezetéssel értékesítik, az állam azonban megőriz egy arany- részvényt, hogy a Matáv jövőjét meghatározó stratégiai kérdésekben megmaradjon a beleszólási joga. Téma lesz a turizmus fejlesztésének koncepciója is. Az előterjesztésből többek között kiderül, hogy a bevételek 15 százaléka a gyógy- idegenforgalomból, 8 százaléka pedig a konferenciaturizmusból származik. A kabinet tárgyal a nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről. Szó lesz a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló törvény, valamint a helyi ön- kormányzatokról szóló törvény módosításáról is. Teleház A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium hatékonyan részt kíván venni a hamarosan induló Országos Teleház Programban - mondta Kovács Kálmán, a minisztérium politikai államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Elmondta: a teleházaknak — amelyek kisközösségi információs és telekommunikációs szolgáltató központok - fontos szerepük lesz a hazai információs társadalom kiépítésében. Ma nyílik a Szatmár Expo (97 Hol vagy^ anyu?! Tapolcai Zoltán Döbbenetes baleset történt kedden Mátészalkán. Nyolcadik hónapos terhesen ült kerékpárra H. Agnes 22 éves, helybeli, kétgyermekes családanya. A Nyírcsaholy felé vezető úton lévő ABC-áruház előtt úgy gondolta, balra fordul. Már el is indult a felezővonal felé, amikor hátranézett. Szabályos tempóban, épp akkor ért oda egy személyautó. A terhes anya már hiába kapta vissza a kormányt, nem tudta elkerülni az ütközést. Súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba. Áldott állapotára való tekintettel riasztották a szülészeti osztály vezetőjét is. Polodár Alajos úgy szól a történtekről, mintha a világ legtermészetesebb dolgát hajtották volna végre kollégáival, pedig az elmúlt ötven évben nem volt hasonló eset a megyében. A húszéves praxissal rendelkező főorvos így emlékezik vissza a keddi pillanatokra:- Szakmai követelmény, hogy ha az anya válságos állapotban van, mindent megtegyünk a gyermekért. Az anya szervezete az életben maradásért küzdött, az oxigénnel dús vér az agyba és a szívbe vándorolt, így a méhben a gyermeknél oxigénhiány lépett fel. A császármetszés után a csöppséget újra kellett élesztenünk. A balesetből következően külsérelmi nyomot nem találtunk rajta, a vizsgálatok szerint más károsodást sem szenvedett. Az anya életéért azonban hiába küzdöttek négy órán át a mátészalkai orvosok. Fejsérülései nagyon súlyosnak bizonyultak. A koponyaalapi törés és az agyzúzódás végzetesnek bizonyult. A honi egészségügy állapotát és pénztelenségét ismerve - igen, ennek itt helye van - dicséret illeti a hatalmas küzdelemért az orvoscsoportot, akik a két életből legalább egyet, a legújabbat meg tudták menteni. Szakmai hozzáértéssel és szívvel. Ahogy a kisgyerek életfunkciói rendeződtek. Nyíregyházára, a koraszülött osztályra szállították a speciális rohammentővel. Mint ahogy Dicső Ferenc osztályvezető főorvos ottjártunkkor elmondta, és a saját szemünkkel is láthattuk: a kisfiú jó súlyban van, bár a 36. hétre született, mégis óriásnak tűnik 2 kilogramm 80 dekájával az egy kilót éppen elérő kis szomszédjához képest. Csak a légzésével vannak apróbb problémák, de ez is. rohamosan javul... És a végén had álljon itt a krónikás vallomása. Az utóbbi időben nem jó újságírónak lenni, hiszen szen- zációhajhász hiénáknak tartanak bennünket. A tragédia fájdalmát átérezve most mégis úgy döntöttünk, nem fokozzuk a család bánatát azzal, ha tudósítunk a fájdalomról és benne a keserű örömről. Igaz, nekünk csak a hír marad, a család jussa a döbbenet. Hisz az ő keresztjük válaszolni majd a tegnap kelt élet kérdésére: Hol van anya? Tegnap még lázas munka folyt